KÖZÖSSÉG
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
KÖZÖSSÉG
A művész a Facebookon kért fotókat a múlt hétvégéről, mert neki eszébe se jutott mindent megörökíteni. A képekkel szeretné megőrizni az emlékét, mielőtt nekilátna az újjáépítésnek.
KÖZÖSSÉG
Az Életrevalók Program erőszakmentes megoldást kínál az autista gyerekekkel foglalkozóknak, de az alapító szerint az iskolák és a tankerületek sorra elutasítják, hogy náluk tarthassák a képzést, hiába fizetnének érte.
KÖZÖSSÉG
Amerikától Ázsiáig Pécsre sereglenek a Kovács Balázsok, és két nap alatt összesen húszan adnak elő olyan témákról, mint a hipnózis és meseterápia, az egészségügyi ellátás a büntetés-végrehajtásban vagy a játékfejlesztés. A főszervezővel beszélgettünk.
KÖZÖSSÉG
Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, Dani már új családjával lehet. Az anya most köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek elérni a céljukat.
KÖZÖSSÉG
Az RTL riportja után országos ügy lett a sorsa, a miniszteri biztos is belépett. Az eljárás még folyik, de a gyám már rábólintott a családnál töltött napokra.
KÖZÖSSÉG
A Csömöri úton autózott, amikor észrevette a földön fekvő embert. Azonnal megállt, hogy segítsen rajta, és ennek köszönhetően a férfi keringése visszatért.
KÖZÖSSÉG
A nagydíjat a KórházSuli Alapítvány programja nyerte, amely a tartósan beteg gyerekek tanulását és közösségi életben maradását segíti.
KÖZÖSSÉG
Ha a fejedben már ott pörög a következő menő sneaker vagy egyedi streetwear-kollekció, most jöhet az áttörés. A Size-Up idén új szintre lép: a Lounge Grouppal közösen meghirdetett 2025-ös kiírásban tízmilliós befektetés, szakmai mentorálás és a Sneakerness Budapest reflektorfénye vár a legkreatívabb fiatalokra.
KÖZÖSSÉG
A kis Erik napjai rohamokkal telnek, miközben szülei kétségbeesetten küzdenek az idővel. 210 millió forintra lenne szükség a kutatás elindításához.
KÖZÖSSÉG
A 36 éves László augusztus 20. óta van éber kómában. Családja és barátai összefogtak, hogy esélyt kapjon a gyógyulásra egy drága svájci klinikán, amihez segítséget is kérnek.
KÖZÖSSÉG
„Sok halász számára megnyugtató érzés, hogy az ukrán frontvonalra küldik a halászhálóikat. Úgy érzik, hogy ők is tehettek valamit azért, hogy az ukránok megvédhessék hazájukat.”
KÖZÖSSÉG
A Budapesti Honvéd játékosát, Bihari Gábort leukémiával diagnosztizálták. Édesapja temetését követően felerősödtek a tünetei.
KÖZÖSSÉG
Idén is több százan ünnepelték együtt a felelős állattartást a Noé Állatotthon szervezésében. Gazdik és kedvenceik, illetve örökbefogadásra váró menhelyes kutyusok együtt sétáltak a jókedélyű, dobpergéssel kísért menetben.
Népszerű
Ajánljuk