KÉK HÍREK
A Rovatból

Állítólagos gyerekmunkások perelték be rabszolgamunka miatt a világ legnagyobb csokigyárait

Embertelen körülmények, kizsákmányolás és évekig a családjaik nélkül élő gyerekek vannak a boltokba kerülő csokoládék mögött egy Washingtonban indult per szerint.

Link másolása

Nyolc fiatal indított pert többek között a Mars, a Nestlé és a Hershey's ellen, akik szerint a csokoládégyárak korábban rabszolgamunkára kényszerítették őket elefántcsontparti kakaóültetvényeiken, írja a The Guardian.

Az állítólagos gyerekmunkások azzal vádolják a világ vezető csokigyárait, hogy illegális gyerekmunkások "ezreit" fogták rabszolgamunkára segítségükkel az érdekeltségükbe tartozó kakaógazdaságokban.

A Washingtonban benyújtott keresetben a Nestlé, a Cargill, a Barry Callebaut, a Mars, az Olam, a Hershey's és a Milkát is gyártó Mondelēz szerepel alperesként. A nyolc felperes kivétel nélkül Maliból származik, a ma már fiatal felnőtteket állításuk szerint fizetség nélkül dolgoztatták az afrikai ültetvényeken. Éppen ezért kényszermunka, jogosulatlan gazdagodás, gondatlan felügyelet és érzelmi szorongás szándékos előidézése miatt indítottak pert az édességipari óriások ellen.

Ez az első eset, hogy az Egyesült Államok valamely bíróságán indul csoportos per a kakaóipar szereplőivel szemben.

A nyugat-afrikai Elefántcsontpart a világ kakaótermelésének 45 százalékát adja. A régióban zajló kakaótermelést régóta összefüggésbe hozzák az emberi jogok megsértésével, a gyerekmunkával, az alacsony munkabérekkel és az ebből fakadó szegénységgel.

A perirat szerint habár a vádlott csokigyárak nem rendelkeznek közvetlen tulajdonrésszel az említett kakaógazdaságokban, ennek ellenére "tudatosan profitáltak" az illegális gyerekmunkából. Ennek köszönthetően az alpereseknek beszállító gazdaságok jóval alacsonyabb árat tudtak biztosítani, mintha megfelelő körülmények között felnőtt munkavállalók végezték volna el a feladatokat.

Az alpereseket ráadásul azzal is vádolják, hogy tudatosan félrevezetik a közvéleményt a gyerekmunka iparági felszámolásával kapcsolatban. A 2001-ben aláírt Harkin-Engel jegyzőkönyvben (másnéven Kakaóprotokoll) az iparág szereplői vállalták, hogy 2005-re felszámolják a gyerekmunkát. Később elismerték, hogy kudarcot vallottak, új határidőnek pedig 2025-öt szabták meg.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vámospércsi testvérgyilkosság: súlyosabb büntetést kapott másodfokon a hároméves síró húgát halálra verő tinédzser
A 14 éves fiú többször hasba vágta a kislányt, majd lefektette az ágyra és kiment rágyújtani. Amikor visszatért a szobába, akkor vette észre, hogy a gyerek nem mozdul.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Négy és fél évet kell a fiatalkorúak börtönében ülnie annak a vámospércsi fiúnak, aki halálra verte a rábízott féltestvérét, egy hároméves kislányt, írja az rtl.hu.

A szülők dolgozni indultak még 2021 októberében, ezért az akkor 14 éves fiú gondjaira bízták otthonukban az áldozatot és másfél éves kisfiukat.

A lány sírt a szülei után, ezért tinédzser bátyja többször hasba ütötte. A kályhának is nekieső gyereket ezután az ágyra fektette, majd cigarettázni ment. Miután visszatért a szobába, akkor vette észre, hogy a kislány nem mozdul.

A fiút első fokon négy évre szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék halált okozó testi sértés miatt. Legkorábban a büntetés kétharmadának a kitöltése után szabadulhatott volna feltételesen. A fiú beismerte tettét, és a másodfokú ítélet kihirdetése előtt azt mondta: máig kisértik a történtek.

A szülők szerint enyhe ítélet született, és az RTL Híradójának elmondták: képtelenek megbocsátani a fiúnak.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: