KULT
A héten ismét megrendezik a Budapest Showcase Hubot, ahol többek között a MORDÁI is fellép. Ennek apropóján beszélgettünk a zenekar frontemberével.
KULT
Palágyi Máté és Makay Anna minden adásban két, teljesen különböző zenei közegből érkező művészt ültet le, hogy megosszák egymással kedvenceiket és a műsor végére dűlőre jussanak, azaz megtalálják azt a dalt, ami a közös nevezőt jelenti számukra.
KULT
Főszereplésével zenés monodráma készült az Utazás a koponyám körül című regényből, ennek apropóján beszélgettünk.
KULT
A Te vagy aki beágyaz című dal egyszerre szól a párkapcsolatok alatti folytonos kísértések visszautasításának nehézségeiről, illetve arról, hogy milyen az, amikor szerelmünk nehézségeink ellenére is el tud fogadni minket.
KULT
Az áremelést október 7-én vezették be, így szép lassan minden, előfizetését megújító felhasználóhoz elér majd.
KULT
Fluor Tomi szinte önkívületi állapotban örült annak, hogy nyomozása sikerrel járt. A Gorilla is lelepleződött.
KULT
Az őszödi beszédről szóló film a testület szerint „hozzájárul a magyar, az európai és az egyetemes audiovizuális kultúra fejlődéséhez”.
KULT
A mentorok olcsó poénok kedvéért teszik kockára a hitelességüket, műbalhékat robbantanak ki, de néha azért felfedeznek őstehetségeket is. Vélemény.
KULT
A frontember, Chris Martin szerint 12 album után leállnak az albumgyártással, de akár időskorukban is turnézhatnak még.
KULT
A zenekar kedvéért Jakabos Zsuzsa olimpikon sellővé változva csobbant bele a vízbe, ahol Fura Csé, Szakács Gergő és BLR triója forgatták le a Tőlem ne című dal kisfilmjét.
KULT
Új szupergroup alakult Baksa-Soós Attila, Frenk, Papp Szabi és Beck Zaza részvételével. Első albumuk megjelenése alkalmából beszélgettünk kettejükkel.
KULT
Horn Gábor és tanártársai mozgóképművészeti gimnáziumot álmodtak meg, amely a tervek szerint 2022 szeptemberében indul.
KULT
A Gyűrűk Ura-filmek rendezője, Peter Jackson évek óta dolgozik a Beatles-filmen: csaknem 60 órányi, eddig egy széfben elzárt felvételt nézett végig, ebből készült el mostanra a háromrészes film.
Népszerű
Ajánljuk