KULT
Szellő István az RTL Klub híradójában jelentette be 20 évvel ezelőtt, hogy indul a Barátok Közt.
KULT
Betegsége óta először láthatja, illetve hallhatja a közönség a színészt szavalni, aki Ady egyik négysorosát adta elő.
KULT
Már meg is jelent az első dal a kibővült felállással, amit mostantól koncerteken is láthat-hallhat a közönség. Interjú.
KULT
Végig izzadt a tenyerem, és sajnáltam, hogy ki kellett szaladnom egy percre pisilni, mert egy kockát is kár volt elvesztegetni. A 'rókatündéres' rendező az év egyik legjobban várt filmjében a sötét tónusú, skandináv vonalra hajazó thriller műfajához nyúlt. Kritika.
KULT
Az AC/DC 2009-es arénás koncertje óta senkinek sem volt ilyen nagy népszerűsége: őrült sebességgel adtak el több mint 12 ezer belépőt.
KULT
Extra hosszú adással ünnepli a sorozat, hogy 20 éve folyamatosan megy, és olyan karaktereket láthattok, akik évek óta nem szerepeltek benne.
KULT
Az első kozmikus zenésze volt a rocknak, mert a benne lévő energiát, Zene-tudatot egyenesen az Univerzumtól kapta.
KULT
A korskorskors már majdnem 9 millió megtekintésnél jár a YouTube-on, most pedig maga a divatmárka is felfigyelt rá.
KULT
Damien Chazelle rendező megkísérelte a lehetetlent: megpróbált benézni minden idők leghíresebb asztronautájának álarca mögé. Sikerült neki, már amennyire ez lehetséges volt egyáltalán.
KULT
A Galaxisok frontembere elárulta, miért vették ki a koncertprogramból a legnagyobb slágerüket, és miért rakott tele egy teljes albumot zongorás balladákkal.
KULT
Zseniális jeleneteket gyűjtöttek össze egyetlen videóban, amikor a színészek is jót mulatnak saját magukon.
KULT
Seress Rezső hagyományát eleveníti fel október 25-én az Akácfa utcai Kispipa vendéglőben Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla Pianissimo! Duója. A költő-előadóművészt régi érzelmi-alkotói kapcsolat fűzi a legendás dalszerzőhöz.
KULT
A rossz idő és a költségmegtakarítás ellenére két hónap alatt forgatták le a rekorder vígjátékot. Jöjjön néhány kulisszatitok a filmmel kapcsolatban.
KULT
Hien a Vangelis Filmzenei Koncert sztárfellépője lesz. De beszélgettünk vele a Sztárban sztárról, Freddie Mercuryról és arról is, mit csinál egy sound designer.
Népszerű
Ajánljuk