Az Amazonas erdeit tanulmányozó tudósok szerint a felhők nedvességtartalmának nagy része a közel 400 milliárd fából párolog ki, majd esők formájában hullik le. Ha ezek a fák nem lennének, nem lennének esők sem, és az Amazonasi-medence sivataggá válna.

Az égi folyók elméletét 10 évvel ezelőtt Gerald Moss bizonyította be, aki repülőgépével nyolc napon át át követett egy légáramlatot az esőerdők felett, mígnem eljutott Sao Paulóig, Dél-Amerika legnagyobb városáig. Az adatok azt mutatták, hogy ez az áramlat egy nap alatt annyi vizet gyűjt össze, amennyi legalább négy hónapig elegendő lenne a város 20 millió lakosának. Az izotóp-vizsgálatok felfedték azt is, hogy a víz nagy részét az esőerdők termelik.

Egy meteorológiai elemzés pedig arra világított rá, hogy a trópusi esőerdőkből származó levegő - az Amazonastól a Kongói-medencén át Borneóig - kétszer annyi esőt hoz, mint egy olyan légáramlás, amely kiirtott területek felett halad el.

Dominic Spracklen, a leeds-i egyetem kutatója és Moss eredményei megcáfolták azt régi állítást is, mely szerint az óceánok kipárolgása felelős szinte valamennyi csapadékunkért. Kimutatták, hogy a szárazföld felett haladó tengerparti szelek nagyon hamar kiszáradnak, a füves területek pedig a trópusi erdők által visszaforgatott nedvességnek legfeljebb a felét produkálják.

Immár tudjuk tehát, hogy az égi folyók átszelik Földünket, és nagy távolságokról befolyásolják az esőket: ezt nevezik globális hidrológiai ciklusnak.

Ez pedig azt jelenti, hogy a nedvesség körforgásának megszűnése, amelyet az erdőirtások okoznak, sokkal közelebbi fenyegetés, mint a globális felmelegedés.

Spracklen tavaly megjelent tanulmányában azt állította, hogy a jelenlegi nagy arányú erdőírtások a Föld egyes vidékein akár 40%-kal is csökkenthetik a csapadékmennyiséget. Az Amazonas vidékén a száraz évszakban ötödével lehet kevesebb eső, de nemcsak az esőerdő-övezetben, hanem onnan több ezer kilométerre, Brazília déli részén, Paraguay-ban, Bolíviában, Uruguay-ban és Argentínában is.

A sors iróniája, hogy a trópusi erdőket főleg azért vágják ki, hogy tere legyen a nagy ültetvényeknek, csakhogy éppen a kevesebb eső teszi tönkre a mezőgazdaságot, mert akár egy hónappal is meghosszabbodhat a száraz évszak.

Egyes modellek szerint az erdők 20-25%-ának elvesztése végzetes lehet az Amazonas-vidék számára, mert olyan klímaváltozást okozhat, ami miatt szavannává változna a táj.

A növényzet ember általi kiirtása már korábban is sivatagosodáshoz vezetett: a New Scientist Ausztráliát hozza példának, ahol az Eyre-tó vízgyűjtő medencéje, amely az országnak közel egyhatodát foglalja el, rendszeresen kiszárad. A kutatók szerint ezt nem lehet csupán a globális klímaváltozással magyarázni.

A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy mindez a vadászok miatt van, akik felégették az erdőket és a bozótot, hogy könnyebben lecsaphassanak zsákmányaikra. A növényzet eltűnése miatt megszűnt a monszun-körforgás, a monszun hozta csapadék pedig nem jut el a kontinens belsejébe. Éppen ezért ma alig néhány száz kilométerrel a tengerparttól vannak olyan területek, ahol kevesebb mint 300 milliméter csapadék hull egy évben. Mindez figyelmeztető lehet más földrészekre is.

Az ausztrálok azonban úgy tűnik, nem tanultak ebből sem: az elmúlt fél évszázadban a Perth-től délre fekvő nyugati partvidék mentén 130 ezer négyzetkilométernyi erdőt vágtak ki, hogy búzamezőket telepítsenek a helyükre. Ezek után előfordult, hogy a várost ellátó víztartályok szinte teljesen kiürültek.

VIDEÓ: az égi folyók

Miért függ ennyire az esőzés az erdőktől? Hidrológus szemmel nézve a fák olyanok, mintha hatalmas szökőkutak lennének.

Egyetlen fa képes egy nap alatt több liter vizet kipárologtatni, amit a földből szív ki és a levelei útján bocsát ki az atmoszférába.

Csak a közelmúltban vált ismertté, hogy ez a kipárolgás a légkör legnagyobb vízforrása, az alapja a földi esők felének, ami legalább 60 ezer köbkilométer vizet jelent egy év alatt.

Ez a folyamat több vizet mozgat meg, mint a világ össze folyója együttvéve.

Az atmoszféra globális nedvességének útját először Ruud van der Ent holland hidrológus próbálta nyomon követni a meteorológiai adatok és az atmoszférikus nedvességáramlás számítógépes modelljével.

A legfőbb forrásvidékeknek a brazíliai Amazonas-vidék mellett Észak-Amerikai nyugati része, Kelet-Afrika, Európa, Nyugat-Ázsia és India bizonyultak. Az égi folyók sokszor igen nagy távolságra viszik a vizet. Láttuk már, hogy az amazonasi esőerdők miként terítik be szinte egész Dél-Amerikát, de Van der Ent kiderítette például, hogy Kína esőinek 80%-át a szibériai és a skandináviai erdőkből kapja.

De említhetjük a kongói esőerdőket is, amelyek létfontosságú csapadékot szállítanak észak felé, köztük az etiópiai fennsíkokra, és egyúttal a legfőbb vízforrásai a Nílusnak. Ha ezek az erdők elpusztulnak, nemcsak a világ leghosszabb folyójának fog drasztikusan csökkenni a vízhozama, hanem a már így is a szárazságtól fulladozó Szahel-övezet is megkapná a kegyelemdöfést.