KULT
A Rovatból

Az apja elhagyta, a félénksége miatt szorongott, majd nőellenesnek bélyegezték – Michael Douglas 79 éves

Először sorozatszínészként, majd producerként lett ismert, a filmes karrier csak ezután jött: Michael Douglas nagyjából mindent elért, amit ebben a szakmában el lehet, és még a rák sem állította meg abban, hogy színészi szenvedélyének hódoljon. Portré.

Link másolása

Michael Kirk Douglas 1944. szeptember 25-én született bele a showbizniszbe a New Jersey-beli New Brunswickban. Apja, Kirk Douglas az 50-es és 60-as években a világ egyik legnagyobb filmsztárja volt. Michael hatéves korában az édesanyja, Diana és Kirk elváltak, ő pedig az előbbivel és annak új férjével élt, apját pedig csak nagyjából ünnepnapokon látta. A Massachusetts állambeli Deerfieldben lévő Eaglebrook iskolába járt, ahol elkezdte valóra váltani az álmát, hogy apjához hasonlóan ő is ismert színész legyen. Kirk féltette a gyerekeit a szakmájától, mivel szerinte ez egy eléggé lehangoló iparág, amelyben sok a lejtő és nagyon kevés a felfelé vezető út, szóval azt akarta, hogy mind a négy fia, Michael, Joel, Eric és Peter kimaradjon belőle.

Kirk tehát határozottan ellenezte, hogy Michael színészi karrierbe fogjon, az ifjú Douglas azonban kitartott leghőbb vágya mellett, és miután sikeresen befejezte tanulmányait a Choate Rosemary Hallban, valamint a Kaliforniai Egyetemen, próbált elindulni a pályán.

„Félénk, befelé forduló, óvatos gyerek voltam, nem volt sok önbizalmam. Apai nagyapám kukás volt, bevándorló. Nem beszélt angolul, nem írt, és nem olvasott. Apám hét gyermek közül volt az egyik. Anyámmal a főiskola után ismerkedett meg. Apa elment a haditengerészethez, és New Yorkban éltünk egy egyszobás lakásban Greenwich Village-ben. Apám nagyon intenzív ember volt. Amikor elkezdett Kaliforniában dolgozni - azokban az időkben a színészek évente kb. öt filmet forgattak -, a házassága szétesett. Tudom, hogy szeretett engem, de bűntudata volt, mert az apja elhagyta a családját, és az egyetlen dolog, amit Kirk soha nem akart, hogy elhagyja a gyerekeit. És ő úgy érezte, hogy ezt teszi. Szóval, eléggé kínos és feszült időszak volt” – emlékezett vissza a gyerekkorára a színész.

Karl Malden sosem volt fia

Michael mozgóképes pályája az 1970-es évek elején kezdődött, abban az időben, amikor az emberek folyamatosan "a következő Kirk Douglas" címkét akarták ráragasztani. Michael azonban csírájában próbálta elfojtani ezt az előítéletet, ő más akart lenni, dacolt a kritikusokkal, és bevállalta a nyápic-, hippi- és egyéb furcsább, csendesebb szerepeket, vagyis mindazt, ami messze állt azoktól az amerikai hős karakterektől, amelyek kapcsán apja világhírnévre tett szert. Ez az igyekezet azonban nem sok szakmai hitelt hozott neki.

Egyébként első szerepét is Kirk egyik filmjében, az 1966-os Az óriás árnyékában játszotta 22 évesen, igaz, csak egy dzsipet kellett vezetne.

Szóval időbe telt, mire megtörtént az első igazi áttörése, ehhez az 1972-ben indult San Francisco utcáin című tévésorozat főszerepe kellett Karl Malden oldalán.

„Egy évadban 26 epizódot forgattunk, heti hat napon át. Ekkor már megértettem, hogy apám milyen keményen dolgozott, és hogy milyen munkamorálja volt. Nekem, aki nagyon félénk voltam, és úgy néztem a kamerába, mint egy röntgenre a fogorvosi rendelőben, ez volt a létező legnehezebb munka” – emlékezett vissza, valamint arra is, hogy mindent, amit színészként tud, Karl Maldentől tanult: „Akkoriban, amikor egy rendőrségi sorozatban a másodhegedűs voltál, és általában egy-két lépéssel lemaradtál a főszereplő mögött, mert a fókusz nem lehetett ott mindkét színészen, Karl volt az első, aki azt mondta nekem, hogy: »Gyere fel ide!«. Megosztotta velem a reflektorfényt. Ő törődött másokkal, s azt mondta, én vagyok a fia, aki sosem volt neki. Egy jó mentor sok fájdalmat megspórolhat neked.”

Száll az Oscar fészkére

Douglas számára élete egyik legnagyobb és legfontosabb mozzanata volt a San Francisco utcáin, egészen addig, amíg 1975-ben ki nem lépett belőle, hogy elláthassa a Száll a kakukk fészkére című film produceri teendőit. Ken Kesey regényének jogait még Kirk vásárolta meg, és a Broadwayn akarta tető alá hozni, de nem ment nagy sikerrel. El is akarta aztán adni a jogokat, Michael azonban, aki már az egyetemen beleszeretett a regénybe, megkérte apját, várjon még vele, mert ő szeretne filmet forgatni belőle. "A megállapodásunk része volt, hogy együtt fogjuk elkészíteni" – mondta Douglas, aki producerként bábáskodott a projekt fölött, Kirk pedig a főszereplő Randle McMurphyt akarta eljátszani, de végül úgy döntöttek, túl idős lett volna a szerephez, amelyet végül a nála 21 évvel fiatalabb Jack Nicholsonra osztottak, aki meg is kapta érte az első Oscar-díját. Sőt, mivel a Száll a kakukk fészkére a legjobb film díját is elnyerte az 1976-os gálán, Michael Douglas is hazavihette 31 évesen első Oscar-szobrocskáját, amit producerként érdemelt ki.

Más csapáson

Michael a kamerák mögötti sikere után újra a színészetre koncentrált, és olyan filmekben tűnt fel, mint a Kóma (1978) vagy a Kína-szindróma (1979). Ezután a karrierje némileg megrekedt, és kb. öt évig kevésbé népszerű filmekben tűnt fel (pl. A nagy futás, Rajtam a sor, A törvény ökle). Ez az állapot pedig arra ösztönözte, hogy vígjátékokban próbálja ki magát, aminek eredményeként leforgatta az akkor még szárnyait próbálgató Robert Zemeckis rendezővel együtt az addigi legsikeresebb filmjét, A smaragd románcát (1984), amelyben a vagány opportunistát, Jack T. Coltent alakította, akinek a New Yorkból Kolumbiába repülő és romantikus regényeket író Joan Wilder (Kathleen Turner) 375 dolláros csekket ígér, cserébe azért, hogy segít neki megtalálni az utat Cartagenába.

Colten karaktere végre rátermett és szimpatikus főszereplőként mutatta be Michaelt, és lehetőséget adott neki temérdek más szerepre.

A nyolcvanas években például A Nílus gyöngyére (1985), a Tánckarra (1985), a Végzetes vonzerőre (1987), a Tőzsdecápákra (1987), amelyért elnyerte eddigi egyetlen színészi Oscar-díját, a Fekete esőre (1989) és A rózsák háborújára (1989).

Kilencvenes sikerek, 2000-es küszködések

Majd 1992-ben újabb kiváló lehetőséget kapott az Elemi ösztön című thrillerben, amelynek középpontjában a szex és az erőszak állt, és amelyben Nick Currant, egy San Franciscó-i gyilkossági nyomozót alakított, aki egy kiszámíthatatlan krimiíróval, Catherine Tramell-lel (Sharon Stone) kerül veszedelmes viszonyba. A Végzetes vonzerő, az Elemi ösztön és az 1994-es Zaklatás után sokan hangoztatták, hogy Douglas a "férfi a nő ellen" típusú szerepekre bukik. Ő eleinte semmit sem tett a nőellenes pletykák ellen, de aztán megpróbált kitörni ebből a skatulyából, amikor 1995-ben a Szerelem a Fehér Házban című romantikus vígjátékban, illetve az 1996-os Ragadozókban vállalt szerepet. Kétségtelenül ez volt a színészi csúcsidőszaka, kiegészülve még olyan filmekkel az ezredfordulóig bezárólag, mint az Összeomlás (1993), a Játsz/ma (1997), a Wonder Boys: Pokoli hétvége (2000) vagy a Traffic (2000).

A XXI. század nem hozott neki szerencsét, a 2000-es években legalábbis már nem tudott akkora sikereket elérni, mint korábban. Igaz, soha nem tűnt el a mozik vásznairól, és ez azért egy ilyen hosszú karrier kapcsán nem kis teljesítmény. Olyan filmekkel azonban, mint az Érzéki csalódás (2001), a Ne szólj, száj! (2001), a Túl nagy család (2003), az Apósok akcióban (2003), A testőr (2006) vagy az Én, a nő és plusz egy fő (2006), nem tudta megismételni korábbi remekeit.

Időnként azért így is láthattuk kiváló szerepekben, amelyekben megcsillogtathatta tudásának legjavát, például a Kalifornia királyában (2007), a Túl a csillogásonban (2013) vagy A Kominsky-módszer című sorozatban (2018-2021). Az utóbbi 20 évben azonban minden bizonnyal a Marvel Mozis Univerzumon belül elcsípett Hank Pym szerepe volt a legnagyobb dobása, akit immár négy ízben formált meg a vásznakon (Hangya, A Hangya és a Darázs, Bosszúállók: Végjáték, A Hangya és a Darázs: Kvantumánia). Kellett egy nagy franchise így hetven fölött…

Azok a jóval fiatalabb nők…

Michael 1971-es filmje, a Lepergetett élet után kezdett randizni színészpartnerével, az Oscar-jelölt Brenda Vaccaróval (ő játszotta a Jóbarátokban egyetlen epizód erejéig Joey édesanyját, Gloriát), s ez a kapcsolat kb. öt évig tartott, 1976-ban szakítottak.

Majd 1977-ben feleségül vette Diandra Lukert, egy osztrák diplomata lányát. Douglas ekkor 32 éves volt, Luker pedig csak 19. Egy fiuk született, Cameron (1978-ban), akivel a legtöbb újság és honlap a drogproblémái miatt foglalkozott a leginkább, illetve belőle is színész lett, legutóbb A zsúfolt szoba című Apple TV+-os sorozatban lehetett látni. 1995-ben aztán Diandra beadta a válókeresetet, a procedúra azonban öt évig tartott, és a válási egyezség részeként végül 45 millió dollárt kapott.

A válásuk kimondásakor azonban Douglas már nem volt egyedül.

A Deauville-i Filmfesztiválon találkozott először az akkor éppen feltörekvő walesi színésznővel, Catherine Zeta-Jonesszal, aki szerint Michael már akkor azt mondta neki, hogy: "Én akarok a gyermekeid apja lenni."

A köztük lévő kb. 25 éves korkülönbség azonban nem zavarta őket, és 1999 márciusban elkezdtek randizni, majd 2000. november 18-án össze is házasodtak. Két gyermekük született: egy Dylan Michael nevű fiú 2000-ben és egy Carys Zeta nevű lány 2003-ban.

2013 augusztusában a People magazin azt állította, hogy Douglas és Zeta-Jones az év májusában különköltöztek, de nem tettek jogi lépéseket a válás irányába. A színésznő képviselője később megerősítette, hogy ők ketten "egy kis időt valóban külön töltenek, hogy dolgozzanak a házasságukon". Pár hónappal később azonban bejelentették, hogy kibékültek, és Catherine vissza is költözött a New York-i lakásukba. Azóta is együtt vannak, s idén ünneplik a 23. házassági évfordulójukat.

A jövő: államférfiak

2010-ben egyébként az egész világ komolyan aggódni kezdett Michaelért, hiszen tokokrákkal diagnosztizálták, ám szerencsére úgy tűnik, sikerült kilábalnia belőle, hiszen már jó ideje tünetmentes.

Az utolsó hetvenes évébe belépő filmlegenda tehát sosem tűnt el, mindig képes volt arra, hogy változtasson a karrierje alakulásán, hogy új csapásokra tévedjen, hogy kipróbálja magát gyakorlatilag minden létező műfajban, és hogy rendre megmutassa nekünk, mire képes színészként.

Mostanában például rákapott az életrajzi filmekre: legközelebb Benjamin Franklint fogja alakítani az Apple TV+-ra készülő Franklin című sorozatban, majd az Egyesült Államok 40. elnöke, Ronald Reagan szerepében tetszeleghet a Reagan és Gorbacsov (utóbbit Christoph Waltz alakítja) című minisorozatban.

A család pedig továbbra is nagyon fontos a számára, hiszen jelenleg is forgatja Blood Knot (Vérkötelék) című családi drámáját, amelyben együtt játszik a fiával, Cameronnal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk