Fekete-Kovács Kornél: A tudás nem ismer város- és országhatárokat
Fekete-Kovács kornél nemcsak nagyszerű zenész, aki szinten minden műfajban tthonosan mozog, de zenekart vezet, hangszerel és komponál is. A sokoldalú zenész új, a jóga tanításaira épülő Foundations című kompozícióját március 27-én mutatja be a Müpa-ban.
- Szülővárosod, Baja kedves hely számomra, mert ott végeztem a tanítóképző főiskolán. De Baja egyébként, ezt talán nem mindenki tudja, a hazai, hogy úgy mondjam, „vizes” képzés egyik fellegvára is, hisz van vízügyi szakközépiskola és főiskola is. És sokáig úgy állt a dolog, hogy te is erre a pályára mész.
- A szüleim szerették volna, ha van egy szakmám. Ez nem ritkaság, hogyha egy zenész nem művész családból érkezik. Azt mondják, hogy jobb a békesség, legyen valami olyan szakmája a gyereknek, ami számukra is kézzelfogható.
Azért valljuk be őszintén, hogy művészetből megélni nem egyszerű történet.
Úgyhogy valahol igazuk volt. Egyébként pedig abban a vízügyi szakközépben nagyon sok olyasmit tanultam, amit a mai napig tudok használni. Például a stúdió technikai eszközök, berendezések kezelése azt mondhatnám, hogy viszonylag könnyedén megy. Persze lehet, hogy ezt részben örököltem, mivel édesapám mérnök ember.
- És talán elsajátíthattál egy olyasfajta reálgondolkodást, ami segíthet az élet egyéb területein.
- Ez így van. Segít a zenekarvezetésben, de a hangszerelésben és a zeneszerzésben is nagyon jó, ha az ember képes rendszerekben gondolkozni.
- Ha jól tudom, az első választott hangszered nem a trombita, volt egy kis „kalandod” előtte a hegedűvel.
- Igen, 6 éves koromtól kezdve öt éven át hegedültem. De ebből volt egy év, amikor párhuzamosan tanultam mindkét hangszeren.
- Ezek szerint azért sokat számít abban, hogy valakiből végül jó zenész lesz vagy sem, hogy rátalál-e a megfelelő hangszerre.
- Nyilván, bár most már szeretem a hegedűt. Amikor kisgyerekkoromban gyakorolni kellett rajta, akkor nem annyira volt ez így.
- Tanítasz is. Pedagógus szemmel megvannak rá a módszerek, hogy el lehessen dönteni, melyik gyereknek milyen hangszer való? Vagy tényleg pusztán a vak szerencsén múlik, hogy sikerül beletalálni vagy nem?
- Szerintem egy bizonyos korig tulajdonképpen mindegy, milyen hangszeren tanul a gyerek.
Az sokkal fontosabb, hogy ezen keresztül szeresse meg a zenét. Illetve, hogy álljon oda egy hangszer mögé, és tapasztalja meg, mit jelent a gyakorlás, a figyelmünk megosztása, több érzékszervünk összehangolása.
- Vidéki városból elindulva nehezebb egy tehetséges zenésznövendéknek eljutni odáig, ahol most vagy, mint egy hasonló kvalitású és hátterű, de Pesten született zenésznek?
- Mindenképpen. Ha mást nem is nézünk, de sokkal több plusz energiát igényel az, hogy felülj a vonatra és elmenj máshová, mert abban a városban, ahol élsz, nem lehet olyan tanárokat találni, akiktől mindent egyforma szinten lehetne tanulni. Ugyanakkor ezt ki lehet terjeszteni odáig, hogy itt Magyarországon sem lehet mindent megtanulni. Van egy szint ameddig nagyon jól képezheti magát az ember, de ezután annyira specifikussá válik az fókusz, hogy a növendéknek meg kell találnia és felkeresnie azokat a mestereket, akiktől átveheti azt a tudást, amire szüksége van. A tudás annyira egyetemes dolog, hogy nem ismer város- és országhatárokat.
- Azt alighanem mindenki tudja, hogy trombitálsz, de most arra kérnélek, beszélj kicsit a másik hangszeredről, a szárnykürtről, mert szerintem kevesebben ismerik.
- Így van. Sokan csúfolják szájkürtnek. A trombitához hasonlóan egy fúvószenekari hangszerről beszélünk. Szárnykürt helyesen a neve, mert amikor a zenekar négyzetbe rendeződve masírozott az utcán, akkor a szárnykürt játszotta a melódiát, és azért, hogy közelebb legyen az út szélén álló közönséghez, a képzeletbeli négyzet szélére, „szárnyára” helyezték. Tulajdonképpen nagyon közel áll a trombitához a megszólaltatása és a fogások is. Tehát ha egy trombitás kezébe adok egy szárnykürtöt, képes játszani rajta. A hangterjedelme viszont kicsit kisebb, mint a trombitáé, hangszínében pedig sokkal lágyabb, puhább, líraibb. Ahhoz, hogy valaki valóban ennek a hangszernek a szépségeit tudja használni, és ne „trombitáljon” a szárnykürtön, ahhoz ugyanolyan sokat kell gyakorolnia ezen is, mint bármelyik más hangszeren.
- Hangszereléssel is foglalkozol. A hangszerelés mennyire ad lehetőséget a művészi kiterjedésre?
- Abszolút. Ez egy folyamat. Belső igényként jelentkezik. Az ember el kezd tanulni valamilyen hangszeren. Megtapasztalja, milyen érzés egy zenekarban helyet foglalni, és egy idő után kezdi érezni annak a korlátait is, hogy hangszeres előadóként milyen hatással lehet az összhangzásra. Amikor egy jazz zenekarban játszik az ember trombitásként, akkor eljátssza a melódiát, és mondjuk előadhat egy improvizált szólót, a maradék időben pedig figyelmesen hallgatja, ahogy a többiek játszanak, de túl nagy hatása nincs rá. Akkor jön az a fokozat, hogy szeretném, ha nagyobb befolyásom lenne a hangzásra, ezért én leszek az, aki kitalálja, hogy a különböző hangszerek milyen struktúrában szólaljanak meg az egészben. Tulajdonképpen ez a hangszerelés alapja.
Amikor azt mondjuk, hangszerelés, valójában két dologról beszélünk.
A magyar nyelv ezt nem különbözteti meg, de angolul van külön elnevezés erre a kétféle tevékenységre. Az egyik az „orchestration”. Ha például adott egy zongorakivonat, amely tartalmaz minden szólamot, akkor az „orchestrator” az eredeti formákhoz, dallamokhoz ragaszkodva a zenemű szólamait átülteti az adott zenekari formációra. Tehát kiosztja, hogy ezt a szólamot játssza a hegedű, azt a trombita, és így tovább.
És van az „arrangement” és az „arranger”, aki valahol az orchestrator és a zeneszerző között helyezkedik el a kreativitás mértékének arányában. Ő már formailag is beavatkozik abba, hogy hogyan fog megszólalni az alkotás, illetve egyéb beavatkozásokat is tehet. Újabb szólamok keletkezhetnek, ellenszólamokat, újabb dallamokat, formai egységeket kaphat a darab. Innen pedig már csak egy lépés, hogy saját zenét komponáljon az ember.
Végül pedig ebből jön az, hogy egy zenekar elé viszem a saját darabomat, és valahogy megpróbálom elmondani nekik, hogy mit szeretnék hallani. Hiszen bármilyen pontosan is jegyzem le a zenét a kottába, akkor is marad legalább egy 30 százaléknyi faktor, ami az előadáson múlik. Ezért karmesterként megpróbálom ezt a 30 százalékot minél inkább lecsökkenteni, hogy ami végül megszólal, az minél jobban megközelítse azt a zenét, ami a fejemben megszületett.
- Március 27-én mit szeretnél hallani?
- Március 27-én, a Müpa-ban, egy vadonatúj darabomat fogjuk bemutatni. Az egészestés darabjaim közül a legújabb. Az a címe, hogy Foundations, amit talán úgy fordíthatnánk, hogy „alapvetések”. 10 tételben dolgoztam fel azokat a fogalmakat, amelyekkel bármely ember, aki ezen a planétán él, boldogabbá, élhetőbbé teheti a saját életét. Egyébként a jóga adta az indíttatást. Patandzsali a jóga szutráiban 8 ágra osztja a jóga rendszerét. Ebből a 8-ból az első két ág a Jámák és a Nijámák.
A Jámák öt pontba rendezve tartalmazzák a megfelelő viselkedésmódot mások felé, a Nijámák pedig ugyancsak öt pontban fejtik ki, hogy miként viszonyuljunk önmagunkhoz.
Így lesz ez a darab tíz tétel, ami a nagyzenekar előadásában fog elhangozni. A szólisták pedig zömében vezetett improvizációkkal fognak rá reflektálni.
- Mit mondanál az érdeklődőknek, mire készüljenek? Jazz? Komolyzene? Crossover?
- Nem szeretem a kategóriákat. Tudom, hogy a közönségnek nagyon sokat segít, ha az ember mond valamit a saját alkotásáról. Mondjuk, kimondom, hogy ez most opera, és akkor aki szereti az operát az felkapja a fejét, aki nem szereti, az pedig elfordul.
De azt gondolom, hogy nekünk, akik kreatívan alkotunk, pontosan az ellenkezőjére van szükségünk, arra, hogy ezeket a határvonalakat minél inkább láthatatlanná tegyük.
Jazz zenészként kezdtem a pályámat, de nagyon régóta foglalkozom klasszikus zenével, azon belül kortárs klasszikus zenével, és elektronikus zenével is. A témából fakadóan természetesen kicsit ott lesz benne az indiai zene is.
- De azt akkor elmondhatjuk, hogy programzenéről van szó.
- Igen, nagyon fontos üzenettel, mondanivalóval. De azt hiszem, ez minden darabomról elmondható. Sokkal könnyebb úgy komponálnom, hogy egy üres füzetbe leírom a gondolataimat, és terveket szövögetek.
- Egyébként foglalkozol is jógával?
- Igen, lassan 4 éve foglalkozom vele napi szinten.
- Kik csatlakoznak hozzád a Müpa színpadán?
- A legnépesebb társaság, akik az én családom, a Modern Art Orchestra névre hallgató csapat, amely 13 éve működik a vezetésem alatt. Játszunk tradicionális jazzt, kortárs jazzt, vagy klasszikus kortárszenét. Rajtuk kívül fellép az Effected nevű formációból Dés András és Fenyvesi Márton, akiket szintén nagyon megérintett a technológia, és nagyon sok elektronikus hangszer használnak, ami nekem az utóbbi években afféle mániám lett, keresem a lehetőségeit és feszegetem a határait. Nagyon fontosnak tartom, hogy vannak ebben a témában olyan dolgok, amiket nem elég zenében kifejezni, hanem a verbalitás szintjén is meg kell jeleníteni. Ezért hívtam segítségül Harcsa Veronikát, aki az ének- és beszédhangján keresztül egyaránt segítségemre lesz. Lesz még egy vendégünk, akitől azt remélem, hogy kicsit behozza az indiai hangzást a zenénkbe. Őt úgy hívják, hogy Szalai Péter, aki véleményem szerint hazánk egyik legmeghatározóbb indiai klasszikus zenét játszó ütőhangszerese. Sokféle hangszeren fog játszani, például kalimbázik és tablázik. Illetve arra gondoltam, mindenképpen szeretném vendégül látni ezen a koncerten a hazai jazz egyik legmeghatározóbb alakját, Szakcsi Lakatos Bélát, akinek lenyűgöző improvizációi fantasztikusan illeszkednek bármilyen zenei stílusba, formába.
- A Müpa koncerten kívül hol láthatunk-hallhatunk még mostanában?
- A Modern Art Orchestrával belevágtunk egy nagyon érdekes vállalkozásba, aminek február elején volt a bemutatója. A Pesti Magyar Színházban játsszák Lengyel Ferenc darabját, amit ő is rendezet, az Ópiumkeringőt, amely Karádi Katalin életének egy rövid szakaszát mutatja be. A darabban gyakorlatilag egyenrangú szerepet tölt be a MAO az egyetlen szereplővel, Pataki Szilviával. Ez most nagyon nagy kedvencem, nagyon nagy kihívás. Két órás a darab, amiben zenében elmegyünk faltól falig. Helyenként dalokkal, helyenként összekötő, aláfestő zenékkel kísérjük Lengyel Ferenc szövegét ebben a monodrámában. Lesz egy kisebb turnénk is a zenekarral Miklósa Erikával közösen. A nyáron három egymást követő napon is fellépünk a Művészetek Völgyében, Harcsa Veronika udvarában. Illetve az ősszel lesz egy érdekes projekt, amelyben a Fekete-Kovács Quintett az érintett. Bella Máté ír Monteverdi Poppea megkoronázása című operájából egy átiratot, amelyben egy jazz zenekarnak is jut szerep. Valamint lesz egy másik, ehhez nagyon hasonló feladat. Az egy korábbi előadást felújításaként, Henry Purcell: A tündérkirálynő című operájából lesz egy előadás. Mindkettő az Opera új, Eiffel-csarnok nevű játszóhelyén lesz látható. A Henry Purcell operából egyébként a hónapban meg is jelenik egy lemez, amelynek március 29-én lesz a lemezbemutató koncert a Budapest Jazz Klubban.
