Kaiser Ferenc a kiújuló atomfegyverkezési versenyről: Az úgynevezett töréspontig, vagy „vörös vonalig” senki nem fog elmenni
Donald Trump vasárnap este a 60 minutes című műsorban megerősítette, hogy az Egyesült Államok több mint 30 év után újra nukleáris fegyverkísérleteket fog végezni. Azt állította, Észak-Korea, Kína és Oroszország is folyamatosan tesztel, csak épp a riporter nem tud róla. Trump ezt elsőként a kínai elnökkel történt találkozója előtt hozta szóba, és azóta sem részletezte, mire gondol: nukleáris robbantási tesztekre, vagy nukleáris töltet hordozására képes rakéták tesztjeire. A kettő között ugyanis lényeges különbség van.
Az amerikai bejelentés nem sokkal azután érkezett, hogy az oroszok kísérleti repülést hajtottak végre a nukleáris meghajtású Burevesztnyikkel, amit repülő Csernobilnak is neveznek. Ez egy nukleáris meghajtású fegyver, ami a próbarepülés 15 órája alatt nagyjából 14 ezer kilométert tett meg. Válaszul Trump arról beszélt, hogy a világ legnagyobb atomtengeralattjárója ott van Oroszország partjainál. Arról, hogy kiújul-e a hidegháborút jellemző nukleáris fegyverkezési verseny, és ennek milyen veszélyei vannak, Kaiser Ferenccel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével beszélgettünk.
– Szinte egymás után jelentették be az oroszok az új cirkáló rakétájukat, és az amerikaiak is, hogy bizonyos nukleáris kísérleteket felújítanak. Egy hidegháború-szerű fordulatról van szó?
– Azt nehéz megmondani. Éles robbantást utoljára Észak-Korea hajtott végre, az is 2017-ben volt. Az ENSZ BT állandó tagjai közül 1996-ban robbantott utoljára Franciaország és a Kínai Népköztársaság, 1998-ban pedig egy-egy tesztsorozatot hajtott végre Pakisztán és India. Tehát szerencsére ezzel a dologgal felhagytak.
és nem mellesleg azt is látni, hogy Kína dinamikusan fejleszti a nukleáris képességeit: évről évre majd száz új töltettel növeli a készleteit, és folyamatosan fejleszti a különböző hordozó- és célba juttató eszközöket is ezekhez a nukleáris fegyverekhez.
– Bonyolultabb ez a hidegháborús szituáció, mint az első volt?
– Más. Ezt már multipoláris világnak nevezzük. Oroszország szeretne a harmadik pólus lenni, de nincsenek meg hozzá az erőforrásai, úgyhogy inkább India lesz az 10–20 éven belül, és Oroszország még jobban marginalizálódni fog a jelenlegi népesedési és gazdasági trendek alapján.
– De ha Oroszországnak nincs meg ehhez az erőforrása, akkor hogyan értelmezzük ennek a cirkáló rakétának a minapi tesztjét? Nyilván ez nem azt jelenti, hogy hadrendbe tudnak máris állítani egy ilyen eszközt, hanem kipróbálták, hogy egyáltalán működik-e. Óriási erőfeszítés lehetett Oroszország részéről, hogy megépítsen egy ilyen rakétát.
– Régóta zajlanak az oroszok különféle nukleáris hordozórendszereinek a fejlesztései. Azért is, mert ez az az egy terület, ahol az Egyesült Államokkal az Oroszországi Föderáció paritásban van: ilyen a Poszeidon nukleáris meghajtású és több megatonnás robbanófejű „szuper‑torpedó”, ami méretét tekintve egy kisebb tengeralattjáró, több hiperszonikus fegyverrendszer, illetve az új interkontinentális ballisztikus rakétájuk, a Szarmat (amit „Sátán–2”-nek is neveznek). Oroszország azért ezekre koncentrál, mert légierő tekintetében messze el van maradva, a haditengerészetről nem is beszélve. Moszkva ezen a téren tud paritásban lenni az Amerikai Egyesült Államokkal, és ezt nem is engedi el.
– És most itt ez a fegyver, a Burevesztnyiknevű robotrepülőgép, vagy cirkáló rakéta?
– Nukleáris meghajtású manőverező robotrepülőgép, talán ez erre a jó szó.
– Mit értsünk a nukleáris meghajtás alatt?
– Egy nem túlságosan szigetelt, miniatürizált atomreaktor van benne. Tehát
Viszont ez majdhogynem korlátlan hatótávolságot ad neki: akár 20 000 kilométerről is beszélnek; nagyon hosszú ideig tud repülni; lehet változtatni a sebességét; képes akár hátulról megközelíteni a célpontot.
– Ilyet egyáltalán szabad építeni?
– Az ENSZ BT állandó hatalmaira, a franciákat meg a briteket kivéve, akiknek most már nincs meg hozzá a megfelelő erejük, finoman fogalmazva a nemzetközi jog nem egészen úgy vonatkozik, mint bárki másra. Ez nem igazán szép dolog, de nekik lehet.
– De egyáltalán bevethető egy olyan fegyver, amelynek már a működése közben is sugárszennyezéssel lehet számolni?
– Nyilván egy harmadik világháború esetén igen; amúgy sok értelme nincs, mivel ilyen csak az oroszoknak van, tehát mindegy, honnan érkezik, rögtön tudná mindenki, hogy ez az oroszok eszköze volt, úgyhogy érkezne is a válaszcsapás. Ennek inkább üzenetértéke van. Sokkal komolyabb elrettentő ereje van például az új Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétának, amelynek hatótávolságát 18 000 és 35 000 kilométer közé becsülik. Utóbbi esetben
Szoktak ők olyat csinálni.
– Reálisan kell félnünk ezektől a fegyverektől?
– Pont a Burevesztnyiktól kevésbé, mert ön‑ és közveszélyes ebben a formában. De az oroszok, éppen mert a hagyományos haderőfejlesztésben, a haditengerészet-fejlesztésben, a légierő-fejlesztésben nemhogy az USA‑tól, de Kínától is messze lemaradtak, nagyobb hangsúlyt fektettek a nukleáris elrettentési képességekre. A nagy felhajtással bejelentett nukleáris fegyverrendszereik egy része kifejezetten jól működik.
– Ez nem szélbe szórt pénz?
– De. Az oroszok ezt elrettentésnek használják. Ha nem lenne az a több mint 5000 atomtöltet, lehet, hogy a NATO jobban segítené az ukránokat. Mindenki tudja, hogy Moszkva ezt akkor vetné be, ha minden irányból megindulnának a NATO‑erők, mert nem tudna mást tenni, pláne hogy a hadereje kivérzett és meggyengült Ukrajnában. Ehhez kell egy hihető elrettentési képesség.
– De hát az már most is megvan nekik.
– Megvan, de időről-időre igazolni kell, hogy tényleg van, és tényleg működik. Tesztelni kell a hordozóeszközöket. A robbanófejeket, hála istennek, már nem nagyon tesztelik. Ezeknek a teszteknek az oroszok most különösen nagy feneket kerítettek, mert ezzel igyekeznek ellensúlyozni azt, hogy a hagyományos katonai képességeik meggyengültek. Ezt a szakértők egy ideje jól látják.
– Veszített már el nukleáris hatalom háborút, amerikaiak is, oroszok is. Tehát nyilván van ennek bizonyos pszichológiai értéke, de nem lenne értelmesebb azokra a fegyverekre koncentrálni, amelyek nagyon hiányoznak mondjuk az ukrajnai hadszíntérről?
– Itt jön be az, hogy az oroszok globális hatalomként pozicionálják magukat. A nagyhatalmi, vagy szuperhatalmi logika nagyon más, mint a normál állami logika. Józan paraszti ésszel belegondolva túl sok értelme az atomfegyvereknek nincs. Ettől függetlenül számos ország törekszik most is rá, hogy legyen neki, például vélhetőleg Irán is. A közelmúltban Észak‑Korea is szert tett erre a képességre. Időről időre felröppen, hogy Brazília is kacérkodik vele, pláne ha jobboldali a vezetés. Tehát vannak normál logika szerint nehezen érthető okai annak, hogy miért szeretnének országok nukleáris fegyverrendszerrel rendelkezni. Azt ugyanis folyamatosan korszerűsíteni kell. A briteknél például a katonák
Sőt: a britek is fejlesztenek, mert Kína is fejleszt, Észak‑Korea is fejleszt, Oroszország ezerrel fejleszt; India és Pakisztán pedig egymás ellen fegyverkezik. Az amerikaiak is rákapcsoltak: most jöttek új hordozóeszközök, az új, nukleáris ballisztikus rakétahordozó tengeralattjáró‑osztályuk, a Columbia‑osztály. Kifejlesztés alatt van a Sentinel, az új interkontinentális ballisztikus rakéta; sőt, a B–21 Raider nagy hatótávolságú, lopakodó stratégiai bombázó is. Gyakorlatilag a hadászati triád mindegyik elemét korszerűsítik az amerikaiak; a britek is elkezdték a saját korszerűsítési programjaikat, meg a franciák is. Ez sajnos ilyen műfaj: a nukleáris elrettentés pont arra jó, hogy ne kelljen használni. Viszont iszonyatosan sokat kell költeni rá.
– Azt tudjuk, hogy a hidegháborúban azért volt, legalábbis Európában és a világ fejlettebb részein béke, mert voltak atomfegyverek. Biztonságosabb, vagy kevésbé biztonságos a világ az atomfegyverekkel?
– Én azt mondanám, hogy inkább biztonságosabb. A hidegháborút nem kerültük volna el, ha nincs az úgynevezett kölcsönösen biztosított megsemmisítés. Ha nem lenne nukleáris elrettentési képesség, nem biztos, hogy az oroszok nem támadták volna meg a Baltikumot; és nem biztos, hogy az orosz–ukrán háború nem eszkalálódott volna NATO–Oroszország háborúvá. Talán biztonságosabb, de nyilván azon az áron, hogy van egy nagyon minimális valószínűsége annak, hogy ha minden a létező legrosszabbul alakul, és a politika is elveszíti a józan ítélőképességét, akkor gyakorlatilag mind meghalhatunk.
– Ezek szerint ugyanezen logika mentén tesztelik az amerikaiak is a fegyvereiket, mint az oroszok Azzal az apró különbséggel, hogy nekik van is rá forrásuk.
– Hozzá kell tenni, hogy olyan mocskos drágák ezek a programok, hogy az amerikaiaknál is szívják a fogukat. Az új Sentinel rakéták, melyek a ’70‑es évek végén hadrendbe állt Minuteman III‑at váltják (ez interkontinentális ballisztikus rakéta), a darabára körülbelül százmillió dollár, és nagyjából négyszázat kellene belőle venni. A britek programja is negyvenmilliárd font körüli: a négy hajó és a hozzájuk tartozó nagyjából 48 rakéta. A francia program, négy nukleáris meghajtású rakétahordozó tengeralattjáró és azokra mintegy 64 rakéta, szintén legalább negyvenmilliárd euró. Az új B–21‑esnek a darabára most már 700 millió dollár körül jár. Elképesztő árak vannak, de ezzel a nagy- és középhatalmak úgy vannak, hogy muszáj rá költeni.
– Volt húsz „boldog békeévünk” a Szovjetunió összeomlása után, de ennek vége. A most újrainduló fegyverkezési verseny most hogy áll költési szinten? Tartunk már ott, mint a hidegháborús években?
– Még messze nem tart ott a világ. Nominálisan jóval többet költünk, hiszen dollárinfláció is volt. Reál értelemben meg körülbelül ott vagyunk, de főleg azért, mert Kína rákapcsolt gőzerővel, sőt, most már India is veszettül fegyverkezik. A hidegháború alatt minimálisan költöttek erre, mert mindkét ország koldusszegény volt akkor. Az oroszok értelemszerűen nem költenek annyit, mint a Szovjetunió költött, konstans dollárárfolyammal számítva, a dollárinflációt figyelembe véve, de az nem teljesen tükrözi a valóságot. Az USA nagyságrendileg most ugyanott van, ellenben
Körülbelül 2700 milliárdot költöttek tavaly védelmi célokra, és ebben nincs benne, hogy az oroszok meg a kínaiak finoman szólva sem teljesen pontos adatokat adnak meg, tehát a valós összeg jócskán több lehet 3000 milliárdnál.
– A ’90‑es években úgy ért véget az első nagy hidegháború, hogy az oroszok belerokkantak. Kína bírni fogja a versenyt az amerikaiakkal?
– Azért ott is vannak gondok, nem is kicsik. Van ott például egy hatalmasra fújt ingatlanlufi. A kínai gazdaságnak is vannak komoly strukturális problémái: régóta nem nő olyan gyorsan, mint ahogy szeretnék. Komoly belső problémák is vannak: több tízmillió muszlimot kell kőkeményen elnyomni. Ráadásul öregszik is a kínai népesség. Hosszú távon inkább India lesz az USA kihívója, persze nem a következő húsz évben, de utána inkább India megerősödésére tippel mindenki. Az USA is most már ott tart, hogy nem nagyon tud többet költeni. Ha a hivatalos adatokat nézzük, a világ védelmi kiadásának majd 40%-át egymaga elkölti; mégha az oroszt meg a kínait felkerekítjük a valós értékre, ez a szám akkor is kb. 32–33%.
– Nézhetjük úgy is ezt, hogy mindez inkább a nagyhatalmak játéka, a politika játéka? Nekem, mint egyszerű halandónak, nem kell jobban rettegnem most, mint ahogy kellett volna 2005‑ben, vagy 1982‑ben, vagy 2012‑ben? Nem lett veszélyesebb hely a világ ezáltal? Azaz ez a fajta fegyverkezés közvetlen veszélyt nem jelent – inkább stratégiai pozíciók elfoglalásáról szól?
– Tulajdonképpen igen. Az atomfegyverre szoktuk mondani, hogy sokkal inkább politikai eszköz, mint katonai. Azt szoktam mindig mondani a hallgatóimnak az egyetemen, hogy fegyvert mindenki azért gyárt és fejleszt, hogy bevesse. Viszont az atomfegyvert meg azért, hogy ne kelljen bevetni. Az elrettentésre való eszköz. Régen rossz, ha be kell vetni. A második világháborúban az amerikaiak a teljes háborús költségvetésüknek közel 20%-a volt a Manhattan‑terv. Akkor még nem tudták pontosan, milyen hatásai vannak, és bevetették. Akkor is komoly viták voltak róla, de akkor még senki nem tudott ilyennel visszalőni.
Tehát még mindig ez a két állam dominál. Még úgy is, hogy ez jóval kevesebb, mint a hidegháború végén lévő 71.000. Ahhoz képest hál’ istennek több mint 60.000 darabbal csökkent a mennyiség, de még mindig bőven elég ahhoz, hogy mindenki meghaljon. Szerencsére ezt a politikai döntéshozók is tudják, a katonák meg végképp tudják. Ezt senki nem akarja bevetni, és mindenki tudja, mi az a helyzet, amikor rákényszerítené a másikat, hogy bevesse. Tehát addig az úgynevezett töréspontig, vagy „vörös vonalig” senki nem fog elmenni.
– Ezt el lehet mondani néhány ismertebb, döntéshozó mechanizmusokkal rendelkező országra, de mi a helyzet Észak‑Koreával, amiről jóformán semmit sem tudunk?
– Minden politikai rendszer túl akar élni. És ha Észak‑Korea beveti az atomfegyvert akár az USA ellen, hiszen már képesek elérni a nyugati partot, tehát Los Angelest és San Franciscót, abban a pillanatban az USA lesöpri a térképről Észak‑Koreát. Nincs olyan opció, hogy ha Japánra lövik ki, vagy Dél‑Koreára, mert ott is vannak amerikai katonák, és irgalmatlan haditechnikai eszközmennyiség. Nincs olyan forgatókönyv, hogy az USA ne lőjön vissza. Tehát a rezsim önmagát pusztítaná el, ha atomfegyvert vetne be. Még az is elképzelhető, hogy Kína vonulna be, és Kína buktatná meg akkor a rezsimet, hogy elkerülje azt, hogy a szomszédságában az USA tömegpusztító csapást hajtson végre.
