SZEMPONT
Akárcsak a hidegháborúban, most is eszeveszett nukleáris fegyverkezési verseny kezdődött a világban, ami rengeteg pénzbe kerül. De a szakértő szerint a cél most is az elrettentés, még ha van is egy minimális esély, hogy ha minden balul sül el, mind meghalunk.
SZEMPONT
Az ALS-betegséggel diagnosztizált Karsai Dániel alkotmányjogász 47 éves korában, egy éve hunyt el. Testvére most egy megható bejegyzésében emlékezett vissza bátyjára.
SZEMPONT
Bár korábban Tölgyessy Péter többször beszélt arról, hogy a Fidesz lejtmenetben van, ami már csak nagyon nehezen fordítható vissza, az elmúlt hónapokban megváltoztatta véleményét - derült ki a Partizán műsorából.
SZEMPONT
A Világszép Alapítvány vezetője elmondta, miért döntött úgy 20 év után, hogy a versenyszférát a civilszektorra váltja, miben szenvednek legnagyobb hiányt az állami gondozott gyermekek, de szóba kerültek a gyermekvédelemmel kapcsolatos botrányok is.
SZEMPONT
Négy éve vártak a fizetésemelésre, miközben vágtatott az infláció. Most átlagosan nettó 297 ezer forintot keresnek havonta. Boros Péterné, a szakszervezet vezetője szerint a kormány lekezeli a gyerekvédelemben, idősgondozásban, hajkéktalanellátásban dolgozókat.
SZEMPONT
Lázár János tegnap úgy fogalmazott, hogy a Strabag „átbaszott minket”, és azt mondta, a cég pénzzel támogatja a Tisza Pártot, amely ezt tagadta.
SZEMPONT
Kozák Tamás szerint minél később vezetik ki az árréstopot, annál nagyobb lesz a sokk, akár 20%-kal is nőhetnek majd az árak. Közben a szektor szenved, csak tavaly 1300 bolt zárt be, és a trend folytatódik.
SZEMPONT
A Tisza és a Fidesz egyformán tartózkodott, jó eséllyel megpecsételve a Sziget sorsát. Szokatlan módon ezúttal még Magyar Péter hozzászólásai alatt is nagy a vita, és jónéhányan felteszik a kérdést: mit mond el ez a történet a jövő évi választások szempontjából?
SZEMPONT
A politikai elemző szerint a Fidesz szavazói várják a személyes jelenlétet, miközben a párt stratégiája naponta változik. A párt most olyan lépésekre készül, amiket korábban elkerült.
SZEMPONT
A hajókat légicsapásokkal semmisítik meg, az amerikai elnök szerint a megölt áldozatok ellenséges harcosok. Napokon belül az Egyesült Államok legmodernebb repülőgéphordozó-anyahajója is bekapcsolódik az akcióba.
SZEMPONT
Ha novemberben életbe lépnek az új amerikai szankciók, a MOL nem tud majd fizetni az orosz olajért - mondja a szakértő. Orbán Viktor még kialkudhat egy kis időt Magyarországnak Trumpnál, de jövőre megtörténhet a teljes átállás.
SZEMPONT
A biztonságpolitikai elemző szerint a budapesti Trump–Putyin csúcs Orbán „békeharcos” imázsát erősítheti, Moszkvának viszont csak időhúzás.
SZEMPONT
A modell-műsorvezető a zenész több, a Szőlő utcai ügyről tett kijelentésére is reagált. Végül meghívta Ferót Lánczi Zsuzsa, az Árvácska Alapítvány nemrég elhunyt alapítójának búcsúztatására.
SZEMPONT
A kick-box bajnok úgy látja, nagyon sok mindenen kell változtatni a gyermekvédelmi rendszerben. Ahhoz, hogy ne történhessen meg többé olyan, mint a Szőlő utcai ügy, szerinte kormányváltásra is szükség van.
SZEMPONT
Ugyanakkor rettentő sok a gyűlölet, a félelem és a bosszúvágy mind az izraeliek, mind a palesztinok között, sok idő lesz továbblépni – mondja a 2023. októberi terrortámadást túlélő újságíró, akinek jóbarátja Omri Miran, a kiszabadult magyar-izraeli állampolgárságú túsz.
SZEMPONT
A színésznő szerint Feró szavai megbocsáthatatlanok. Úgy véli, a zenész csak hárít, és nem vállalja a tettei következményét.
SZEMPONT
Az oroszok megijedtek, de végül kijátszották Trumpot – mondja a szakértő. Amíg nem lesz komoly és hihető az amerikai elnök elszántsága a szankciókra vagy a fegyverszállításokra, addig az oroszok egyetlen lépést sem tesznek.
Népszerű
Ajánljuk