SIKERSZTORIK
A Rovatból

A Remény Farm sikersztorija: hogyan lett TikTok-sztár egy városból falura költöző fiatal párból?

Anna és Dávid alig pár év alatt, a semmiből építették fel közös farmjukat. Ma már több ezer állatot nevelnek, kényelmesen megélnek belőle, videóikra pedig százezrek kíváncsiak.

Link másolása

Bekölce egy néhány száz lakosú kis falu Heves és Borsod megye határán, Budapesttől nagyjából kétórányi autóútra. Egerbe ugyan viszonylag könnyen és gyorsan be lehet jutni, mégis olyan érzése van az embernek, mintha a semmi közepén lenne. Itt találta meg új otthonát Juhász Szép Anna és Goldmann Dávid, akik mindketten teljesen átlagos, városi életüket hagyták hátra a gazdálkodás kedvéért.

Igaz, Dávid eredetileg vidéken nőtt fel, onnan költözött városba fiatal felnőttként. Nem is feltétlenül akart visszatérni a gyökereihez, egy hosszabb utazás után egyszer csak mégis megfogalmazódott benne, milyen jó lenne egy tanyán élni mindentől távol.

„Szerintem egy csomó embernek van hasonló gondolata, csak én meg is léptem” – teszi hozzá. Kezdetben még egyedül volt, két év elteltével ismerkedett meg párjával egy online társkeresőn.

Anna nagyváradi születésű, ott nőtt fel és élte le az egész életét, ameddig Dávid villámcsapásszerűen el nem rabolta a szívét: mindössze két randevú után odaköltözött az akkori tanyájára, ahová rózsaszín gurulós bőrönddel, magassarkúban érkezett.

Ő maga is belátja, hogy ez elég merész lépés volt, utólag belegondolva a saját lányának biztosan nem engedné meg. De mint mondja, egy huszonéves, szerelmes lánynak lehet magyarázni az észérveket, úgysem azok fognak nyerni.

Családja kezdetben nagyon nehezen fogadta el a történteket, hónapokig hadilábon álltak lányuk döntésével. Csak akkor nyugodtak meg, amikor először meglátogatták, és látták, hogy jó kezekben van: Dávid szereti és gondoskodik róla.

Annyit dolgoztak, hogy veszekedni se maradt energiájuk

Első közös lakóhelyük egy úgynevezett off-grid tanya volt Somogyban, ahol kizárólag az internetért fizettek, egyébként nem volt se kiépített villany, se gáz és vezetékes víz. Önellátó gazdaságot működtettek, saját magukon kívül akkor még csak a rokonaikkal osztották meg az általuk termelt élelmiszereket.

Egy ideig komfortosan érezték magukat ebben a szerepkörben, egy ponton viszont be kellett ismerniük két dolgot. Az egyik, hogy az önellátás kemény dió, a másik pedig, hogy rettentő önző, mert nem ad értéket a társadalomnak.

Utóbbi gondolat sarkallta őket a saját farm elindítására, ahol vegyszerek, antibiotikumok, adalékanyagokkal felturbózott tápok nélkül nevelnek állatokat és növényeket, amelyeket aztán bárki megvásárolhat. Ez az úgynevezett regeneratív mezőgazdaság, Annáék első számú alapelve.

Az általuk Remény Farmnak elkeresztelt birtokot előző tulajdonosa már legalább 10 éve hirdette, amikor 2019-ben rátaláltak, de addig senkinek nem kellett.

„Iszonyú dombos a terület, növényeket nehéz itt termelni, állattenyésztésre viszont ideális. Romos épületek sorakoztak rajta, ez sem könnyítette meg, hogy gazdát cseréljen. Mi viszont egyből beleszerettünk: ez volt az első és az utolsó tanya, amit megnéztünk.”

Anna tisztán érzelmi alapon is odaköltözött volna, de ráhagyta Dávidra, hogy racionális érveket is figyelembe vegyenek a döntés előtt. Mivel állattartással szerettek volna foglalkozni, és a terület gyakorlatilag csak erre volt igazán alkalmas, minden mellette szólt.

A négy évet, amióta ott élnek, szinte megállás nélkül munkával töltötték. Nulláról újították fel a romos épületeket és vezették be a közműveket a területre. Takarítaniuk, gazolniuk is rengeteget kellett, hogy normálisan közlekedni tudjanak a farmon.

„Folyamatos az életszínvonalunk javulása, napról napra hozzáteszünk valamit. Az utóbbi 1-2 hónapban kezdtük el igazán azt érezni, hogy látjuk a fényt az alagút végén.”

Olyan soha nem volt, hogy azt mondták egymásnak, bárcsak be se vállalták volna ezt az egészet. Szerintük ha az ember már belevágott, nem is szabad ilyesmin gondolkodni.

„Az első szezon, amikor még lakókocsiban laktunk, cudar volt. Áprilisban költöztünk ide, és valamikor szeptember-októberben lehetett, hogy egyszer csak ránéztem Dávidra és azt mondtam: észrevetted, hogy az elmúlt fél évben egyetlen egyszer se veszekedtünk?” – idézi fel Anna. Akkor jöttek rá, hogy minden nap végére annyira elfáradtak, hogy egyszerűen nem maradt energiájuk veszekedésre.

„Ha a csirkéket rendszeresen éjjel 11-kor, zuhogó esőben kell beszedni, előbb-utóbb megtanulod kikapcsolni az agyadat, mert ha azon gondolkodsz közben, milyen szar ez, attól csak még rosszabb lesz” – teszi hozzá Dávid. Anna szerint az is sokat segített nekik, hogy mindig az elérendő cél lebegett a szemük előtt, amiért megérte áldozatokat hozni.

A Covid-időszakból is szerencsésen jöttek ki, amihez nagyban hozzájárult, hogy végül elvetették azt a tervüket, miszerint éttermeknek szeretnének beszállítani.

Magánszemélyeknek pedig autóból, érintkezésmentesen is át tudták adni a rendelést, emiatt minden előzetes félelem ellenére végül meglehetősen zökkenőmentes volt számukra a járvány időszaka. Ráadásul bezárkózniuk sem kellett, ugyanúgy szabad levegőn voltak és sétálni is eljárhattak.

8 ezer csirke már nekik is sok volt

Dávidnak állítása szerint nem igazán hiányzik semmi a korábbi életéből, Annának talán a programok, de Egerbe bármikor el tud menni, ha arra vágyik. Mindazonáltal egyiküknek sincs akkora szociális igénye, inkább introvertált a személyiségük.

Korábbi barátaik közül az a pár ember, aki támogatta és megértette őket, mellettük maradt, a többiek pedig fokozatosan lecserélődtek. De szerintük természetes, hogy ha valaki ennyire új közegbe kerül, annak a baráti köre is megváltozik.

„Végül is, ha 18-19 évesen valaki azt mondta volna nekem, hogy ez lesz az életem, én magam se hittem volna el neki. Emiatt senkinek nem róhatom fel, ha furcsán néz rám és nem tudja elfogadni a döntésemet” – ismeri el Anna.

A családjuk most már elfogadó, amihez nagyban hozzájárult, hogy látszik a farmon a fejlődés: kényelmes és természetközeli életük van, amit ők áldásként fognak fel.

Folyamatos volt a fejlődés az állatok mennyisége, az eladott termékek és a bevétel terén is. A csirkék száma minden évben nagyjából duplázódott, a kezdeti 1-2 ezerről tavaly már 8 ezerre nőtt. Ezt utólag kissé soknak érzik: az előző szezon már túlságosan megterhelő volt számukra, valamivel stresszmentesebb napokra vágytak, ezért hátrébb léptek egyet.

Tavaly minden héten vágtak, ezzel elment egy teljes napjuk, majd két nap a csomagolással és egy a szállítással. Ezzel párhuzamosan el kellett látniuk a többi állatot, köztük a folyamatosan érkező naposcsibéket, és ott voltak még az elkerülhetetlen karbantartási munkák is.

Az első évben még mindent ketten csináltak. Most már van segítségük, például Dávid öccse a barátnőjével, valamint a faluból is rendszeresen járnak hozzájuk dolgozni, így eloszlanak a feladatok. Ennek köszönhetően jutott idejük arra, hogy jobb ólakat építsenek, ahol automatizálva van a vízadagolás, és az etetés is kényelmesebb. A nyári szezon még így is reggeltől estig munkával telik, cserébe viszont szemmel látható a fejlődés.

„Nemrég elkezdtük lekeríteni a legelőket, hogy egyszerűbb legyen kihajtani a marhákat. Ezek egyenként pici nüanszoknak tűnhetnek, mégis apró legókockákként mindegyik hozzájárul ahhoz, ahol tartunk” – mondja Anna.

Ők ketten már az elejétől fogva megéltek ebből, azért is választották a csirketartást fő profiljuknak, mert marhákból sokkal lassabban és nehezebben tudtak volna eladható terméket készíteni. Ez a rész azóta is veszteséges, de a csirkék által termelt bevétel ellensúlyozza, így ilyen téren is folyamatosan fejlődni tudnak.

„Egy csirke megnő 12-13 hét alatt, és rögtön bevétel van belőle. A marhatartás viszont egyfajta szívügyünk, mivel ezzel lehet javítani a legelőket és a körülöttünk lévő környezet minőségét. Emiatt szóba se jött, hogy egyáltalán ne foglalkozzunk vele.”

Poénból kezdtek TikTokozni, 350 ezer követőnél járnak

Aki az elmúlt hónapokban megfordult a TikTokon, szinte biztosan szembejött vele a Remény Farm valamelyik videója. Követőik száma egészen szédítő iramban növekszik, pedig mint mondják, leginkább csak poénból kezdték az egészet.

„Egyáltalán nem számítottunk arra, hogy így be fog robbanni. Majdnem három évig fent voltunk anélkül, hogy egyetlen videót posztoltunk volna, csak 2022 novemberében tettük közzé az elsőt.”

Ehhez képest alig 5 hónappal később bő 350 ezer követővel rendelkeznek, a legtöbb videójuk pedig bőven 1 millió megtekintés felett jár. Ráadásul Instagramon is közel 50 ezren kíváncsiak már rájuk.

A trendekkel mindenesetre elég jól képbe kerültek azalatt, amikor csak passzív felhasználók voltak. Bár az igazsághoz hozzátartozik. hogy Anna korábban is készített már angol nyelvű videókat a YouTube-ra, elsősorban a magyar népi kultúráról – ez a fő hobbija, ami az öltözködésén is meglátszik. Dávid bátorította, hogy folytassa, de álmukban sem gondolták volna, hogy ekkorát fog szólni.

„Amit mi csinálunk, merőben szokatlan, kilóg a TikTok átlagos tartalmai közül, ezért könnyen megragadja a figyelmet. Emellett az emberek alapvetően is szimpatikusnak, érdekesnek találják a természetközeli életmódot” – fejtegetik sikerük titkát.

Nem áll mögöttük profi marketinges stáb, teljesen maguktól sajátították el a műfaj alapjait. Koncepció sem volt a fejükben, csak annyit szerettek volna, hogy a tartalmaik legyenek frappánsak és viccesek. Baráti körükben persze ma már más TikTok-felhasználók is vannak, velük gyakran beszélgetnek arról, hogyan válhatnának még jobbá.

@remenyfarm Te kivel indítanál farmot? Jelöld meg! ?? #reményfarm #farm #tanya #vidék #fenntarthatóság #szabadtartás #állat #baromfi #csirke #marha #bárány #ezamitörténetünk #azéntörténetem #szerelem #hivatás ♬ eredeti hang - Remény Farm
@remenyfarm Te is befeküdnél közéjük? ?? #reményfarm #farm #tanya #vidék #fenntarthatóság #szabadtartás #állat #csirke #csibe #tyúk #kakas #nevelés #tojás #baromfi ♬ eredeti hang - Remény Farm

Nem akarnak turistalátványossággá válni

Bár a videók népszerűségéből egyenesen következik, hogy sokan néznék meg a farmot élőben is, erre csak korlátozott keretek között van lehetőség.

„Mi alapvetően nem turisztikai attrakció vagyunk, hanem egy munkafarm, nincs arra kapacitásunk, hogy vendégeket fogadjunk” – tisztázza Anna. Szoktak ugyan lenni meghirdetett nyílt napjaik, főleg a nyár folyamán, de csak akkor, ha a többi feladatuk mellett marad rá erejük és idejük.

Az utcán ugyanakkor bárkivel szívesen szelfiznek, aki felismeri őket, és a vásárlóikkal is örömmel elbeszélgetnek. Azt viszont nem szeretnék, ha ez a munkáról szóló mindennapjaikba is beszivárogna.

„Elértük azt a méretet, ami kényelmes és hosszabb távon is fenntartható. Innentől a fő feladatunk inkább az, hogy a minőségen javítsunk. Szeretnénk folyamatosan fejlődni és továbbképezni magunkat szakmailag” – mondja Dávid.

Ami az online jelenlétüket illeti, ezen a téren semmiféle cél nem lebeg előttük, nem hajtanak még több követőre vagy nagyobb nyilvánosságra. Nem szeretnének influenszerkedni, emiatt szponzorációs szerződésekben sem gondolkodnak. Továbbra is inkább csak poénnak fogják fel az egészet, amihez képest a farmon végzett munkájuk élvez egyértelmű prioritást.

„Boldogok vagyunk, nem cserélnénk el semmire ezt az életet. Ráadásul minden sokkal simábban megy, mint ahogy elképzeltük: más esetekben azt szoktuk meg, hogy a kitűzött céljaink inkább a vártnál lassabban valósulnak meg, a farmmal viszont már most ott tartunk, ami csak évekkel később tűnt reálisnak. Kell ennél több?”

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Cápák között: 60 milliót adott Balogh Levente, de volt egy nagy kikötése
A többi Cápa nem nagyon akart ráharapni a Connectini vállalkozóinak termékére, így aztán szorult helyzetbe kerültek.

Link másolása

A Cápák nem értettek egyet a Connectini termékével kapcsolatban. Balogh Levente először tett egy fél ajánlatot a vállalkozóknak, arra várva, hogy valamelyik cápatársa is ráharap a lehetőségre, végül azonban egyedül vitte az üzletet, egy elég komoly kikötéssel.

Kálmán Gábor, villamosmérnök és Horváth Oszkár, közgazdász és programozó legújabb termékükkel érkeztek a Cápák elé. A Connectini vállalkozóinak az a célja, hogy találmányukkal csökkentsék a használt autók fenntartási és javítási költségeit, és hogy egy adásvétel utáni vitás helyzetben a fizetési kötelezettség ne a vétlen félre háruljon.

A termék értékesítésének felépítéséhez most 60 millió forintra lenne szükségük 29%-os tulajdonrészért cserébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Anna és Tamás megvették a kedvenc kávézójukat, nehogy szolárium vagy ingatlaniroda legyen belőle
A budapesti házaspárnak semmilyen vendéglátós múltja nem volt, de amikor megtudták, hogy eladó a hely, nem sokáig hezitáltak. Azóta teljesen a saját képükre formálták, törzsvendégeik száma pedig egyre csak nő.

Link másolása

Tavaly decemberben egy kommunikációs szakember (Anna) és egy újságíró (Tamás) alkotta házaspár – nulla vállalkozói és vendéglátós tapasztalattal, viszont óriási lelkesedéssel és több száz csésze elfogyasztott kávéval – megvette a kedvenc kávézóját. A hely abban az utcában van, ahol laknak, ide jártak minden nap: Anna egy lattéra, Tamás egy eszpresszóra.

Nem tervezték korábban, hogy lesz saját kávézójuk, hirtelen és némileg még számukra is váratlanul jött az ötlet. Merthogy nem az volt a cél, hogy vállalkozók legyenek, egyszerűen csak imádták a helyet, és sajnálták volna, ha valaki más tulajdonába kerül, aki esetleg kozmetikát, ingatlanirodát, vagy valami ehhez hasonlót csinál belőle.

„Amikor szülési szabadságra mentem, biztos voltam benne, hogy gyerek mellett nem akarok egy multinál reggeltől estig dolgozni. Vártam, hogy jöjjön a nagy ötlet, amivel legalább részben kiválthatnám az addigi munkámat, de sokáig hiába” – meséli Anna.

Közös ötleteléseik során került szóba a Kresz Géza utca 38. szám alatti, akkor még Bean my Lover névre hallgató apró kávézó is, ahol törzsvendégek voltak. Eleinte még csak viccelődtek vele, mi lenne, ha megvennék: mit csinálnának másképp, mire változtatnák meg a nevét és így tovább. Aztán megtudták az előző baristától, hogy a tulaj valóban árulja a helyet.

„Ekkor kicsit meg is ijedtünk, hogy ez most tényleg valósággá válik? Addig csak álmodoztunk és kreatívkodtunk tét nélkül, onnantól viszont elkezdtünk utánanézni a praktikus dolgoknak is” – idézik fel.

Tamás szemei előtt az álmodozós szakaszban inkább egy cseh söröző vagy egy rockklub lebegett, ezek azonban jóval komolyabb projektek lettek volna, arányosan nagyobb kockázattal.

Persze így sem volt rizikó nélküli a dolog. Amikor megkérdezték a legjobb barátaikat, szerintük érdemes-e belevágni, mindannyian próbálták lebeszélni őket. Nem csoda, hiszen nem sokkal azelőtt kezdődött a háború, ami magával hozta a szankciókat, az elszabaduló inflációt és a forint gyengülését is.

„A másik oldalon viszont erős érv volt, hogy a hely megnyitása után néhány nappal kitört a Covid, így az előző tulajdonosoknak gyakorlatilag azonnal be kellett zárniuk, mégis átvészelték a karantént. Úgy voltunk vele, hogy ha ilyen kezdet után talpon tudott maradni a kávézó, ennél rosszabb csak nem lehet…” – mondják nevetve.

Mint amikor a boroskólától eljutsz a száraz vörösborig

Anna régebben nem is ivott kávét egyáltalán, de amikor a felmondási idejét töltötte korábbi munkahelyén, nagyon sok kollégája hívta el egy kávéra, hogy mesélje el, miért döntött így és mik a további tervei. Innen indult számára a dolog, először lattéval és cappuccinóval, majd fokozatosan formálódott az ízlése.

Tamás ugyan korábban is kávézott, de inkább a klasszikus vonal híve volt. „Amikor először kóstoltam újhullámos kávét, még gondolkodtam is rajta, odamenjek-e szólni, hogy ez megromlott, annyira furcsa volt a savanyú, citrusos ízvilág. Utána megkóstoltam még egyszer, és rájöttem, hogy ez direkt van. Szép lassan pedig azt vettem észre, hogy már csak ilyet iszom. Kicsit olyan ez, mint ahogy az ember a boroskólától eljut a minőségi, száraz vörösborig.”

A tervezésbe teljesen laikusként vágtak bele, se gazdasági, se vállalkozási, sőt még kávékészítő ismereteik sem voltak. Utána persze igyekeztek pótolni a mulasztást, Anna elvégzett egy barista tanfolyamot is, de a döntést még ezelőtt hozták meg.

„Szerettünk volna kipróbálni valami olyasmit, amit még soha nem csináltunk. Ez kicsit olyan volt, mint amikor elkezdesz síelni, és először a legkönnyebb pályát választod: kiszámoltuk, hogy ilyen adottságokkal bíró helynél túl nagy veszteség akkor sem érhet bennünket, ha esetleg mégse jönne össze” – mondja Anna, hozzátéve: mivel van két gyerekük, nem is vállaltak volna be olyasmit, ami veszélybe sodorhatja a családi kasszát.

Mindketten maradtak a meglévő munkahelyükön, ezért kényszer sem volt, hogy egyik napról a másikra ebből tartsák el a családjukat. Tamás szerint első körben mindössze annyit tűztek ki célul, hogy legyen egy hely, ahova szívesen térnek be az emberek, mert jó zenék szólnak, és a kávé is finom.

Anna ma is azt tartja a fő kihívásnak, hogyan tudnának még feljebb lépni, és mi a maximum, amit ki lehet hozni ebből a helyből úgy, hogy ne sérüljön az eredeti koncepció. Vagyis maradjon közvetlen és családias, tudjanak beszélgetni a vendégekkel.

Mivel ő csak részmunkaidőben dolgozik, napi szinten ott van, szükség esetén akár beugrik az állandó barista helyett. Tamás pedig általában a saját munkája végeztével, vagy ebédszünetben néz be egy-egy kávéra.

Felkerült a falra a törzsvendég kedvenc mondása

A specialty kávézókat általában már a cégérükről is meg lehet ismerni, a tipikus megkülönböztető jegyek innen viszont korábban hiányoztak, inkább egy olasz kávézó benyomását keltette a hely. Szerettek volna változtatni ezen, így már a legelején eldöntötték, hogy új nevet adnak neki.

Erre végül júliusban került sor, egy alapos átalakítást követően a hónap végén nyitottak újra, immár EARLY Specialty Coffee Bar néven. Kívül-belül mindent a saját képükre formáltak, ekkor került fel a falra neon betűkkel egy külföldi törzsvendégük mottója is, aki mindennap bejár, és mindig azt mondogatta, this is my happy place.

Közvetlenül alatta Banksy hintázó kislányt ábrázoló képe kapott helyet, az utcafronton a bejárat mellett pedig egy Mona Lisát ábrázoló mém, Neményi Márton munkája: a világhírű festményalak balra a reggeli első kávéja előtt látható igencsak gyűrött arccal, jobbra pedig már azután, kisimulva. Ez gyakran még olyanokat is megállít egy szelfire, akik csak épp arra jártak.

Vendégkörük főleg a környéken található irodaházak dolgozói közül kerül ki, de a home office-ban lévőket is szívesen látják, mivel szerintük mindenkire ráfér, hogy a munkaideje alatt is legalább egyszer-kétszer 15 percre emberek között lehessen és feltöltődhessen.

A választékuk folyamatosan változik, a cél az, hogy minél több országot és tájegységet bemutassanak. Előfordult, hogy utazás során bukkantak rá egy olyan fajtára, amit utána berendeltek a kávézóba, sőt arra is volt precedens, hogy egy törzsvendég kívánsága alapján alakították a kínálatot: például valaki szeretett volna guatemalai kávét, és a következő rendelésbe be is került.

Vendéglátós játék a fürdőkádban

A házaspár főleg esténként foglalkozik a kávézó ügyeivel, a rendelésért és a többi operatív teendőért Anna felel, a kommunikációt pedig Tamás viszi.

Ami az anyagiakat illeti, pontos összeg említése nélkül annyit árulnak el, hogy nagyjából egy középkategóriás használt autó árát költötték eddig a projektre. Minden hónapban van rajta nyereségük, de mostanáig az egészet visszaforgatták a átalakításba.

„Azt szokták mondani, hogy amikor új üzletbe kezdesz, az első 2-3 év biztosan bukó, akkor csak rakod bele a pénzt. Mi ugyan eléggé biztonsági játékot játszottunk azzal, hogy egy létező helyet vittünk tovább (egyik nap az előző tulajok zártak, másnap már mi nyitottunk), de ezzel együtt is időbe fog telni, mire megtérülnek a költségeink” – fogalmaz Anna.

Mindketten türelmesen állnak hozzá, szerelemprojektként tekintenek az egészre: nem állítják, hogy nem fárasztó, de inkább a kreatív energiáikat fordítják rá. Azt is nagy előnynek tartják, hogy bele tudják tenni a személyiségüket, a gyerekeikre szánt időből viszont tudatosan nem vesznek el miatta.

Apropó gyerekek: nem nyomasztják őket azzal, hogy majd nekik kell továbbvinniük a családi vállalkozást, vagy épp ott állni a pult mögött az iskolai szünetekben. Azt viszont észrevették, hogy a kisfiuk a kádban gyakran vendéglátóst játszik, miközben a vizet töltögeti egyik pohárból a másikba.

És hogy mit hozhat a jövő? A kínálattal már elégedettek, amit beterveztek, meg tudták valósítani, sőt talán még felül is múlták a saját várakozásaikat.

„Fontos cél, hogy hónapról hónapra jobb legyél, de nem szabad azonnali profitmaximalizálásra törekedni. Nem akarunk futószalaggá válni, ahol a törzsvendégek leülni se tudnak. Tök jó érzés beszélgetni a betérőkkel, én nagyon élvezem” – mondja Anna.

Azokat pedig, akik hasonló vállalkozásba fognának, azzal bátorítja: „ha nekünk sikerült előzetes szakmai ismeretek nélkül, másnak is sikerülhet, mindössze elég lelkesnek és tanulékonynak kell lenni hozzá.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Megnyerte egy magyar diák a Térképrajz világversenyt
Emmert Olivér mohácsi diák rajza a 9-12 éves korcsoportban ért el első helyezést, 62 pályamunka közül: Olivér 40 pontot kapott, őt követte egy kanadai grafika 13 ponttal, a harmadik helyezett pedig egy indiai térképrajz lett 12 ponttal.

Link másolása

Első helyezést ért el korosztályában Emmert Olivér "Én így képzelem..." című munkája a dél-afrikai Fokvárosban megrendezett ICA Térképrajz-verseny nemzetközi döntőjén, amelyen 32 ország 176 versenyzője vett részt.

