X-Faktor: Eckert Anikó kiesett
A két versenyző, akinek ma párbajozni kellett: Eckert Anikó és Batánovics Lili. Anikó Avril Lavigne, Lili pedig Király Linda dalát énekelte. Először Alföldi Róbert értékelte a produkciókat. A drámai helyzetben nem volt könnyű döntés a hang és a személyiség közül választani. Végül az előbbire tette le a voksát, ami Anikó számára a verseny végét jelentette. Szikora Róbert Lilit a Hungária énekesnőjéhez, Dollyhoz hasonlította. Ugyanúgy az erőt érezte benne, ezért döntése értelmében Anikónak kell hazamennie.
Geszti Péter szerint szintén Lili a továbbjutó bár erős hangja mellé nyers egyéniség társul. Ezek után tulajdonképpen Tóth Gabi szavazatára már nem is volt szükség. Az énekesnő mindezek ellenére értékelte a versenyzőket és ő volt az egyetlen, aki szerint Lilinek kellett volna hazamennie. A következő élőshow-ba tehát Batánovics Lili jutott!
Videók: a párbajdalok
Videó: a döntés
A harmadik élő adás eseményei:
Szombat este a szenvedélyek viharában mottó jegyében énekeltek a versenyzők - a zsűri pedig talán most volt a legmegosztottabb. Lilu meg is jegyezte a végén, hogy kettészakadt a zsűriasztal. Alföldi és Tóth Gabi valamint az asztal másik felén Szikora és Geszti fújt nagyjából egy követ az énekesekkel kapcsolatban. Sokszor egyébként a mi véleményünkkel is totálisan szembe mentek a mentorok.
Így volt ez Eckert Anikónál is, aki szerintünk egyedül szemöldökhúzogatásával fejezett ki némi érzelmet - és ennyi. Amy Whinehouse dalát adta elő ridegen és együgyűen, ám a Alföldi koncentrációt látott, Szikora végre felfedezte a hasonlóságot Eszenyi Enikővel, Tóth Gabi pedig a "hangi fejlődést" méltatta.


Krasznai Tünde
Ugyanilyen ambivalens érzelmekkel figyeltük Csordás Ákos produkcióját, aki egy zúzós banda dalával állt ki, kvázi egyedül. Nem jött át a dal ereje, ami nyilván azzal is magyarázható, hogy amikor az énekes mögött játszik egy együttes is, az utóbbit nem lehet következmények nélkül "lespórolni". Szikora szerint viszont az erő igenis Ákossal volt. Az R-GO frontembere egyébként egész este pufogtatta a találóbbnál találóbb szóvicceket és hasonlatokat a produkciókkal kapcsolatban. Üde színfoltjai voltak ezek a műsornak.
Bozsek Márk egy nagyon jó nótával állt ki, a megvalósítás viszont szerintünk egy "túltolt", picit izzadságszagú valami lett. Kisfilmjében egyébként elmondta, hogy ő leginkább Alföldi Róbertnek szeretne megfelelni. Ezzel a megfelelési kényszerrel itatódott át az egész produkció, de valahol bejött, mert Márk megkapta a várva várt elismerést a mestertől: "Márk, ez most átjött!"

Péterffy Lili
A két legjobbnak Péterffy Lilit és Danics Dórát ítéltük. Nem csupán azért, mert végre a mezőnyből ketten is magyar dalt választottak, hanem mert milyen magyar dalokat! Kicsit alternatív, ezzel együtt sokatmondó dalok voltak ezek. Lili egy nagyon fülbemászó Belmondo-számot választott, amihez az MDC két gitárosa asszisztált. Jól állt neki, és ezt a mentorok is díjazták, ám sem Tóth Gabinak, sem Gesztinek nem jött át a mondanivaló. Mintha egy másik rendezvényen lettek volna a produkció alatt.
A másik nagy pillanat Danics Dóra volt, akinek hangja kísértetiesen hasonlított egyes helyeken Pásztor Annáéra, a dal eredeti előadójáéra, de ez semmit nem vont le a produkció értékéből. Ezek a dalok állnak igazán jól neki, ő egy alternatív csaj, és kész, nincs ezzel semmi baj. Majdnem mindegyik mentor az X-Faktor legnagyobb pillanatai közé sorolta, egyet leszámítva. Alföldi "mórikálásról" beszélt egyfolytában, de szerencsére a többiek egyből a lány védelmére keltek.

Danics Dóra
Jó volt még Szabó Ádám is, aki odatette és erőteljesen, de korántsem erőltetten adta elő a Sweet Dreams című számot. A mentorok ennek ellenére nem voltak maximálisan elégedettek. Gesztitől a tökéletes katonáról beszélt, aki kivégzi a dalokat, Szikora rákontrázott a dalterminátorral. Tóth Gabi egy kisebb erotikus táncot is lejtett, majd közölte, hogy férfias volt a produkció, Alföldi pedig csak kis egységeket látott, amik tetszettek neki, amúgy unatkozott.
Közepes, vagy az átlagosnál gyengébb volt a By The Way, ami szerintünk és Tóth Gabi szerint is visszasüllyedt egy fiúbanda szintjére, a múlt heti zseniálisan összepakolt produkciója után. Geszti ezzel ellentétben el volt ájulva, Alföldi viszont hiányolta az életet belőle.

Szabó Ádám
A Fat Phoenix jó volt, de azért nem emlékezetes. Krasznai Tünde produkciójáról nem tudtunk eldönteni, hogy tetszett-e vagy nem. Tóth Gabi szerint nagyon modoros volt, és óva intette attól, hogy megerőszakolja a dalt, ahogy azt ő is tette még a pályája elején.
Batánovics Lili igazi csalódás volt számunkra. Rihanna Unfaithful című számát szenvedte végig. Kisfilmjében mentora bekötötte szemét egy sállal, hogy belülről énekeljen. Az élő show-ra viszont ez a sál rácsúszhatott a fülére, mert tele volt hamis hangokkal, szinte fájt hallgatni, ahogy minden sor végén megcsuklik a hangja.

A mentorok se voltak elájulva, bár a hamisság volt a legkevésbé bírált tényező. Szikorának csak sok vízzel ment el, Gesztinél nem robbant, ahogy szokott, Alföldi szerint pedig ez a jó irány. Ebben mi nem vagyunk biztosak.
Összességében a következtetésünk: jó az irány, kellenek a magyar dalok.
Ha követed az X-faktort, nyomj egy lájkot!