HÍREK
A Rovatból

Vágó István a BKV Vasúti Járműjavítójánál kaphat felügyelő-bizottsági állást

A fővárosi közgyűlés számos pozíció betöltéséről dönt a következő ülésén, köztük színházvezetőkről és kulturális cégek felügyelőbizottsági tagjairól is.


Több tucat pozíció betöltéséről dönt a fővárosi közgyűlés a következő ülésén.

Az előterjesztések alapján például Mácsai Pál lehet továbbra is az Örkény Színház vezetője, és a DK jelöltjeként Vágó István a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelő-bizottságában kaphat helyet.

A tévés műsorvezetőként megismert Vágó az Indexnek elmondta, hogy vegyészmérnökként végzett, és gépészetet is tanult, így van köze a cég munkájához. A díjazása pedig a havi minimálbér összege lesz.

A színházvezetők közül négy helyen jár le a korábbi megbízatás,

mindegyikre egy-egy pályázat érkezett és a szakmai zsűri támogatta őket. A Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Ellinger Edina jelenlegi igazgatóhelyettes, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Novák János jelenlegi ügyvezető, az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Mácsai Pál jelenlegi ügyvezető, valamint a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Bán Teodóra jelenlegi ügyvezető pályázott - írta meg az Index.

Karácsony Gergely főpolgármester a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. jövőbeli működésének strukturális áttekintése miatt azt javasolja, hogy a nyilvánítsák eredménytelennek, és az új szempontok figyelembevételével írjanak ki új pályázatot.

Az előző közgyűlés

több fővárosi tulajdonú cég igazgatóságába vagy felügyelő-bizottságába

választott már tisztviselőt, kivéve a fideszes jelölteket, mert itt a városvezetés és az ellenzék között vita alakult ki a delegáltak arányáról. A vita lezárult, a fideszes delegáltak pedig elfoglalhatják helyeiket.

Köztük van például Wintermantel Zsolt korábbi fideszes újpesti polgármester és Szabó György, ők a BKK igazgatósági tagjai lesznek a minimálbér háromszorosáért.

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági tagja Veréb László, a felügyelőbizottság tagja pedig Bagdy Gábor korábbi KDNP-s főpolgármester-helyettes lesz (havi díjuk a minimálbér másfélszerese).

Budapest Film Zrt. felügyelőbizottsági tagjai: Vadász Gábor (elnök), Krista Tamás, Hegyi Gyula, Szanyó Miklós (a jobbikos politikus azzal került a hírekbe, hogy a tavalyi kampányban megverték) Jablonkay Gábor (havi díjazás: a minimálbér másfélszerese).

Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. felügyelőbizottságában lesz Balogh Samu Márton (elnök, ő Karácsony Gergely kampányát is segítette, majd kabinetfőnöke lett), Toplak Tamás, Tölgyes Norbert. (Díjazás: minimálbér kétharmada.)

Budapest Esély Nonprofit Kft. felügyelőbizottságában lesz többek között Komjáthi Imre (elnök, a szocialista politikus korábban éhségmenetet szervezett, illetve a Suzuki-gyár kerítéséhez láncolta magát).

Budapest Közút Zrt. felügyelőbizottság: dr. Kemény Ádám (elnök), Szaniszló Sándor, Jármi László, Virágh Mihály, Hodik Zoltán (munkavállalói Fb tag), Esztergályos Gábor (munkavállalói Fb tag). Tagi díjazás: minimálbér másfélszerese.

BKV Vasúti Járműjavító Szolgáltató Kft. felügyelőbizottság: Tóth Zsolt (elnök), Major Petra, Vágó István, Siroki Attila József, Lenge Zoltán (munkavállalói Fb tag), Galló György (munkavállalói Fb tag). Tagi díjazás: minimálbérnek megfelelő.

A kulturális cégek felügyelőbizottságai:

A lap számos helyet és nevet felsorol, többek között,

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.: Hevesi Rebeka elnök, Altfatter Adalbert, Gyorgyevics Miklós;

Új Színház Nonprofit Kft.: Kósi Márk jobbikos politikus elnök, Tarján Péter, Gerzson Sarolta;

Vígszínház Nonprofit Kft.: Fogarasi Gergely elnök, Bornál Eszter, Kiss Anita;

Örkény István Színház Nonprofit Kft.: Visy Zoltán elnök, Camara-Bereczki Ferenc Miklós, dr. Dénes Margit;

Katona József Színház Közhasznú Nonprofit Kft.: Horgas Péter elnök, Koczka Józsefné, Farkas Krisztina;

József Attila Színház Nonprofit Kft.: Vásárhelyi Mária elnök, Nagy Károly, Szabó Erzsébet Julianna;

Madách Színház Nonprofit Kft.: Simon Ágnes elnök, Galkó Balázs, dr. Galambos Judit

Thália Színház Nonprofit Kft.: dr. Balogh Júlia elnök, Megyesi Pálné, Komoróczy László.

Az összes színháznál a tagi díjazás: a minimálbér kétharmada.

A teljes listát az Index


Link másolása

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.


Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.

„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán

– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.

„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.

„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”

– fogalmazott Lázár.

Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.

„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük. Ismét kilátásba helyezte a kormányváltás utáni felelősségre vonásokat is.


„Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy én a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem, miközben a gyerekeim a kocsiban ültek. Azok a gyerekeim, akikről eddig azt hazudták, hogy nem állnak velem szóba” - írta szerdai posztjában Magyar Péter.

A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük.

„De az igazi megoldás nyilván a rendszerváltás lesz, amikor ezek a propaganda kiadványok azonnal eltűnnek a piacról és a sajtó a valóságról, például az orbáni maffia bűneiről fog írni, vagy éppen a TISZA-kormány döntéseit fogja kritizálni. És nem Rogán Antal, vagy éppen Orbán Viktor nyaralásáról fog hazudni, hanem a politikai tetteiket fogja górcső alá venni”

– zárta posztját Magyar.

Mint azt mi is megírtuk: a Tisza Párt vezetője nemrég Olaszországba ment nyaralni a gyermekeivel és új párjával. A nyaralásáról több paparazzofotó is készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyomtatott újságot indít a Tisza Párt - kéthetente érkezik majd a Tiszta Hang
A Fidesz vidéki fölényét ellensúlyoznák a kiadvánnyal, amelyet 3155 településre juttatnak el. A lap terjesztését önkéntesek végzik majd.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.

A levélben az áll, hogy

a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.

A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.

A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.

A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.

A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még mindig nem szabadulunk teljesen a viharoktól – éjjelre még van piros riasztás, szerdán is lehet szélvihar, jégeső
Kedden délután az ország nagy részén már csak egyes fokozatú a készültség, de bizonyos területeken nem múlt el a zivatarveszély. Helyenként szerdáig kitart az ítéletidő.


Bár az ország jelentős részén elvonulóban az ítéletidő, a HungaroMet összefoglalója alapján egyelőre nem nyugodhatunk meg - különösen azok, akik az ország déli és keleti részein, valamint a Tiszántúlon élnek. Ezekben a régiókban a kedd délutáni órák során még előfordulhatnak komoly zivatarok.

A meteorológusok szerint akár 90–100 km/h-s széllökések, 2 centiméternél nagyobb jégdarabok és 30 milliméternél is több csapadék hullhat egy-egy vihar alkalmával.

A legnagyobb eséllyel délutántól alakulnak ki heves zivatarok a Dél-Dunántúlon, az Alföldön és a Tiszántúlon - írja honlapján a meteorológiai szolgáltató. A HungaroMet szerint nem kizárt, hogy a zivatarok az Alföld térségében összeszerveződnek és zivatarrendszerré alakulnak.

Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb területen is okozhatnak károkat, különösen az erős szél miatt.

Az előrejelzések szerint nem kizárt, hogy a keleti és délkeleti határvidéken a heves zivatarokhoz akár 110 km/h-t meghaladó szélrohamok társulhatnak. Ilyen erősségű szél már élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztethet, és ha romlanak a körülmények, még kiadhatnak piros riasztást ezekre a területekre (jelenleg másodfokú, narancssárga riasztás van rájuk érvényben).

Az esti órákra az ország nagy részén csillapodik a zivatartevékenység, viszont északon és északkeleten még éjszaka is számítani lehet villámlással kísért záporokra, ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére szinte teljes egészében, míg Hajdú-Biharra annak északi részén marad érvényben a piros riasztás.

A szerdai nap sem ígérkezik teljesen nyugodtnak: a reggeli és délelőtti óráktól főleg az északnyugati és középső országrészben lehetnek erős, 60–75 km/h-s széllökések. A meteorológusok azt jósolják, hogy napközben az északkeleti megyékben alakulhatnak ki újabb zivatarok, amelyeket 20–25 mm csapadék és kisebb jég (2 cm-nél kisebb) kísérhet, ezt követően viszont elvonulni látszik az ítéletidő és csütörtök-péntekre már nem adtak ki riasztást.

A HungaroMet szerint a viharok pontos helye és időpontja egyelőre bizonytalan, ezért érdemes rendszeresen figyelni a friss előrejelzéseket és riasztásokat. Ha zivatar közeledik, húzódjunk biztonságos helyre, és ne tartózkodjunk a szabad ég alatt - javasolja a szolgáltató.


Link másolása
KÖVESS MINKET: