KULT
Vikivel beszélgettünk a Pilvakerről, elmesélte, milyen a Balaton télen, szóba került a fonyódi nádastűz és a Nagyszínpad is.
KULT
A központ közösségi oldalán tette közzé a videót, amelyben Lee Dangkweon kulturális attasé a Szavak c. verset szavalja.
KULT
Kötelező olvasmánnyá tenném Emily M. Danforth regényét, már csak az átnevelőtáborok szürreális világának ábrázolása miatt is.
KULT
Sötét, jéghideg szobába zárták, ájulásig kegyetlenkedtek vele. Az író időszerűnek érezte ma felidézni a történteket.
KULT
A Blackpink nevű formáció Kill This Love című száma villámgyorsan letarolta a YouTube-toplistát.
KULT
Tőzsér Árpád pozsonyi költővel, az Országos Széchényi Könyvtár folytatódó programsorozata, a KönyvTÁRlat kapcsán beszélgettünk.
KULT
Negyven éve dübörögnek az elefántok. Április 13-án Aréna-koncerttel ünnepel legendás zenekar, és erre időzítve jelent meg az együttes új stúdióalbuma is, Együtt 40 éve címmel.
KULT
Van-e szörnyűbb gondolat annál, hogy saját gyermekünket kell feláldoznunk? Ábrahám és Izsák története köré építette fel előadását Röhrig Géza a Nyitott Műhelyben.
KULT
Sting dalát is sokan félreértelmezik, ahogy jó pár hazai sláger is másról szólt eredetileg, mint amit a rajongók belehallanak. Kiss Tibi és Geszti Péter érdekes dolgokat mesél.
Népszerű
Ajánljuk