KULT
A Rovatból

Robert Rodrigueznek le kéne szoknia arról, hogy a fiaival együtt készít filmet – Ilyen lett a Kémkölykök: Armageddon

Robert Rodriguez továbbra is elég jóban van a filmstúdiókkal (most épp a Netflixszel), mivel még mindig adnak neki egy csomó pénzt ahhoz, hogy a vasárnapi családi ebéd közbeni beszélgetéseiből filmet forgasson a nagyközönségnek. Akár akarjuk, akár nem…

Link másolása

Az 1992-es El Mariachi – A zenész című első filmjéért az akkor 23-24 éves Robert Rodriguez beállt "kísérleti patkánynak": egy koleszterincsökkentő gyógyszer tesztelésére használták őt. Napi 100 dollárt fizettek neki egy hónapon át, a forgatókönyv nagy részét pedig a laboratóriumba zárva írta. Végül összeszedett 7000 dollárt, és leforgatta a rendezői-írói-operatőri-vágói-produceri (tehát nagyjából mindent ő csinált) debütálását, amellyel közönségdíjat nyert a Sundance-en és Deauville-ban, a legnagyobb független díjkiosztón (Independent Spirit Awards) pedig a legjobb első film díját kapta, ráadásul bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is, mivel az El Mariachi lett a legalacsonyabb költségvetésű film, ami egymillió dolláros bevételt ért el az Egyesült Államokban. Elhivatott filmes, kétségtelen.

Ezután pedig vállára emelte őt a szakma, és egy 1994-es tévéfilm (Roadracers) után újra elkészíthette az El Mariachit, csak nagyobb költségvetésből, ami Desperado (1995) címmel instant kultfilm lett.

Rodriguez pedig gőzerőre kapcsolt: Négy szoba (1995), Alkonyattól pirkadatig (1996), Faculty – Az invázium (1998), ő lett az új hollywoodi fenegyerek, aki extraalacsony büdzséből csodákra képes. Majd sokak szerint az új évezredben megbuggyant…

Az addig kizárólag felnőtt nézőkre fazonírozott remekei után ugyanis 2001-ben előállt a Kémkölykökkel, egy családi akcióvígjátékkal, amely nem igazán viselte magán az addig megszokott stílusjegyeit. Az akkorra már többszörös édesapa (aki konzisztensen nem megszokott és r betűvel kezdődő neveket ad a gyerekeinek: Rocket, Racer, Rebel, Rogue, Rhiannon) ugyanis szeretett volna egy filmmel kedveskedni a saját és egyben a világ srácainak. Sőt, rögvest egy trilógiát forgatott le, mivel a második rész, Az elveszett álmok szigete 2002-ben, a harmadik, a Game Over pedig 2003-ban már a vásznakra is került.

Anyagilag amúgy szépen fialtak ezek a filmek, a Rodriguez-rajongók azonban nem értették, miért ilyen infantilis és felejthető semmiségekre fecsérli az idejét valami újabb menőség helyett.

Rendezőnk monyója persze akkor még megvolt, így két családi hülyeség közt (pl. a 2005-ös Cápasrác és Lávalány kalandjainak sztorija a 8 éves fia, Racer agyából pattant ki, de a 2009-es Csodakavicsot sem köszönjük meg) azért rendre előrukkolt egy-egy ütős, vérbeli Rodriguez-mókával (Sin City – 2005, Terrorbolygó – 2007, Machete – 2010).

Azonban, ahogy azt most tárgyalt filmünk is alátámasztja, valahogy képtelen elengedni a családjával közös munkát. A Kémkölykök-univerzum ugyanis tovább bővült. A 2011-es, szintén vállalhatatlan negyedik rész, A világ minden ideje, valamint 2020-as rettenete, a Mindenkiből lehet hős után ugyanis Rodriguez úgy döntött, rebootolja a Kémkölyköket Armageddon alcímmel, a Cortez családból (Antonio Banderas, Carla Gugino, Alexa Vega, Daryl Sabara) így Tango-Torrez lett (Zachary Levi, Gina Rodriguez, Connor Esterson, Everly Carganilla), és persze igazodunk a 2020-as évek elvárásaihoz.

A sztori tehát alapjaiban ugyanaz, mint 22 évvel ezelőtt: a szülők titkolják gyermekeik elől kémkedő szakmájukat, ám legújabb ügyük kapcsán mindketten foglyul esnek (ezúttal egy videójáték-gyáros techguru a ludas, aki Tango-Torrezék saját fejlesztésű kódja, az Armageddon ellopásával és felhasználásval szeretné a saját játékát felhekkelni a világ összes digitális eszközére – igen, ez a célja és nem több), így a mit sem sejtő, de természetesen rendkívül talpraesett gyerkőcöknek kell őt megmenteniük a rengeteg, rájuk szabott kémkütyük segedelmével.

A Kémkölykök: Armageddon természetesen teljesen felesleges, semmi olyan nincs benne, amit ne láttunk volna már akár a franchise során többször, ám azt azért hozzá kell tenni (öröm az ürömben), hogy ez a film már nem annyira ciki, mint az eddigiek.

A jótól, a kreatívtól, a szórakoztatótól azért még mindig messze áll, de az tán kijelenthető, hogy a franchise eddigi legjobbja. Igazán kínos pillanatokból legalábbis nem sok akad. Ez is valami.

Főként a film első fele számít kellemes meglepetésnek, legalábbis a Kémkölykök-univerzumon belül, egész ötletes és még némi működő humorral is átitatott képsorok peregnek előttünk. A gyerekek fantáziáját mindazonáltal megmozgathatja az a sok kütyü, amelyekkel Tony és Patty, a két új kémporonty veszi fel a harcot a gaz videójátékosokkal.

S hoppá, ez utóbbi kapcsán egy kis nevelőcélzat is beficcent a sztoriba: a digitális eszközök bújása ma már elengedhetetlen, és a modern XXI. században enélkül boldogulni természetesen lehetetlen, ugyanakkor túlzásokba sem szabad esni.

A gyerekek videójátékos tudásukkal kerekednek felül a felnőtteken (az egyetlen, amihez ők nem értenek, vagy nem annyira), hiszen ma már előbb tanulnak meg iPadezni, mint beszélni, de ez nem minden, a család számára a való életben együtt eltöltött minőségi idő továbbra is a legfontosabb és persze felülmúlhatatlan. Szóval, ha bármiféle mélységet is kutatnánk a csontvázakkal és robotokkal vívott csatáktól és a képernyőről leugró CGI-hátterektől hemzsegő történetben, az ez lenne.

[caption id="attachment_2084984" align="aligncenter" width="2560"] Spy Kids: Armageddon. (L-R) Everly Carganilla as Patty Torrez and Connor Esterson as Tony Torrez in Spy Kids: Armageddon. Cr. Netflix ©2023[/caption]

Robert Rodrigueznek mindenesetre ideje lenne felhagynia ezekkel a családi szösszeneteivel (az Armageddont is immár 26 esztendős, Racer nevű fiával együtt írta, s a 24 éves Rebel volt a társzeneszerző), és olyan produkciókra koncentrálnia, amelyekkel anno kiérdemelte azt a bizonyos „fenegyerek” jelzőt. Persze lehet, hogy azóta elveszítette a monyóját… Sajnálnánk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: