HÍREK
A Rovatból

„Elegem van” – Ruszin-Szendi Romulusz először adott konkrét választ arra, volt-e zsírleszívasa vagy toka plasztikája, amit a TB állt

A volt Honvéd Vezérkar főnök bejegyzése végén még hozzátette: „bízom benne, hogy a miniszter úr nemcsak a vizsgálat elrendelését jeleníti meg, hanem a nyilvános bocsánatkérést is, hiszen igazságtalanul próbálta befeketíteni személyemet”.


Ruszin-Szendi Romulusz a közösségi oldalán írta meg, hogy mi az igazság a zsírleszívásáról és tokaműtétjéről. A TISZA Párt mellé állt volt Honvéd Vezérkar főnök, a hadtudományok doktora megelégelve az őt ért támadást azt írta:

"Egyszer és mindenkorra szeretném lezárni a Göbbels-i propaganda hazugságaira adandó válaszokat:

Elegem van abból, hogy bármilyen rendezvényre megyek, a fizetett bérírók, bérújságírók, akik semmi igaz értéket nem képviselnek, egy kérdést tudnak feltenni. Készítettem e a TB-mre zsírleszívást? Semmi más nem érdekli őket, úgy gondolják ezzel tudnak lejáratni.

Eddig nem akartam erre válaszolni, mert nem akartam lealacsonyodni erre a szintre, azonban mivel szakértők, elemzők is tényként kezelik a hazugságokat anélkül, hogy valóban utána néznének a hazug állítások igazságtartamának, úgy gondoltam cáfolom a hazugságokat" - írta.

Majd megválaszolta a kérdést:

"Nem készítettem TB-re sem zsírleszívást, sem toka plasztikát! Amennyiben készült volna ilyen, azt az EESZT-nek tartalmaznia kéne, mint ahogy tartalmazza a COVID tesztjeimet, kisebb műtéteimet és az összes ejtőernyős egészségügyi vizsgálatomat és eredményét".

A szakértő azt is közölte, hogy hajlandó mindezt megmutatni, de csak hiteles embereknek. "Az orvosom is megnézte kérésemre, így tudja igazolni ha utólag kerülne be valami".

Majd cáfolt egy másik állítást is:

"Az is hazugság, hogy helikoptert használtam magáncélra. Sosem használtam magáncélra és soha nem szálltam le lakóhelyemen,

a feleségem pedig pláne nem kapaszkodott a gép oldalára másik kezében virágcsokorral. A lakóhelyemen az emberek értetlenül érdeklődnek és nevetnek a propagandán".

Szót ejtett a lakásról is:

"A szolgálati lakás nem az enyém, 8 hónapot laktam benne. Nem én rendeltem meg, nem én építettem és a nyilvánosságra kerüléséig fogalmam sem volt az árakról.

Büszke vagyok arra, hogy a mindenkori vezérkar főnök számára készült lakás képes arra, hogy méltó módon fogadja a hazai és külföldi vendégeit. Bár a lejárató felvételek miatt a ház elvesztette védett funkcióját ezáltal a rendeltetését is" - figyelmeztetett. Majd hozzátette: "Bízom benne emiatt meglesz a felelősségre vonás".

"Igen, a címer ott volt az üvegen, amit 2028 január 1-jén természetesen lecseréltem volna saját költségen, hogy az új vezérkar főnök betudjon költözni. És igen volt tükör a hálószobában és most is van" - közölte.

Ukrajnával kapcsolatban pedig arról írt:

"Voltam Ukrajnában, ahol mindig a kormány álláspontját képviseltem és az erről szóló jelentést miniszterelnök úr is meghallgatta, jóváhagyta és megdícsért. Ha valaki nem emlékszik rá, gyorsan szedjen gyógyszert.

A NATO-ban illetve a szövetségekkel is mindig a magyar kormány álláspontját képviseltem, mint vezérkar főnök. Aki mást állít az hazudik".

Végül azzal zárta a bejegyzését:

"Mindezeket figyelembe véve

bízom benne, hogy a miniszter úr nemcsak a vizsgálat elrendelését jeleníti meg, hanem a nyilvános bocsánatkérést is, hiszen igazságtalanul próbálta befeketíteni személyemet.

Én mindig a hazámat szolgáltam, a lelkiismeretem tiszta, tükörbe tudok nézni, még a hálószobában is".

VIDEÓ: "Én így küzdök a zsír és a toka ellen"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nagyot bukott a fideszes, aki függetlenné vált hirtelen az orosházi időközi választáson
A Válaszd Orosházát! jelöltje Lengyel Rebeka magabiztosan nyert. Kihívói alaposan lemaradtak tőle.


Vasárnap Orosházán és Budapesten - Újpesten - is időközi választást tartottak. Varju László a DK politikusa fölényesen nyert.

Orosházán Lengyel Rebeka, a Válaszd Orosházát! egyesület jelöltje kimagasló eredménnyel nyerte az időközi önkormányzati választást.

A második helyen Sándor Zoltánné végzett, aki tavaly a Fidesz jelöltje volt, de akkor is kikapott a baloldali és liberális ellenzéki pártok által támogatott Raffai Jánostól. Most azonban függetlenként próbálkozott.

Az eredmények: Lengyel Rebeka Válaszd Orosházát! 596 (71,04%), Sándor Zoltánné független 197 (23,48%), Balog Attila Mi Hazánk 26 (3,1%), Hajdú Boglár független 20 (2,38%).

Forrás: Nemzeti Választási Iroda, 24.hu

VIDEÓ: Lengyel Rebeka és Raffai János


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hatalmasat bukott a Fidesz Újpesten, Varju László fölényesen nyerte az időközi választást
Gyurcsány Ferenc a köszöntőjében azt mondta: „Ez egy remek fickó... Ez a fiú a testét, a lelkét adja bele most már évek óta. Ez a fickó önökkel él... Ez egy nagyon rendben lévő ember”.


Időközi választást tartottak Újpest-Angyalföld egyéni választókerületben, miután Varju Lászlót garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt ítélte el jogerősen a Kúria tavaly decemberben. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjét az MTVA-székházban történt 2018-as dulakodás miatt ítélték el, valamint a bíróság szerint Varju a 2018-as választás előtt megpróbált rávenni egy független képviselőjelöltet Újpesten, hogy lépjen vissza. A képviselő 2024. december 6-án lemondott a mandátumáról.

Varju László végül újraindult a képviselői mandátumért. Hat jelölt volt, Varju László (DK), Renge Zsolt (Fidesz-KDNP), Balog Csaba (Mi Hazánk), Horváth Ildikó (független), Szabó Bálint (független), Preyer Máté Márk (Munkáspárt).

A DK és Varju László Újpest-Angyalföldön már többször is nyert ebben a körzetben: 2018-ban és 2022-ben is megverte a Fideszt, legutóbb az ellenzék közös jelöltjeként indult - írja a 24.hu.

A szavazatok 98,59 százalékos feldolgozottságánál a DK-s Varju László 12.270 (51,92%)-kal vezet.

A második helyen Renge Zsolt áll, 8013 (33,9%) szavazattal. A harmadik helyen 1461 (6,18%) vokssal Balog Csaba áll.

A régi-új képviselő a DK újpesti irodájában mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették és támogatták őt. Kiemelte a DK közösségét, a polgármestert, a DK-s Trippon Norbertet és a pártvezető Gyurcsány Ferencet is.

„Benneteket, titeket fogok képviselni, Újpest és Angyalföld hangja leszek a parlamentben. Megvertük a Fideszt. Nem először, hanem harmadszor”

- mondta. Az összegyűltek nagy tapssal jutalmazták az elért választási eredményt.

Gyurcsány Ferenc is megszólalt, dicsérte a politikustársát. Mindt mondta:

„Ez egy remek fickó... Ez a fiú a testét, a lelkét adja bele most már évek óta. Ez a fickó önökkel él... Ez egy nagyon rendben lévő ember”

– mondta.

Majd azt javasolta, hogy mások is ilyen képviselőt keressenek a 2026-os választásra. Beszélt arról is, hogy szerinte a hatalom el akarta Varjutól venni a mandátumot: „Ezek szemetek, akik velünk szembe jöttek. Szemét a kormány, és azt gondolom, hogy gazember a bíróság” – közölte. De szerinte ezzel a mostani győzelemmel Varjunak még jobbak az esélyei jövőre, mintha hagyták volna békén. „Aki szembemegy Varju Laci, az alul fog maradni” - tette hozzá, üzenve a TISZA Pártnak és a többi ellenzéki pártnak is. Úgy vélte, hogy csak azért, mert óellenzéki, még nem lehet tőle elvenni a mandátumot. „Óellenzéki az édesanyátok térdekalácsa" - mondta a DK elnök.

Gyurcsány arról is beszélt, hogy véleménye szerint Magyarországnak tesz rosszat az, aki Varju tisztességét megkérdőjelezi.

Úgy vélte: „Ennek a körzetnek 2026-ban egyetlen nyertese lesz: Varju László”. A Telex megjegyzi, hogy Magyar Péter korábban azt ígérte, hogy minden körzetben lesz TISZA Párt-jelölt, és nem fognak a többi ellenzéki párttal együttműködni.

A DK elnök végül azt mondta, hogy a DK nyíltan képviseli azt, hogy európai, és akik ezze szemben mennek, azokkal megküzdenek, példaként említette a TISZA-t és a Fideszt is. "Európába, ahányan vagyunk!" - mondta zárásként.

VIDEÓ: Varju László megköszönte a támogatást

Forrás: valasztas.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Varju László fölényesen nyert az újpesti időközi választáson, a Fidesz jelöltje a második lett
A Demokratikus Koalíció politikusát garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt ítélte el jogerősen a Kúria tavaly decemberben, a képviselő 2024. december 6-án lemondott a mandátumáról, ezért kellett új választást kiírni.


Időközi választást tartottak Újpest-Angyalföld egyéni választókerületben, miután Varju Lászlót garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt ítélte el jogerősen a Kúria tavaly decemberben. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjét az MTVA-székházban történt 2018-as dulakodás miatt ítélték el, valamint a bíróság szerint Varju a 2018-as választás előtt megpróbált rávenni egy független képviselőjelöltet Újpesten, hogy lépjen vissza. A képviselő 2024. december 6-án lemondott a mandátumáról.

Varju László végül újraindult a képviselői mandátumért. Hat jelölt volt, Varju László (DK), Renge Zsolt (Fidesz-KDNP), Balog Csaba (Mi Hazánk), Horváth Ildikó (független), Szabó Bálint (független), Preyer Máté Márk (Munkáspárt).

A DK és Varju László Újpest-Angyalföldön már többször is nyert ebben a körzetben: 2018-ban és 2022-ben is megverte a Fideszt, legutóbb az ellenzék közös jelöltjeként indult - írja a 24.hu.

A szavazatok 97,18 százalékos feldolgozottságánál a DK-s Varju László 12.031 (51,98%)-kal vezet.

A második helyen Renge Zsolt áll, 7830 (33,83%) szavazattal. A harmadik helyen 1435 (6,2%) vokssal Balog Csaba áll.

Forrás: valasztas.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter videón mutatta meg, hogy kik állnak a párt mögött – „Hazaszeretet, hit és remény. Ezek hajtják a napról napra áradó TISZA-t”
Nagy Ervin szerint őket a szív hajta és nem a pénztárca. Egy segítőjük pedig egy megrendítő történetet mesélt el, amely nagyon beégett a retinájába.


Magyar Péter vasárnap este megosztott egy videót, melyből kiderül, hogy kik segítik a TISZA Párt és a politikus munkáját. A pártvezető a felvételhez azt írta:

"Ők állnak a TISZA mögött és persze a sok ezer önkéntes és a TISZA Szigetek több tízezer tagja és a rendszerváltást anyagilag támogató tízezrek.

Bármit is hazudik az aljas hatalom és a propagandája, ez az igazság.

Hazaszeretet, hit és remény. Ezek hajtják a napról napra áradó TISZA-t. Köszönjük Nektek!

Pillantsatok be a kulisszák mögé – most először!

A március 15-i rendezvényből ti eddig csak a végeredményt láttátok. Most megmutatjuk, mi zajlik a háttérben: Hogyan áll össze egy nagyszabású rendezvény? Kik dolgoznak a háttérben? Mi motiválja őket nap mint nap?

Nézd meg, kik állnak a TISZA rendezvényei mögött!

Ismerd meg közelebbről a TISZA Közösséget - úgy, ahogy még sosem láthattad" - így ajánlotta a politikus a videót.

A felvételen az egyik segítője elmesélte, hogy volt egy megrendítő esetük. Nyíregyházás egy támogatójuk tíz kiló cukrott küldött nekik adományként, és megírta, hogy másnap műtik egy életveszélyes betegség miatt. A fiatalember pár nap múlva meghalt, de a temetésére elmentek. Nagyon meghatotta őket, hogy valaki még élete utolsó óráiban is segíteni akar. "Ez nekem elég keményen beégett a retinámba" - mesélte.

Egy másik segítő pedig arról beszélt, hogy nagyon jó érzés, mikor azt látják, hogy sokan érkeznek azért, hogy jobbá tegyék az életüket.

Szó volt arról is, hogy milyen műszaki berebdezések kellenek ahhoz, hogy még távolabb is olyan élményt kapjanak a részt vevők, mint a színpadnál állók.

A március 15-i ünnepségen is sok önkétes jelent meg, több százan voltak, akik a rendezvényt segítették. Egyikük elmondta, hogy nagyon jó volt a hangulat. Tavaly is ott volt, de az idei még sokkal nyugodtabb volt.

Sok-sok ember támogatja őket, aki a változást szeretné. Nagyon színes a közösség, fiatalok, idősebbek, vidékiek és fővárosiak - mondta el egy másik segítő. "Ez egy elképesztő közösség, tele szeretettel és tisztasággal". Jó látni, hogy össze tudnak tartani az emberek, nagyon felemelő, hogy részesei lehetnek az eseménynek - mondták.

Nagy Ervin arról beszélt, hogy ők rugalmasak tudna lenni, őket a "szív hajtja és nem a pénztárca". Megható, hogy sokan támogatják őket. Sodró Eliza pedig úgy érezte, hogy nem tartható ez a rendszer, változtatni kell, nincs mit vesztenie, a "falig toltak" - tette hozzá.

VIDEÓ: Kik vannak a TISZA mögött?


Link másolása
KÖVESS MINKET: