SZEMPONT
Lázár János kiszorítaná a külföldi kiskereskedelmi láncokat. De milyen lehet a protekcionista magyar vásárló?
SZEMPONT
Még csak most érhet be a novemberi szigorítások hatása – emlékeztet a biostatisztikus. Kérdés, mindez hogyan alakul, ha a kormány karácsonyra enyhít a szabályokon.
SZEMPONT
Ez nem arról szól, hogy még több magyart, lengyelt, vagy bármilyen gyermeket szüljünk a világra a nemzet dicsőségére. Ez az egyénről szól, akit megfosztanak a döntés szabadságától. Vélemény.
SZEMPONT
A padlóra került kulturális élet egyre több szereplője kezd bele valami teljesen újba, felismerve, hogy a jelenlegi helyzetben nem árt több lábon állni. Négyen meséltek motivációikról.
SZEMPONT
A politológus szerint az ellenzékiek most jól szórakoznak, de ettől még nem lesznek többen. A kérdés az, hogyan reagálnak a botrányra a fideszes szavazók.
SZEMPONT
A színésznő a műanyagok elleni harcról írta szakdolgozatát, amely bekerült az év legjobbjai közé a tanszéken. Elmesélte nekünk, mit tanult a kutatásai során, és mi a terve az ELTE nemzetközi tanulmányok szakán szerzett diplomájával a későbbiekben.
SZEMPONT
A képzés hossza két év, szakmabeliek szerint pont addigra jöhet egy komolyabb fellendülés a járvány után, így jó eséllyel helyezkedhetnek majd el a frissen végzettek.
SZEMPONT
25 millió forint kártérítést kell fizetnie a lúgos orvosnak. Hogy ez az ítélet előremutató-e, nyilván. De hogy elrettentő ereje lenne, az kérdéses.
SZEMPONT
Három azonos nemű párral beszéltünk, akik mind egyetértenek abban, hogy a kormány új tervezete valójában nem az egyedülállókat, hanem a melegeket akarja megfosztani attól, hogy legálisan gyereket vállalhassanak.
SZEMPONT
A Prezinél dolgozó Heléna szerint a legnehezebb felismerni a helyzetedet, és hogy változtatnod kell, de azt is elmondta, mivel tudunk a legtöbbet segíteni a szegregációban élőkön.
SZEMPONT
Kimerültek a háziorvosok asszisztensei. Az ország minden részéből panaszkodnak, hogy elvégezhetetlenül sok a feladatuk, folyamatosan változnak a szabályok, egyre türelmetlenebbek a betegek, nem kapnak védőfelszerelést és megbecsülést sem.
SZEMPONT
Már arra sincs mindig idő, hogy a halottak után gázzal fertőtlenítsék a kórtermet – mondja egy nővér
Az egyik fővárosi kórházban dolgozó nővér szerint előfordul, hogy amint meghal valaki, már hozzák is a következő koronavírusos beteget a mentők.
SZEMPONT
Utálod, hogy megmondják, mit csinálj, tököd tele van a társadalmi felelősségvállalással? Mi segítünk. Vigyázat, a cikk súlyos iróniát tartalmaz.
SZEMPONT
„Koronavírusosnak lenni nem vidám dolog, legfőképpen azért, mert fogalmad sincs, mit hoz a holnap vagy akár csak a következő óra. Egy hete küzdök a betegséggel, eddig megúsztam a komolyabb tüneteket, de érzem, hogy messze nincs még vége.”
Népszerű
Ajánljuk