KULT
Váratlanul bejelentette Bozsek Márk, hogy kiszáll az X Faktorból. A Barátok közt színésze arra hivatkozott, nem elég erős, hogy végigcsinálja.
KULT
Bruno Mars jött, látott, és győzött - legalábbis elrabolta a magyarok szívét és felrobbantotta az Arénát. Mi is ott voltunk budapesti koncertjén.
KULT
„Általában irritáló, ellenszenves karaktereket kapok, most már mást is szeretnék” – Réti Adriennel, a Vígszínház művésznőjével beszélgettünk, aki az idei Junior Prima-díjasok egyike.
KULT
Lovasi András legendás zenekara négy év kihagyás után lép fel ismét, a jövő évi Fishing on Orfű nulladik napján, valamint 2015-ben és 2016-ban is ugyanekkor.
KULT
Ez a hét a világhírű előadókról fog szólni. Budapestre jön koncertezni: Bruno Mars, a Nickelback, Natalie Cole, Nick Warren, Andrea Bocelli, és számos külföldi zenekar.
KULT
November 12-ig szavazhattok, hogy melyik városban legyen a 2014-es EFOTT. A két település közül az egyik nagyon népszerű.
KULT
Érdekes megnézni, hogy Európában a különböző országokban hogy neveznek olyan dolgokat, mint az alma, a narancs, a rózsa vagy épp a sör.
KULT
A negyedik élő adásban a legkevesebb nézői szavazatot By The Way és Csordás Ákos kapta, így nekik kellett párbajozni. A zsűri nem tudott dönteni, a nézői szavazatok alapján pedig a By The Way esett ki.
KULT
Piedone ma ünnepli születésnapját. Az olasz származású színész bunyós filmjeivel és spagetti-westernjeivel bűvölte el a világot. Nézzétek meg a vele készült legütősebb jeleneteket!
KULT
Ehhez fogható kiállítás csak nagyon ritkán van Magyarországon. Caravaggio és társai képeit a Szépművészeti Múzeumban állították ki. Most nálunk is megnézhettek néhányat közülük.
KULT
Könyvkölcsönzés tevehátról, hajóról vagy éppen egy könyvautomatából? A világ 10 legelképesztőbb könyvtárát nézve minden lehetséges!
KULT
A harmadik élő adásban a legkevesebb nézői szavazatot Alföldi Róbert két versenyzője, Eckert Anikó és Batánovics Lili kapta, így nekik kellett párbajozni. A zsűri 3:1 ellenében Lilit juttatta tovább.
KULT
Szombaton nyílik az a kiállítás, amihez fogható még nem volt Magyarországon. Az itáliai festészet legnagyobb alkotásait nézhetitek meg februárig.
KULT
A Lágy eső című, magyar-belga koprodukcióban készült kisfilm nyerte a nizzai rövidfilmfesztivál fődíját.
KULT
A filmesek kedvelt helye Budapest. Angelina Jolie és társai is koptatták már a főváros köveit. Megmutatjuk nektek, hol és kik forgattak a belvárosban.
KULT
Három év után végre elkészült a felújított Zeneakadémia. Mi is ott voltunk, nézzetek szét velünk!
KULT
Lánycsóktól Ondódig Magyarország beszédes nevű településein vezet végig benneteket Polgár Peti.
Népszerű
Ajánljuk