KULT
És ha ez még nem elég, az is kiderül, hogy Aniston és Schwimmer egy hajszálon múlt, hogy az életben is egy pár legyenek.
KULT
203 nap zárva tartás után várják újra a közönséget – egyelőre azokat, akiknek van védettségi igazolványuk.
KULT
Kronológia Aniston megasztárságától Schwimmer szakmai elismertségén át Matthew Perry komoly kríziseiig, a csütörtökön érkező reunion alkalmából.
KULT
Zenés-táncos rendezvényen életkortól függetlenül csak védettek vehetnek részt, még azok esetében sem tesz kivételt a jogszabály, akik nem is kaphatnak oltást. Ha nincs zene, nincs ilyen korlátozás.
KULT
Benkő Nórát tavaly március elsején, kicsivel több, mint egy éve, a pandémia színrelépésével szinte egy időben bízták meg a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezetői teendőivel. Vezetése alatt, a járvány ellenére rendkívül sikeres évadot zárt a színpad. Tapasztalatairól és idei terveiről kérdeztük.
KULT
Nem akarják megmondani, hogy ki mit gondoljon, azt meg pláne nem, hogy a saját egészségével mit csináljon – indokolták a szervezők.
KULT
Május 27-én mutatják be Nagy Viktor Oszkár Becsúszó szerelem című filmjét, amelyben sokkal több van, mint amit a címe sugall.
KULT
A világ egyik leghíresebb zenei eseményének streamadására órákig nem lehetett bejutni érvényes jeggyel sem.
KULT
Ha te is szereted a magyar dalszövegű zenekarokat és zenéiket és szívesen hallanál a szövegekről és azok születéséről bővebben, akkor ez az esemény neked szól – írják a szervezők.
KULT
Június 4-től a legnagyobb közönségkedvencekkel várják a bulizókat, de csak azokat, akiknek van védettségi igazolványuk.
KULT
A Moulin Rouge és most a Halston című netflixes sorozat szimpatikus sztárja még ökölharca is kelt egy rendezővel.
KULT
A skót színész láthatóan lubickol a meleg divattervező szerepében a Netflix új sorozatában, a Halstonban, az eredmény viszont pont olyan, mint egy divatbemutató: szép, olykor katartikus, de csak a felszínt látjuk.
KULT
Nagyon úgy fest, nem teljesül Gyurcsány Ferenc kívánsága, és nem sikerült Hugh Grantet leszerződtetni.
KULT
AZ HBO megdöbbentő erejű dokumentumfilmjében lelepleződik a gyógyszeripar, amely emberek millióit tévesztette meg egy halálos veszélyt rejtő gyógyszerrel.
Népszerű
Ajánljuk