Döbrösi Laura: „Kiirtottam minden eldobható műanyagot az életemből másfél év alatt”
Másodikos gimnazista voltam, amikor tanév elején az a bosszantó hír fogadott, hogy kedves angol tanárnőm hamarosan elmegy, ugyanis babát vár. Most, 27 évvel később úgy hozta a sors, hogy interjút készíthettem ezzel a "babával", akit Döbrösi Lauraként ismer és szeret az ország.
– Kezdjük kicsit messzebbről a beszélgetést. Valaki, aki gyerekkora óta színészkedik, ráadásul sikeresen, hogy jut el oda, hogy az ELTE nemzetközi tanulmányok szakára iratkozik be és nem a Színművészetire?
– Ennek több oka is volt. Mindig kitűnő tanuló voltam. Nagyon szeretem az agyam bal féltekéjét is használni. A tanulás öröme, az adott szak által ígért tudás elsajátítása motivált a tanulásban, nem pedig az, hogy mit fogok elérni a végzettségemmel. De volt benne olyan megfontolás is, amire te is utaltál, hogy a színészkedés az már sínen van, legyen B terv. Illetve, egy kis lázadás is volt:
nehogy már azt csináljam, amit mindenki szerint kéne!
– Tehát fel sem merült a Színművészeti?
– Természetesen felmerült, és nagyon szívesen jártam volna oda, csak tudtam, hogy ha felvesznek, akkor az első két évben nem engednek ki dolgozni. Akkor pedig épp sok munkám volt, játszottam a Vígszínházban, kaptam az HBO Társasjáték című sorozatában egy szerepet. Nem volt kedvem mindezt abbahagyni, hogy majd négy év múlva ki tudja, lesz-e még ez a lendület.
– Érzel bármi hátrányt azokkal szemben, akik elvégezték az egyetemet?
– Bizonyos helyeken. Azt, hogy a színházi körforgásba bekerülj, megsegíti, ha Színművészetire jártál. A tanárok közül sokan a kőszínházak rendezői, igazgatói, és nyilván a diákjaikat hívják, akiket jobban ismernek.
Ezért nekem nehezebb volt színházban szerepet kapni. Szerencsére mára sok helyen játszhattam, kőszínházba is hívnak.
Ám továbbra is úgy érzem, ha a kőszínházi társulati tagság lenne az álmom, kellene még bizonygatnom az alkalmasságomat és nem hívnának, hanem nekem kéne jelentkeznem.
– Ez akkor tulajdonképpen a szakmának csak a networking része.
– Nem feltétlenül. Van egy nagyon speciális állóképesség, illetve egy színpadi technika, amit persze máshol is meg lehet tanulni. Én is megtanultam utólag a színpadi beszédet. Amikor szükségem volt rá, elmentem egy logopédushoz.
De ha a Színműre jártál, akkor mindenkinek egyértelmű, hogy ezeket tudod, máskülönben többszörösen bizonyítanod kell, hogy el tudod végezni a feladatot.
– Földessy Margit színiiskolájába jártál. Az ember azt gondolná, hogy ez is jelent valamiféle ajánlólevelet a szakmába, hiszen nagyon sok nagy név került ki a keze alól.
– Margittól nagyon sokat lehet tanulni mind emberileg, mind magáról a szakmáról, arról, hogy milyen tulajdonságok szükségeltetnek ahhoz, hogy valakiből színész, vagy tévés, vagy médiaszemélyiség válhasson. Hogy lehet embernek maradni ebben a nagy pörgésben. Azzal együtt, hogy persze technikákat is tanít. Nála nincsenek szintek, évfolyamok, csak korcsoportok. Az ő iskoláját nem lehet „elvégezni”. Én majdnem tíz évet jártam hozzá, ami alatt nagyon sokat fejlődtem. Praktikus volt, hogy Margittól sok gyerek castingra lehetett bekerülni.
– Térjünk vissza a szakdolgozat csapásvonalára. Ha jól tudom, az egyetemi tanulmányaidat már korábban befejezted, de a szakdolgozat megírása akkor elmaradt.
– Így van. Többször is nekikezdtem, de mindig közbejött valami munka, én pedig semmit nem szeretek úgy csinálni, hogy nem tudok száz százalékig rákoncentrálni. De márciusban leállt az élet, így nekiültem és megírtam.
– Szakdolgozatod címe: A műanyaghulladék nemzetközi piacának átrendeződése és a „műanyagok elleni harc”. Te választottad a témát, vagy a tanár javasolt témákat?
– Eredetileg arról szerettem volna írni, hogy Dél-Amerika néhány országában alkotmányba foglalták a Földanya, mint entitás jogait. Ez az egyik kedvenc témám, de túl nehéznek és elvontnak bizonyult egy BA szakdolgozathoz.
Ökotudatos hírességnek címkéztek, sokat posztolok a műanyagokról.
Az életemből kiirtottam minden eldobható műanyagot másfél év alatt, ezt a folyamatot posztoltam is az Instagramon. Egyéni szinten tehát részt veszek a „műanyag elleni harcban”. A kutatásaim után, ha bárki azt kérdezi, hogy milyen alapon okoskodom én a műanyagokról, fel tudom mutatni ezt a szakdolgozatot.
– A hipotézised szerint az utóbbi években tapasztalt, műanyagokkal kapcsolatos szigorítások a műanyaghulladék-piac összeomlásának köszönhetőek. Először talán tisztázzuk, hogy is működött ez a piac, mert szerintem sokaknak fogalma sincs róla.
– Körülbelül 2010-re stabilizálódott ez a piac és az volt a lényege, hogy a fejlett országok az általuk termelt műanyag hulladék jelentős részét Kínába exportálták. Kínának nagyon megérte potom pénzért felvásárolni ezt a műanyaghulladékot mint nyersanyagot, hogy – az eredeti koncepció szerint – újrahasznosított termékeket készítsenek belőle. Ehelyett azonban ennek a szemétnek a jelentős része a tengerben, szemétlerakókban, a talajban végezte. Ráadásul megfelelő infrastruktúra és környezeti szabályozás hiányában a műanyagfeldolgozás és újrahasznosítás is rettentő környezetszennyező körülmények között történt.
2017 őszén Kína bejelentette, hogy 2018 januárjától nem vesz át több műanyagszemetet, tehát egyoldalúan és gyakorlatilag alkalmazkodási idő nélkül azt mondta egy globális piacnak, hogy stop. Ha egy piacon valaki egyedüli importőrként beint, a kereskedelem bejáratott útja megszakad.
A hipotézisem pedig az volt, hogy a nyugati országok nem az amúgy már 2015-16 óta egyre erősödő civil nyomás miatt szigorítottak műanyag ügyben, nem is azért, mert a tengerek szennyezettsége elérte a kritikus szintet, hanem mert ez az addig kényelmes és jövedelmező piac összeomlott, és gyakorlatilag a fejünkre dőlt a szemét.
– Tehát a pénz beszél itt is.
– Sehol nem találtam meg leírva, hogy ezt és ezt a műanyagellenes törvényt a piaci változás miatt hoztuk, mert természetesen mindenki a környezetvédelemre hivatkozik,
de nagyon pregnánsan látszik több platformon is végzett kutatásomban, hogy 2018 után hoztak meg minden ilyen döntést, akkor vált fontossá a politikában a téma.
– Ez azt jelenti, hogy Kína, akit sok szempontból nem szeretünk, mert diktatúra, mert a kínai tőke behálózza a világot, stb..., környezettudatosabb, mint az úgy nevezett fejlett nyugat?
– A műanyag helyzet elért egy olyan szintet, amikor nagyon kezelhetetlen, nagyon szem előtt van, nagyon káros. Kínában ez a helyzet sokkal rosszabb, mint nálunk. Voltak lakossági tiltakozások, és a környezeti károkat sem lehetett többé figyelmen kívül hagyni. Az, hogy a 2018 után hirtelen megugró törvényi korlátozásokat a kínai bejelentés váltotta ki, az a kutatásom alapján tény. De ha Kína nem lépett volna ilyet, a műanyag akkor is a fejünkre nő, így valószínűleg előbb-utóbb mindenképp megtörténne a szabályozás.
– Kiemelnék egy mondatot a dolgozatodból, amit fölöttébb elgondolkodtatónak érzek:
„A műanyag túltermelésének nem a magas fogyasztói igények, hanem a gyártói oldalon keletkező túlkínálat az oka. A PET palackok esetében például lehetséges lenne a 100 százalékig újrahasznosított műanyagból készült termék.”
– Persze. A műanyag fő alapanyagai a petrokémiai ipar melléktermékei, melyek a fosszilis üzemanyagok előállítása során folyamatosan keletkeznek. Nyilván örülnek neki, ha a mellékterméket is pénzzé tehetik.
Miközben nekünk egyáltalán nem lenne szükségünk ennyi műanyag kacatra, 4 réteg csomagolásra egy bonbon körül, és nyugodtan visszavihetnénk a PET palackot is a boltba.
Egyébként már a 60-as években volt, aki leírta, hogy nem lesz jó ez a rengeteg műanyag, mert nagyon sok szemét lesz, ami később költségeket jelent majd az államnak, az embereknek. A petrolkémiai ipar lobbija viszont azóta is az egyik legerősebb a világon.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
