prcikk: Összeáll a Kispál és a Borz | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Összeáll a Kispál és a Borz

Lovasi András legendás zenekara négy év kihagyás után lép fel ismét, a jövő évi Fishing on Orfű nulladik napján, valamint 2015-ben és 2016-ban is ugyanekkor.


A Kispál és a Borz a 2010-es Szigeten tartotta búcsúkoncertjét negyvenezer fős közönség előtt. Lovasi András azóta főként a Kiscsillag zenekarral ér el sikereket, Kispál András pedig Velőrózsák néven alapított új együttest, ami azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és tavaly végleg fel is oszlott.

kisplovasi

A rajongók körében állandó volt az igény egy Kispál-újjáalakulás iránt, de az egykori tagok rendre lehűtötték a reményeket, mondván mindannyian továbbléptek, egyelőre éppen elég elfoglaltságuk van enélkül is.

Most azonban fordult a kocka: az idei Fishing on Orfű nulladik napja után, amelyen több tucat zenekar játszott tisztelgésképp Kispál-dalokat, jövőre ugyanekkor már az eredeti zenekart láthatjátok.

Az újjáalakulást még különlegesebbé teszi, hogy a jelenlegi állás szerint mindössze három koncertet terveznek három év alatt, mindig a Fishing nulladik napján.

Jövőre a Lovasi András, Kispál András, Bräutigam Gábor és Ózdi Rezső alkotta klasszikus felállás az első három lemez (Naphoz holddal; Ágy, asztal, tévé; illetve Föld, kaland, ilyesmi) dalait játssza majd. 2015-ben a Sika, kasza, léc albumtól a Holdfényexpresszig hallhatjátok majd a slágereket, 2016-ban pedig a Turisták bárhol lemez anyagától az utolsó években született számokig fog tartani a skála.

1cm

További fellépéseket egyelőre nem terveznek, de mint fogalmaztak, úgyis élőben dől majd el, mennyire működik köztük az összhang.

Ha örülsz a Kispál újjáalakulásának, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Ingyen lehet megnézni húsvétkor a Magyar Péterről szóló dokumentumfilmet
Az alkotók egy társadalmi igényre hivatkozva döntöttek a film ingyenes közzététele mellett. Céljuk, hogy az üzenet eljusson oda is, ahol a mozik az ország felében nem adtak vetítési lehetőséget a filmnek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 03.



A Tavaszi szél – Az ébredés című film alkotói egy videóüzenetben jelentették be, hogy az elmúlt hetek eseményeire és a nézői visszajelzésekre reagálva egy szokatlan döntést hoztak a film forgalmazásával kapcsolatban. Elmondásuk szerint úgy érzik, hogy a bevett, üzletileg logikus stratégiát felülírja egy társadalmi igény, nevezetesen az, hogy a film az ország minden pontjára eljusson.

Premier a kapcsolódó cikkünkben!

A filmesek szerint a „rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat szül”. Kijelentették, hogy a saját szakmai szempontjaiknál fontosabbnak tartják a közös jövő formálásához való hozzájárulást. Mint mondták, ezzel a lépéssel lemondanak olyan további szakmai és anyagi előnyökről, lehetőségekről és elismerésekről, amelyeket egy hagyományos forgalmazási út mellett elérhetne a film.

„Például, hogy eléri a 200 ezer nézőt moziban, ami a vágyunk volt, és amihez elég jó úton haladtunk a jelenlegi 130 ezer nézővel” – tették hozzá.

Az alkotók hangsúlyozták, a Tavaszi szél mozivászonra készült, és állításuk szerint „a kormányzati és propagandatámadások ellenére is kimagaslóan teljesít a mozikban”. Beszéltek a pozitív nézői visszajelzésekről is, mondván, a közönség együtt nevet és érzékenyül el a vetítéseken, a végén pedig tapsolnak és énekelnek. „Őszintén nem is mertünk arra gondolni, hogy ilyen fogadtatása lesz majd a filmünknek” – vallották be.

A döntésük hátterében az is áll, hogy szerintük a film nem juthatott el mindenkihez.

„A Tavaszi szél az ország mozijainak felében nem kapott lehetőséget” – állították.

Ezért merült fel bennük a kérdés, hogy „hogyan juthat el akkor mindenkihez a remény és a bátorság üzenete”. Úgy látják, a film a nézői visszajelzések alapján is a bátorságról, a reményről és a hitről szól. Szerintük arról, hogy „mi, magyarok képesek vagyunk felelősséget vállalni a tetteinkért, képesek vagyunk felismerni egy történelmi pillanatban, hogy az történelmi, és ezekben a pillanatokban képesek vagyunk összezárni, és a közös cél érdekében az egyéni érdekeinket háttérbe helyezni”.

Ennek értelmében bejelentették:

„a csapatunkkal közösen azt a döntést hoztuk, hogy a húsvéti hétvége apropóján ma este 19 órától vasárnap éjfélig ingyenesen elérhetővé tesszük a filmet az eletedmozia.hu platformunkon”.

Ugyanakkor felhívták a figyelmet a döntés súlyos szakmai következményeire is. Elmondásuk szerint „a szakmában szokásos gyakorlatok és szerződéses feltételek alapján ez a döntés normál esetben ellehetetleníti a film további hasznosítását, a mozis forgalmazását, a streamerekkel való együttműködést, a televíziós forgalmazást és a nemzetközi fesztiváloztatást is”. Hozzátették, hogy ezekben a megállapodásokban „mind kizáró tényező az ingyenes online megjelenés”.

Az alkotók továbbra is a mozis élményt helyezik előtérbe. „Ha van film, amire különösen érvényes, hogy közösségi élményként működik leginkább, az a Tavaszi szél” – vélekedtek. Arra kérték a közönséget, hogy aki teheti, továbbra is moziban nézze meg a filmet.

Kitértek a döntés anyagi vonzataira is, megemlítve, hogy „a nettó gyártói bevételek 11%-a gyermekvédelemre megy, így ez a lépésünk ezt is befolyásolja”.

Arra buzdították a nézőket, hogy ha tehetik, vegyenek mozijegyet akkor is, ha online nézik meg a filmet, vagy támogassák a megjelenést a videó alatt „szuperlájkkal”.

A lényeg számukra, hogy a hétvégén minél többen lássák a filmet, és beszélgessenek arról, „milyen bátor, szolidáris és érzelmileg intelligens nép vagyunk”.

Üzenetük szerint, bár sok mindenben nem értünk egyet, „mégis több bennünk a közös, mint ami szétválaszt, és a nap végén mindannyian hazaszerető, kedves, és nem utolsósorban rendkívül jófej emberek vagyunk”. A bejelentést azzal zárták, hogy a film péntek este 19 órától vasárnap éjfélig lesz ingyenesen elérhető az eletedmozia.hu oldalon, és kérték a videó megosztását, hogy minél több emberhez eljusson a hír.

A filmet itt lehet majd megnézni pénteken este hét órától:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk



Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Nem Fenyő Miklós ellen, hanem Fenyő Miklósért csináljuk” – Áll a bál a Fenyő-emlékkoncertek körül
A legendás énekes gyermekei közleményben jelezték, hogy nem támogatják a december 14-re tervezett „Micsoda Buli” rendezvényt. A koncert zenei vezetője, Zsoldos Dedy szerint azonban nincs akadálya annak, hogy Fenyő Miklós dalait játsszák az eseményen.
Sz.E. - szmo.hu
2026. április 01.



Pattanásig feszült a hangulat a Fenyő Miklós emlékére rendezett koncertek körül. Ahogy megírtuk, a legendás énekes gyermekei nyíltan elhatárolódtak attól az arénakoncerttől, amit apjuk nevével hirdetnek decemberre, miközben ők maguk is nagyszabású megemlékezésre készülnek 2027 márciusára. Dió és Dáci közleményben tudatták, hogy azt a koncertet nem ők szervezik, és ahhoz sem a Fenyőgyöngye zenekarnak, sem a Fenyő Miklós Produkció stábjának nincs köze.

A család egyértelművé tette álláspontját a rajongók felé.

„Korábban ígéretet tettünk arra, hogy jelezni fogjuk Nektek, mely, Apukánkkal kapcsolatos események támogatottak részünkről. Ez nem az! Ettől az eseménytől mi elhatárolódunk!”

– szögezték le, egyúttal bejelentve a saját rendezvényüket: „a hivatalos Fenyő Miklós emlékkoncert dátuma 2027. március 12.”. A fellépők listáját és a további részleteket később ismertetik.

A decemberi „Micsoda Buli” koncert szervező szintén közleményben reagáltak.

„Sajnálattal és értetlenül állunk Fenyő Diána és Fenyő Dávid nyilatkozata előtt a december 14-ei Micsoda Buli koncert kapcsán”

– írták, hozzátéve, hogy telefonon és üzenetben is egyeztettek Fenyő Diánával, sőt, meg is hívták őket a rendezvényre, ahol állításuk szerint a család részéről semmilyen negatív érzés nem hangzott el.

A vita egyik kulcseleme a „Micsoda Buli” elnevezés lehet, amely az elmúlt években a Hungária nevével fémjelzett, hatalmas tömegeket vonzó arénakoncertekhez kötődött.

A történtkről az RTL Fókusz című műsora is beszámolt a minap. Fenyő Diána és Fenyő Dávid nem akartak nyilatkozni, megszólalt viszont Zsoldos Dedy, aki 1982-ben csatlakozott a Hungáriához, majd Fenyő Miklós kísérőzenekarának volt a tagja, és most a decemberi koncert zenei vezetője. Azt mondta, az elmúlt 16 évben minden koncerten ott álltak Fenyő Miklós háta mögött, ezért úgy érzi, nincsen olyan akadály, ami miatt ne játszhatnák el azokat a dalokat, amelyeket az elmúlt 16 évben oly sokszor előadtak.

„Mi nem Fenyő Miklós ellen csináljuk ezt az egészet, hanem Fenyő Miklósért, meg a közönségért. Nem akarjuk a 2027-es Fenyő-emlékkoncertnek a fényét homályosítani”

– tisztázta, kiemelve, hogy a koncert tisztelgés lesz a legendás dalszerző és énekes életműve előtt.

Azt is hozzátette: a jogszabályok szerint bárki játszhatja Fenyő Miklós dalait, ha tisztességesen befizette utánuk a jogdíjat. Ezt egyébként Tóth Péter Benjamin, az Artisjus szakértője is megerősítette.

Amire viszont érdemes figyelni szerinte, az, hogy a kegyeleti jogok nem sérülnek-e.

Bár mindkét tábor Fenyő Miklós életműve előtti tisztelgést hangsúlyozza, a hivatalosság és a szervezés körüli perpatvar megosztja a rajongókat.

A teljes adást itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Pjotr és én barátok vagyunk” – dalt írt a Carson Coma Szijjártóról és Lavrovról
A Carson Coma a Peti és én című slágerét dolgozta át a magyar és orosz külügyminiszter kapcsolatáról. A Pjotr és én című új verzióban a kémkedési ügyben emlegetett Gundalf is felbukkan.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 01.



„Pjotr és én barátok vagyunk, esténként hosszasan telózgatunk”

– ezzel a sorral indít a Carson Coma legújabb dala, amely a zenekar énekesének, Fekete Giorgiónak és dobosának, Héra Barnabásnak a közös munkája. A zenekar a Peti és én című slágerét írta át, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és orosz kollégája, Szergej Lavrov kapcsolatára reagáljon – vette észre a Telex.

A számot annak a kiszivárgott telefonbeszélgetésnek a részletével indítják, amelyben Szijjártó Péter megígéri, hogy „mindent megteszünk annak érdekében, hogy lekerüljön” egy orosz oligarcha lánya a szankciós listáról.

A kedd este megjelent dalba olyan új sorok is bekerültek, mint

a „Peti és én ha rosszalkodunk, egymás fülébe halkan titkokat súgunk”, valamint a „Ha Gundalfról mesél, mindig szomorú, csak miattam tanul Peti oroszul”.

Az utóbbi utalás a Tisza Párt utáni kémkedési ügy egyik főszereplőjére, a Gundalfként ismertté vált informatikusra. A dal utolsó sora megegyezik az eredeti slágerével, de oroszul hangzik el.

A szám a napokban kirobbant botrányra reagál, miután a VSquare oknyomozó portál több más szerkesztőséggel együtt hangfelvételeket és leiratokat közölt, amelyek szerint a magyar külügyminiszter éveken át egyeztetett orosz kollégájával szankciós ügyekről.

Szijjártó Péter a kiszivárgott felvételekre úgy reagált, hogy azok egy „gátlástalan külföldi titkosszolgálati beavatkozás” részei a választások előtt. A miniszter szerint a beszélgetésekben semmi olyan nem hangzik el, amit ne mondtak volna el nyilvánosan, és más, nem uniós külügyminiszterekkel is rendszeresen egyeztet. Ezzel szemben a felvételeket publikáló portálok arról írnak, hogy a Szijjártó–Lavrov-kapcsolat egy külön csatornát biztosított az orosz érdekek érvényesítésére, beleértve a szankciók enyhítésére tett kísérleteket is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: