KULT
A Rovatból

Kevesebb idióta, több tehetség – megnéztük az X-Faktor első adását

Az X-Faktor egyik legerősebb első adását láttuk, persze önérzetes amatőrökből most sem volt hiány, és feltűnt a szlovák Catherine Tate is.


Szeptember 6-án indult az X-Faktor új évada az RTL-en. Nem tudom, megfigyeltétek-e, milyen sokat merít a műsor Coelho munkásságából. Már a műsor szlogenje is annyira mély, hogy Facebook gifért kiált: „Nálunk indul, nálad trend”. Hogy ez mit akar jelenteni? Azt speciel még nem sikerült teljes mélységében feldolgoznom, úgyhogy a helyes megfejtéseket kommentben várom.

Hasonlóan mélyenszántó bölcsességet hallhattunk mindjárt az elején Miller Dávidtól és Pápai Jocitól, az X-Faktor kapuját őrző kerberoszoktól:

Az új időszámítás elkezdődött, és idén sincs megállás.

Falvédőre vele!

Ki mit vár az új évadtól? Majka arra kíváncsi leginkább, maradt-e még akkora tehetség az országban, akitől megfagy az ereinkben a vér.

Nem tudom, pontosan mire gondol, a műsor kritikusai szerint éppen az a baj, hogy csak olyan tehetségek jönnek, akiktől megfagy az ereinkben a vér.

Tóth Andi biztosított minket, hogy eddig sem tudták semmiről sem meggyőzni a mentortársai, és idén sem fogják. Öröm lehet Andival együtt dolgozni. Poiztívum, hogy úgy érzi, a szigorúság célravezető. (Mondjuk az is biztos, hogy tavaly ő vette leginkább komolyan a feladatát.)

Valkusz Milán saját elmondása szerint tavaly nagyon bekezdett, hisz első évében győzni tudott mentorként. Azt ígérte, idén is sok sláger születik majd.

Gáspár Laci, aki nyolcadszor ül a mentor székben, numerisztikai fejtegetésbe bonyolódott arról, hogy a nyolcas elfordítva végtelen, és ő is végtelen. (Csak nehogy saját farkába harapjon.)

Nekem a türelmem végtelen, mert évről évre végignézem az adásokat.

Gonosz vagyok, mert nyilván van számomra az X-Faktorban valami bűnös élvezet, különben nem nézném újra és újra minden évben. És be kell vallanom, az idei volt talán a legjobb szezonnyitó adás, amit láttam a zenei tehetségkutató 15 éve alatt. Ahhoz vagyok szokva, hogy már az első öt percben elfog a szekunderszégyen a szereplők miatt. És még csak ezután jönnek a versenyzők.

Az elsőként színpadra álló Nagy István Zoltánt nehéz hova tenni. Zoli Desh babérjaira tör, hiszen ő is a kukásautóról szeretne betörni a sóbizniszbe.

Sajnos Azariah, a kreatív szemetesek védőszentje épp mással van elfoglalva, úgyhogy a srác kénytelen volt a mentorok kezébe tenni sorsát.

Zoliról egész sok minden kiderült azalatt, amíg a színpadon volt.

1: énekelni nem tud

2: tulajdonképpen táncolni sem

3: viszont hatalmas arc

4: nincsenek gátlásai

5: rendkívül szórakoztató

Ahogy Verebély Marcell, az X-Faktor kreatív producere mindig hangsúlyozza, ők nem a legjobb énekest keresik, hanem a legjobb előadót, és abba sok minden belefér. Most kiderült, hogy tényleg minden, így hát Zoltán négy igennel tovább jutott.

Dávid megjegyezte: „Így kell berúgni az X-Faktor ajtaját.” Szerintem pedig csak simán így kell berúgni. Laci azt monda: Te egy svédasztal vagy.

Gusztus dolga, azért én nem csipegetnék róla szívesen.

Következett egy „futottak még” válogatás, benne egy eredeti dal, melynek a szerző, Szamay Kornél, a nem túl eredeti Az X-Faktorban címet adta, de nem csak ezért nem jutott tovább. Ács Tibor tavaly rózsát hozott Majkának. Idén ajándék nem volt, csak egy népdal átköltés, amiben a kedves versenyző a makkfára küldte fel Majkát. Love is in the Air. A mentorok nem értékelték a produkciót, nem is nagyon lehetett, így a táborban idén sem találkozunk Tiborral.

Hosszas kínlódásra számítottam, de kellemes csalódás ért. Bár a 14 éves Tonix Honix duó nevét sokára értettem meg, de amint színpadra léptek, nyilván való volt, hogy színpadra születtek. Akik valami fatális véletlen folytán szokták olvasni a kritikáimat, tudják, milyen ambivalens a viszonyom a rap műfajjal, de ezt még én is szórakoztatónak találtam.

A mentorok nem győzték felmagasztalni őket. Majka szerint kincset találtak, Milán bevallotta, hogy a srácok sokkal jobbak, mint ő volt 14 évesen. Vagy mint most. Na jó, ez utóbbit nem ő mondta.

Salvador Dali neve nem sűrűn hangzik el az efféle műsorokban, ami érthető, egyrészt a spanyol festő viszonylag kevés dalt írt,

másrészt az X-Faktorra jelentkezők jelentős része nem ismeri.

Most azonban ez is megtörtént. A szomolyai rapper, Zsolt a Salvador Dali című számát hozta. Pápai Joci azonnal javasolta, hogy vegye fel művésznévnek a Dalit. A produkciót nézve én annyit írtam fel: „Nem jó”, de már megint kiderült, hogy nem értek hozzá. A mentorok nem győztek áradozni. Andi szerint ez inkább slam poetry volt, Milán szerint egy őrült művészt láthattunk. Ő tovább jutott, én pedig újragondolom az életemet.

Ezután több jelentkezőt láthattunk összevágva. Mármint a jelentkezőket nem vágták össze – sajnos –, csak a róluk készült felvételeket. Sokat elmond róluk, hogy a mentorok egyiket sem hagyták végig énekelni a dalukat. Jött Thomas, aki saját bevallása szerint egy ízben pont úgy hangzott, mint Elvis, és végül is igaza lehet, biztos vagyok benne, hogy élete során Elvis is adott ki fura hangokat. Na nem a színpadon, hanem inkább a mellékhelyiség magányában, de hát nem is ez a lényeg.

Aztán itt volt Kolompár Marianna, aki Celin Diontól énekelte a Titanicot. Azt mondta, azt szeretné elérni a hangjával, hogy ne süllyedjen el a hajó. Laci a produkció után azzal vigasztalta a hölgyet, hogy megmentette a Titanic utasait, mert az énekét meghallva inkább fel sem szálltak a hajóra. Ő persze jól megsértődött, de legalább a mikrofont nem vágta oda.

A legviccesebb azonban a Szlovákiából érkezett Tina volt, aki közölte, hogy rendkívül jó nyelvérzéke van, számos nyelven beszél. Dávid és Joci szaván fogta, és vizsgáztatni kezdték, megkérték, hogy villantsa meg kicsit poliglott énjét. Nem tudom, ismeritek-e Catherine Tate-től a tolmács jelenetet (ha nem, itt megnézhetitek angolul). No hát szó szerint ugyanezt láthattuk, csak a valóságban. Látnod kell, hogy elhidd.

Szerencsére jött a végtelenül szimpatikus, szerény megjelenésű, ám de remekül éneklő Földi Márk, és hamar feledtette velünk a bolondokat. Saját dalt hozott. Az angol szöveg saját bevallása szerint is elég alapfok, és még annak is hibás. De ennek ellenére szórakoztató és megnyerő produkciót kanyarított.

Nem idegen az X-Faktor készítőitől, hogy az adás végefelére hagyják a legnagyobb durranást. Most viszont valóságos tehetség cunamit kaptunk a műsor utolsó fél órájában. Annyira, hogy sokuknak csak pár villanás jutott, remélhetőleg, a Táborban többet látunk belőlük.

Aztán jött Keller Dea, aki tulajdonképpen kész termék. Jól énekel, van egyénisége, amit a dalokban is ki tud fejezni. Már azzal megnyert, hogy Zorán egyik dalához nyúlt. A szerelemnek múlnia kell igazán izgalmas, mai hangzást kapott. Kérdés, mi lesz a Táborban, ahol nem lehet otthon, a stúdióban előre elkészített alapot használni, azt kell elénekelni, amit ott, a helyszínen kapnak.

J. K. Rowling mostanában erősen megosztja a rajongókat, a transzneműekkel szembeni fellépése miatt. Az első adás utolsó fellépőjét ez szemmel láthatóan nem zavarta, aki Piton professzorként érkezett, és a szerepéből egy pillanatra sem esve ki Laci Megtalállak című dalát énekelte, némileg Roxfortosított szöveggel. Laci a zokogásig meghatódott az előadástól, senki sem értette igazán hogy, miért.

Mindenesetre Perszeusz továbbjutott, pedig énekben nem volt olyan erős, cserébe viszont színészileg sem.

Farkas Ancsi tavaly a Táborban esett ki, a székes feladatnál. Jót tett neki az egy év gyakorlás, mert úgy elénekelte a House of the Rising Sunt, hogy még. Rengeteget fejlődött tavaly óta, idén az egyik nagy esélyes lehet.

Összességében az X-Faktor idén berúgta az ajtót, ha tudják tartani ezt a szintet, akár még jó is lehet. Én mindenesetre drukkolok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Ez egy álom, ami valóra vált” – közös dalt készített Snoop Dogg-gal az X-Faktorban is feltűnt Ősi Ronnie
Amerikában élő unokatestvére hozta össze a világhírű rapperrel. A közös munka online zajlott, de bízik benne, hogy hamarosan személyesen is tudnak találkozni.


Ősi Ronnie, művésznevén MC Ron 15 éves kora óta, azaz nagyjából 26 éve rappel. Svédországban született kivándorolt magyarok gyerekeként, és életének nagy részét ott is töltötte, de mint mondja, soha nem szerette úgy, mint Magyarországot: „nem tartom a hazámnak, mert hiába születtem ott, a svédek szemében akkor is mindig külföldi leszek.”

Az elmúlt 26 évben rengeteg közös munkája volt másokkal: egyik nagy kedvence például az MC Gőzzel, MC Kemonnal, Busa Pistával és DJ Dugóval közös Fantastic 4 című dal, aminek zenéjét Luigi Beats készítette.

Hasonlóan fontosnak tartja a This Life című dalt Mohamed Fatimával a Fekete Vonatból. „Ez a szám nemcsak a Covid-pandémiáról szól, hanem a politikáról és arról is, mi történik a világgal körülöttünk. Nagyon őszinte dal lett, ami sok emberhez szólt abban az időszakban” – meséli.

Emlékezetes együttműködése volt a Make It Bang is MC Gőzzel, amelyben az amerikai legenda, Kool G Rap (Juice Crew) is rappel. „Ez számomra teljesen felfoghatatlan élmény volt. A dal a Hip Hop Ain’t Dead lemezen található, ami aranylemez lett számomra. Ezt anno Speechless-szel készítettük, és a lemezen olyan nevek szerepelnek, mint T-Kyd, Krazy Drayz (Das EFX), Hussein Fatal (a 2Pac-csapatàbol Outlawz -bol, sajnos már nem él ő se, Mikee Mykanic, Rock (Heltah Skeltah), és még sokan mások.”

A második lemezt, amit kiadott, szintén nagyon különlegesnek tartja: a címe Without You There Would Be No Me, és az egyik legjobb barátjának, DJ Zefilnek készítette, aki rengeteget tett a magyar hiphop kultúráért, elmondása szerint ő maga is rengeteget köszönhet neki.

„Neki dedikáltam az egész anyagot. Több kedvenc dalom is van rajta, mint például a Where It All Began DJ Dugo-val, de őszintén szólva az egész lemezt nagyon értékelem, mert a lelkemet raktam bele. Ezen a lemezen szerepel Masta Ace is, egy másik amerikai hiphop-legenda a Juice Crew-ból – ez a közös dal nagy favorit számomra.”

Fotó: Szolnoki Zsuzsanna

Harmadik lemeze, amit tavaly augusztusban adott ki, egy svéd hiphop legendával készült: Dogge Doggelito-val a Latin Kings-ből. A címe Där Höga Husen Bor, ami magyarul annyit jelent: „Ahol a magas házak laknak”. „Ez számomra szintén hihetetlen dolog, és nagyon nagyot megy Svédországban, ráadásul egyre jobban terjed az idő múlásával.”

A lemezen közreműködik például Rigo az Infinite Massból, a testvére Tito, és még sokan mások, a zenéket Jossa és Mickebeats, Shurdamanbeats készitette. Ez az album teljesen visszavisz a hiphop kultúra gyökereihez: arról szól, hogy valójában mi is a hiphop – Love, Unity, Having Fun and Peace.

„Svédországban sajnos elég rossz a helyzet: sok a lövöldözés, robbantások, komoly bandaháborúk vannak. Mi pedig arra gondoltunk, hogy adunk az embereknek egy igazi hiphop lemezt, ami megmutatja a gyökereket és a szeretetet. Ahogy észrevettem, egyre jobban jön vissza a graffiti, a breakdance és a beatbox is. Nagyon élvezem ezt az időszakot” – meséli.

Van még két dal, ami tavaly készült, és nagy kedvence lett. Az egyik a BP 2 LA, aminek közreműködői URG7, Quest és Dub Kisdoki, a zenét Dub Kisdoki készítette. A másik a Black Magic című szám, ami Quest tehetséges kislányával, ReQuest-tel készült, a zenét pedig a svéd producer, MickeBeats készítette.

Az X-Faktorba elmondása szerint édesanyja miatt jelentkezett. „Ő szerette volna, hogy menjek, én soha nem akartam igazán. Az első alkalommal bejutottam a legjobb 25-be, másodszorra pedig majdnem bekerültem az élő show-ba. Számomra a műsor annyit adott, hogy megismertem pár embert, mint például Szabó Ádámot, akivel van egy közös zeném, a Szállnék Szabadon, illetve Tevint, aki a Snoop Dogg-gal közös zenében énekel.”

A világhírű rapperrel közös számról úgy fogalmaz: egy álom volt, ami valóra vált. Az egészet Claudia nevű unokatestvérének köszönheti, aki kétéves kora óta Amerikában él és komoly kapcsolatrendszere van. Ő hozta össze az eddigi amerikai előadókkal, így vele is – mint mondja, a mai napig nem tudja, hogyan köszönje meg neki.

„A munkafolyamat úgy zajlott, hogy átdobtam a zenét Snoop Doggnak, majd pár hónappal később szólt az unokatestvérem, hogy nézzem meg az e-mailjeimet. Ott várt rám az ő része – alig mertem rákattintani a fájlra. Sajnos élőben még nem találkoztunk, de idén megyek Kaliforniába, és remélem, összejön a személyes találkozó.”

A néhány hete megjelent Forever c. szám:

Ami a jövőbeni terveit illeti, abból sincs hiány: „jelenleg három lemez készül – egy angol, egy svéd és egy magyar nyelvű. Bízom benne, hogy idén is sok meglepetés vár még ránk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az apa az eltűnt lányát keresi, és egy gyilkos is végig ott van mellette – mindent elsöprő családi titok az új sikersorozatban
A főszereplő élete egyetlen pillanat alatt omlik össze, amikor megtudja az igazságot. A nyitott befejezés a nézőkre bízza a döntést: egy ilyen titokkal vajon együtt lehet-e élni?


„Szeretjük a csavarokat… szerintünk epizódról epizódra csak jobb lesz” – nyilatkozta Harlan Coben, a thriller-irodalom egyik mestere arról a januárban bemutatott Netflix-sorozatról, amely ismét bizonyítja, hogy a legveszélyesebb titkokat nem bűnszövetkezetek, hanem a családok őrzik.

A Run Away című, nyolcrészes minisorozat Coben 2019-es regényének brit adaptációja, amely egy apa, Simon (James Nesbitt) kétségbeesett kutatását követi nyomon drogfüggőségbe süllyedt, eltűnt lánya, Paige után.

A nyomozás azonban gyorsan túlnő egy családi drámán:

a felszínre kerül egy gyilkossági ügy, egy örökbefogadási szál és egy zárt, kultszerű közösség sötét múltja is.

A történet érzelmi epicentrumában Simon felesége, a gyermekorvos Ingrid áll, akit Minnie Driver formál meg. Bár a karakter a cselekmény egy pontján kómába kerül, és

több kritika is alulhasználtnak érezte a színésznőt, az ő döntései és elhallgatásai mozgatják a szálakat a háttérből.

„Ez a hihetetlenül mély szeretet Ingrid és Paige között szó szerint szétszakadt a függőség miatt” – mondta Driver a karakterek kapcsolatáról.

A cselekmény bemutatja, ahogy a szégyen és

a tehetetlenség falakat épít a legszorosabb kötelékek közé is, a szülők pedig egymás elől is rejtegetik a fájdalmas igazság morzsáit.

A családi titkok elrejtésében kulcsszerepet játszik a nagynéni, Yvonne is, aki Simon üzlettársaként aktívan részt vesz bizonyos információk visszatartásában.

A történet a fináléban éri el a csúcspontját, amikor kiderül, hogy a lányt bántalmazó Aaront nem a rá vadászó bérgyilkosok ölték meg, és

ennek a titoknak súlya alatt Simon világa összeomlik, a sorozat pedig egy nyitott kérdéssel engedi el a nézőt.

„Az utolsó pillanatban belenézek a kamerába, mintha azt kérdezném: ‘Mit tegyek most?’” – mondta James Nesbitt a Netflix Tudum oldalán.

Minnie Driver is egy másik különösen megrázó jelenet forgatásáról beszélt őszintén. „Soha nem csináltam még ehhez hasonlót… szörnyű volt – egyáltalán nem élveztem” – mondta a Radio Times-nak.

A sorozat feszült atmoszféráját Északnyugat-Anglia borús tájai alapozzák meg.

A fiktív Lanford University külső jeleneteit több valós egyetemi helyszín „összevarrásával” hozták létre Manchesterben és Liverpoolban, a lepusztultabb városrészeket pedig a stáb vászonra festett, valósághű graffitikkel tette még hitelesebbé.

A magyar nézőknek feltűnhet egy érdekes részlet, mert az egyik jelenet háttérben felbukkan egy „Laszlo” felirat az egyetem falán,

de erről hivatalos információ nincs, valószínűsíthetően csak a díszletelem része.

A sorozatot a kritikusok vegyesen fogadták: a Rotten Tomatoes portálon 81%-on áll, dicsérve Nesbitt odaadó játékát és a feszes tempót, míg a Metacritic oldalán 58 pontot ért el, ahol a cselekmény túlzsúfoltságát és logikai terheltségét emelték ki.

A sorozat ritka módon az utolsó percig képes fokozni a feszültséget – kihagyhatatlan darab a műfaj szerelmeseinek.

VIA The Guardian


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Stranger Things sztárjai mégis készítettek egy „utolsó, titokzatos részt” a történet folytatásáról
Finn Wolfhard és csapata a Saturday Night Live stúdiójában reagált a rajongói teóriákra és a kilencedik résszel kapcsolatos pletykákra.


Januárban a Stranger Things rajongói hetekig reménykedtek egy titkos, kilencedik részben, ami felülírja a sorozat befejezését. A pletykának végül a Netflix vetett véget, a pontot az i-re pedig a Saturday Night Live tette fel egy paródiával, amiben a sorozat sztárjai is feltűntek.

A Tiktokon és Facebookon is futótűzként terjedő elmélet a „Conformity Gate” nevet kapta, és azt állította, hogy a Duffer testvéreknek van még egy utolsó, eddig titokban tartott rész a tarsolyukban, amiből kiderül, hogy a főgonosz, Vecna valójában nem halt meg.

A teória alapját a fináléban látott apró vizuális részletek és háttérképek félreértelmezései adták. Erről természetesen kiderült, hogy kacsa.

A pletykákra reagálva a Netflix hivatalos közösségi média felületein egyértelmű üzenetet tett közzé: „A STRANGER THINGS MINDEN RÉSZE MOST MEGTEKINTHETŐ”, jelezve, hogy nincs több epizód. Több amerikai lap, köztük a Forbes, már január elején tényellenőrző cikkekben cáfolta, hogy bármilyen titkos rész érkezne.

A történet január 17-én vett új fordulatot,

amikor a sorozatban Mike-ot alakító Finn Wolfhard volt a Saturday Night Live című szkeccsműsor házigazdája.

A műsorba Wolfhard mellett Caleb McLaughlin és Gaten Matarazzo is beugrottak, hogy újra eljátsszák sorozatbeli karaktereiket.

A műsorban lejátszottak néhány lehetséges spinoff-sorozat ötletével: Steve Harrington tanáros sorozatot, Nancy Wheeler újságírós-nyomozós szériát kapna, Wolfhard karaktere pedig egy Szex és New York-adaptációban folytathatná.

A Conformity Gate népszerűségén felbuzdulva a titokzatos kilencedik rész is belekerült a műsorba.

A paródiában elhangzott, hogy a finálé „minden eseménye csak egy illúzió volt, és Vecna még mindig él”, ezzel kigúnyolva a rajongói elmélet alapállításait.

A rajongók végül nem egy új epizódot, hanem egy werkfilmet kaptak. Január 12-én jelent meg a Netflixen a „One Last Adventure: The Making of Stranger Things 5” című, több mint kétórás dokumentumfilm a sorozat készítéséről. A film rendezője, Martina Radwan egy nyilatkozatában a Conformity Gate-et egyszerűen vágyvezérelt gondolkodásnak nevezte. „Bárcsak lenne egy titkos epizód, de sajnos nincs” – tette hozzá, végleg lezárva a spekulációkat.

Íme, a videó:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Koltai János, akit Gábor Gáborként ismert az ország a Szomszédokból
A 90 éves színész festőművészként, rendezőként és díszlettervezőként is aktív volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 16.



Életének 91. évében elhunyt Koltai János, a Szomszédok legendás Gábor Gáborja. A halálhírt egy közeli ismerőse közölte pénteken a Facebookon - vette észre a Blikk.

A bejegyzés szerint

a színész álmában, csendes nyugalommal hunyt el.

„Végtelen fájdalommal a szívünkben tájékoztatjuk mindazokat, Akik szerették, ismerték, becsülték, hogy KOLTAI JÁNOS színművész, festőművész, rendező, díszlettervező életének 91. évében álmában csendes nyugalommal a " nem ismert tartományba" átköltözött. Szellemisége, hite, igényessége, ereje, humora, ölelése, fénye mindörökké velünk marad. Úgy fogunk élni , úgy fogunk dolgozni ezt követően is, ahogyan azt Te elvárnád tőlünk. El nem múló örök szeretettel búcsúzunk mindazok nevében, Akik számára János a valódi fényt jelentette.”

A Jászai Mari-díjas színművész egy ideje betegeskedett, és felesége, Pap Éva színésznő 2023-as halála óta egyedül tengette napjait ádándi otthonában. Tavaly több interjúban is beszélt egészségi gondjairól, erős térdfájdalmára és elesésekre panaszkodott. A 2024-es karácsonyt is egyedül töltötte.

Koltai János nemcsak színészként, hanem festőművészként, rendezőként és díszlettervezőként is aktív volt. Pályafutása során játszott többek között Szegeden, 1965-től pedig a Madách Színház tagja volt. Az országos ismertséget és a közönség szeretetét azonban a Szomszédok című teleregény hozta meg számára, amelyben Gábor Gábort alakította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk