hirdetés

SIKERSZTORIK

Magyar fiatal fotói a LEGO Star Wars kampányban

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének látványos képei a LEGO Csoport Star Wars - This is How We Play (Így játszunk mi) kampányában jelentek meg, amely során a fiatalokat szeretnék inspirálni a kreatív játékra, és hogy megvalósítsák azt a világot, amelyet elképzelnek.

Link másolása

hirdetés

A LEGO Csoport Star Wars - This is How We Play kampányában összesen hat alkotó vett részt szerte a világból, akik négy kategóriában - fotó, grafika, építés, animáció - hozták létre saját LEGO® Star Wars™ tematikájú alkotásaikat. Lampert Benedek öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

A mostani képekhez egy speciális nagylátószögű makró objektívet is használt, ami szó szerint új perspektívákat nyitott meg előtte.

A nagylátószög miatt a korábbiakhoz képest jóval nagyobb, majdnem teljes asztal méretű díszleteket kellett építenem. A téli TIE vadász képre észrevétlenül elment 3 kg liszt hó gyanánt. Az Első rendi csapatszállító képhez - ahol a föld bemozdulása szintén valós - egy teljes vödör csincsilla fürdető homokot használtam fel

– mondta el Benedek a fotók hátterét. „Ezeknél a képeknél arra törekszem, hogy minden a kamera előtt történjen, ezért általam épített díszletben, valós környezeti hatásokkal dolgozom. Utómunka során használom csak a képszerkesztőt a fényeléshez és a végleges színek eléréséhez. Nyilván a fénykardok, lövedékek és esetenként a felhős ég is utólagos ” – tette hozzá.

Saját bevallása szerint egy gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy a LEGO Csoport dán központja felfigyelt a munkájára és részt vehetett a kampányukban. Az elkészült fotók és a werk videó a LEGO.com weboldalon és a LEGO nemzetközi Facebook és Instagram oldalain jelentek meg.

Official Lego Star Wars Project


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Egy bajba került majomról készült a világ idei legviccesebb természetfotója

A verseny döntőjébe a magyar Kránitz Roland két képe is bejutott.

Link másolása

hirdetés

A brit BBC One tévécsatornán hirdették ki kedd este a legviccesebb természetfotókat kereső Comedy Wildlife Photography Awards verseny eredményét – írja a Sokszínű vidék.

Az idén hetedik alkalommal kiírt pályázatra több ezer nevezés érkezett, volt köztük például kuncogó fóka, zsiráfon lovagló majom és nevető kígyó is.

A magyar vonatkozást pedig az adta, hogy a tavalyi közönségdíjas, Kránitz Roland ezúttal két, ürgékről készült fotójával is döntőbe jutott, így esélyes volt a végső győzelemre.

Ez volt az említett két kép:

Fotó: Kránitz Roland

Fotó: Kránitz Roland

hirdetés

Végül most nem sikerült a bravúr, de az is nagyon szép eredmény, hogy felkerültek a fotók a szűkített listára. A versenyt idén Ken Jensen nyerte egy bajba került majmot ábrázoló fotóval, ami itt látható:

Fotó: Ken Jensen

A fényképész szerint állat arckifejezése valójában agressziót közvetít, a pillanatképen azonban úgy tűnik, mintha fájdalmai lennének.

Az összes idei díjazottat ezen a linken lehet böngészni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

150 autó, napi 4500 megrendelés 75 településen – mi a Kifli sikerének titka?

A cseh cég alig két év alatt olyan fejlődést és növekedést tudott felmutatni, amit csak kevesen.

Link másolása

hirdetés

2019. december 15-én lesz két éve, hogy belépett a magyar piacra a nálunk Kiflire keresztelt, cseh anyavállalattal rendelkező cég. Akkor még 10 autóból állt a flottájuk, és mindössze párszáz címre szállítottak. Mára 150 autójuk napi 4500 megrendelést teljesít, és 75 településen vannak jelen.

De miért más ez a cég, mint a többi? Mi a Kifli titka? Vásárlói oldalról közelítettük meg a kérdést.

Emlékszem az első találkozásomra egy Kifli hirdetéssel. Valami ilyesmit gondoltam akkor: “Egy újabb cég, ami leírva jónak tűnik, amit akár ki is tudnék használni, de úgyse lesznek ezek sem jobbak a többinél.” Az előítéletességem pedig abból fakadt, hogy az összes házhozszállítós céggel volt már dolgom, és mindegyikben csalódtam. Sok esetben küldtek hozzám sérült, romlott árut, és ha éppen nem volt az, amit rendeltem, teljesen random helyettesítő termékekkel küldték ki a futárt, akivel aztán lehetett jókat vitatkozni, hogy miért nem fogadom el a spagetti helyett a pennét, vagy a kedvenc jeges teám helyett a sajátmárkásat… Ha egyáltalán időre odaért hozzám, vagy hajlandó volt feljönni az ötödikre...

A Kifli első ránézésre nem tud sokkal többet, mint a konkurens márkák: online bevásárlást kínálnak egyszerűen, nagyjából olyan kínálattal, amit egy szupermarketben talál az ember.

De ha megnézzük közelebbről, könnyen rájövünk, hogy egy átlagos élelmiszerüzletnél azért jóval bővebb kínálattal rendelkeznek. Ha pedig megtapasztaljuk a velük való vásárlás élményét, nehéz lesz szabadulni tőlük, vagy másra váltani.

A marketingszöveg helyett elmondom, hogy én mit tapasztaltam. Én, aki magánemberként, lassan másfél éve vásárolok tőlük.

Én, aki a normál boltba járásomat abszolút megszüntettem miattuk. Én, aki azonnal váltottam prémiumra, mert meg vagyok győződve róla, hogy náluk éri meg a legjobban VIP-nak lenni.

hirdetés

A Kifli előnyei egy mezei vásárló szemszögéből

Az online felület jól használható. Mindenhez van kép, megfelelő leírás. Nagyon sok termék van, és nagyon sok olyan tétel, ami csak gourmet- vagy bioboltokban lenne fellelhető.

Mindig van egy csomó izgalmas újdonság, és sokszor jár ajándék is a vásárláshoz. És vannak kategóriák, amikben kifejezetten élvezet válogatni.

Az olcsóbban elhozható, szavidős áruk, vagy az újdonságok, esetleg a csak náluk fellelhető Marks & Spencer termékek engem például mindig kattintásra csábítanak.

Bizonyos termékek talán drágábbak, mint a sarki boltban, de a különbség nem számottevő, és itt valóban friss és minőségi portékát kap az ember. Ez húsoknál, zöldségeknél és gyümölcsöknél nagyon nem mindegy.

Ha pedig valami nem stimmel, nem megfelelő állapotú, pár kattintással vissza lehet igényelni az árát, és nem fog veled egy morcos ügyintéző sem vitatkozni miatta.

A kiszállítási idősávokat is jobban oldották meg, mint a konkurencia. Nem fél napokat várod otthon a futárt, hanem csak egy adott órán belül kell otthon lenned. Sőt! Ha előfizetsz prémiumra, akkor 15 perces idősávok közül választhatsz. És ha délután 4-ig leadod a rendelésed, garantálják, hogy még aznap meg is kapod. Na ezért vagyok én is prémiumos!

Az ügyfélszolgálatosok és futárok kedvessége is meglepő. Köszönnek, mosolyognak, normális hangon kommunikálnak veled, készséggel oda teszik-viszik a szatyrot, ahova kéred. Én más cégnél ezt az állandó korrekt és kedves hozzáállást még nem tapasztaltam!

És bár a Kifli egy cseh anyacéghez tartozik, mindig az adott országhoz igazodnak. Így Magyarországon is rengeteg helyi márkával és gazdasággal állnak kapcsolatban. Mondok pár példát.

A ráckeresztúri Martontej finomságai például a személyes kedvenceim. A Martontej Kft. közel 1000 állatot számláló Holstein-fríz marhaállománya első osztályú tejet termel, köszönhetően a monodietikus, GMO-mentes takarmányozásnak. A takarmány 80%-át maguk termelik és állítják elő. Sajátosságuk, hogy a növénytermesztéstől az állattenyésztésig, a feldolgozástól a termék boltokba juttatásáig mindent saját kézben tartanak. A Martontej alapelve a termékek gyártásánál, hogy mesterséges adalékanyag, színezék és ízesítőanyag-mentesek legyenek, ezáltal kizárólag gondosan tesztelt és bevizsgált összetevők kerülhetnek termékeikbe. Mennyivel jobb ilyen tejet és joghurtot rendelni nap mint nap, ugye?

De ha a gyümölcsök vagy zöldségek között keresgélünk, akkor is rengeteg magyar terméket találunk, és ez jól láthatóan megjelenik a leírásokban is. Csak hogy egy szezonális példánál maradjak, sütőtököt venni például iszonyat nagy lutri. De nem a Kiflinél! A tök az Ortofrutta névre hallgató magyar cégtől érkezik, és sütés után minden darab édes és krémes! (Saját tapasztalat!)

Ráadásul az oldalon az alapanyagok mellett találunk recepteket is, így azonnal össze is dobhatunk egy bevásárlólistát egy jó sütőtök krémleveshez.

Ha tojást szeretnénk, könnyedén találunk náluk szabadtartású tyúkoktól származót. Ha friss húsra vagyunk, ott vannak például a Pro-Duck termékei. Ez is egy magyar cég, aminek a fő profilja a prémium minőségű hízott kacsa és liba húsok.

Nekem fontos, hogy minőségi alkoholt is be tudok tőlük szerezni. Mióta a Kifliről rendelek, nem is nagyon járok más borboltba vagy alkoholszaküzletbe.

És hogy ide is konkrét példát hozzak, a jóáras bor éppúgy a raktárkészlet részét képezi, mint a magasabb kategóriás. Frittmannból például van Cserszegi Fűszeres, ami 1300 forintba kerül, de elérhető a Gold Ezerjó pezsgőjük is, ami 5000 forintba kerül, és szerintem maximálisan meg is éri az árát.

Érzem, hogy fontos vagyok

Sok helyen találkozik hasonló mottóval az ember, csak aztán ez a valóságot nem tükrözi. A Kifli számára tényleg fontos a vevő és az ő véleménye, és ezt pár hónap alatt meg is tapasztalja az ember.

Mivel ez a cég fejlődni szeretne, és meg szeretné változtatni a házhoz szállítás piacát, ezért tényleg fontos nekik az, hogy te mit rendelsz, mivel vagy elégedett és mivel nem, és hogy mire vágysz még.

Nem gyűlölnek azért, ha elmondod a véleményedet, kritikádat, javaslatodat, hanem kifejezetten örülnek neki, és tanulni próbálnak belőle, fejlődni általa.

Számos kérdőívet töltöttem ki nekik én is mezei vásárlóként, majd pár hónap múlva tapasztaltam a változást, amit a beérkező válaszok alapján eszközöltek. Így lett például egyre szélesebb a pékáruk palettája, vagy a jó boroké.

Szóval a Kifli könnyedén válik a hétköznapok szerves részévé, és a bevásárlással, étkezéssel kapcsolatos stresszes helyzeteket üti ki.

Két év alatt olyan fejlődést és növekedést tudtak felmutatni, amit kevesen. A jövőjük pedig elég fényes, mert a visszajelzések alapján az emberek szívesen fizetik meg a minőséget, a gyorsaságot és a kiemelten pozitív élményt hagyó kommunikációt.

Te fizetnél azért egy kicsivel többet, hogy a bevásárlás ilyen élmény legyen? Akkor ajánlom a Kiflit!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Magyar cukrász nyerte a fagylaltkészítő világbajnokságot

A verseny döntője 12 órán át tartott. Fazekas Ádám szerint kimeríthetetlen tudásvágya hajtja előre szakmájában.

Link másolása

hirdetés

Világelső lett pisztáciakrémes, tonkababos és málnás fagylaltjával Fazekas Ádám cukrász a fagylaltkészítő világbajnokságon, írja a Napi.hu a világ egyik legnagyobb fagylaltgépeit gyártó cége, az olasz Carpigiani közleménye alapján.

A Festival World Masters Final verseny döntője 12 órán át tartott, a világ tizennyolc országának harminckét gelatokészítője vett rajta részt. Fazekas Frutta di Pistacchiónak nevezte el édességkölteményét, a zsűri Fazekas technikai tudását, az édesség különleges összetevőit és az ízét díjazta.

Fazekas Ádám a fővárosi Fazekas cukrászda vezető cukrásza. 2018-ban megnyerte a fagylaltkészítők magyarországi versenyét, a következő évben pedig első helyen végzett a Gelato Festival Next Generation versenyen, ahol a 16 legjobb 30 év alatti mesterrel szemben mérte össze tudását.

Elmondása szerint kimeríthetetlen tudásvágya hajtja előre szakmájában. A győztes fagylalthoz cukrászdájának egyik legjobban fogyó édessége adta az ihletet.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Bejárta a világot és még Új-Zélandon is szüretelt Homoky Dorka negyedik generációs borász

Szülei, nagyszülei, dédszülei is a szőlőnek és a bornak szentelték az életüket, ám nem sokon múlt, hogy Dorka ne folytassa a családi hagyományokat.
Tomka Tivadar - szmo.hu
2021. november 22.


Link másolása

hirdetés

Homoky Dorka szülei, nagyszülei, dédszülei is a szőlőnek és a bornak szentelték az életüket. Dorka bejárta a világot, kezdetben filmelméletet és filozófiát tanult, és nem sokon múlt, hogy ne folytassa a családi hagyományokat.

– Miért nem azonnal lettél borász?

– Alapvetően, mert számomra mindig természetes volt, hogy a családom ezzel foglalkozik. Eszembe sem jutott eleinte, magamnak kellett végigjárni az utat, eltávolodni a famíliától, hogy újra érdekes legyen a számomra és más aspektusból közelítsek a birtokhoz, tudatosabb legyek és hasznos tapasztalatokat szerezzek másutt. Más szemmel nézni arra, mi van Tokajban és mit lehet másképp csinálni, mint eddig. Amíg távol voltam, addig a bölcsészkarra jártam, ahol filmelméletet és filozófiát tanultam. Ha már beszéltem a szemléletről, a kisfilmek készítése a gasztronómiáról, borászatról, szőlőről az egyetemi évek alatt is szerves része volt az életemnek.

– Amikor visszatértél a családhoz, szüleid mit szóltak mindehhez?

– Természetesen nagyon örültek, mert éppen azon gondolkodtak, hogy mi lesz a birtokkal, ha a hagyomány megszakad. Eladják? Megtartsák? Amikor hazatértem, mindez egy csapásra megoldódott. Soha nem tették kötelezővé sem nekem, sem a húgomnak, hogy ezzel kell foglalkoznunk, mi dönthettük el, hogy mi érdekel bennünket. Gyermekkoromban besegítettünk a szüretelésbe, ám akkor sem határozták meg, mikor és mennyit dolgozzunk.

hirdetés
A visszatérésemet követően kezdetben édesapám adott néhány parcellát, és azzal indított utamra, hogy gondozzam a szőlőt, készüljön el a bor, aztán legyen értékesítve.

Csupán ennyi volt a kérés... Miután jól debütáltam, egyre több területet adott át nekem évről-évre, tehát a bizalom a részéről töretlen volt már akkor is. Egyébként itt hadd jegyezzem meg, hogy kevés a jó generációváltás a borászoknál, magunkról elmondhatom, ez sikeresen megtörtént.

– Laikusként kérdezem: mit jelent a natúr bor kifejezés?

– Ha egy mondattal kellene válaszolnom, akkor azt mondom, semmit nem veszünk el belőle és semmit sem teszünk hozzá. Organikus a művelés, és minden természetes, ami a pincében van. Sokat tanultam a családtól, de szakmailag én is folyamatosan képeztem magam, így kerültem fél évre Lyonba is egy Erasmus-ösztöndíjjal, ott szőlészet és borászat szakra jártam.

Számtalan kóstoláson vettem részt, és figyeltem, mik az újdonságok a világban. 2019-ben még Új-Zélandon is voltam egy szüreten. Idehaza is megismertem sok borászt.

Mindezek olyan élményeket adtak, amiket most a családi borászatunkba integrálhatok.

– Mik a közeli és távoli integrációs terveid?

– A közeljövőben Balogh Leventével, a Szentkirályi Magyarország elnök-tulajdonosával közösen, aki befektetésével támogat, - megkezdjük Tállyán a borászat kiépítését, újítását, fejlesztését. A legfontosabb, hogy az ott élő embereknek lehetőséget adjunk, legyen miért ott maradni, és hogy szakképzett munkaerőt képezzünk.

Ha hosszú távra tekintek előre, akkor Tokaj formálása a célom, arculat, kommunikáció és infrastruktúra szinten is. Lassan haladnak a fejlesztések, ami a borászoknak is nehézséget jelent. A másik, hogy a vásárlóknak ne csak az édes borok, hanem a száraz borok is eszükbe jussanak, ha meghallják a település nevét.

Egyébként egyre nagyobb az igény világszinten a natúr borok iránt.

– A nap minden percében dolgozol?

– Nem unatkozom. Főleg az őszi időszakban, mert akkor a hétvégéim is foglaltak. Rengeteg kóstolót tartunk több borászattal közösen. Kitaláltunk egy eseménysorozatot is programokkal teletűzdelve, amelynek Zsendülés a neve. Szeretnénk felpezsdíteni az itteni mindennapokat az itt lakók és a turisták számára is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: