News here
hirdetés

SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

A Punnany Massif és a Halott Pénz is az ő fényeiben tündököl - interjú Bereczki Károllyal

Bár a Light Positive tulajdonosa fesztiválok, nagyszínpadok, konferenciák és vállalati összejövetelek világításával foglalkozik, mégsem szereti a rivaldafényt.
Tomka Tivadar - szmo.hu
2021. október 25.


Link másolása

hirdetés

Bereczki Károly imádja, amit csinál. A minőségi és a mindig tökéletes munkában hisz: a háttérből irányít, és jó csapatjátékosnak tartja magát. A koronavírus okozta világjárvány idején egy pillanat alatt csúszott ki a lába alól a talaj, de a szüleitől tanult alázatnak köszönhetően talpra állt. Hitt a munkatársaiban és önmagában.

- Mi volt az első pillanat, amikor eldöntötted, hogy színpad-világosító szeretnél lenni?

- Egy momentum nagyon élesen megmaradt bennem. 12 éves lehettem, amikor a P-Box zenekar a helyi művelődési házban lépett fel. Tátott szájjal néztem a fényeket, amelyek elárasztották a színpadot. Csodálatos élményben részesültem. Még ma is beleborzongok, ha arra a koncertre gondolok.

Akkor fogalmazódott meg bennem, én ezzel szeretnék foglalkozni, ha felnőtt leszek.

Fehérgyarmaton születtem és a gyermekéveimet ott is töltöttem. Településünkről minden elmondható volt, de hogy nagy lett volna a kulturális élet, aligha. Később a megyeszékhelyre, Nyíregyházára jártam a színházba, rengeteg előadást néztem meg, és folyamatosan lestem, hogyan világítják be a színpadot. Aztán a középiskola elvégzése után, az érettségit követő nyáron Budapestre költöztem, hogy megvalósítsam az álmom. Kicsit megdöbbentem, mikor közölték velem az Arany János Színházban, hogy vakáció van, és ilyenkor nincsenek darabok. Végül elkezdhettem a munkát és jó tíz évig ott is dolgoztam. Professzionális szakemberekkel ismerkedhettem meg, akiktől nagyon sokat tanultam és nagyon sokat is köszönhettem. Elmondhatom magamról, hogy kivételes főnökeim voltak, akik mindig támogattak. Jó érzéssel gondolok vissza azokra az időkre.

- Akkor hogyhogy váltottál?

hirdetés

- Szűk lett a világ nekem, ahogy Majka egyik dalszövegében is fellelhető a mondat. A színházban, hogy előre léphessek, és netalántán fővilágosító lehessek, hosszú éveket kellett volna várni. Félre kellett volna söpörnöm egy-két embert, ez pedig nem az én műfajom. Nem így neveltek a szüleim, Ezért az járt a fejemben, mi lenne, ha egyedül vágnék neki, egyedül alapítanék egy céget, és kiterjeszteném a szakmai tapasztalataimat más rendezvényeken is. Teljesen ösztönszerűen cselekedtem. A 2000-es évek elején jártunk, piacgazdaságilag óriási változások voltak az országban, megjelentek a nagy multicégek, melyek igényelték a színvonalas színpadtechnikát a rendezvényeiken, konferenciáikon. Ezek mellett a fesztiválélet is felpezsdült, szerencsés voltam.

- Mi volt az átütő siker kezdetben?

- Az első komolyabb projektem a Cinetrip fürdőparty volt, megbíztak a látvány kivitelezésével, és miután számtalan ember vett részt rajta, és elégedettséggel töltött el mindenkit a munkám, munkánk, jöttek a következő felkérések. Kezdetben béreltem a technikát, aztán a befolyt pénzből vásároltam, aztán újra, meg újra, meg újra... Később egyre nagyobb feladatokat kaptunk, így kerültünk kapcsolatba a Szigettel is. A szakmai fejlődés terén a Hegyalja Fesztivál is nagy mérföldkő volt a számunkra. Majd elindult a zenekaros vonal, ez a 2010-es évek elején történt. Az előadók nemcsak a dalaikkal akartak kitűnni, hanem az egyedi színpadi látványtechnikájukkal, különböző és különleges effektekkel is.

A Brains volt az első zenekar, aztán többen csatlakoztak hozzánk, mint például a Wellhello, Halott Pénz, Punnany Massif, Margareth Island, Irie Maffia, Kelemen Kabátban, remélem senkit nem hagytam ki, hála istennek hosszú a sor.

Nagyon élvezetes a munka, amit soha nem lehet megunni.

- A koncerteket megelőzően összeültök kiagyalni, hogy mi legyen a látványterv? Kreatív ötletekkel is megtöltitek az előadásokat?

- Minden zenekarnál más és más az igény. Vannak olyanok, akik kifejezetten építenek a kreatív energiáinkra, de vannak olyanok, akiknek már konkrét elképzelésük van. Gördülékeny a munka, tehát azt nem mondhatom, hogy sokat kakaskodnánk egymással a megbeszélések során.

- Ennyi koncerthez, rendezvényhez, fesztiválhoz számtalan ember szükségeltetik. Hányan dolgoztok a cégnél?

- Tizenöten vagyunk a cégben, ám a nagyobb fellépéseknél, a napokig tartó fesztiválsorozatoknál több szabadúszó is a segítségünkre van. Szeretjük a munkánkat, de be kell látni, hogy sokszor hihetetlen hosszúra nyúlnak a napok, és akkor az embermennyiségre is szükség van a minőség mellett.

- Demokratikus főnök vagy?

- Ezt nem mondhatnám el magamról. Természetesen tisztelem és nagyon megbecsülöm a társaimat, akikkel együtt építjük a látványterveinket, de megkövetelem a minőségi munkát.

Nem ismerek pardont, és talán túl kritikus és szigorú vagyok velük olykor, akárcsak magammal szemben.

A koncertek, rendezvények alatt folyamatosan azt is figyelem, hogy mit lehetett volna jobban csinálni. A fellépésekkor egy jegyzetfüzettel a kezemben járok és lesem, mit lehetne még jobban csinálni. A profizmus az alapelvem. Minket a maximalizmus vitt előre. A színvonalból sosem engedek. Ez zsigerből van meg bennem. Motiválni kell az embereket, mert nem egyszerű az ötödik nap 16. órájában is a topon lenni. Igyekszem dolgozni azon, hogy ne legyek túl kemény senkivel. De ebben sajnos van hová fejlődnöm.

- Az elmúlt másfél év, a pandémia igencsak felborzolta a kedélyeket a zeneiparban és a rendezvényiparban egyaránt. Sorra maradtak el az események több mint egy éven keresztül. Mindezt hogyan élte meg a Light Positive?

- Sokkoló pillanat volt. Tavaly március 10-én a Keleti pályaudvaron építettük a látványtechnikánkat egy nagyszabású rendezvényhez,

akkor kaptuk a híreket, hogy minden elmaradhat, ezen még nevettünk, sőt, azon is, hogy akik leszálltak a vonatról, a mi robotlámpáink előtt állva szerettek volna lázat mérni, mert azt hitték, óriási hőmérők... Aztán három nappal később az arcunkra fagyott a mosoly. Körbenéztem, és egy pillanat alatt az addig teljesen kiszámítható iparágunk megszűnt. Semmilyen kapaszkodót nem láttam.

Nem estem kétségbe, és az egyértelmű volt a számomra, hogy a csapatomat egybe kell tartanom, erre egy új tevékenységet néztünk, és a járványt így sikerült átvészelni. Borzalmas időszakon mentünk keresztül, az volt az igazi mélypont, de ezt aligha kell ecsetelnem bárkinek is. Az idei nyáron viszont újra beindult a zenei élet, a rendezvények, és mi dolgozunk töretlenül ugyanúgy tovább éjjel-nappal.

- Ebben az irgalmatlan pörgésben van feltöltődés?

- A reggeli kajakozás a Dunán, az kapcsol ki igazán. A Hajógyári szigeten a hajóba ülök és elevezek a Római partig, majd vissza. Rendezem a gondolataim, amikor pedig tehetem, kajaktúrára megyek barátokkal, vagy akár egyedül, legyen az a Balaton, a Tisza, folyó vagy tenger, csak érezhessem a víz közelségét.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
„Potyogtak a könnyeim, amikor megláttam a nagymamámat és benne magamat” – Espi útja Ózdról Afrikába
A Magyarországon született lány húszévesen, Afrikában tudta meg, ki ő igazán. Azóta úgy érzi, ő képviseli azokat, akik apja szülőföldjéről származnak. Mindent megtesz, hogy adhasson valami jót. 
Belicza Bea - szmo.hu
2022. június 12.


Link másolása

hirdetés

Nsosso Espérance Ózdon nőtt fel. Apja kongói, anyja magyar. Mindketten orvosok. A debreceni egyetem után ebben a borsodi városban kaptak munkát, így ott alapítottak családot.

„Láttam, hogy a lányoknak milyen szép hosszú hajuk van, be lehet fonni, meg van frufrujuk, az enyém meg égnek áll” – emlékezik nevetve a most harminc éves Espi.

Gyerekként tudta, hogy apja messziről jött, hallgattak afrikai zenéket, ettek afrikai ételeket, de alapvetően nem játszott szerepet az életében, hogy ő egy másik kontinensről származik.

„Szerencsés vagyok, engem soha nem bántottak a bőrszínem miatt. Nem esik rosszul, ha jobban megnéznek. Én is megnézem a fekete embereket. Egyszerűen azért, mert fehér emberek között élek. Amikor egy számunkra nem megszokott alakot látunk, megnézzük. Én próbálom nem sokáig, nem feltűnően nézni, és ha észreveszi, akkor rámosolygok inkább.”

Szerinte mások sem azért nézik meg például őt, mert rosszat akarnak, egyszerűen érdekes, más, mint amit megszoktak.

hirdetés

Sokan mondják neki, milyen szépen beszél magyarul.

„Azt szoktam válaszolni, hogy köszönöm, de nem az én érdemem, egyszerűen én is itt születtem.”

Úgy éli meg, hogy ő az afrikaiak egy képviselője. Szívesen elmondja a családja történetét és mindent, amit Afrikáról tud.

„Ezáltal terhet veszek le magamról és nem arra gondolok, hogy ne nézzél, hagyjál békén, miért utálsz.”

Espi szerint az a legfontosabb, hogy foglalkozzunk az identitás kérdésével. Ismer olyan félvéreket, akik Magyarországon születtek, azt mondják, magyarok. Más a bőrszínük, de lélekben magyarok.

„Ez is rendben van, mindenki maga dönti el. Van olyan felfogás is, hogy félig ez vagyok, félig az vagyok. Ha valaki fejében nincsenek elrendezve ezek a kérdések, akkor tudnak igazán zavaróak lenni a kíváncsi tekintetek, hiszen maga az ember sem tudja, hogy mit gondoljon magáról. Ami viszont nincs rendben az az, ha sértő szavak hangzanak el és tettekben is megnyilvánul a diszkrimináció. Sajnos többektől hallottam szomorú történeteket, amelyek azt mutatják, hogy az elfogadás terén még van mit fejlődnie a társadalomnak.”

Az Aspirinről kapta a becenevét apja

Édesapjára nagyon büszke. Nsosso Michel egy nagyon apró faluban született, és pici kora óta segíteni akart, gyógyítani. Ötévesen egy iskola előtt üldögélt mindig, és ott kezdődött - ahogy a lánya mondja – a szárnyalása.

„Egy tanár behívta, hogy inkább bent üldögéljen. És ő ott mindent magába szívott, a tudást, a szeretet, a törődést, a gondoskodást” – meséli Espi elcsukló hangon.

Az egykori iskola, ahonnan a kis Michel szárnyalni kezdett

Jól tanuló apja fiatal felnőttként ösztöndíjjal jött Magyarországra. Bukarestbe vagy Budapestre mehetett, a hangzás alapján döntött, utóbbi jobban tetszett neki.

Espi nagyapja nagyon akarta, hogy fia egyetemre járjon, és akkor talán még mélyebben hitték, hogy Európa egy álom, megváltoztatja az életüket.

Megszerezte a diplomát, az egyetemen pedig szerelmes lett és megházasodott. Ő nőgyógyászként, felesége gyermekorvosként dolgozik azóta is.

„Apának nagyon cuki beceneve volt: Aspro az Aspirinből. Ő tényleg kiskorától tudta, hogy orvos lesz.”

Az afrikaiak rendszerint sok nyelvet beszélnek, a törzsi nyelvek mellett a hivatalosakat is, nem volt gond a magyar.

„Pikk-pakk rájuk ragad, apa nagyon-nagyon szépen beszél magyarul. Két évig csak a nyelvet tanulta, utána vágott neki az egyetemnek.”

Apja ma már Franciaországban él. Michael azt mondja, mindig is érdekelte, milyen. Amikor megismerte, kiderült, ott a magyarnál felszereltebb, modernebb kórházak vannak, ráadásul nincs hálapénz.

"Egy beteg egyszer azt mondta, hogy azért nem foglalkoztam vele komolyan, mert kevés borravalót adott. Ez mélyen érintett, hiszen felesküdtem a beteggyógyításra. Olyan helyen szerettem volna dolgozni, ahol a munkáltató fizet a munkámért" - meséli Espi apja.

Amikor a gyerekei nagyobbak lettek, váltott. Immár 13 éve egy francia kisváros kórházában dolgozik. Kéthavonta jön Magyarországra, vagy a felesége látogatja meg kint.

Espi nagyon tiszteli apját azért, amin keresztülment a mostani életükért. "A több órás, mezítlábas gyaloglás az iskolába, az utcai közvilágításnál való tanulás, illetve a korgó gyomorral kelés és fekvés igen nagy kihívás elé állították. Kitartó és szorgalmas volt, ezért vallja, hogy a boldogulásához a tanuláson át vezet az út, Afrika felemelkedéséhez az oktatás a kulcs."

"Szeretem Magyaroszágot, ami diplomát, családot és otthont adott. Hálás vagyok" - mondja Michel. Szerinte érdemes minden nehézséget vállalni azért, hogy ma a lánya így meséljen róla.

Espi édesanyja sem látta évtizedekig, honnan jött a férje

Espi 20 évesen kapta élete legfontosabb ajándékát. Akkor vitte el apja a Kongói Köztársaságba, és szülőfalujába, Brazzavillebe.

„Onnantól megváltozott az életem. Felfedezhettem a másik részemet, az afrikai énemet. Ott éreztem meg, milyen fontos nekem a közösség.”

„Gyerekekkel, felnőttekkel táncolni, énekelni, folyton pezsegni, pörögni. Azt gondolom, hogy ez a véremben lehet valahol. Van egy kis depresszív vonalam, ami valószínűleg azért is jött elő, mert nem volt meg az életemben ez a rész.”

Afrika sok könnyet hozott. A reptéren még nem érzékenyült el a sok rokon láttán sem, később jött a zokogás, amikor egy furcsa tükörbe nézett.

„Potyogtam a könnyeim, amikor megláttam a nagymamámat és benne magamat. A szeme, a kisugárzása, a szelleme én voltam. Nagyon-nagyon sírtam. 8000 kilométert utaztam, és megláttam egy embert, akiben magamra ismerek. Csodálatos volt.”

A nagynénje szobájában rengeteg képet talált saját magáról.

„Kicsi koromtól követte, mi van velem. Most is libabőrös vagyok ettől.

Nem is ismertem személyesen, nem játszottunk együtt soha, és ő végig tudott rólam. Nagyon megható volt.”

Rántott húst és krumplipürét készített frissen megismert rokonainak

Szerinte azért várt az apja a nagy utazással, mert ehhez komoly lelki felkészülés kell.

„Kell egy nagy levegővétel, hogy most olyan helyre megyünk, ahol nem lehetnek elvárásaink. Különben nagyon sokkoló tud lenni, azt látni, hogy a rokonaim nyomorognak.”

Ő a szegénységet is máshogy látja már. Egy barátja, aki Burundiban is élt, azt mesélte, hogy neki ugyan voltak Afrikában pénzügyi problémái, de sokkal rosszabb, ahogy az emberek elszigetelődnek egymástól Európában, nem számíthatnak egymásra érzelmileg.

„Nem kell sajnálni az afrikaiakat. Nekik bizonyos szempontból rossz, de bizonyos szempontból nekünk is rossz.”

Espi szerint tanulhatunk az afrikaiaktól. Amerre ő járt, ott az emberek nem tévét néznek, hanem beszélgetnek egymással, és sokkal gyakrabban megérintik egymást, előfordul, hogy még a férfiak is kézen fogva járnak, és ebben nincs semmi furcsa.

Egy darabig szeretett volna kiköltözni, de aztán végiggondolta, hogy nehéz lenne hosszú távon távol lenni Magyarországtól, ahol a közvetlen családja, a barátai és kialakult élete van.

„Mivel orvos családból származom, egy darabig orvos akartam lenni, aztán tanár, de nem tudtam eldönteni, melyik legyen, így teljesen másik irányba mentem, nemzetközi igazgatást tanultam az egyetemen.”

- meséli.

21 évesen  kezdett el dolgozni a főként Kongóval foglalkozó Afrikáért Alapítványnál.

„Sokkal több afrikaival találkozhattam, tehettem az ottani gyerekekért, a fejlődésükért, oktatásukért. A rendezvényeken én vártam a legjobban, hogy végre táncolhassak, meg hallhassam a dobokat” – mondja nevetve.

Az alapítvánnyal eljutott a nagy Kongóba is, a Kongói Demokratikus Köztársaságba, sőt Tanzániába és Kenyába is. Ezért nagyon hálás.

Pár éve több helyen is kipróbálta magát, dolgozott már közösségi házban, kávézóban, iskolában, gyerekotthonban is. A gyerekek különösen közel állnak hozzá, de minden korosztállyal szívesen foglalkozik.

„Az idősektől nagyon sokat tanulhatunk. Rengeteget ad a bölcsességük, a nyugalmuk. Ők még odafigyelnek egymásra, és ez a mostani rohanó életből hiányzik. Az egyik kedves barátnőm játékeseteket szervez fiataloknak, abban is segítek. Nagyon szeretem, hogy  nem muszáj elmenni bulizni, meg leinni magunkat ahhoz, hogy kellemes esténk legyen.”

A hivatását még keresi. Csak az biztos, hogy ahhoz szeretne hozzájárulni, hogy az emberek jobban érezzék magukat. Nem olyan régen a Közel Afrikához Alapítványnál dolgozhatott, most pedig újra az Afrikáért Alapítványnál van rendezvényszervezőként és önkéntes koordinátorként.

Az egész családjának fontos, hogy másokon segíthessenek. Az apja elsősorban a munkájával ment életeket, de már Kongóban is aktívan segít.

„Ő egy nagyon ambiciózus ember, nagyon-nagyon sok mindent szeretett volna megteremteni nekünk. Először felépítette a család életét, meg a biztonságát, és csak ezután ment vissza Kongóba. Olyan 15 évig egyáltalán nem ment haza, de ma már évente két-háromszor utazik ki, sokat önkénteskedik” - mondja Espi.

A nagybátyja, tanár, ő egy kis iskolát épített Brazzavillében. „Titokban csinálta, nem is kért segítséget, amíg nem volt igazán nagy szüksége rá.”

„Amikor mondta, hogy nincsenek padok, az én kis szívem megdobbant és elkezdtem gyűjteni. 140 ezer forint jött össze magyar támogatásokból, ebből egy tantermet sikerült berendezni. Reményt adhattunk az iskola befejezésére.”

A munka befejezését apja és nagynénje finanszírozta.

Espi mindig is szociálisan érzékeny volt. Gyerekként társait korrepetálta angolból és magyarból. Fellépések, színdarabok szervezésével vette ki a részét a közösségépítésből. Pár éve egy barátjának nem volt pénze, Espi ekkor azt javasolta, tanítson neki franciát, mert annak a nyelvnek a megtanulását úgyis el akarta kezdeni. Később mások is csatlakoztak.

„Nem az volt a célom, hogy reményt adjak, de szerintem valamilyen szinten ez történt.”

Azt mondja, ez azért fontos neki, mert a neve kötelezi.

„Egészen kicsi koromtól mondogatta apa, hogy a nevem franciául reménységet jelent. Ez nagy felelősség. Úgy nőttem fel, hogy gyakorlatilag minden nap szembesítettek azzal, hogy reményt kell adjak. Mindegy, mit értettek ezalatt, akár azt, hogy viselkedjek jól vagy legyek sikeres. Én vidámságot és a változás, fejlődés lehetőségét szeretném elhozni az emberek életébe, szerintem erre vagyok én valamilyen remény.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
Megint egy magyar csapat kápráztatta el a zsűrit a Britain’s Got Talentben
Emlékeztek még az Attraction sikerére? Most az akkori csapatkapitány fia indult el a versenyen a saját társulatával.

Link másolása

hirdetés

Az Attraction nevű árnyékszínházi társulat 2013-ban indult el a Britain’s Got Talent tehetségkutatóban. A Szűcs Zoltán vezette csapat óriási sikert aratott a közönség körében, és meg is nyerték a műsort.

Közel tíz évvel az Attraction sikere után idén újra feltűnt az árnyékszínház a műsorban:

Szűcs fia, Martin ugyanis most Attraction Junior nevű csapatával nevezett

- adta hírül a 24.hu.

A Metro beszámolója szerint a zsűri már előre le volt nyűgözve, Amanda Holden például szóhoz sem jutott. Simon Cowell megkérdezte tőlük, hogy szerintük ki a jobb, ők vagy az eredeti Attraction, amire Martin azt mondta, hogy ők, de a legjobbaktól tanultak.

A produkciójukban az iskolai zaklatás veszélyeire hívták fel a figyelmet.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
Videó: Teljesen odáig volt a hollókői kutyatáncoltatótól az America’s Got Talent zsűrije
Berczes Christine Elisabeth és Meredith nevű kutyája négy igennel jutott tovább a tehetségkutató válogatóján.

Link másolása

hirdetés

Magyarország többszörösen díjnyertes dog dancer-e (kutyatáncoltatója) 4 igennel jutott tovább az America’s Got Talent válogatóján.

A Szépség és a Szörnyeteg kűr egyik részletét vitte a zsűri elé Magyarország leghíresebb dog dancer-e, akit Heidi Klum, Sofia Vergara és Howie Mandel is a közönséggel együtt állva tapsolt meg.

Berczes Christine Elisabeth Meredith nevű ausztrál juhászkutyájával ámulatba ejtette a zsűrit, akik az előadás során nem győztek csodálkozni, míg a közönség a könnyeit törölgette az élménytől.

Heidi Klum szerint a sztori az, ami megkülönböztette ezt más kutyás előadásoktól, míg Sofia Vergara a boldogsággal táncoló Meredith-t imádta legjobban.

hirdetés
„A kutyám nagyon élvezte a show-t, a közönség pedig nem akarta elengedni őt: sorba állva várták, hogy megsimogathassák. Örülünk a sikernek, de számomra az az igazi elismerés, ha még többen megismerik, elismerik ezt a sportot és kipróbálják a dog dancinget”

– mondta a Hollókőn élő kutyatenyésztő, aki nemcsak otthoni termében tart oktatást, hanem online is ad órákat, többek között Amerikában, Szlovéniában, Ausztriában élő gazdiknak és kutyusoknak.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
Az ukrajnai frontról küldött videójában köszönte meg az MTA-tól kapott díját a kárpátaljai matematikus
Traski Viktor az ukrán hadsereg katonájaként harcol, ezért nem tudott jelen lenni az akadémiai ünnepségen.

Link másolása

hirdetés

Kelet-Ukrajnából, a frontról küldött videóban köszönte meg az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Arany János Fiatal Kutatói Díját a kitüntetett matematikus - számolt be róla az MTA.

Traski Viktor kárpátaljai magyar matematikus, az Ungvári Nemzeti Egyetem díjnyertes kutatója és oktatója az ukrán hadsereg katonájaként harcol, ezért nem tudott jelen lenni az MTA 195. közgyűlésén tartott Külső Tagok Fórumán, amelyet kedden tartottak.

Küldött viszont egy rövid videót, amelyben – miközben távoli robbanások zaja hallatszik – röviden ismertette kutatásait, majd reményét fejezte ki, hogy a járvánnyal és háborúval sújtott időszakot követően személyesen is be tud majd számolni eredményeiről az Akadémián.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: