Aki állatgondozóból lett szóvivő
- Kezdjük az elejéről: honnan jött az állatok iránti érdeklődésed?
- Természetszerető családból származom, a felmenőim sok generációra visszamenőleg állatokkal foglalkoztak. A dédszüleimnek még komoly földbirtokuk volt, csak aztán a háború után kuláknak bélyegezték őket és elvették tőlük. Nagymamám öccse, aki a föld örököse lett volna, ezt követően állatgondozóként dolgozott az egyik téeszben. Amikor idekerültem az állatkertbe (szintén mint gondozó), akkor ő még élt, és mondogatta is gyakran, hogy végső soron én számítok a családi hagyomány továbbvivőjének. Azt azért hozzá kell tenni, hogy apám gépész-, nagyapám pedig építészmérnök, szóval nem mindenkire igazak a fentiek, de a természet szeretete róluk is abszolút elmondható.
Sokat kirándultunk együtt és gyakran jöttünk az állatkertbe is, ami nekem annyira megtetszett, hogy hamarosan bérletesként egyedül is elkezdtem járni ide. Önkéntesként segítettem a gondozóknak, majd szépen lassan itt ragadtam, és főállású állatgondozó lettem. A 90-es évek végére már benne voltam abban a két-háromfős csapatban, akiket a kamerák elé lehetett lökni, ha nyilatkozni kellett, és éppen most tíz éve neveztek ki hivatalosan szóvivőnek.
- Mit gondolsz, mekkora hatással van a személyed a kommunikáció stílusára, vagyis mennyire szabtad magadra a pozíciót?
- Nem mondanám, hogy saját magamra szabtam, hanem inkább gondolok valamit erről a dologról, és ezt próbálom a lehető leghatékonyabban keresztülvinni. Az állatkertnek van egyfajta ismeretterjesztő és szemléletformáló hivatása: általunk fontosnak vélt témákban juttatunk el üzeneteket a nagyközönségnek. Ezt viszont úgy kell tenni, hogy egyszerre legyen rendben szakmailag, valamint közérthetőség terén is. Tehát fontos, hogy átmenjen a mondanivaló, de mégis ügyelnünk kell arra, hogy a stílusa könnyed és szórakoztató maradjon, hiszen az emberek többsége kikapcsolódni jár hozzánk. És úgy gondolom, hogy ez az, amire az én személyiségem talán alkalmas.
- Mennyire feltétele a szóvivőségnek a kommunikációs végzettség?
- Alapvetően kétfajta szóvivő létezik: az egyik lehetőség, hogy valaki szerez egy kommunikációs végzettséget, amivel egyszer egy profitorientált cég szóvivője lesz, majd egy kormányzati szervvé és így tovább. A másik véglet pedig eleve az általa képviselt szakmából jön és később válik szóvivővé. Utóbbi körbe tartozom én, de ilyen például Győrfi Pali barátom is, aki eredetileg mentőtiszt volt. Nincs ebben semmi értékítélet, hogy az egyik jobb a másiknál, egyszerűen ezt a szakmát kétféle előélettel is be lehet tölteni. Nekem például okleveles agrármérnök és állattenyésztő üzemmérnök diplomáim vannak, illetve egy kulturális menedzseri végzettségem is, tulajdonképpen mindegyik passzol az állatkerti szóvivőséghez.
Hanga Zoltán 1978-ban született Budapesten, középfokú tanulmányait a Szinyei Merse Pál Gimnázium speciális biológia-kémia tagozatán végezte. 1990 és 1997 között a Fővárosi Állat- és Növénykert önkéntese, 1997 óta az intézmény főállású munkatársa. Az Állatkert sajtómunkájában 1999 óta vesz részt, 2004 óta a kert szakmai és sajtóreferense. Két könyv, egy könyvfejezet, több tudományos és számos ismeretterjesztő cikk szerzője, a Vadon és a Süni magazinok, illetve két további periodikusan megjelenő kiadvány állandó szerzője/közreműködője.
Kutatási területe az állatkerti állatgyűjtemények fenntartása, a veszélyeztetett fajok megőrzése, az erszényesek, illetve az állatkertek tudomány- és kultúrtörténete. A felsőfokú oktatásban meghívott előadóként (KE-ÁTK), gyakorlatvezetőként (BKF, IBS, KE-ÁTK), valamint külső konzulensként és felkért bírálóként (ELTE-TTK, SZTE-BMI, HJF) vesz részt.
A Magyar Szóvivők Egyesülete mellett 2002 óta a Magyar Biológiai Társaság (MBT) Állattani Szakosztályának, illetve Környezet- és Természetvédelmi Szakosztályának, 2003 óta a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ), 2005 óta pedig a National Geographic Society-nek (NGS) is tagja. 2007 februárjában megkapta a Magyar Távirati Iroda által alapított év sajtószóvivője díjat, 2009-ben pedig - a Magyar Szóvivők Egyesülete tagjainak szavazatai alapján - a szavak embere díjat vehette át.
(Forrás: www.szovivok.hu)
- Látszik azzal kapcsolatban valamilyen tendencia, milyen típusú médiumok foglalkoznak inkább az állatkerttel?
- Maga az állatkert gyakorlatilag mindenkit érdekel, szóval ezzel szerencsére nincs probléma, inkább az ingerküszöb növekszik folyamatosan. Míg régen szinte bármilyen állat születése híradóképes téma volt, ma már közel sem magától értetődő, hogy mindenről beszámolnak. Ahhoz vagy egy tényleg érdekes/cuki állat kell, vagy éppen egy olyan nyári hétvége, amikor vért izzadnak a tartalomért. Erre a trendre nekünk is fontos odafigyelni: önmagában azért nem tartunk sajtótájékoztatót, hogy valaki kiálljon és beszéljen, mindig kell valami érdekes történés is. Ha például az a téma, hogy a komodói sárkány a legnagyobb gyík a világon, nemcsak elmondjuk, de rögtön utána bemegyünk hozzá, és le is mérjük. Kizárólag az ehhez hasonló fogásokkal garantálható, hogy továbbra is fennmaradjon a sajtó érdeklődése irántunk.
- Hogy zajlik egy átlagos munkanapod, inkább ide jönnek a tévéstábok, vagy te mész vendégként hozzájuk a stúdióba?
- Fix munkaidőről ebben a szakmában legfeljebb csak papíron lehet beszélni. Ha például reggeli műsorba hívnak meg állattal, bejövök már 6-7 körül összeszedni az adott állatot, majd innen tovább a stúdióba. A másik szélsőséget pedig a késő esti élő rádióadások jelentik 10-11 óra magasságában, ilyenkor nyilván csak utána mehetek haza. Ebből persze nem következik, hogy minden napom így telne, de nagyjából ezek a "tól-ig" határok. A munkám másik nagy hányadát az teszi ki, hogy a fenti meghívások mellett mi magunk is generálunk híreket. Évente átlagosan 80 sajtóközleményt készítünk és küldünk körbe, valamint ehhez jönnek még a helyszíni sajtótájékoztatók, például szezon elején, vagy egy új állat érkezésekor.
Végül, de nem utolsósorban pedig sokan keresnek meg minket olyan témákban, amelyek vagy velünk kapcsolatosak, vagy csak simán állatokkal, illetve állatkertekkel. Ilyen volt például a nemrég nagy port kavart dán zsiráf esete, vagy éppen a bizonyos időközönként befogott aligátorteknősöké. Ezek kapcsán mind szoktam nyilatkozni, illetve én kalauzolom körbe a tévéstábokat, ideális vágóképeket javasolva nekik. Ha minden feladatot összeszámolok – tehát a stúdiómeghívásoktól kezdve a közlemények írásán és az ilyen interjúkon át a telefonos megkeresésekig – olyan 1500 és 2000 között lehet a számuk egy évben.
- Hogy bírod ezt energiával? Nem merült fel, hogy felvegyenek valakit melléd, akivel megoszthatod a feladatokat?
- Ez sajnos nem úgy működik, hogy csak úgy felvehetnének valakit mellém. Az Állatkert egy közintézmény, létszámkeret alapján meghatározott számú közalkalmazott dolgozik benne. Ez a keret jelenleg 180 fő, ami teljesen ki is van töltve. Csak akkor vehetünk fel új embert, ha valaki kilép, de ebben az esetben is csak ugyanabba a pozícióba, hiszen különben az maradna betöltetlen. Igaz, a Vidámpark területének átvételével némileg bővült a dolgozók száma, de ezzel együtt is rengeteg olyan terület akad, ahová elkélne még a munkáskéz. Tehát még ha váratlanul növelnék is a kvótát, valószínűleg nem arra fordítanák, hogy mellém felvegyenek még valakit. Ugyanakkor ezzel nincs is probléma: a szóvivői munkakör eleve állandó készenlétet igényel, az évek során bőven volt alkalmam hozzászokni a tempóhoz.
- Mi a helyzet az alatt, mikor szabadságra mész?
- Azt szoktuk mondani a többi szakmabelivel, hogy nálunk a szabadság annyit tesz, hogy kicsivel később jövünk be dolgozni és korábban megyünk haza… (mosolyog) Nagyon ritkán fordul elő olyan, hogy zsinórban két napig nem vagyok elérhető. Szerencsére rugalmasan tudom kezelni az adott helyzeteket, például remek rádióinterjúkat adtam már a Balaton-partról, valamint álmomból felkeltve is rögtön rá tudok hangolódni bármilyen témára.
- Előfordult olyan, hogy egész héten rengeteg munkám volt, míg szombat-vasárnap végre alkalmam nyílt a megszokott 4-5 óránál kicsivel többet aludni, úgy 11-ig. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy reggel 8-kor volt egy előre megbeszélt telefonos rádióinterjúm, ahol 5 percet kellett beszélnem élő adásban. A legtöbb ember ilyen szituációban azt mondaná, hogy „na, az aznap reggeli pihenést is megette a fene.” Én viszont szerencsés alkat vagyok, mert még ébresztőt sem kell beállítanom: a telefoncsörgésre ébredek teljesen tiszta fejjel, megcsinálom az interjút, leteszem és már alszom is tovább. Ezen minden ismerősöm ki van akadva, hogy lehetek rá képes, de működik a dolog.
- Mennyire vagy szoros viszonyban az állatokkal?
- Szóvivőként nekem elsősorban nem az állatokkal van dolgom, de azért mégsem ugyanaz a helyzet, mintha házon kívülről jöttem volna, hiszen a gondozói múltam és a szakirányú végzettségem is sokat nyom a latban. Ez három dolgot tesz lehetővé: egyrészt amikor beszélek az állatokról, nemcsak a másoktól szerzett információkat mondom fel, hanem a saját ismereteimre, tapasztalataimra is alapozhatok. Aztán elég gyakori kérés a televíziók, sőt az utóbbi időben már a rádiók részéről is, hogy ha bemegyünk egy beszélgetésre, vigyünk már magunkkal valamilyen állatot. Minden bizonnyal ők úgy gondolják, ennél egyszerűbb nincs, hiszen „annyi állat van ott, egyszerűen megfogunk egyet és visszük”. Miközben az állatok jelentős része nem alkalmas ilyesmire, elég szűk körből tudunk ilyenkor válogatni.
Ezen belül is vannak olyanok, akikkel csak a saját gondozójuk tud bánni, így neki is feltétlenül mennie kell. Viszont akad néhány olyan is, például az óriáskígyók, amelyeknél nem feltétlenül fontos, hogy a velük közvetlen viszonyban lévő személy hozza őket. Ilyenkor szintén jól jön az állatgondozói tapasztalatom, segítség nélkül is tudok bánni velük, míg külsős szóvivőként erről nyilván nem lehetne szó. A harmadik előnye pedig a gondozókkal való együttműködés: sokkal könnyebben meg tudom kérni őket bármire, mintha a felsőbb vezetéstől kapnának utasítást, hiszen vagy akár még dolgoztunk is együtt, vagy csak tudják rólam, hogy hozzájuk hasonlóan én is kétkezi munkával kezdtem.
Olyan világranglista ebben a műfajban nem nagyon létezik, ami alapján egyértelműen meg lehetne mondani, hányadik helyen áll a miénk. Szintekről viszont lehet beszélni: ilyen tekintetben a legelemibb szintet az úgynevezett mutatványos állatkertek képezik, amelyeknél a természetvédelem, mint olyan egyáltalán nem fontos, csak a látogatottság és a generált bevétel. Aztán vannak az eggyel komolyabb állatkertek, amelyek már tagjai valamilyen akkreditált szervezetnek. Itthon például ilyen a Magyar Állatkertek Szövetsége, ahová nem vesznek fel akárkit, meg kell felelni hozzá bizonyos előírásoknak.
Ugyanez a helyzet az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségével, csak itt még szigorúbbak a sztenderdek. Legfelül pedig az Állatkerti Világszervezet áll, aminek sokkal inkább regionális szervezetek a tagjai, nem önálló állatkertek. Nos, a mi Állatkertünk 1970-óta benne van az utóbbi szűk körben, tehát saját jogán tagja Világszervezetnek. Nemzetközi megítélés terén ez például elég sokat nyom a latban. Hozzáállás, szakmai lehetőségek terén kivétel nélkül álljuk a sarat a nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokkal, a szokásos pénzhiányt pedig igyekszünk találékonysággal ellensúlyozni.
- A Vidámpark tavaly ősszel kezdődött átvétele hogy áll jelenleg?
- A lehetőségekhez képest abszolút jól, hiszen a korábbi üzemeltető február közepén vonult le, mi pedig április 29-én megnyitottunk. Tehát tíz hetünk volt az átvételtől a megnyitásig, ami alatt egyrészt benépesítettük állatokkal az erre alkalmas helyeket – részben átköltöztetéssel, részben újak beszerzésével –, másrészt elvégeztük a műemlék játékok (például a körhinta, mesecsónak, hullámvasút) műszaki ellenőrzését, ami a biztonságos működésükhöz szükséges. Belefért továbbá a tíz hétbe az is, hogy a leszerelt és elszállított játékok helyére jó néhány újabbat, szelídebbet hoztunk, főként a kisgyerekes családokra gondolva. Valamint lefestettük az összes kandelábert, megszüntettünk egy nagy olajfoltot, illetve elvégeztünk jó néhány további szépészeti beavatkozást. Szóval egyelőre a tervek szerint halad a dolog, persze a vége még messze van, de eddig sikerült tartanunk a tervezett tempót.
- Időről időre felmerül a sajtóban, valamint a szavazásokon is rendre első helyen végez az óriáspanda, amikor arról van szó, ki milyen állat érkezésének örülne. Látsz erre reális esélyt a közeljövőben?
- Esély mindig van, de attól függ, mit értünk a közeljövő alatt: egy-két éven belül biztos nem. Puhatolózások persze zajlanak ilyen irányban, de közel sem olyan egyszerű a dolog, mint más állatok esetén. Külön államközi szerződések kellenek hozzá, amiben vastagon benne van a politika is. Például a washingtoni állatkert pandái a XX. század egyik legnagyobb jelentőségű találkozója során kerültek oda ajándékként, amikor Richard Nixon fogadta Mao Ce Tungot. Az első kérdés az, hogy a Kínai Népköztársaság külkapcsolataiban Magyarország milyen helyet foglal el.
Másrészt szakmai dolgokon is múlik, vagyis hogy az adott állatkert képes-e a pandák megfelelő elhelyezésére – azt gondolom, hogy nálunk ez nem lenne probléma. Illetve van egy olyan aspektusa a dolognak, hogy Kína elvárja minden országtól, amelynek valamelyik állatkertje pandákat mutat be, hogy anyagilag is járuljanak hozzá a faj szabadon élő példányainak védelméhez. Ezt nevezhetjük akár bérleti díjnak is, de mégsem pontosan erről van szó – szerintem egyébként teljesen korrekt és vállalható. Tehát összefoglalva rajta vagyunk az ügyön, ám jóval sokrétűbb annál, minthogy egyhamar meg tudnánk oldani. Ettől függetlenül idén még készülünk egy nagyobb dobással, ami egy újabb ikonikus állatkerti állat érkezése lesz, de erről egyelőre nem mondhatok többet – hamarosan ki fog derülni.
(Kiegészítés: éppen ma, az interjú megjelenésének napján jelentették be hivatalosan, hogy koalák érkeznek majd az Állatkertbe. Emellett három óriásvidrával is bővült az állomány.)
Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot!
Balogh Levente és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese. Fotó: RTL
Fotó: Ujvári Sándor
