FELFEDEZŐ
A Rovatból

5 ország, ahol nyitnak és megpróbálnak együtt élni a koronavírus-járvánnyal

Eltérő stratégiával, de lassan megkezdik a teljes nyitást a világ országai. Csak egy dolog közös: a megoldást szinte mindenhol a magas átoltottságban látják.


A koronavírus-járvány 18 hónapja alatt már több modellt is kipróbáltak a világ országai. A teljes bezárkózás és elszigetelődés rövid távon eredményes, de hosszabb távon komoly károkat okoz. Mivel a járvány a tudósok egybehangzó véleménye szerint még egy jó darabig velünk marad, talán érdemes lenne megtanulni az együttélést. Ezzel kísérletezik most több ország is, melyek úgy is a nyitás mellett döntöttek, hogy némelyikben az egekben van a fertőzöttek száma, írja a CNN.

Dánia

A dán kormány az Európai Unióban elsőként az összes korlátozást feloldotta szeptember 10-én, mivel úgy látják, hogy a koronavírus már "nem olyan betegség, amely kritikus veszélyt jelent a társadalomra". Az ország sikerének titka részben a magas átoltottságban keresendő: szeptember 13-ig a teljes lakosság több mint 74 százaléka kapta meg a második oltását is. Az egészségügyi miniszter a közelmúltban úgy fogalmazott: hiába áll jól most az ország a Coviddal vívott harcban, ha a helyzet úgy kívánja, azonnal cselekedni fognak.

Szingapúr

A szingapúri kormány még júniusban jelentette be, hogy olyan stratégián dolgozik, mely lehetővé teszi a járvánnyal együttélést. Az ország egészségügyi tisztségviselői szerint "a Covid soha nem fog elmúlni", ezért meg kell tanulni vele élni. A modell alapja egy precíz oltási stratégia és a kórházak folyamatos ellenőrzése lesz, miközben egyáltalán nem akarják korlátozni az emberek életét. A fokozatos lazításokat már augusztusban megkezdték, de a rendkívül fertőzőt delta variáns terjedése miatt egyelőre kivárnak a további lépésekkel.

Thaiföld

Ha minden a tervek szerint alakul, a jövő hónaptól Bangkok és többi turisztikai látványosság újra megnyithat a külföldiek előtt, jelentette be a múlt héten a thai vezetés. Az ország annak ellenére nyit, hogy a régióban az egyik legmagasabb a fertőzöttek száma Thaiföldön. Éppen ezért egyelőre csak a teljesen beoltott és a tesztelést elfogadó turistáktól várják a gazdaság szempontjából kulcsfontosságú turizmus beindulását, miközben próbálják a rendkívül alacsony, mindössze 18 százalékos belföldi átoltottságot minél gyorsabban feltornázni.

Dél-afrikai Köztársaság

Rövidül a kijárási tilalom, a szabadtéri rendezvények felső határa 500 fő és lazítanak az alkoholárusításra vonatkozó szigorításokon is Dél-Afrikában. Vagyis a korábban kiugróan fertőzött országban apró lépésekkel ugyan, de megkezdték a visszatérést a normális élethez. Habár az országban még javában zajlik a delta variáns miatti harmadik hullám, a politikusok már optimisták, mivel mindenkinek jut már vakcina. Eddig a teljes lakosság mintegy negyede kapta meg legalább az első vakcinát.

Chile

A világszinten is kimagasló átoltottság mellett újra nyit a turisták előtt a dél-amerikai ország. A chileiek 87 százaléka teljesen védett, vagyis megkapta már a második oltást is, sőt, már megkezdték az emlékeztető oltások beadását is. Csütörtök óta pedig már a hatévesnél idősebb gyerekek is megkaphatják a kínai Sinovac-vakcinát, ami az elsőszámú oltóanyag az országban. A chilei kormány szerdán jelentette be, hogy a kedvező fejlemények miatt októbertől újra megnyitja határait a turisták előtt még úgy is, hogy a delta variáns miatt nem lehetnek teljesen nyugodtak. Mindenesetre aki Chilébe készül, tartsa szem előtt, hogy a beutazás egyelőre még egy darabig biztosan ötnapos karanténnal indul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt a tökszezon! Minden, amit érdemes tudni a tökről + 2 szuper tökös recept
Az egyik legsokoldalúbb zöldség, sütve, párolva, pépesítve vagy reszelve is isteni. Számos jótékony hatása ismert, éppúgy otthonos a salátákban, mint a rakott ételekben, levesekben vagy ragukban. Számtalan okot mondunk, amiért érdemes feltenned az étlapra.


Az október a tökökről szól. Az évnek ebben a szakában rengeteg fajtát találhatsz a piacon, mindegyik gazdag antioxidánsokban és rostokban, alacsony zsír- és kalóriatartalmuk miatt még a diétákba is simán bevetheted őket.

Hogy miért? Mondunk rá néhány okot:

- A tök tele van rosttal. A rostban gazdag étrend pedig

segít az elhízás elleni harcban

és csökkenti a vastag- és végbélrák kockázatát, feltéve, ha sikerül napi 30 grammot bevinned belőle.

- Különösen gazdag bétakarotinban, ahogy azt élénk narancssárga húsa is mutatja. Szervezetünk a karotinoidokat A-vitaminná tudja alakítani, ami

kifejezetten jót tesz a látásodnak és szebbé teszi a bőrödet.

- A nyers tök gazdag E-vitaminban, és szerencsére ez sütéskor csak alig valamit csökken. Az A- és C-vitaminhoz hasonlóan az E-vitamin is

védi a sejtjeidet a káros oxidatív stressztől.

- Ez a vitaminforrás ráadásul gazdag még káliumban is,

ami segít fenntartani a normál vérnyomást.

- Sőt C-vitaminban is, ami pedig segít megküzdeni a fáradtsággal és a kimerüléssel.

- A tökmagban bőségesen van magnézium. A szervezetben betöltött számos szerepe mellett a magnézium

hozzájárul a normál folyadék- és elektrolit-egyensúlyhoz,

valamint az egészséges izomműködéshez.

Rengeteg féle tökkel találkozhatsz a boltokban. Hogy könnyebb legyen a választás, ezt érdemes tudnod róluk:

Japán (Piros hokkaido) sütőtök:

Ennek a hagyma alakú középméretű töknek a húsa ízében és állagában a gesztenyére emlékeztet. Készíthetsz pürét belőle sós ételekhez, vagy használhatod sütikhez is.

Klasszikus sütőtök:

A nagydarab narancssárga sütőtök klasszikus választás a töklámpáshoz. Főzéshez is jó, krémlevesekhez vagy a sütőben sütve.

Fehér héjú kicsi:

Kicsi, lapos, sápadt tök krémsárga hússal, amelyet félbevágva megtölthetsz vagy feldarabolva salátákhoz és pörköltökhöz is fincsi.

Kabocha:

Ennek a japán fajtának a sötét rücskös bőre alatt intenzíven édes hús lakik, amelynek textúráját gyakran hasonlítják az édesburgonyához. Próbáld ki héjastól szeletekben sütve, finom őszi salátákhoz.

Úritök (Nagydobosi):

Nagyszerű, univerzális neon-narancssárga hússal, salátákhoz, pörköltekhez, curryhez, rizottókhoz és tésztaételekhez tökéletes választás. Kékesszürke héja szívós lehet, ezért nagy darabokra vágva süsd, majd kanalazd ki a puha húsát.

Kanadai sütőtök:

Tökéletes levesekhez, tésztaételekhez, saláták, morzsasütik, édes piték és torták alapanyaga.

Ha a klasszikus sütőtökön kívül valami mást is megkóstolnál, íme két hiperegészséges és extra finom étel tökből - nem csak halloweenre:

Kanadai sütőtök-krémleves

Hozzávalók:

1 evőkanál olívaolaj

1 közepes méretű vöröshagyma kockákra vágva

2 közepes méretű kanadai tök

2 közepes alma felkockázva, hámozás nélkül

2 csésze húsleves

1 teáskanál só

1/2 teáskanál őrölt szerecsendió

1/4 teáskanál fekete bors

1/4 teáskanál cayenne-i bors

3/4 csésze kókusztej

A feltéthez :

Pirított tökmag

Apróra vágott friss zsálya

Kókusztejszín vagy görög joghurt

Elkészítés:

Egy edényben melegítsd fel az olívaolajat közepes lángon. Add hozzá a hagymát, és párold meg, körülbelül 5-8 percig, időnként megkeverve. Vedd le a lángot.

Vágd le a tök felső és alsó végét. Egy zöldséghámozóval hámozd meg, vágd hosszában ketté, és kanalazd ki a magokat. Vágd kockákra a tök húsát, tedd a hagymára és kis lángon dinszteld meg.

Keverd hozzá az almát, ha az is megpárolódott, akkor öntsd fel a húslevessel, sózd, borsozd meg, szórd hozzá a szerecsendiót és a cayenne-t. Fedd le, és főzd kislángon amíg a tök és az alma is megpuhul.

Öntsd hozzá a 3/4 csésze kókusztejet. Botmixerrel pürésítsd a levest. Tálald forrón tökmaggal vagy zsályával.

Sütőtökös-gyömbéres sült sajttorta

Ez a felháborítóan finom sütemény különleges ízét az édes sütőtöktől kapja. Egyszerű, és már előző nap is megsütheted. Ha szereted az extra ropogós textúrát, morzsolj a tetejére egy kis gyömbéres kekszet.

Hozzávalók 16 szelethez:

600 g sütőtök kockákra vágva

1 evőkanál olívaolaj

130 g vaj

400 g gyömbéres keksz

650 g zsíros krémsajt

200 g barna cukor

½ teáskanál finom tengeri só

2 evőkanál kukoricaliszt

4 nagy tojás

200 ml tejszín

1 tasak vaníliáscukor

½ teáskanál őrölt gyömbér

Karamell a tetejére

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra. Tedd be a sütőtököt egy nagy tepsibe olajjal, és süsd 1-1,5 órát, amíg megpuhul. Ha kihűlt, a húsát kanalazd robotgépbe, és turmixold le.

Egy 23 cm-es tortaforma belsejét vékonyan kendd ki vajjal, ne kapcsost válassz, olyan kell, amit utána vízbe is állíthatsz és nem megy bele a víz.

Olvaszd fel a vajat, törd porrá a gyömbéres kekszet. Keverd hozzá az olvasztott vajat, és egyenletesen nyomkodd bele a kekszes masszát a tortaformába.

A krémsajtot, a kukoricalisztet és a cukrot egy nagy keverőtálban elektromos habverővel habosítsd fel. A tojásokat, a sütőtökpürét és a tejszínt a vaníliával, a gyömbérrel és a sóval szintén. Keverd össze az egészet, majd öntsd az előkészített tortaformába.

Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra.

Forralj fel egy kanna vizet. A tortaformát tedd egy nagyobb, magas oldalú edénybe, majd óvatosan önts alá annyi forrásban lévő vizet, hogy majdnem félig érje az oldalát - vigyázz, ne kerüljön víz a sajttortába. 1 órát süsd így.

Ellenőrizd az állagát egy nagyon óvatos rázással. Ha túl lötyögős, adj még 5-10 percet neki. Ha kész, kapcsold ki a sütőt, és hagyd a résnyire nyitott ajtó mögött lassan hűlni egy újabb órán át.

Szobahőmérsékletre hűlve tedd be a hűtőbe, hogy teljesen megszilárduljon, lehetőleg egy egész éjszakára. A tálaláshoz melegíts karamellszószt és csorgasd a tetejére.

Néhány egyéb finom felhasználása a töknek:

Sütve

Vágd a tököt egyenletes szeletekre vagy kockákra. Kendd meg egy kis repceolajjal, és tegyél a szeletekre rozmaring ágat. Közepesen forró sütőben legalább 30 percig süsd, ezalatt megpuhul és enyhén megpirul. Tálald melegen köretként, vagy hidegen salátákhoz keverve. Gazdagíthatod lencsével, fetával, pirított magvakkal és egy egyszerű balzsamecetes öntettel.

Pürésítve

Egy másik felhasználási módja, ha megsütöd a fentiek szerint, de rozmaring helyett chilipehellyel szórod meg és enyhén karamellizálod. Félidőben tegyél hozzá néhány gerezd hámozatlan fokhagymát. Amikor elkészült, nyomd ki a puha fokhagymát a héjából, és a tökkel együtt turmixold le, egy kevés extra szűz olívaolajjal együtt.

Nyersen

Reszelj le egyenlő mennyiségű nyers tököt, sárgarépát és céklát (a céklát jobb, ha gumikesztyűben reszeled, különben tiszta vörös lesz a kezed). Tegyél hozzá egy kis apróra vágott vörös káposztát és finomra vágott újhagymát. Keverj a balzsamecetből, extra szűz olívaolajból és dijoni mustárból öntetet. Szórd meg petrezselyemmel, majd keverd a salátához. Grillezett hallal vagy tofuval igazán finom.

Tök curry

Piríts meg egy fej összevágott hagymát egy kanál thai vörös currypasztával. Dobj hozzá néhány marék összekockázott tököt. Öntsd fel kókusztejjel, párold puhára, és a főzés utolsó néhány percében tegyél hozzá egy marék zöldbabot. Frissen facsart lime levével és szója- vagy halszósszal ízesítsd.

A cikk támogatója a Milli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Házasság első látásra: „Mindent felülírtam, amiben hisznek” – kiderült, miért nem ment el Peti családja az esküvőre
Baráti köre szűk, többen külföldön élnek, a szereplés sem mindenkinek fért bele. Az újdonsült férj elegánsan kezelte a helyzetet, hogy Anna se érezze magát rosszul.


A TV2 Házasság első látásra 3. évadában Jagicza Peti és Dudás Anna oltár elé álltak, de a vőlegény oldalán alig akadt vendég. Az esküvőn a vőlegény oldaláról csak Szandi, a legjobb barátja jelent meg – írta a Metropol.

„A szüleim, illetve a teljes család nagyon nehezen fogadta el ezt a döntést. Mondhatni mindennel szembementem, amiben hisznek és amit vallanak”

- mondta Peti, aki szerint a helyzet azóta enyhült. „Azóta valamivel enyhült ez a dolog, és idővel jobban elfogadták, hogy így döntöttem.” A távolmaradásban szerepet játszott a munka is.

„A szüleim mindketten felső pozícióban dolgoznak, ami nem engedi meg ezt a fajta szereplést”

- mesélte.

A baráti kör is szűk és elég szétszórt. „Nekem nagyon szűk a bizalmi és a baráti köröm. Szóval én is csak kapkodtam a fejemet, amikor rájöttem a végén, hogy egyedül maradtam.”

Peti kiemelte azt is, hogy mennyire fontos neki a család.

„Baromi jó családból jövök. Igyekeztem eleganciával és tisztelettel levezényelni ezt úgy, hogy emiatt senki se sérüljön, illetve a kedves feleségem se érezze magát rosszul...”

Szerinte a családi kötelék akkor is erőt ad, ha ők nincsenek ott fizikailag. „Érzem őket, érzem a szeretetüket. Ez egy olyan erő, ami időnként nagyobb támogatást nyújt, mintha fizikailag ott ülnének velem egy időben, egy helyen.”

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Lakner-Ruff: Orbán a fél országról kijelenti, hogy az élet helyett a halált akarja
A két szakember közös nyilatkozatban bírálta, hogy a kormányzati kommunikáció „Háborúpárti Menetként” emlegeti az ellenzéki demonstrációt. Úgy látják, a cél a társadalmi árkok mélyítése és a politikai feszültség fokozása.


Lakner Zoltán politológus és Ruff Bálint poltikai tanácsadó közös nyilatkozattal estek neki a kormányzati retorikának. A politikai szakemberek szerint a miniszterelnök és köre „Háborúpárti Menetnek” bélyegzi az október 23-i ellenzéki megmozdulást – áll a Lakner és Ruff közös posztjában.

„Orbán a fél országról kijelenti, hogy az élet helyett a halált akarja” – írják. Szerintük a cél a feszültség fokozása. „Nem elég már a régi »nóta«: egyre feljebb és feljebb kell tekerni a gyűlölet lángját, még nagyobbat kell ásni az amúgy sem kicsi árkon, hogy senki se gondolja, hogy átléphet rajta, és senki se gondolhassa a másik oldalon lévőről, hogy a hazájáért aggódó, tenni akaró magyar ember.”

Szerintük a „Háborúpárti Menet” elnevezés a Rákosi-korszak propagandáját idézi. Október 23. az 1956-os forradalom 69. évfordulója, a szerzők élesen kifogásolják a megbélyegző címkézést ezen a napon is.

„Orbán, aki saját maga vezeti a Fidesz–kormány–CÖF–DPK–HK nevű konstrukciót, ami valójában egy kampány, most a fél országot azzal vádolja, hogy háborúpárti”

- olvasható a bejegyzésben.

Úgy látják, a miniszterelnök nem az egész országot akarja képviselni.

„Nem arra törekszik, hogy miniszterelnökként képviselje az egész országot, és nem is arra, hogy pártelnökként visszanyerje azok bizalmát, akik csalódtak benne, ehelyett életellenesnek nevez mindenkit, aki október 23-án és azon kívül nem vele tart, hanem azokkal demonstrál vagy egyszerűen csak azokkal rokonszenvezik, akik kritizálják Orbán politikáját” - teszik hozzá.

A két szerző példaként említi a kormányoldalhoz köthető megyei lapokban megjelent AI‑generált képet is, amelyen Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke pórázon vezeti Magyar Pétert. A végén kérdésekkel zárnak. „tényleg október 23-án, tényleg „Háborúpárti Menet”, tényleg a fél országot kiírni a nemzetből? Tényleg ez a közös jövőnk?”

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Bödőcs Tibor: Utolért már bennünket Ausztria? Bevezettük végre a rubelt?
Az ország egyik legnépszerűbb humoristája mindenkit megnyugtat: aki akar, be fog jutni valamelyik fellépésre. Bödőcs turnéjának első állomásaira már elkapkodták a jegyeket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Rövidesen turnéra indul Bödőcs Tibor. A humorista kedd délelőtti posztjából kiderül, hogy az első helyszínekre már el is kapkodták a jegyeket. Éppen ezért mindenkit megnyugtat a bejegyzésben, hogy „lesz még sok jegy, helyszín, dátum”.

„A turné másfél, két évig szokott tartani. A végén már egész nagy arénákban röpködünk. Remélem, mindenki feljut végül valamelyik gépre!” – olvasható Bödőcs posztjában, aki ezután néhány költői kérdést is feltesz a követőinek.

„Tényleg, ha már itt tartunk: történt valami lényeges az elmúlt tíz hónapban, mióta nem léptem fel? Ki a miniszterelnök a Duna menti, félkész Kánaánban? Utolért már bennünket Ausztria Bevezettük végre a rubelt? Mi a magyar ma?”

Bödőcs Tibor legutóbb a nyár elején jelentkezett új videóval. Ebben a Pride-fesztivál kezdetére bújt Horváth Jürgen bőrébe, és arról kiabált, hogyan lett újra normális:


Link másolása
KÖVESS MINKET: