„Furcsán hangzik, de a modorosság eleve cél is volt” – Interjú M. Deák Kristóffal, a Minden Rendben operatőrével
Március 20-én kerül a magyar mozikba Sós Bálint Dániel Minden Rendben című filmje. A műben egy megözvegyült apa az egyetlen szemtanúja lesz egy súlyos balesetnek, amit magatartászavaros kiskamasz fia okoz. Sándornak döntenie kell: vállalja az igazság terhét és a fia életét romokba döntő következményeket, vagy hazudja el a tettet, ami viszont a fiú lelkivilágát torzítja el egy életre?
A film a világpremierje, február 14-én volt a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol telt házzal vetítették, és a magyar és külföldi kritikusok is méltatták.
A film operatőrével, M. Deák Kristóffal a forgatás alatt készült interjú.
– Ha jól tudom, összeraktál a filmhez egy bookletet, ami egyfajta sorvezetőként szolgál a forgatás során…
– Igen, van egy „look book”, amit aztán a Bálint átnevezett cook booknak, vagyis receptkönyvnek, amiben azt a vizuális eszköztárat próbájuk felvázolni, amiből dolgozunk. Ebben rengeteg referenciakép van, amikből nagyjából össze lehet gyúrni azt a képi világot, amit megálmodtunk ehhez a filmhez.
nem tudtuk azt mondani, hogy pont úgy fog kinézni, mint amilyen ez és az a film volt. Egy dráma esetében rendkívül fontos, hogy belépjen a néző egy univerzumba, és megismerje ennek az univerzumnak a hangulatát, a világát és a sajátos szabályrendszerét. Amit látni fogunk a vásznon, az úgy alakult ki, hogy Bálint azt szerette volna, hogy ne egy klasszikus skandináv megközelítésben álljunk neki a forgatókönyv feldolgozásának, még akkor se, ha az első ránézésre pont ezt kívánná, annyira színész és drámaközpontú a történet – az ő ötlete az volt, hogy mindezt stilizáljuk.
Először úgy olvastam el a könyvet, hogy még nem tudtam, hogy stilizálni fogjuk a megjelenítését, másodsorra pedig úgy, hogy Bálint már elmondta az elképzelését, és elkezdtem látni ennek az értékeit. Azért is jó egy stilizált világ, mert nagyon lecsökkentjük a képen lévő információ mennyiségét, amit pedig mégis megtartunk, azt nagyon erősen vagyunk képesek kontrollálni. Így alakulhat ki egy olyan stílusvilág, ami még jobban a történetre koncentrál, és így alakult ki a fekete-fehér verzió is, mert ha alapjaiban vizsgáljuk, hogy mi a különbség a színes és a fekete-fehér között, akkor azt látjuk, hogy az utóbbi sokkal kevesebb információt hordoz. Mindez persze annak is köszönhető, hogy az Inkubátor költségvetést nem érdemes túlgondolni, hanem a hátrányból kell előnyt kovácsolni, így azt mondtuk, ha kevés pénzünk van, akkor egyszerűsítsünk. Dolgozzunk minél kevesebb eszközzel, de ezekkel az eszközökkel igyekezzünk minél finomabban és pontosabban bánni.
– A fekete-fehér egyfajta kockázat is, hiszen modorossá válhat a képi megjelenítés.
A fekete-fehér eleve egy absztrakció, ami még egy fokkal elemeli a képet a valóságtól, de ez nem egy szimpla fekete-fehér világ. A fekete-fehérrel gyakran jár együtt a nosztalgia, egyfajta archaikus filmkészítési megközelítés, de ezt mi igyekeztünk teljesen elkerülni, nincsenek nagy kontrasztok, hanem elsősorban szürkével dolgozunk pici tónuskülönbségekkel. Nem egy szépelgő rendszerre törekedtünk, és így sok szempontból ki tudjuk kerülni azokat az operatőri modorosságokat, amik a fekete-fehér filmekkel gyakran együtt járnak, például a nagy élfényeket, a sziluetteket, amik általában hatásvadász eszközként szoktak elsülni.
– Gondolom, nagyon kell figyelnetek az időjárásra…
– Pontosan. Ez a szürke árnyalatok pici zónáját lefedő film, amiben nincsenek csúcsfények, élfények, nincsenek nagyon világos pontok, hanem nagyjából minden hasonló tónusú, és ebbe nem fér bele az, hogy bárhol is süssön a nap. Klasszikusan vártuk mindig, hogy rossz idő legyen, és volt, hogy át kellett variálnunk a következő napi diszpót (a kitűzött napi „penzum”, forgatási terv – a szerk.), hogy ne kelljen másnap napsütésben forgatnunk, mert az egyből megölné ezt a hangulatot. Nagyon fontos volt ebben a stílusrendszerben, hogy minden teljesen egységes legyen.
– Nem volt meg a kísértés, hogy ha csak egyetlen pillanatra, valamiféle dramaturgiai eszközként mégis besüssön a napfény?
– Nem, mert azt, amit el lehetne érni egy napsütéses pillanattal, azt más eszközökkel is meg tudtuk oldani, úgy, hogy a saját magunk által kialakított szabályrendszeren belül maradjunk.
– Abban a furcsa helyzetben vagy, hogy bár inkubátoros költségvetéssel dolgoztok, van egy olyan együttállás, te közben csúcstechnikával dolgozhatsz.
– Hálás vagyok a producereknek, hogy ez nekik ennyire fontos volt, és kiharcolták, hogy ezzel az eszközparkkal tudunk dolgozni. Nem arról van szó, hogy csak a csúcstechnológia alkalmas erre a filmre, hanem arról, hogy egy nagyon, nagyon hosszú tesztfolyamat eredménye lett, mire eldönthettük, mik azok az eszközök, amikkel a lehető legjobban meg lehet oldani ezt a feladatot. Az objektívválasztásnál például azt hiszem, háromszor-négyszer voltunk bent a kameraraktárban tesztelni. És még az utolsó alkalomnál is azt mondtuk, hogy jó-jó, ez még mindig nem az, amit kerestünk, és a focus pullerrel, Böszivel még egy vasárnap délután belopóztunk a raktárba, és megnéztünk még egy objektívsort, és végülis az volt az, amivel a legjobban meg tudtuk valósítani ezt a vizuális elképzelést. Plusz ehhez még hozzátartozik egy szűrőkombináció, amit nem árulok el, mert titkos, és ezekkel az objektívekkel és a világítással, a szürkeséggel együtt áll össze az, amit a nézők a vásznon fognak látni.
– Az is egy furcsa együttállás, hogy egy elsőfilmes rendezővel dolgozol, akinél ilyen szempontból tapasztaltabb vagy. Volt, hogy ez számított?
– Az, hogy tapasztaltabb vagyok, nem feltétlenül igaz. Bálint is rengeteg mindent csinált már, főleg reklámfilmeket, és azok közül is nagyon jókat.
és jó volt, hogy tudtam tanácsokat adni, de amikor forgatunk, az amúgy is egy közös munka, akkor mindent együtt találunk ki. Bálint nem az a típus, aki megsértődik, ha tanácsot kap, és el meri mondani azt is, ha valamit nem úgy gondol, ahogy én. Ráadásul sok jelenetet egy vagy két beállításból oldunk meg, ez nem egy túlplánozott film, és ehhez nagyon az kell, hogy a színészek és a kamera tánca a legnagyobb összhangban legyen. Emiatt sokszor én is elmondom Bálintnak, hogy szerintem a szereplőnek merre kéne mozognia ahhoz, hogy a kameramozgással úgy találkozzon, hogy az a lehető legjobban működjön, de ez fordítva is igaz, mert nagyon konkrét elképzelései vannak a kameramozgásról.
– Előny, hogy a főszereplő, Hajdu Szabolcs nagyon tapasztalt ilyen szempontból?
– Szabi egy úriember! Jellemző probléma, hogy ha egy rendező egy másik rendező szettjébe kerül, akkor abból konfliktusok lesznek, vagy legalábbis rossz szájízű helyzetek lesznek, de Szabi ezt nagyon jól kezeli, és sosem lépi át ezeket a határokat. Az én szempontomból nagyon fontos, hogy nagyon érti a filmkészítést, hogy működik egy ansnitt, hogy működnek ezek a belső ritmusok. Ezeket ő színészként érti, úgy, hogy filmkészítői tapasztalata van, és ez a lehető legjobb kombináció.
