HÍREK
A Rovatból

Április végén indíthatja újra a termelést a Suzuki és a Mercedes Magyarországon

A győri Audinál kedden már részlegesen újraindult a munka, a szentgotthárdi Opel-gyár is azt közölte, hogy készen áll.
MTI, SZMO - szmo.hu
2020. április 14.



Az autóipar fokozatosan próbál visszaállni a termelésre, sorra jelentik be a magyarországi gyárak, mikor indulhat újra a munka náluk.

Mint megírtuk,

a győri Audinál kedden már részlegesen újraindult a munka a motorgyárban, egy összeszerelő soron, a termelést lépcsőzetesen futtatják fel. A járműgyárban ezen a héten még nem dolgoznak.

Igaz, az RTL Híradó beszámolója szerint

a dolgozók a műszak végén szorosan egymás mögött jöttek ki a gyár területéről a belépőkapun, csak egy-két emberen volt szájmaszk, és a buszmegállóban sem tartották be a másfél méteres távolságot.

A termelést újraindító cégek közé kedden a Bridgeston is beállt. A nemzetközi gumiabroncsgyártó közölte: folyamatosan újraindítja gyárai működését a termékei iránti kereslet alapján az EMIA (Európa, Oroszország, Közel-Kelet, India és Afrika) régióban.

A cég tatabányai gyára a járvány hatására egy rövid időszakban csökkentett kapacitással üzemelt. Az újraindítási tervek tükrözik a keresleti trendeket. A vállalat az EMIA régióban számos piaci szegmensben, köztük a közvetlenül az autógyáraknak szállított személygépkocsi gumiabroncsok, valamint a kereskedelmi (teherautó és autóbusz) abroncsok szegmensében már élénkülést tapasztal - írták. A vállalat számos munka-egészségügyi óvintézkedést hozott gyáraiban - tették hozzá.

A Magyar Suzuki Zrt. egyelőre annyit közölt: minden korábbinál összetettebb egészségügyi biztonsági intézkedéseket vezetett be, így az esztergomi gyára készen áll a termelés újraindítására. A vállalat folyamatosan elemzi a piacokat, a kormányzati intézkedéseket, amelyek tükrében

hetente felülvizsgálja az indulás időpontját, amely várhatóan 2020. április 27.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ideje volna elhúzni a csíkot, ha érted, mire gondolok” – Fekete-Győr András kiosztotta Deutsch Tamást, aki előzőleg Kapitány Istvánt kritizálta
Távozásra szólította fel Deutsch Tamást a Momentum volt elnöke. Fekete-Győr a Fidesz EP-képviselőjének közel húszéves brüsszeli munkáját és nyelvtudását is bírálta.


Nem hagyta szó nélkül Fekete-Győr András, hogy Deutsch Tamás a Tisza Párt szakértőjét, Kapitány Istvánt minősítette. A Momentum volt elnöke pénteken a közösségi oldalán reagált:

„Deutsch Tamás, azért az még tőled is meredek, hogy te nevezed „öregedéstől rettegő sugar daddy”-nek Kapitány Istvánt, te, aki az országunk egyik legdrágább és leghaszontalanabb kitartottja vagy.”

A bejegyzés előzménye, hogy a fideszes EP-képviselő egy online műsorában használta a kifejezést Kapitányra.

Fekete-Győr szerint Deutsch egész életében „politikai sugar daddy”-t keresett magának, "hol a Soros Alapítvány támogatása, hol Orbán Viktor személyes kegye tartott el" - vélte.

Szerinte Deutsch „évtizedekig parazitaként élősködik az adófizetők nyakán nulla teljesítménnyel”. A politikus szerint a Fideszben is csak a Bibó-kollégiumi tagsága miatt tűrik meg. „Úgy vannak veled, mint a családi ebédeken a vállalhatatlan, részeges nagybácsival: senki nem akarja, hogy ott legyen, de hát családtag, így kénytelenek eltűrni... A választóitok szemében is pontosan az a kategória vagy, mint Győzike vagy Tóth Gabi: mindenki tudja, hogy szekunder szégyen, amit művelsz, de mivel a Fidesz-zászló alatt bohóckodsz, kénytelenek lenyelni a békát.”

Fekete-Győr a posztban Deutsch nyelvtudását is bírálta. „Hogy a fenébe lehet valaki EP-képviselő úgy, hogy a legegyszerűbb tőmondatot sem bírja kinyögni egy idegen nyelven??”

Majd szembeállította Deutsch pályafutását Kapitány Istvánéval, akiről azt írta, „a világpiacon bizonyított, a saját erejéből, szorgalmából és tehetségéből küzdötte fel magát a csúcsra... neki még a kisujjába is több tudás, szakmai alázat és tisztesség szorult, mint amiről te valaha álmodhattál volna két mámoros este közepette. Te viszont mindig csak egy élősködő voltál, akit kizárólag az állami emlő tartott életben".

Végül Fekete-Győr azt üzente:

„Ideje volna „elhúzni a csíkot”, ha érted, mire gondolok.”

Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke januárban csatlakozott a Tisza Párthoz gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőként. Deutsch Tamás a Fidesz politikusa 2009 óta európai parlamenti képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!” – Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi példákkal vágott vissza Orbán Viktornak
A polgármester bevallotta, hogy 2010-ig még Orbánra szavazott, most viszont már csak egy zsarnokot lát benne. Szerinte a Fidesz alatt lett az ország Európa legszegényebbje.


Márki-Zay Péter a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor egy korábbi megjegyzésére. A miniszterelnöknek címzett válaszában azt írja, Orbán Viktor „igen nagy bajban lehet”, mert szerinte öt év után jutott el odáig, hogy leírta a nevét.

Hódmezővásárhely polgármestere szerint a miniszterelnök maga ellen beszélt, amikor azt a kérdést tette fel, hogy az elmúlt 4 évben sóhajtott-e fel bárki úgy, hogy „hej, bárcsak most inkább Márki-Zay Péter vezetné az országot!”.

Márki-Zay szerint ha Orbán böngészné a közösségi oldalait, minden nap találna ilyen megjegyzést.

Márki-Zay Péter szerint éppen Orbán Viktor bizonyítja be, hogy miért lenne mindenkinek jobb, ha az elmúlt négy évben

„nem egy korrupt, Putyin-bérenc, pedofil-támogató nepotista zsarnok” lett volna a miniszterelnök.

Ezt több pontban is kifejti. Az orosz gázzal és a rezsicsökkentéssel kapcsolatban azt állítja, Orbán világpiaci áron, esetenként még drágábban is veszi a gázt Oroszországtól, miközben szerinte egy fideszes cég, a MET tetemes hasznot tesz rá. Úgy véli, a Mészáros-cégek érdekében megemelt rendszerhasználati díj miatt magyar vállalkozások zárnak be. Ezzel szemben a 2022-es ellenzéki programot hozza fel példaként:

„A 2022-es ellenzéki program ezzel szemben szociális alapon nekik is nyújtott volna támogatást, a vállalkozások nemzetközileg is versenyképes áron jutnának energiához és a lakások felújításának támogatásával osztrák szintre csökkent volna a magyar lakosság energiafogyasztása, ezzel okosan és tartósan, az adófizetőket kímélve oldottuk volna meg a rezsicsökkentést - szemben az orbáni, egész országot csőddel fenyegető világraszóló ostobasággal...”

A háború kérdésében Márki-Zay szerint érdekes Orbán Viktor azon állítása, hogy nélküle nem tudtunk volna kimaradni a háborúból, mivel Európa többi 26 országa sem lépett be a háborúba. A polgármester szerint a magyarok kevésbé szerencsések, mert náluk „egyetlen olyan háborúmániás idióta sem akadt”, aki katonákat küldene Csádba, katonai felderítőket Ukrajnába, vagy fegyveres segítséget ígért volna a szerbeknek a NATO ellen.

A Brüsszellel vívott csatákat szintén „öngólnak” nevezi.

„Újabb öngól, amikor miniszterelnök úr a Brüsszellel való hadakozást említi - ebből ugyanis a magyar nemzet minden nap vesztesen kerül ki, ugyanis minden nap egymillió eurót buktunk és még többet fogunk, ha az ő korrupt, diktatórikus, Putyin-bérenc rendszere miatt kilépünk az Európai Unióból, illetve elesünk még a támogatások megmaradt kétharmadától is.”

Márki-Zay felsorolja, mi lett volna másként, ha 2022-ben az ellenzék veszi át a kormányzást: szerinte a korrupció felszámolásával nem lenne a legmagasabb az infláció, az egészségügy fejlesztésével csökkentek volna a várólisták, az oktatás rendbetételével pedig a fiatalok jobb állásokat kapnának. Úgy véli, megvédték volna az állami gondozott gyermekeket, a jogbiztonság garantálásával pedig a vállalkozások szabadon fejlődnének.

Hódmezővásárhelyt állítja példaként, ahol szerinte egy „jogtipró, bosszúálló, aberrált zsarnoki rendszerben” is látványosan tudtak fejlődni, miközben adósságot fizettek vissza és adókat csökkentettek.

Felsorolja a város eredményeit, mint a dolgozói juttatások, a klimatizált intézmények, az ingyenes buszközlekedés, valamint számos beruházást az épületfelújításoktól az új BMX-pályáig.

„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!”

– teszi hozzá.

A poszt végén Márki-Zay emlékeztet rá, hogy 2010-ig Orbán Viktorra szavazott, amikor a miniszterelnök állítása szerint még a korrupció és Putyin ellen harcolt. Azt írja, Magyarország a Fidesz alatt Európa legkorruptabb és legszegényebb országa lett. A bejegyzést azzal zárja, hogy jó utat kíván Orbán Viktornak Krasznodárba, és a „Viszontlátásra” helyett az „Ég Önnel!” kifejezéssel búcsúzik.

A vita közvetlen előzménye, hogy Orbán Viktor a kampányban azt a kérdést tette fel a Facebookon: „Volt‑e olyan pillanat az elmúlt négy évben, amikor bárki felsóhajtott, hogy ‘hej, bárcsak most inkább Márki‑Zay Péter vezetné az országot’?” A két politikus közötti feszültséget jelzi egy 2024. májusi eset, amikor Hódmezővásárhelyen a miniszterelnök nem fogadta Márki-Zay kéznyújtását; a polgármester által átadni kívánt dossziét végül Lázár János vette át. Néhány héttel később Márki-Zay Péter újra megnyerte a polgármester-választást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk