KULT
A frontember 7 hónapja nem iszik alkoholt, a környezetében viszont minden megy tovább a megszokott kerékvágásban. Ez új helyzet mindenkinek, ebből született ez a dal is.
KULT
Szinte példa nélküli a Hófehérke esete, már hogy ennyivel a premierje előtt teljesen leírjon előre egy filmet a széles közönség. A végeredmény azonban sokakat meglephet.
KULT
Te mit tennél, ha a 13 éves, tini gyerekedet hajnalok hajnalán elvinné a rendőrség, mert egy gyilkossággal vádolják? Hinnél a saját fiadnak, még akkor is, ha minden ellene szól? Stephen Graham és Jack Thorne legújabb sorozata nagy gyomros a szülőknek és figyelemfelhívás a fiataloknak!
KULT
A színésznő azt is hozzátette, hogy „nekem az a véleményem, hogy maga az arc, ahogy maga az egész test is, egy eszköz.”
KULT
A 21 éves színésznő egy stábtag tanácsára fordult szakemberhez, és a The Last of Us első évadának forgatása alatt kapta meg a diagnózist. Ezek után úgy fogalmazott: hatalmas megkönnyebbülés számára az eredmény.
KULT
A hatóság szerint egy tavaly októberi adásban egy fogadás kapcsán számos közvetett és közvetlen szexuális utalást tettek. Ezzel megsértették a korhatári kategória-besorolás szabályait.
KULT
Az egyik legnagyobb filmsztár 2022-ben tette le a lantot az egyre súlyosbodó demenciája miatt, addigra azonban egy a maga nemében páratlan karriert hozott össze. Ő már sokat felejt, de mi sosem feledjük őt!
KULT
A Tudósok és a két éve feloszlott Ricsárdgír tagjaiból alakult zenekar új klipjében egy plüss nyuszifül is hangsúlyos szerepet játszik.
KULT
A történelmi sorozat népszerűsége továbbra is töretlen, már több mint egymillióan követték a TV2-n. A csatorna emiatt ismét műsorváltozást jelentett be, a Farm VIP újabb epizódja is elmarad.
KULT
A Netflix eddigi legdrágább filmjét sok más korábbi mozgóképből tákolták össze, de azért ne selejtezzük le, mert még így is működőképes.
KULT
A Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet már 741 ezren nézték meg a mozikban. Ezzel átvette a vezetést a Futni mentem című filmtől.
KULT
Hét évnyi kihagyás után tért vissza a képernyőre a zenés celebshow. Hajós András kollégákat sérteget, Kasza Tibi viccesen őszinte, és van olyan páros, ahol az elvileg amatőr tag jobban énekel, mint némelyik profi.
KULT
Csütörtökön kerül a mozikba Sós Bálint Dániel Minden Rendben című filmje, a főszerepben Hajdú Szabolccsal. M. Deák Kristóf a forgatáson beszélt a fekete-fehér mű látványvilágának érdekességeiről és kihívásairól.
KULT
Elmondásuk szerint a Be vagyok rúgva annyira megkerülhetetlen a magyar bulizós slágerek között, hogy nem tehettek mást, fel kellett venniük a repertoárjukba.
KULT
Húsz év, egy estére sűrítve: az Irie Maffia óriási bulit csapott az MVM Dome-ban! Régi és új dalok, sztárvendégek, pazar hangulat – a közönség táncolt, ünnepelt, és egy pillanatra sem fogyott ki az energiából.
KULT
A friss Kossuth-díjas Müller Péter Sziámit azonnal megihlette a Double Rise fesztiválnak otthont adó település. Az új lemezükön szereplő számhoz most animációs kisfilm is készült.
KULT
Állítása szerint Jennifer Lopez jelölte ki neki a sikerhez vezető utat, majd, miután befutott színésznőként, megszerezte a mesterdiplomáját. Egy nem mindennapi karrier története…
Népszerű
Ajánljuk