HÍREK

Bolsonaro még mindig nem ismerte el a vereségét, egyre többen aggódnak emiatt Brazíliában

A regnáló elnök már korábban is arról beszélt, nem ismeri el a választási eredményt, ha nem ő nyer. A támogatói vasárnap óta barikádokat állítanak fel az autópályákon.

Link másolása

Továbbra sem ismerte el vereségét Jair Bolsonaro, aki vasárnap szoros versenyben maradt alul az elnökválasztáson baloldali ellnfelével szemben - írja a CNN. Luiz Inacio Lula da Silva győzelme már hivatalos, a regnáló elnök késlekedése miatt azonban sokan attól tartanak, hogy nem fog együttműködni a hatalom átadásában.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Bolsonaro a választás óta bezárkózott az elnöki palotába. Az elnök azóta csak egy bibliai idézetet tweetelt,

fia, Flavio Bolsonaro szenátor azonban hétfő délután köszönetet mondott apja támogatóinak, és felszólította őket, hogy ne adják fel.

Úgy tűnik, Bolsonaro nem csak a nyilvánossággal nem kommunikál, Lula a CNN szerint most azt mondta, hogy még őt sem hívta fel eddig.

„Bárhol máshol a világon a vesztes elnök mostanra már felhívott volna és beismerte volna a vereséget” - mondta a politikus. Lula úgy fogalmazott, hogy egyrészt örül ennek, másrészt viszont aggódik a hatalom átadása miatt.

Bolsonaro ugyanis már a kampányban is többször utalt arra, hogy csak akkor ismeri el a választási eredményt, ha nyer.

A CNN-nek azonban Camila Rocha politológus azt mondta, hogy az elnök érdeke is, hogy sportszerűnek tűnjön a választói előtt. Kutatása szerint ugyanis még Bolsonaro legszélsőségesebb támogatóinak többsége is azt mondta: ha veszít, akkor el kell fogadnia az eredményt.

Augusto de Arruda Botelho jogi szakértő szerint ráadásul az eredmény megtagadása csak szimbolikus lépés lenne, hiszen végső soron a Választási Bíróság adja majd át a hatalmat a választás győztesének. Az elnök támogatóinak egy része azonban láthatóan nem így gondolja ezt.

Vasárnap este óta a Bolsonaro-párti teherautó-sofőrök több autópályát is lezártak, és azóta is jelentős késéseket fennakadásokat okoznak az ország legalább 19 államában.

A CNN beszámolója szerint körülbelül száz tüntető lezárta a Sao Paulo-i nemzetközi repülőtérre vezető utat is, sokan ezért inkább kiszálltak a taxijukból és gyalog indultak el a terminálok felé. A repülőtér tájékoztatása szerint azonban a járatok is késnek, mert a személyzet sem tud eljutni a repülőtérre a blokád miatt.

A CNN a helyszínen az egyik tüntető beszélt, hogy

„ha Bolsonaro el is fogadja az eredményt, az emberek akkor sem fogják”.

A szövetségi legfelsőbb bíróság később elrendelte, hogy az összes közúton és autópályán meg kell szüntetni a lezárásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: