FOMO: „A valóságot mutatja be és nem azt, hogy milyen lenne ez egy ideális világban”
Y: A Madách Imre Gimnázium diákszínpadán, de egy gyermekibb, vicces formában.
- És akkor hogyan találtad meg a FOMÓt?
Y: A FOMO talált meg engem. Egy kávézóban dolgoztam, ahol egy régi barátnőm is, aki segített Attilának castingolni és ő mondta, hogy menjek be. Senkit és semmi részletet nem ismertem, de mondta, hogy megbízható a stáb. Végül szerencsét próbáltam. Egészen addig annyira nem izgultam, de amikor már ott voltam, akkor azért leblokkoltam párszor, izgi volt.
- És mit kellett csinálnod?
Y: Csak szituációs feladatok voltak. Aztán a második alkalommal már Pannával közösen is. Először még kellemetlen volt, de csak azért, mert nem tudtam, hogy mit hogyan kell csinálni, hogy mit várnak el, hogy egyáltalán mire szól ez a válogatás. Aztán valahogy Pannával egyszerűbben ment a dolog, de nyilván izgultam, teljes volt még a tudatlanság.
- Aztán egyszer csak egyszerre mutatták meg mindenkinek a forgatókönyvet?
Y: Lassan árulták el a részleteket, talán Panna előbb tudott néhányat. De rendesen senkinek nem mondták el az elején, hogy pontosan mire számíthat.
P: Felhívtak mindenkit, hogy övé a szerep, aztán elkezdtünk próbálni, csak dolgokat, hogy belelazuljunk, meg drámajátékokat. Aztán volt egy próba, ami már olvasópróba lett, körbeültünk és belecsaptunk.
Y: Előtte bele tudtunk már olvasni e-mailben a történetbe, de szerintem mindenki meglepődött kicsit.
Realizáltuk, hogy ez így kihívás és nem egy gyerekjáték.
- Nem fordult meg mindkettőtök fejében, hogy visszaléptek? Nem ijedtetek meg?
Y: De, igen, az elején nagyon sokszor. Főleg az erőszak-résztől. Én azt először úgy olvastam, hogy körülbelül ez az egyetlen dolog, amit tényleg nagyon keményen zavarna, ha el kéne játszanom. Akkor még el sem tudtam képzelni, mert semmiféle próba nem volt. Bele sem mertem gondolni, hogy ezt így megcsináljuk Pannával. Ott többször voltak olyan gondolataim, hogy ez nagyon sok. Túl sok. De aztán úgy döntöttem, hogy inkább beleállok.
- Talán azért is, mert már akkor is tudtátok, hogy ennek van egyfajta „népnevelő” jellege?
Y: Nyilván, de nagyon kényes ez a dolog, nagyon sok mindenen el lehet csúszni és félreértelmezni. Az embertől függ, hogy hogyan értelmezi az egészet, de attól is, hogy miként van bemutatva vizuálisan a sztori, a gondolathoz való hozzáállás. Végül úgy gondoltam, hogy ez egy olyan téma, ami hogyha jól van megcsinálva, és tényleg fájó és elgondolkodtató és reális, az egy tök nemes dolog.
Abba fordítottam át a félelmet, hogy kvázi egy nemes dolog ebbe belemenni, végigcsinálni és jól, hihetően, keményen megcsinálni.
- Panna, azt is olvastam, hogy először neked volt dublőröd...
P: Igen, az erőszak-jelenet egy részénél szerette volna Attila, hogy legyen dublőröm, ami végül volt is, de nem vágták bele a filmbe.
Y: Csak egy pár kellemetlen perc született belőle.
P: Igen, Yorgoszéknak. Engem közben kizártak.
Y: De szerintem nem lett volna indokolt alapvetően, mert nem a testiség volt a lényeg. Az el tudna venni vizuálisan nagyon sokat a lényegből. Nekem egyáltalán nem hiányzott nézőként. Szerintem jobb így, jobban összpontosít a néző az „üzenetre”.
- És ezt a részt egyben forgattátok le?
P: Ez egy elég hosszú jelenet volt, egy nagyon zárt szettben. Ami azt jelenti, hogy igazából csak Attila volt bent és Isti, a hangmérnök. Mind a ketten elbújtak a sötétben, egyikük az egyik, másikuk a másik sarokba. Elkezdtük, lenyomtuk egyben kétszer-háromszor és utána Attila már csak egy-két dolgot mondott, ami hiányzott. De addigra már annyiszor próbáltuk ezt a jelenetet, hogy mire élesbe kerültünk, addigra már koreográfiaként tekintettünk rá. Mind a ketten tudtuk, hogy „itt most dolog van”, hogy mi a következő lépés, mit kell csinálni. Összeállt a fejünkben és így könnyebb volt. Addigra annyira bíztunk egymásban és Attilában, hogy tudtuk, hogy nem lesz para.
Y: Szerintem magunkban is már lerendeztük ezt. Mert az első pár próbánál azért nagyon kínos és rossz volt. Pannát szétsajnáltam folyamatosan. Előre vártuk, hogy meglegyen.
P: Yorgos sokkal rosszabbul bírta, mint én. Kivolt teljesen. Közös kínlódás volt, de nagyon örültünk, mikor túl lettünk rajta. Úgy voltunk vele, hogy innentől már bármi jöhet.
- Stohl Andráson és a „felnőtteken” kívül amatőr színészekkel dolgoztatok, igaz?
P: Igen. Ez azért vicces, mert szerintem elég fontos kiemelni, hogy pl. Yorgos szerepére Attila, ha 1500 fiút nem nézett meg, akkor egyet sem. Színműsöket, amatőröket, mindenkit. És végül ezt a jó embert választotta.
- Nekem az tetszett a legjobban, hogy nem éreztem erőltetettnek, kínosnak a színészi játékot, mint néhány más elmúlt évekbeli, fiatalokat megcélzó filmnél. Volt olyan alkotás, ahol én is szabályosan feszengtem az amatőr színészek alakítása miatt, de nálatok ez valahogy teljesen másként alakult.
P: Nálunk szerintem ez azért sikerült jól, mert amikor megkaptuk a szövegkönyvet, akkor Attilának az volt körülbelül a nulladik mondata hozzánk, hogy írjuk át olyanra, ahogy mi szoktunk beszélni. Így nekünk is egyszerűbb. És nagyon sok iPhone-nal felvett jelenet impró volt. Tudtuk, hogy honnan hova kell eljutni és azon belül rögtönöztünk. A srácok „felvették” a szerepüket, karakterbe kerültek és onnantól kezdve csinálták a dolgaikat. Kaptak egy operatőr-gyorstalpalót is a próbákon, hogy mit csináljanak az iPhone-nal.
Y: Már az elejétől kezdve az volt az irány, hogy legyen emberi és természetes. Meg az is segített, hogy a karakterünkkel kapcsolatban kaptunk 200 kérdést. Külön is találkoztunk Attilával, ahol ezeket kielemeztük. Volt, hogy beszélgettünk, volt, hogy csak ültünk és a fejemet nézte, a szememet figyelte, ilyesmi.
Nagyon alaposan kiépítettük a karakter összes pici vonását. Még azt is, hogy milyen a kedvenc színe, mi a csillagjegye... Lehet, hogy nem tűnnek fontosnak ezek, de miattuk sikerült teljesen elképzelni, belehelyezni magunkat a szerep személyiségébe.
Mert tudsz róla minden egyes apróságot, legalábbis úgy érzed. Semmi kérdés nincs a fejedben, hanem fix, összeegyeztethető dolgok vannak.
- A szövegkönyv mellett a cselekményen is változtathattatok?
P: Nem. Például a challenge-ek is meg voltak adva előre. Csipi (Sipöcz András), aki Ábrist játssza, tényleg youtuber és ő képben volt ezekkel. És a legtöbb utcai jelenet tényleg a valóságban megtörtént. Nem nagyon voltak beépített emberek, statiszták, szinte csak a kocsmai képkockáknál.
- És amikor a Szabadság hídon másztatok, akkor sem volt dublőr?
P: Nem, mi magunk felmásztunk a hídra. Ezt két napig vettük, ki voltunk biztosítva, csak utómunkában eltüntették a nyomait. Este hétkor felpakoltak minket a híd tetejére és éjjel háromkor jöttünk le. Attila közben lentről walkie-talkie-n instruált minket. Fogalmunk nem volt arról, hogy éppen mit veszünk, csak mondta, hogy most jobbra nézzünk, most balra nézzünk, majd egyszer csak intett, hogy megvan, megyünk tovább.
Y: Nagyon gyorsan eltelt ott az idő. Mindenki rá volt feszülve arra, hogy történjen meg az, aminek meg kellett történnie. Nem tudtunk bárhogy mozogni, közben az egyik operatőr is felmászott az instabil kamerával, nagyjából egy Tini Nidzsa Teknőcös felszereléssel...
P: Mintha az Alienből jönne. Később pedig daruval emelték fel őket.
Ültünk fent Yorgosszal és arra gondoltam, hogy tudom, hogy ez soha többé nem fog velem megtörténni.
Y: De annyira benne voltunk, hogy órákat töltöttünk fent. Közben végig szélvihar tombolt. Legalábbis ott annak tűnt.
P: A második napra nagyon nyirkos lett az idő és csúszott az egész. Van az a jelenet, amikor én jövök lefelé és zokogok. Na, az nem azért van, mert hú, de beleéltem magam, hanem rengetegszer le-fel kellett mászkálnom és a végén már utáltam az egészet, azt hittem, hogy meghalok. Valószínűleg amúgy ez egy rendezői koncepció volt, hogy vigyük el Pannát a végletekig.
Y: Ez a rész kicsit élesebben ment, mindenkinek sokkal jobban oda kellett figyelnie, mert időhöz is voltunk kötve, meg az a két nap sokkal nagyobb előkészületeket kívánt.
P: És nagyon nehéz megkapni az engedélyeket arra, hogy fel tudjunk mászni egy budapesti hídra. Két hónap körülbelül az egyeztetés.
Már majdnem megvolt, két aláírás hiányzott, amikor Will Smith felmászott a Lánchídra. És emiatt visszamondták az összes szerződést és kijelentették, hogy mi nem mászhatunk.
De aztán a producer két nap alatt elintézte, hogy mégiscsak mehessünk, de azért növekedett a feszültség. Will Smith miatt. Annyira abszurd...
Y: igen, meg hirtelen kicsit filmesebb lett minden. Nyilván a helyszín miatt is meg jött egy csomó kaszkadőr, két operatőr...
P: Pestről megvilágították Budát, amiről visszajött ránk egy hatalmas reflektor fénye. De senki nem tudott róla, mert hajnalban történt. A hídnak csak a fele volt lezárva. Akkor volt a Sziget, mindenki ott bulizott.
- És melyik volt a legnehezebb jelenet? Akár ez vagy az erőszak-jelenet?
Y: Ezek igen, de ami furcsa volt, hogy a vártnál jobban befeszültem az összes utcai hülyéskedésnél, amiket külön kellett felvenni telefonnal. Ezeknél sokszor nem voltak beavatott statiszták és ezért nehéz volt, hogy belelazuljak konkrétan abba, amit csinálunk. Nyilván sikerült egy idő után, de ott voltak nehezebb dolgok, főleg az elején.
- Volt, hogy valaki mondjuk beszólt?
P: Az egyik próbán volt egy kellemetlenkedő részeg csávó a gyrososnál. Annál a jelenetnél, amikor Bouquet Gergő, aki Patrikot játssza, rácsap a lányok fenekére. Ezt nagyon sokszor elpróbálták, és a csávó, aki bent ült, felkapta a vizet, pedig látta, hogy forgatnak, de kirontott és elkezdte rángatni Gergő ingét. Meg akarta verni, az operatőr rohant oda közbeszólni.
Y: Nagyon furcsa volt. Utána bocsánatot kért, de nem tudtuk eldönteni, hogy a lelkiismerete miatt, vagy mert tényleg nagyon szerepelni akart. Nyilván, ha négy gyerek mobillal kamerázva ugrál és hülyéskedik a villamoson, akkor senkinek nem esik le, hogy az egy forgatás. De csak nekem volt egy ilyen hülyeségem, hogy ezt nem tudtam elengedni.
P: Az én legnehezebb pillanatom az volt, amikor Gergő újra rátalál Lillára. Ekkor a nézők nem látták Lillát körülbelül egy órája. Talán lassan kezdenek megbocsájtani Gergőnek. Azt mondta nekem Attila, hogy „figyelj, ott állsz, nagyon össze vagy törve, hiszen ezek meg azok történtek, viszont most annak kell történnie, hogy meglát téged a néző, és anélkül, hogy megszólalj, a gondolatát is elfelejtse annak, hogy Gergőnek megbocsásson”. És akkor ott álltam, hogy köszönöm szépen, előszedem valahonnan a hátizsákomból. Aztán nem tudom, hogy sikerült-e. Meglátjuk.
Y: Szerintem igen.
- Neked is nehéz volt?
Y: Igen, ez a jelenet szerintem is ki volt élezve a film üzenete miatt és, hogy jól, intelligensen legyen bemutatva. És remélem, hogy nem sajnált meg senki. Ott is egy erősebb lelkiállapot kellett. Ennél és a hidas jelenetnél lelkiállapotokat kellett mutatni.
P: És itt aztán összejött minden. Elkezdett esni, elkezdtek szexelni az egyik házban, nagyon ellenünk dolgozott a világ. Pörgetni kellett rendesen. Ráadásul nyáron forgattunk, amikor nagyon rövidek az éjszakák. Többször volt, hogy eltakartak minket a napfény elől, hogy még azt lehessen hinni, hogy éjjel van a filmben.
- A negatív kritikák java ugyanazt firtatja. Mintha ki akarnák erőszakolni, hogy a filmben miért nem mutatják a „helyes” nézőpontot jobban, közben a néző nem hülye. Van egy csomó kis szilánk, amiből rájön.
P: Alapból az, hogy a film nem az áldozat szemszögét, hanem az elkövetőét mutatja be, sokak számára szokatlan. És nem egy tipikusan olyan személyt tettek oda, akin „látszana”, hogy egy „bűncselekményt elkövető fiú”, hanem egy göndör fürtös srácot. Innentől kezdve a néző elkezdi magában azt érezni, hogy „jaj, nekem itt most meg kell bocsátanom”, mivel nincs a szájába adva az, hogy ő egy rossz ember. És nincs a végén az ezt megerősítő katarzis és happy end.
Nincs az, hogy a gonosz elnyeri méltó büntetését, a jó meg megüdvözül. Azért, mert ez a film a valóságot mutatja be. És nem azt, hogy milyen lenne ez egy ideális világban.
A valóságban az apuka nem mindig keresi fel a rendőrséget, mert nem akar külön ügyet a lányának. Nem borul rögtön a nyakába, mert nem akarja megijeszteni. Nem azért, mert nincsenek érzései, hanem azért, mert a valóságban sem így történne.
Y: Igen, nincs az arcodba tolva, hanem a gondolkodásmódod szerint szűröd le a dolgot. Egy ezt sérelmező kritika miatt támadtak be többen is úgy, hogy nem is látták a filmet, de ez bőven elég az embereknek ahhoz, hogy támadjanak.
P: Látták a plakátot, az előzetest, elolvastak egy negatívabb kritikát. De az egész nem véletlenül történik úgy, ahogy.
Y: Pont ez a része az, ami a legjobban megosztó. De ez így lett kitalálva, hogy senkinek nincs megmondva, hogy mit gondoljon a szereplőkről. A nézőre van bízva, hogy hogy reagál, milyen érzéseket hoz fel benne.
- Szerintem az is mutatja a sikerességét, hogy például van, aki nem akart bemenni megnézni, mert félt, hogy fel lesz zaklatva és a „durva jelenetnél” ki akart rohanni a teremből. Akkor igazából ez azt jelenti, hogy életszerű, nem hollywoodi klisé.
P: Az egy tök jó dolog, azt jelenti, hogy hatott rá. Meg amúgy nagyon sokan gondolták azt a hidas jelenetnél, hogy valamelyikünk le fog esni. Ez kicsit olyan, mint mikor bekerül egy pisztoly a színpadra, akkor annak el kell sülnie. Ha valaki felmászik egy hídra, akkor onnan valakinek le kell esnie. Vagy meg kell ölnie magát. Valaki írta is nekem, hogy biztos volt benne, hogy a lány öngyilkos lesz. Én meg mondtam, hogy ha ez történt volna, az egy nagyon rossz üzenet lenne.
Y: Szerintem túl sok magyarázatot várnak el az emberek.
- És milyen volt amatőrként professzionális színészekkel forgatni? Mondjuk konkrétan Stohl Andrással?
Y: Vicces és érdekes volt. Az elején be voltam tojva kicsit tőle is meg az egésztől, ezért jó volt, hogy a végén forgattunk vele többet, mert addigra én is azt éreztem, hogy jobban bele vagyok rázódva és nem feszélyez már, hogy rendes színészek és kamerák előtt bármit előadjak. Amúgy nagyon jó fej és segítőkész volt, örömmel állt hozzá az egészhez. Filmbeli apukámként hamar el tudtam fogadni, hamar megtörtént a rezonálás.
A legelső jelenetünk az volt, amikor felpofozott. Ez egy elég vicces és erős kezdés, de szerintem ott minden feloldódott.
Beszéltünk kicsit, utána elkezdtünk forgatni, aztán levágott a fél órában öt pofont, és utána „működött”. Így kell elindítani egy jó apa-fiú kapcsolatot. Utána a suliban forgattunk, aztán az otthoni lét volt a nehezebb. De az is jól ment szerintem. Kialakult egy nagyon furcsa, kamerák előtti családi hangulat, ami szerintem tök jó.
- Én először meglepődtem, hogy ő elvállalta ezt a szerepet.
P: Nagyon tetszett neki a forgatókönyv. A gázsijának körülbelül a tizenhatodáért vállalta el, mert elolvasta a történetet és annyira tetszett neki, hogy másnap hívta Attilát, hogy „csináljuk”!
Y: Na, ez a nemes dolog, nem mi!
