JÖVŐ
Mark Zuckerberg szerint egy demokráciában a magáncégeknek nincs joguk cenzúrázni a politikusokat. Ők pedig ezt ki is használják.
JÖVŐ
Egy orvosi teszt során már bizonyított a modell: olyan dolgokat is képes észrevenni, amiket az orvosok nem.
JÖVŐ
Kiderült, hogy a fák több vizet mozgatnak meg, mint a folyók. A leveleikből vizet párologtatnak, amik eső formájában hullanak vissza.
JÖVŐ
A tudósok hagyták 'játszani' a különleges képességekkel rendelkező Mini Cheetah-ákat, és közben ők maguk is jól szórakoztak.
JÖVŐ
Volák Györgyné 1961 óta méhészkedik egy vidéki kisvárosban. 2004-ig férjével együtt gondozták a családjaikat, és termelték a finom akácmézet, azóta pedig egyedül űzi ezt a foglalkozást.
JÖVŐ
Egy ENSZ-képviselő szerint egy 16 éves nyugat-afrikai lány esete 'a modern rabszolgaság tömör példája'.
JÖVŐ
Két hét után sikerült eloltani Kalifornia idei legnagyobb erdőtüzét. Két év alatt 150-en haltak meg hasonló tüzekben, de az elnök nem hátrál.
JÖVŐ
Az új-zélandi miniszterelnök szerint a klímaváltozás korunk legnagyobb kihívása, ők pedig ennek a törvénynek az elfogadásával az élen járnak a világban.
JÖVŐ
A Ghost App segítségével akár 50 évre előre is időzíthetünk hívásokat. Ezt pedig egy ráktúlélőnek köszönhetjük.
JÖVŐ
Elég volt a sehova nem vezető konferenciákból és tanácskozásokból: minden eddiginél gyorsabb és konkrétabb cselekvést sürgetnek a tudósok.
JÖVŐ
A gyerekeikről fotókat feltöltő szülők többségének fogalma sincs arról, hogy a családi képeik a MegaFace nevű alkalmazáshoz kerültek.
JÖVŐ
Még a megbízó mimikáját és a beszédfordulatait is leutánozzák, sőt egy speciális műbőrt is kifejlesztettek, hogy a robot-klón még élethűbb legyen.
JÖVŐ
Akár életmentő segédeszköz is lehet az amerikai kutatók által kifejlesztett kétoldalas tapasz, amit komoly műtéteknél és orvosi vizsgálatoknál is alkalmazhatnak a jövőben.
Népszerű
Ajánljuk