KULT
A Rovatból

FOMO: „A valóságot mutatja be és nem azt, hogy milyen lenne ez egy ideális világban”

László Pannával és Yorgos Goletsasszal, a FOMO – Megosztod, és uralkodsz című film főszereplőivel beszélgettünk.


A FOMO vagyis Fear Of Missing Out jelentése „a kimaradástól való félelem”, de a körülötte kialakított médiakampánynak és szájról szájra terjedésnek hála Hartung Attila elsőfilmes rendező ifjúsági filmje is eszünkbe juthat, ami egy középiskolás társaság mindennapjaiból ragad ki drámai és hétköznapi részleteket.

Noha a „bezzeg az én időmben” életérzés valószínűleg pontosan úgy öröklődik generációról generációra, mint a vintage pulcsik vagy a kapuzárási pánik, de az efféle alkotások hidat képezhetnek az emberek között.

Egyrészt korlenyomatok, másrészt segítenek abban, hogy a korosztályok jobban megértsék vagy meghallják egymást és magukat.

Az érintett nemzedéken belül pedig megajándékozzák a nézőt a „nem vagyok egyedül a problémáimmal” érzésével.

A filmről: Ha nem vagy online, nem is létezel? A gimnazista Gergőt és barátait, azaz a Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. A challenge-videóik idővel egyre durvábbá válnak, amikor pedig egy házibuliban Lilla a fiúbanda prédájává válik, egyetlen éjszaka alatt a feje tetejére áll a budapesti fiatalok biztosnak tűnő világa.

A két főszereplő mesélt nekünk: a 20 éves László Panna, László Zsolt színész lánya, aki jelenleg a Corvinus Egyetem tanulója és az újságírás felé is kacsintgat. November végén Arany Medál-díjat nyert az év legígéretesebb fiatal tehetségeként. Illetve a 23 éves Yorgos Goletsas, aki a FOMO kedvéért kóstolt bele a színészkedésbe és a Deep Glaze zenekar frontembere.

Szóba került, hogy milyen érzés az érettségi bankett utáni reggeltől forgatni az ember első nagyjátékfilmjét, és hogy milyen atyai pofont kapni Stohl Andrástól, de az is, hogy Will Smith tudtán kívül hogyan hiúsított meg kis híján egy kulcsfontosságú jelenetet.

- Mit tapasztaltatok a FOMO mozikba kerülése óta? Mennyire változtak meg a dolgok?

Panna: Yorgosznak van egy jó sztorija!

Yorgos: A legtöbb embernek, akivel találkoztunk, tetszett, és nagyon jó és intelligens visszajelzéseket kaptunk. De volt olyan is, aki próbált kicsit gonoszan „támadni” miatta, például bulikban, ami annyira nem kellemes.

- Ez olyan, mint amikor azt hiszik egy szereplőre, hogy ugyanaz, mint a sorozatban...

Y: Igen, mondjuk az egyikük tudott különbséget tenni a karakter és közöttem, de azért rossz viccből odaszúrta, hogy „csak engem ne erőszakolj meg” és, hogy utána „ne videózzam le” – ez egy srác volt egyébként. A másik meg inkább arról szólt, hogy én miért vállaltam el ezt a szerepet, mert ha harminc évesen visszanézem, akkor majd szörnyülködni fogok. De szerintem ezekbe nem kell feltétlenül belemenni, főleg ilyen időpontokban – tehát hajnali órákban és bulikban. Teljesen értelmetlen.

- Gondolom, Panna, te mást tapasztaltál, nyilván amiatt is, mert teljesen más a karaktered. Téged meg akarnak menteni.

P: Igen, én nagyon sok szeretetet kapok. Sokan írtak Facebookon és Instagramon is, hogy látták és mennyire köszönik és mennyire szerették. Az utcán is odajöttek már többször, nagyon fura még ez az egész. Többen anélkül is gratuláltak, hogy látták volna – csak az előzetesből vagy egy kritikából indultak ki. De egy ilyen helyzetben nem is nagyon tudnának mást mondani. Ez egy patthelyzet. Nem jönnének úgy oda, hogy „jézusom, miért csináltad ezt?”. Azt hittem, hogy apukám ezt fogja mondani, de aztán nem így történt, szerencsére.

- És apukád mit mondott? Ő mégiscsak szakmabeli.

P: Apukám nem mondott semmit. Ő megölelt, és egy igen emocionális pillanatunk volt akkor. Igazán apukaként viselkedett és nem színészként.

- Mindkettőtök szülei látták?

Y: Nekem az egész család, négyszer mentem el megnézni.

P: Én is sokszor mentem, még a nagymamámmal is. Vele igazi moziban, igazi közönséggel láttuk és a végén nagyon elkezdtem zokogni. Mert akkor jöttem rá, hogy ez már „igazi”. Már nem csak a haverok ülnek itt és a szakmabeliek, hanem tényleg nézők nézik. Sírtam, a nagymamám is sírt, és büszke volt rám.

- A filmmel párhuzamosan életre hívtak egy kampányt is. Amikor mentek beszélgetésekre, mit tapasztaltok a fiatalabb generáció tagjain? Például, amikor egy gimis osztályhoz látogattok?

Y: Számomra meglepő, hogy tőlem nehezebben kérdeznek. Nem tudom, hogy a szerep miatt-e, de azt vettem észre, hogy kicsit óvatosabbak.

P: Távolságtartóbbak. Attila (Hartung Attila, a rendező) is mondta, hogy kb. fél óra kellett ahhoz, hogy feloldódjanak az emberek, és rájöjjenek arra, hogy te igazából nem olyan vagy, mint a filmben. Tőlem bekérdezték, hogy „milyen volt az erőszak-jelenet?”.

Y: Én Attilával és az operatőrrel, Kristóffal mentem el egy osztályhoz. Szóval inkább technikai téren születtek kérdések a filmmel kapcsolatban.

- Lehet, az is benne van, hogy a fiatal lányok talán kicsit jobban félnek megkérdezni egy idősebb fiút akármiről, mint mondjuk egy lányt, akivel azonosulnak.

P: Persze, viszont közönségtalálkozókon is voltunk, és azokon pedig nagyon jól kérdeztek, mindenhol. Én személy szerint nagyon féltem attól, hogy a végén nem fog senki aktivizálódni, de például a legelső találkozón, ami Győrben történt, meg sem várták, hogy vége legyen az egész beszélgetésnek, hanem már közben kérdeztek és baromi jó volt.

Egy másik alkalommal pedig volt néhány nő, akik annyit mondtak a mikrofonba, hogy köszönik az egész élményt. Ez nagyon sokat jelentett.

Y: Általában egy idő után beindul. Egyre többen jelentkeznek, kérdeznek és igazából egy beszélgetés lesz, nem egy kérdezz-felelek. Ez szerintem nagyon jó, mert ez is valahol a lényege.

- Akkor működik a kampány, ezek szerint.

P: Igen, és a sajtóosztályunk szerintem nagyon profi volt abban, hogy minden csatornán támadott. Kikerülhetetlen volt az egész. Facebookon, YouTube-on, Instagramon, mindenhol. Youtubereket vontunk bele a projektbe, hogy a fiatalabbakhoz is eljusson az üzenet. Facebookon inkább a komolyabb tartalmakat tették ki a sajtósok. Van a fearofmissingout.hu, ahol oktatási segédanyagokat, pszichológiai cikkeket lehet találni a témában, Instagramon pedig pörögnek a werk fotók. Tehát tudták, hogy melyik korosztálynak mit kell látnia és mivel vonzzák be őket legjobban a moziba.

- És mennyi ideig tartott a forgatás?

P: Körülbelül másfél év volt a casting, azt követte egy féléves próbafolyamat, és utána 25 nap volt nagyjából maga a forgatás. 2018 februárjában készült egy próbakisfilm és júniusban kezdtünk el forgatni. Nekem ez az érettségi évem volt. Szóval közben leérettségiztem és jelentkeztem a Színműre, ilyenek.

- Hogyan tudtad mindezt összemenedzselni?

P: Azért ment nagyjából. Mondjuk nagyon vicces volt, hogy a bankettem másnapján kezdtünk el forgatni. Ültem, és tudtam, hogy reggel négykor jön majd értem a transzportbusz, aztán kezdődik a „buli”.

Tehát igazából fel sem tudtam fogni, hogy leérettségiztem, hogy vége a giminek, hanem elmentem forgatni és utána ott álltam augusztusban, hogy „úristen, mennyi minden történt velem, és most elkezdek valami teljesen mást”. Nagyon fura volt az egész.

- Azt olvastam, hogy téged hamar megtaláltak és utána keresték még a fiúkat.

P: Igen, én jelentkeztem castingra, Yorgoszt pedig ajánlották a végén. Szóval nekem tényleg egy másfél éves casting folyamat előzte meg az egészet. Ötször hívtak vissza, de elvileg már a második castingon tudták, hogy én leszek a főszereplő, csak a srác szereplő még nem volt biztos mellettem. Aztán jött Yorgos, és utána már biztos lett minden.

- És ti ismertétek egymást előtte?

P: Hát, én ismertem őt.

Y: Igen, de én ezt nem tudtam. Kiderült, hogy egy gimibe jártunk, de én addigra eljöttem bőven a suliból, mire Panna végzett.

P: Én akkor voltam kilencedikes, amikor a Yorgos tizenkettedikes. És azért ez a két évfolyam nem túl gyakran találkozik egymással.

- Gondolom, utána össze „kellett” először haverkodnotok, hogy kialakuljon ez az intim közeg.

Y: Persze. Amikor először találkozott mindenki, nemcsak a falka, hanem a csajok is, ez a nagyobb kör, ami a filmben van, akkor dráma órákon játszottunk. Volt rendesen összeszoktató, aztán próba, és azalatt mi persze elkezdtünk beszélgetni, találkozni. Gyorsan kialakult egy jó atmoszféra, egy baráti társaság.

P: Tehát ez a féléves próbafolyamat nemcsak abból állt, hogy lepróbáltuk a jeleneteket, hanem Attila tényleg azt szerette volna, hogy összehaverkodjunk. És elég jól lettek összeválogatva az emberek. Semmi presszúrát nem éreztünk azzal kapcsolatban, hogy jóban kell lennünk.

- Panna, azt tudom, hogy te azért előtte is jártál színészkurzusokra, de Yorgos, te előtte színészkedtél?



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET: