SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Itt a legértékesebb magyar celebek listája: Majka az első, Schobert Norbi kiesett az élmezőnyből

A Forbes összeállításában szempont volt az ismertség, a kedveltség, a hitelesség és a pénztermelő képesség is. Berki Mazsi hiába szerepelt sokat a médiában, ezt nem tudta kamatoztatni, Kasza Tibi hitelessége sokat romlott, Azariah pedig egyből a lista 23. helyén debütált.


Majka végzett az első helyen a Forbes magazin legértékesebb hazai celebeket rangsoroló listáján. Schobert Norbi kiesett az élmezőnyből.

A magazin idén tizedik alkalommal készítette el a listát, a jubileum alkalmából pedig most először negyven főre bővítette az összeállítást.

A Forbes módszertana hat kategóriában osztályozta a celebeket 1-től 10-ig terjedő skálán: ismertségük, láthatóságuk, kedveltségük, hitelességük, pénztermelő képességük és online jelenlétük került mérésre.

Ezek átlaga adja az úgynevezett Forbes-Celebindexet, ami egy-egy szereplő énmárkájának az értékét mutatja.

Knittel Martin, a lista szerkesztője azt mondta, hogy így „a szenzációhajhász bulvárt etető profi celeb és sztárallűröket nélkülöző, Instagram-tagadó sztár is jól megfér egymás mellett”.

Az összesített listán Majka végzett az első helyen: ő már tavaly is a legértékesebb énmárkával rendelkező hazai sztár volt. Az ezüstérmes Sebestyén Balázs, a harmadik pedig Rúzsa Magdi. Az első tíz helyezett között ott van még többek között Ördög Nóra, Istenes Bence, Hosszú Katinka, Liptai Claudia és Borbás Marcsi is. Az élmezőny legnagyobb ugrását Csobot Adél produkálta, aki a tavaly huszadik helyről idén a kilencedikre ugrott.

Borbás Marcsit évről évre a legkedveltebb és leghitelesebb celebnek szavazza a közönség. Előbbi kategóriában tavaly ugyan Fördős Zé beelőzte, idén ismét nála landolt a két titulus. Az összesített bronzérmes, Rúzsa a második legkedveltebb, Zséda pedig dobogós. A Forbes kutatása alapján a nézők és a szakmai zsűri együttese Ördög Nórát és Sebestyén Balázst tartja a második és harmadik leghitelesebb hazai celebnek.

A pénztermelő képességét Kasza Tibi tudja a leginkább demonstrálni. Azonban a Gazdasági Versenyhivatal tavaly júniusban indított vizsgálata a hitelességét igen csak megtépázta: bár az ügyben még nincs verdikt, a műsorvezető márkaegészség-indexe esett. Kasza így az összesítette listán tavalyhoz képest tizenegy helyet hátracsúszva idén a 16. hellyel kell beérnie.

Hasonlóan mélyrepülésben volt Rubint Réka, aki tíz helyet esett vissza az összesített listán, így idén a 18. lett.

Az abszolút negatív rekordot azonban férje, Schobert Norbi jegyzi: a Norbi Update adósságával és az ezt követő negatív médiahullámmal küzdő fitneszguru a tavalyi 19. helyezésével szemben idén kiesett a legértékesebb celebek közül.

Vannak új belépők is: Valkusz Milán és Marics Péter duója, a Valmar első szereplésével tizenharmadik helyen nyitott, és figyelemre méltó Kajdi Csaba Cyla (17. hely), Tóth Andi (20. hely) és Azahriah (23. hely) debütálása is.

Érdekes az is, hogy a sokszázezres követőtábor és a folyamatos média figyelem önmagában kevés a sikerhez: a kedveltségi-hitelességi mutatók épp ellentétesen arányosak az ismertséget és láthatóságot adó bulvárszereplésekkel.

„A túlzott bulvárszereplés kontraproduktív, és a felfokozott figyelem érzete nem egyenlő azzal, ki mekkora üzleti értéket tud teremteni. Sokszor jobban jár, akiről egyáltalán nem írnak, mint akiről heti két címlapanyag születik”

- fejtette ki Knittel Martin.

A Forbes címlapmegjelenések gyakoriságát pontozó összesítésének első helyén Berki Mazsi végzett, Kulcsár Edina harmadik, párja pedig negyedik helyezett lett. A reprezentatív kutatás ugyanakkor a hitelességi-kedveltségi kategória legaljára sorolta őket. Kulcsár ezt a hátrányt még le tudta küzdeni, így az összesített listán a 32. helyig jutott, Mazsinak és G.w.M-nek azonban ez már nem sikerült.

A teljes listát itt tudod meg nézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Magyar Péter képeken mutatta meg, mi a különbség aközött, ahogy Orbán Viktor szurkol, és ahogy ő
A Tisza Párt politikusa is ott volt a svájciak elleni, vereséggel végződött meccsen. Vasárnap képeket posztolt a Facebook-oldalán.


A Tisza Párt politikusa is ott volt a szombati Svájc-Magyarország csoportmérkőzésen.

Arról már írtunk, hogy a közmédia felvételén is feltűnt Magyar Péter, vasárnap este pedig fotókon mutatta meg Magyar, hogy milyen volt a helyszínen szurkolni a magyar csapatnak.

"Ki így szurkol, ki úgy"

- írta Magyar az alábbi képválogatáshoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Krausz Gábor megmutatta Tóth Gabival közös kislányukat, az énekesnő már reagált is rá
Kivételes, hogy most Hannaróza arca is látszik a képen. Az apák napi poszthoz Tóth Gabi és Krausz mostani párja, Mikes Anna is hozzászólt.


A vasárnapi apák napja alkalmából szinte minden celeb büszkén mutatta meg családját – a sorból pedig Krausz Gábor sem maradt ki. A séf az Instagramon posztolt egy képet, amelyen kivételesen gyereke arca is látható.

„Apának lenni a világon a legjobb”

– írta Krausz a képhez, amin az ő és Tóth Gabi négyéves kislánya, Hannaróza mosolyog.

A képhez Tóth Gabi és Krausz mostani párja, Mikes Anna is hozzászólt. Mikes egy szívet írt Krausznak, az énekesnő pedig azt kommentelte: „boldog Apák napját”.

Az idilli családi kép itt látható:

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagy Zsolt fülét levágta egy oszlop a Kontroll forgatásán – Badár Sándor mesélt a metrós mozi készítésének nehézségeiről
Kiderült többek között az is, hogy határozott időre kapták meg a metró aluljárót, ráadásul nem kevés pénzért.
Karkó Ádám - szmo.hu
2024. június 16.



A Blikk Badár Sándor Karinthy-gyűrűs magyar humoristával, színésszel készített interjút, aki elárult néhány részletet Antal Nimród Kontroll című filmjével kapcsolatban.

A beszélgetésből kiderült, hogy a rengeteg éjszakázás és a bioritmus felborulása miatt a stáb tagjai folyamatosan fáradtak voltak, ami jetlag-szerű hatást eredményezett. Ezt úgy próbálták meg áthidalni, hogy minden szabad pillanatban rövid alvásokat iktattak be, hogy a jelenetekre koncentrálni tudjanak. Emellett számos technikai akadályba ütköztek, amelyek majdnem megakasztották a film forgatását.

„Nagy Zsolt véletlenül a Deák téren megfejelt egy oszlopot, aminek ugye van egy olyan élezett része, és abban a jelenetben, amikor nekimegy az oszlopnak, nos ez a fém rész véletlenül ki volt nyitva, és ahogy nekiment az oszlopnak, ez a kiálló rész levágta a fülét. Ott felfüggesztettük a forgatást, azonnal kórház, fülvarrás… Mindenki kétségbe volt esve, mert határozott időre kaptuk meg a metró aluljárót, ráadásul nem kevés pénzért. Úgyhogy tudtuk, hogy ebbe még egyszer nem tudunk belefutni. Kétszer-háromszor mentünk neki úgy a filmnek, hogy vége és nem tudjuk befejezni. És hát ebben az esetben is egy fül másnapra nem ugrik vissza a helyére. De muszáj volt áthidaló megoldásokat találni”

– emelte ki példaként Badár az egyik legmegrendítőbb pillanatát a forgatásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Dráma a Miss World Hungary-n: az egészsége került veszélybe egy döntősnek
Mégsem 16-an versenyeznek a Magyarország Szépe címért. Az egyik versenyzőnek ugyanis éppen a döntő előtt kellett visszalépnie.


Mégsem 16 döntős versenyez a Magyarország Szépe címért – derül ki a Miss World Hungary közösségi oldaláról. Egy versenyző ugyanis visszalépett:

„Pirlot Rachel egészségügyi okokból visszalépett a versenytől, így a jövő vasárnapi döntőben 15 lány indulhat a Magyarország Szépe – Miss World Hungary címért”

– olvasható a Facebook-posztban. Mint a Blikk írja, eredetileg 21-en szálltak versenybe, közülük maradtak 16-an a döntőre. A szépségkirálynőt június 23-án választják közülük.

A győztes képviseli majd Magyarországot a Miss World nemzetközi szépségversenyen.


Link másolása
KÖVESS MINKET: