KULT
A fiatal énekes-dalszerző megtiszteltetésnek vette a felkérést, ugyanakkor merőben új helyzet volt számára a feladat.
KULT
Először sorozatszínészként, majd producerként lett ismert, a filmes karrier csak ezután jött: Michael Douglas nagyjából mindent elért, amit ebben a szakmában el lehet, és még a rák sem állította meg abban, hogy színészi szenvedélyének hódoljon. Portré.
KULT
Összesen három szavazati joggal rendelkező tagot zártak ki, a „magatartási kódex megsértése” miatt. Návai Anikó korábban egy kamu Scarlett Johansson-interjúval híresült el világszerte.
KULT
Robert Rodriguez továbbra is elég jóban van a filmstúdiókkal (most épp a Netflixszel), mivel még mindig adnak neki egy csomó pénzt ahhoz, hogy a vasárnapi családi ebéd közbeni beszélgetéseiből filmet forgasson a nagyközönségnek. Akár akarjuk, akár nem…
KULT
Nagyszabású Renoir-kiállítás nyílt Budapesten, ahol kronologikus és tematikus elrendezésben ismerkedhetünk meg az impresszionista festő művészi fejlődésével.
KULT
Szeptember 21-én tölti be a 73-at Hollywood magánéletben is legmókásabb csodabogara, aki mindig meg tud minket lepni.
KULT
Bár nem mondható remekműnek a film, arra kétségtelenül jó, hogy az ember elgondolkozzon arról, hogyan érdemes élni, és hogyan nem.
KULT
Nem azt mondom, hogy Stallonénak abba kellene hagynia az akciófilmeket, de legalább válogathatna, hogy miket vállal el… mert a legújabb „akciófilmje” felvet jó néhány kérdést, amiket valószínűleg még maga a legendás Sly sem tudna megválaszolni. Például azt, hogy ki felel ezért a förmedvényért.
KULT
A Lóci játszik frontembere egyszerű, letisztult hangszerelést választott a dalhoz, hogy a hallgatók úgy érezzék, mintha valaki csak leülne melléjük és eljátszaná nekik a verset.
KULT
A Harry Potter-rajongók legnagyobb örömére október 10-én egy újabb könyv érkezik, a világ számos országában egyszerre debütál majd a Varázsalmanach. A világpremier napján egy elvarázsolt könyvbemutatón is részt vehetnek, akik elsők között szeretnék kézbe venni a mágikus kiadványt, és Tóth Tamás Boldizsárral, a könyvek fordítójával is lehet találkozni.
KULT
Három napba sűrítve megkaptunk szinte mindent, amiért a Művészetek Völgyét is szeretjük, emellett pedig több tucatnyi, jobbnál jobb helyi pincészet kínálatát kóstolhattuk végig.
KULT
Meglepő élmény, mintha egy sci-fi világba csöppennél bele, ahol fura módon utazhatsz, gondolkodhatsz, csodálkozhatsz, szemkápráztathatsz.
Népszerű
Ajánljuk