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Informatikatudományi Intézet (ELTE IK PR) hétfői közleménye szerint a Nemzetközi Térképészeti Társulás (International Cartographic Association, ICA) 1993 óta kétévente rendezi a Barbara Petchenik emlékére alapított gyermek-térképrajzversenyt, amelyet minden alkalommal az ICA soros nemzetközi konferenciáján tartanak.

Emmert Olivér mohácsi diák (felkészítő tanára: Bosnyák Mihály) rajza a 9-12 éves korcsoportban ért el első helyezést, 62 pályamunka közül: Olivér 40 pontot kapott, őt követte egy kanadai grafika 13 ponttal, a harmadik helyezett pedig egy indiai térképrajz lett 12 ponttal

- írták a közleményben.

A szavazásban 19 ország és a José Jesús Reyes Nunez (ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet docense) által vezetett nemzetköz zsűri vett részt.

A verseny elsődleges célja a gyerekek világról alkotott képének ábrázolása és értelmezésének elősegítése. Az idei verseny témájának címe: "A jövő világom térképe" volt. A megmérettetésen négy korcsoportban 6 és 15 év közöttiek vehettek részt. Magyarországot hat térképrajz képviselte.

A nyertes rajzot itt lehet megnézni:

A díjazott műveket elismert nemzetközi szervezetek jelentethetik meg képeslap vagy poszter formájában.

Magyarország eddig mind a tizennyolc nemzetközi versenyen képviseltette magát és több magyar térképrajz díjat is kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Hetven éve él vastüdőben, de nem adja fel a 77 éves férfi
Az acélkapszulában élte le életét, de elvégezte a jogot, évtizedeken át praktizált, és még egy memoárt is írt. Azonban mindvégig hűvéges maradt „régi vaslovához” az ódon vastüdőhöz, aminél ma már létezik fejlettebb technológia is.

Link másolása

Az utolsó nagy gyermekbénulásos járványok olyan régen voltak, hogy sokak számára nem sokat mond az a szó, hogy vastüdő. Holott, amíg nem létezett hatásos oltás a járványos gyermekbénulás ellen (poliomyelitis anterior acuta), a legsúlyosabb esetekben csak ez a szerkezet jelenthetett túlélést a betegséget elszenvedőknek.

A „Polio Paul” névre keresztelt férfi hét évtizede él egy 727 kilós vastüdőben, amit nem hajlandó modern gépre frissíteni. Azt mondta,

mire újabb gépeket fejlesztettek ki, megszokta „régi vaslovát”.

Pault márciusban a Guinness Világrekordok Könyve minden idők leghosszabb vastüdős betegének nyilvánította.

A 77 éves Paul Alexander 1952-ben, 6 éves korában kapta el a gyermekbénulást.

Röviddel a diagnózis után a texasi sürgősségi gégemetszésen esett át, és vastüdőbe helyezték, hogy segítsen testének leküzdeni a halálos betegséget. Azóta is a nyaktól talpig lélegeztetőgépre van szüksége, hogy túléljen.

Azt a típust, melyben Alexander éli az életét hetven éve, 1928-ban találták fel, de már a 60-as évek vége óta nem gyártották, mivel a technológia fejlődött. Ez tulajdonképpen egy légmentesen záródó kapszula, amely a fej kivételével mindent lefed, és a kapszulában létrehozott negatív nyomás arra kényszeríti a tüdőt, hogy kitáguljon, hogy a beteg lélegezhessen.

A modernebb gépek feltalálása ellenére Alexander inkább továbbra is vastüdejében él, mivel nem hajlandó újabb lyukat ütni a torkán, amire az újabb eszközökhöz lett volna szükség.

Alexander megtanult rövid ideig lélegezni a vastüdőn kívül.

A „béka légzésnek” nevezett technika a torokizmokat használja arra, hogy levegőt kényszerítsen a hangszálakon keresztül, lehetővé téve a beteg számára, hogy egyszerre egy falatnyi oxigén a torkán keresztül a tüdejébe jusson.

Paul amellett, hogy megtanulta, hogyan kell önállóan lélegezni hacsak rövid ideig is, folytatta karrierálmait és másokat is inspirált. Befejezte a középiskolát, elvégezte a főiskolát, jogi diplomát szerzett, több évtizeden át gyakorolta a jogot és írt egy memoárt – mindezt úgy, hogy mindvégig a vastüdőben élt.

„Soha nem adtam fel, és nem is fogom feladni” – mondta Alexander egy 2021-es videóinterjúban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk