SZTÁRVILÁG
A Rovatból

A súlyosan megsérült Demjén Ferencnek üzentek barátai – Charlie veszi át a koncertjeit

Barátai felváltva látogatják a kórházban, és koncertek helyettesítését is átvették, amíg felépül. Rózsit az egész ország visszavárja a színpadra.


Ahogy arról korábban írtunk, súlyos balesetet szenvedett otthonában Demjén Ferenc. A 78 éves énekes felsőcombtörést szenvedett, sokan aggódnak, hogy mikorra tud felépülni belőle.

Horváth Charlie szerint Demjén most is minden támogatást megkap: „Hacsak tehetem és lesz rá lehetőség, felhívom Rózsit. Sőt, ha sokáig kórházban tartják, bemegyek hozzá és meglátogatom, ahogy tettem azt korábban is, amikor épp valami baja volt. Mi négyen – Frenreisz Karcsi, Somló Tomi, Rózsi és én – összetartó csapat voltunk mindig is. Mély barátság kötött-köt össze bennünket. Féltem Rózsit, mert ez nem az első ilyen súlyos sérülése, s magam is imádkozom azért, hogy felépüljön és újra színpadra állhasson” – nyilatkozta a Blikknek az énekes.

Hozzátette:

„Voltunk mi már együtt sok-sok alkalommal a közönség előtt, és hinni akarom, hogy ez még megismétlődhet. Most annyiban tudok segíteni a barátomnak, hogy – egyeztetve a menedzsmenttel – átveszem a bulijait, és Demjén Ferenc helyett például most 19-én, Bugyin én lépek fel, vagyis Charlie-koncert lesz.”

„Jó néhány koncert van már leszervezve, de ha az a kérés, helyettesítsem a barátomat, azt megteszem az előttünk lévő időszakban, amíg ő gyógyul és lábadozik. Úgy érzem, Isten vele van, vigyáz rá, ahogy tette azt korábban is megszámlálhatatlan alkalommal.”

Kovács Kati testvérként tekint rá, és biztos benne, hogy hamarosan újra énekelni fog: „Minden bajból, minden nehézségből van visszaút. Rózsi szívósságát, akaraterejét és élni akarását ismerve, hiszem, hogy a december végi nagy Demjén-koncerten már ott lesz. Ha máshogy nem, egy hatalmas, kényelmes karosszékben, akár felpolcolt lábbal, de énekelni fog, és vele együtt dalolhat majd a közönség!”

Az énekesnő felidézte: „Több albumon dolgozhattuk együtt, és rengeteg közös fellépésünk volt. Rózsi csodálatos művész és imádni való ember. Testvéremként szeretem, és ha csak lehet, meglátogatom őt. Katikának becéz, és soha nem felejtem el, amikor éjszakánként szövegeket írtam a dalaimhoz, majd megmutattam neki, ő nevetve mondta: add csak ide Katika, elolvasom... Aztán átírta mindet, sokkal jobbá, értékesebbé tette, mert ehhez is különleges tehetsége van. Ha Rózsi decemberben színpadra léphet, én biztos, hogy ott leszek!”

Zalatnay Sarolta is üzent a megsérült énekesnek: „Velünk egyszerűen nem történhetnek rossz dolgok” – fogalmazott, majd hozzátette: „Összeköt minket ezer meg ezer emlék és megszámlálhatatlan közös élmény. Szinte gyerekkorunk óta ismerjük egymást, s mindent tudunk a másik szerelmi életéről és munkásságáról. Annak idején még valóban közösséget alkottunk, összetartó csapat voltunk. Hol én fizettem, hol a másik, közös házibulikra jártunk, és mindent megbeszéltünk egymással.”

„Rózsival sokszor emlegettük azt, hogy mi sose halunk meg, velünk egyszerűen nem történhetnek rossz dolgok. Aztán tessék, már én is túl vagyok egy térdműtéten és három autóbaleseten. De a lelkünk erős, vagy ahogy Rózsi énekli: a lelkünk most is vágtat! Ezért is mondom, hogy akármennyi idősek is vagyunk, igenis talpra kell állnia, szó szerint és átvitt értelemben is! És a közönség szeretete segítheti őt ebben, és én megígérem neki, hogy az első sorban csápolok majd a következő koncertjén, akárhol és akármikor lesz az!” – nyilatkozta a Blikknek az énekesnő.

Frenreisz Károly röviden üzent Demjénnek:

„Zenélünk tovább, amíg csak élünk, mert ez az életünk! Rózsi decemberben már 79 lesz, én ezt novemberben töltöm be, de a színpad, a közönség szeretete és a zenélés minden nehézségen átsegít bennünket. Hiszem, hogy Rózsi is így lesz ezzel! Annyit tudok, hogy a műtét után a körülményekhez képest jól van, és pihen...”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik: Ennyi faszt egy rakáson, mint a Fidesz-elnökségben, én még életemben nem láttam
Lázár Jánosról külön véleménye is van – igaz, nem nagyon tér el a fentitől. A veterán újságíró Magyar Péterről és az alkotmányos kormányváltás lehetőségéről is beszélt.


Juhász Péter vendége volt Havas Henrik, aki nem kímélte a kormánypártot: nagyon kemény szavakkal szólt be a Fidesz vezetésére, egy embert pedig különösen kipécézett. A beszélgetésből a volt politikus megosztott egy részletet, ami igen hamar virálissá vált a közösségi médiában.

A videóban a veterán tévés újságíró Magyar Péterről beszélt, akin állítása szerint nem ismeri ki magát, de – „mint a normális értelmiségiek” – rá szavazna. Szerinte benne van egyedül potenciál arra, hogy alkotmányos keretek között átvegye a hatalmat. Ezzel kapcsolatban azonban egyszersmind borúlátó is. Úgy fogalmazott:

„Én nem nézem ki ebből a tróger társaságból, hogy alkotmányos keretek közt átadnák a hatalmat.”

Ugyanakkor arra sem lát esélyt, hogy a Fideszen belül vezetőségváltás történne. „Ki van, aki esetleg megbuktatná Orbán Viktort? Németh Szilárd? Kubatov Gábor? Ezek majd egyszer felállnak?” – tette fel a kérdést. Majd sommásan úgy fogalmazott:

„Ennyi faszt egy rakáson, mint a Fidesz elnökségben, én még életemben nem láttam!”

Amikor Juhász felveti Lázár János nevét, kiderül, hogy Havas ebben sem bízik igazán. Róla a videóban azt mondja:

„Az egy parvenü fasz! Amikor megláttam, hogy egy szegény magyar vizslát állítottak mellé, vadászruhában, puskával... Én csak a vizslát sajnáltam!”

Juhász Péter beszélgetését Havas Henrikkel az ellenzéki aktivista és podcaster csatornáján lehet meghallgatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Megasztár győztese egy másik műsorban már a második élő adásban kiesett – Bereczki Zoltán versenyzője volt akkor
Lengyel Johanna hat évvel ezelőtt a Sztárban Sztár leszek! című tehetségkutatóban mutatta meg, mire képes. Akkor nem jutott messzire Bereczki Zoltán csapatában, most viszont a győzelemig menetelt.
DKA – Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. november 30.



Mint azt megírtuk, Lengyel Johanna nyerte a Megasztár idei évadát. A november 29-i, szombat esti döntőben a fiatal énekesnő toronymagas közönségtámogatással diadalmaskodott.

Bereczki Zoltán a finálé előtt egy Facebook-posztban emlékeztetett mindenkit arra, hogy Johanna nem most tűnt fel először a TV2 képernyőjén.

A fiatal tehetség 2019-ben a Sztárban sztár leszek! első évadában Bereczki versenyzője volt, akkor a második élő adásban esett ki.

„Lengyel Johanna. Nem, nem a Megasztárban tűnt fel, hanem ugyanazon a csatornán, a Sztárban sztár leszek! című műsorban pár éve. (De rövid egyesek memóriája!) A versenyzőm volt. Csodálatos hanggal. Vittem egy ideig, de kiesett (hogy miért, azt nézze vissza, aki akarja)! Aztán dolgoztunk sokat együtt. Ma remélem megnyeri és oda kerül a szívekben, ahova kell!” – írta bejegyzésében az énekes-színész még a győztes kihirdetése előtt.

A győzelemmel Lengyel Johanna nemcsak a 40 millió forintos fődíjat vihette haza, hanem egy lemezfelvételi lehetőséget is Los Angelesben, a Paramount Recording Studios-ban. Emellett felléphet a 2026-os STRAND Fesztiválon, és egy hároméves ösztöndíjat is kapott a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékére.

Johanna mestere a Megasztár idei évadában Marics Peti volt. A fiatal énekesnő korábban Los Angelesben is tanult énekelni, és több hazai sztárral is állt már egy színpadon.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megvan a Sztárban Sztár All Stars három döntőse, egy korábbi győztes búcsúzott a finálé előtt
A kiesett énekes emelt fővel távozott, azt mondta, megtiszteltetés volt a legjobbak között búcsúzni. A jövő vasárnapi adásban már a győzelemért küzdenek a még versenyben lévő sztárok.


A vasárnap esti élő show-ban a Sztárban Sztár All Stars döntőjébe jutás volt a tét, kialakult a finálé háromfős mezőnye.

Vavra Bence, Dér Heni és Freddie küzdhet meg a győztesnek járó címért a jövő vasárnapi, december 7-i élő adásban, ahol a végső szót már kizárólag a nézők mondják ki.

A november 30-i elődöntőben minden eddiginél nagyobb volt a tét. Freddie, Dér Heni, Vavra Bence és Veréb Tamás lépett színpadra, és ez volt az utolsó adás, ahol a zsűri – Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András – még pontozással befolyásolhatta a végeredményt. A versenyzőknek ezúttal két produkcióval kellett bizonyítaniuk: egy egyéni dallal és egy duettel, amelyben korábbi évadok szereplőivel álltak színpadra.

A különleges feladat során Dér Heni Oláh Gergővel, Freddie Sipos Tomival, Vavra Bence Szabó Ádámmal, Veréb Tamás pedig a tavalyi All Stars-évad győztesével, Péter Sramekkel énekelt együtt. Bár a zsűri egyértelműen Dér Henit értékelte a legmagasabbra, aki egyedüliként kapott kétszer is maximális pontszámot, a továbbjutás a nézői szavazatokkal összesítve dőlt el.

Az összesített pontszámok alapján elsőként Vavra Bence biztosította helyét a döntőben. Ezt követően újraindították a szavazást, amelynek eredményeként Dér Heni jutott másodikként a fináléba. A harmadik hely sorsa egy rövid, utolsó szavazási körben dőlt el Freddie és Veréb Tamás között.

A nézők végül Freddie-t juttatták tovább, így a 2016-os széria győztese, Veréb Tamás a negyedik helyen fejezte be a versenyt.

A kiesést követően Veréb Tamás méltósággal vette tudomásul az eredményt. „Ebben a hihetetlen erős mezőnyben, elsők között kiesni is megtiszteltetés” – jelentette ki az énekes. Hozzátette, hogy egy rendkívül nehéz időszak van mögötte, de a kapott szeretet és támogatás mindenért kárpótolta.

A szeptember 7-én indult All Stars-évad jövő vasárnap ér a csúcspontjára, amikor a három finalista utoljára lép színpadra, hogy elnyerje „Magyarország legsokoldalúbb előadója” címet. A győztes személyéről ezúttal már csak a nézők dönthetnek.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Erre költi 40 milliós nyereményét a Megasztár győztese
Lengyel Johanna elárulta, milyen tervei vannak a pénznyereménnyel. Számára azonban a fődíjnál is nagyobb elismerést jelent a szakmai és a közönség általi visszaigazolás.
DKA – Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. december 01.



Véget ért a TV2 Megasztár idei évada, a győztes Lengyel Johanna lett, aki november 29-én emelhette magasba a trófeát. A győzelemmel 40 millió forintos fődíj járt, emellett hároméves zenei képzésre kap lehetőséget a Kodolányi János Egyetemen, valamint felléphet a következő Strand Fesztiválon is.

Bár rengeteg pénzt nyert, Lengyel Johanna számára nem a pénz a legfontosabb a győzelemben. Az énekesnő szerint a diadal igazi értéke az, hogy a közönség végre visszaigazolta a saját zenei útját.

„Nyilván van presztízse annak, hogy valaki megnyer egy ilyen tehetségkutatót, de számomra nem ez a valódi érték.

A győzelem sokkal inkább azt igazolja vissza, hogy amit csinálok, az tetszik az embereknek, és ez rengeteget jelent számomra. Most azonban visszaigazolást kaptam arra, hogy igenis van létjogosultsága annak, amit csinálok, és nem kell kompromisszumot kötnöm”– magyarázta a Blikknek.

Az énekesnő azt is elárulta, milyen tervei vannak a 40 millió forintos fődíjjal.

„Nem tartom magam anyagiasnak, de természetesen lesz helye a pénznyereménynek. A tervem az, hogy a zenei pályámba fektetem: szeretnék létrehozni egy olyan produkciót, amelyben igazán jól érzem magam. Ennek pedig komoly anyagi vonzata van, gondolok itt a stábra, a zenészekre, a technikára és még sok minden másra. Ha pedig marad valamennyi, azt szeretném félretenni, hogy legyen egy biztos anyagi hátterem. Semmiképp nem szeretném könnyelműen elkölteni”

– mesélte.

A zenei pálya építését a műsor zsűritagjai is segíthetik, többen ugyanis felajánlották neki a közös munka lehetőségét. Curtis, Tóth Gabi és Marics Peti is jelezte, hogy szívesen duettezne vele a jövőben.

„Hatalmas elismerés számomra, hogy ilyen felkéréseket kapok, és nagyon nyitott vagyok arra, hogy a műsor után is együtt dolgozzunk. Mindig érdekes látni, milyen új dolgok születhetnek különböző műfajok találkozásából”

– mondta Lengyel Johanna.

A győzelemhez vezető út azonban nem volt zökkenőmentes, a fiatal tehetséget a verseny alatt komoly veszteség is érte. Éppen akkor veszítette el a nagymamáját, amikor beköltözött a Megasztár-házba.

Lengyel Johanna neve egyébként nem ismeretlen a tehetségkutatók nézői számára. 2019-ben már szerepelt a TV2 Sztárban sztár leszek! című műsorának első évadában, ahol Bereczki Zoltán csapatának tagjaként a második élő adásig jutott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: