KULT
A Tizennyolc című számot, illetve a hozzá készített animációs klipet nálunk hallgathatod és nézheted meg először.
KULT
Lesznek űrhajók, házak, hullámvasút és még számos látványos elem idegen lényekkel, beöltözött személyzettel, a bolygó éttermében pedig kék tejet is árulnak majd.
KULT
Pár napja vetíti az HBO GO a 4 órás dokumentumfilmet Michael Jackson gyermekbántalmazási ügyéről. Hatásos, elgondolkodtató és fontos film.
KULT
Az Ifipark örökségének továbbvitelére volt hivatott, szűk három évtized jutott neki. Ki hitte volna, hogy egyszer egy kiállításon nosztalgiázunk a Petőfi Csarnok után?
KULT
A 'Szabadon' egy húzós zenei alappal, az életünkről szól - mondta Tiszai Vivi, az együttes dobosa.
KULT
Az Utolsó Előtti Huszár főszereplőit hazai színészlegendák ihlették, cselekményében a magyar népmesék, legendák és mitológia világa keveredik a Nagy Háború valós eseményeivel.
KULT
12 éven aluliak számára nem ajánlott – látjuk az első kép előtt. Aztán rögtön felnőtteket is elborzasztó jelenetek következnek.
KULT
A Supernem frontembere elárulta, miben változott meg a Pilvaker az indulása óta, sőt azt is, milyen tanuló volt az iskolában.
KULT
Kevésen múlt, hogy nem vízügyi szakember lett inkább. Nem szeretné meghatározni, milyen zenét játszik, és azt is elmesélte, mi a különbség a szárnykürt és a trombita között, illetve hangszerelés és hangszerelés között.
KULT
A szervezők szerint a mezőny idén is színes és erős. A győztes a fesztiválok nagyszínpadán koncertezhet.
Népszerű
Ajánljuk