RÓKALAND

Zalakaroson találtuk meg az ország egyik legjobb burgerét

Egy kihalt mellékutcában lévő panzió aljában. Van burgerélet Budapesten kívül is!

Link másolása

Lassan már remegő kézzel esik neki az ember jellemezni egy budapesti hamburgerest, mert egyszerűen annyira telített a piac, és olyan csodás egységek ontják magukból a jobbnál-jobb burgereket, hogy egy tízes listát összedobni is halva született ötlet manapság.

Ezen egyszerű oknál fogva nem is elsődleges célunk a burgerezők felkutatása, de tavasszal, teljesen véletlenül belefutottunk egy elképesztően jó kávézóba, és többek között egy elképesztően jó szendóba, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Az egészben a legmeglepőbb, hogy ez Zalakaroson történt, egy kihalt mellékutcában lévő panzió aljában.

DSC_6975

DSC_6982

Éppen egy villányi túra utáni utolsó állomásként kötöttünk ki a Friskó Panzióban, Zalakaroson, ahol amellett, hogy zseniális szállást találtunk, bőven akadtak még meglepetések.

A panzió két épületrészből áll: egy régi, és egy új szárnyból, előbbi aljában egy igazi retró "megyakiccsaládnyaralni" hangulatú étterem, a másik, felújított részhez pedig a No Sugar Café and Bar nevű egység tartozik.

Éppenséggel pont a No Sugar miatt keveredtünk ide, ugyanis egy cukormentes cukrászdát kerestünk, amikor rábukkantunk erre, és hát valljuk be a neve alapján elég nehéz lett volna félrelőni a beazonosítását.

Ennek ellenére félrelőttük, ugyanis a No Sugar név arra utal csupán, hogy a kávéjukba nem kell cukor, mivel olyan minőséggel van dolgunk, hogy kár lenne bele. Így a cukormentes édességek helyett burgerek kerültek elénk, elég vagány kávékkal körítve.

DSC_6851

DSC_6878

Eleve az meglepő volt, hogy egy mentes cukrászdának vélt hely hamburgert tol elénk, aztán az duplán sokkolt, hogy annyira jót, hogy alig tértünk magunkhoz. Ahogy az üzlet mögött sincs semmilyen hype, semmilyen határozott marketing, úgy a burgereket sem verik nagy dobra, pedig megszólal az ember kezében.

A zsemle a friss kalácsos jegyekkel van felvértezve,

a hús barátságosan médium, szép arányban keverve, laza csontvelős zamattal. Aztán verziótól függően, vagy a klasszikus zöldségbetétesből ,marinált paradicsommal és baconnel, vagy a házi BBQ szószos-sajtos verzióból választhatunk ( van még többféle is, de ezek maradtak meg igazán).

Köretnek a burgonya két tökös reinkarnációját választottuk: a fűszeres héjas burgonyát és chips formációt. Mindkettő fej-fej mellett alázza rommá a hasábburgonya és a hamburger egykori szép kooperációjának maradékait.

 

DSC_6886

DSC_6894

Azért burger ide, vagy oda, mégis csak egy kávézóról beszélünk, Friskó Tomi pedig szeret játszani a pult mögött a kávéval. Ennek a játéknak pedig az lett az eredménye, hogy a kávékínálat messze túlmegy egy mezei kávézóén. Legdurvább példa erre talán ez az affogato, ami a kávé, vanília fagyi és frangelico likőr édes hármasa. Ez már inkább desszert, mint kávé, sőt, koktélnak is felfogható. Ezen kívül is bele lehet botlani itt érdekes kávékoktélokba, mivel Tomi rendesen rájuk van kattanva. Csak affogato-ból is jó pár féle szerepel az itallapon.

DSC_6901

DSC_6944

Női vélemény

Ahogy Peti szépen tisztázta az imént, ha vidék, ha Zalakaros, ha burger: akkor a No Sugar kihagyhatatlan! Annyit még hozzáfűznék, hogy paleo süti is van, meg kézműves fagyi is van, és a berendezés olyan, mintha a Király és Kazinczy utca sarkán várná a kis kávézó az éhesszomjas népet. Aki arra jár, annak tényleg kötelezővé van téve!

És igazából itt be is fejezhetnénk, mi is befejezhettük volna, ha a vacsoránkat nem a Panzióhoz tartozó Friskó Étteremben fogyasztjuk el... de mi megkaptuk ezt a kegyelemdöfést is.

Vannak azok a vidéki éttermek, amik a gyerekkorodra emlékeztetnek.

Vagy azért, mert egykoron te is vidéki voltál, vagy mert a nyaralások alkalmával te is belefutottál egy-egy útszéli csárdába, vagy mert a mama kosztja mindig jobban hasonlított a nyílt lángon készített bográcsgulyásra, mint a panelmenzára.

Szóval vannak azok az éttermek, ahol a vidék ízét pakolják a tányérodra, hol halászlé, hol libamáj, hol pedig töltött káposzta formájában, és ezek tudnak igazán könnyfakasztó dolgok lenni.

Házipálinka, jó bor és egy család társaságában törtük a fehér kenyeret és tunkoltuk a szaftot. És bár ez kevésbé volt meglepő, mint a "városi" hangulatú kávézó, mégis hasonlóan mély nyomot hagyott, ha nem mélyebbet, legalábbis bennem. Ha Zalakaros egy cseppnyi, családi szigete így meg tud lepni, akkor érdemes minél hamarabb tovább járnunk a országot.

DSC_6950

DSC_6953

Itt találod meg őket:

Friskó Vendéglő, 8749 Zalakaros, Bodahegyi u. 3.

Facebookon ITT és ITT.

DSC_6848

DSC_6989

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


RÓKALAND
4 fantasztikus hely, ahol egyszerűen imádunk reggelizni
A kiadós reggelire könnyű rászokni. Főleg ha az ember olyan helyet talál, ahol közben nyugodtan intézheti a dolgát, és hangolhatja rá magát a napra.

Link másolása

Volt egy projektem. Le akartam tesztelni a város legmenőbb reggeliző helyeit, de elég gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a lehetetlenre vállalkozom: Ebben a városban ugyanis annyi, de annyi klassz reggelizőhely van, hogy szinte lehetetlen korrekt és szuperfriss listát készíteni róluk (kivéve ha az ember napi háromszor reggelizik egy hónapon át)... Így inkább csak hátradőltem és élveztem azokat, amik szembejöttek velem.

Ez a lista most egyszerűen csak négy szuper helyet tartalmaz, ami egy rohangálós, folyton laptopon dolgozó, későn reggeliző nő rutinjához igazodik.

Írjátok meg, hogy ti hova jártok! Hátha még egyszer nekiveselkedem majd...

 

Pesten:

Spíler

Király utca 13

Reggeli: 8:30-11:30

A bulinegyed napközben sem halott, de azért szerencsére jóval kevesebben randalíroznak ilyenkor, mint éjjel.  A Spíler hangulatát nagyon szeretem, és így világosban jobban ki is lehet élvezni, például egy jó reggeli mellett.

Van itt minden, ami csak felmerülhet az emberben ha a reggelire gondol: Angol serpenyős 1980-ért vagy waffel 1320-ért, és nem egy szimpla, rohanós kávézóélményt kapunk mellé, hanem egy bohó és trendi étterem kiszolgálását, ami mellet szépen neki is lehet látni az e-mailekre válaszolgatásnak.

De randiszituációnak is tudom ajánlani. Reggelizni hívni valakit szerintem kifejezetten rendhagyó ötlet.

Budán:

Cafe Five Szépvölgyi

Szépvölgyi út 7.

Reggeli: 7:30-11:30

Ha Budán járok, a Cafe Five-ra esik a választásom. Kiadós, friss, finom minden, és meglepően olcsó. Szeretem, hogy igazi "gyorsan bekapok valamit és már rohanok is" hangulata van, de a hátsó falnál található kanapén sikerült már kicsit hosszabban is ejtőzni.

Itt az angol reggeli csak 990, de én a bundáskenyér rabja vagyok, amit kézműves sajttal és tejföllel szervíroznak. Van frissen facsart narancs és bitangjó kávé is. (Olyan espresso gépük van, amelyen az eltérő kávékhoz személyes beállításokat rendeltek, és olyan őrlőik, amelyek figyelik a hőmérsékletet, a páratartalmat, ezzel is segítve a tökéletes beállítást, és a tökéletes kávé elkészültét.)

A személyzet kedves és gyors. Mi kellhet még?

Egész nap:

BITE bakery café

Király utca 59. és Oktogon

Nyitvatartás: 7:00-20:00 (vasárnap 8:00-20:00)

A BITE az egyik kedvenc helyem, ha ennék egy kis glutént a nap bármely szakában. Nem kifejezetten reggeliző, mégis tökéletesen megfelel arra a célra is... meg ebédre, vacsorára, tízóraira, uzsonnára...

Nem magyaros és nem is hasonlít a többi pékséghez a kínálata, éppen ezért izgalmas, és baromi gyorsan függőséget okoz!

A kakaós csiga helyett itt olyan tekercs vagy roll van, amitől egy igazi édesszájúaknak könny szökik a szemébe. Nekem mégis inkább a hot dog feljavított verziója a kedvencem. Tökéletes tésztába van burkolva a minőségi kolbi, és ha olivás-sajtos mártogatót is kér hozzá az ember, az egekbe emel.

Vannak limitált finomságok is. Biztos, hogy erre a téli szezonra is kitalálnak majd valamit! (Tavaly egy pisztáciás panettone rabolta el a szívemet!)

Kedvenckém:

Solinfo Café & Tom Dixon Showroom

Wesselényi u. 6.

Nyitvatartás: 8:00-20:00

Érdekes, hogy bár ez a legszebb hely mind közül, a fotóimon ez baromira nem köszön vissza. Az a baj, hogy itt mindig elfelejtek fotózni, és csak vagyok, mint a befőtt. Túl jól érzem magam!

A Solinfo Café egy Tom Dixon Showroom is, ezét olyan pöpec a design. Szóval ami itt megtetszik neked, az később akár a nappalid vagy a szobád dísze és központi bútora is lehet.

Persze szerintem a legtöbben nem széket venni térnek be, sokkal inkább ez a "kényelmes és kellemes iroda" hangulat vonzza be az arra járókat. Itt lehet a legkomfortosabban laptopozgatni, és ezt nem csak én mondom, elég csak a nap bármely szakában körbenézni.

Eredeti olasz kávét lehet kapni (Caffé Vergnano) és egész nap elérhetőek a különböző reggelifélék (meg saláták meg sütik).

Itt ettem életem legfinomabb bundáskenyerét (gondolom lassan sejtitek, hogy ez a legkedvesebb reggelifélém), és hogy mindössze 690 forintba fájt sajttal és kis zöldségel együtt, az csak hab a tortán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

RÓKALAND
Velő, kijevi és tökéletes rizses hús - Csopakig mentük a Szomszéd főztjéért
A Szomszéd kertje Csopakon a legzöldebb! Zseniális éttermet találtunk a Balaton partján.

Link másolása

Biztos mondtam már, de nekem az őszi Balaton az igazi. Kellemes idő, színek és nyugalom a köbön, miközben körbevesz a természet. Annyi mindent lehet ilyenkor csinálni, amihez a nyári kánikulában nem mindig van kedve az embernek. És miközben bebarangoljuk a hegyeket, völgyeket, bitang jókat lehet enni és inni. Egyre jobbakat!

Lassan, de biztosan haladnak a partmenti helyek az egész éves nyitvatartás irányába, és olyan új szereplők tűnnek fel, akik miatt valóban érdemes egy utazást szervezni a környékre ősszel, vagy akár télen is.

Az egyik ilyen friss gyöngyszem a Szomszéd Kertje, ami már első ránézésre izgalmas hely. Benne van a falusi kocsma életérzés, de annál sokkal több, annál sokkal varázslatosabb.

A tulajdonos, Tóth Attila Wes Andersont szerette volna megidézni. Szerintünk sikerült.  

De mit ér a trendi külső, ha nem ad annyit az étel, hogy még másnap is beszéljünk róla... Hát a Szomszéd kertjének séfje, Bajkai Gábor úgy főz, hogy mi hirtelen annyi mindent mondtunk volna, hogy nem találtuk a szavakat.

Nézzétek csak:

A hely nagy erőssége, hogy nem izzadtságszagú. A legegyszerűbb ételt is eléd rakják anélkül, hogy erőlködés és millió újragondolt elem lenne a tálon. A velős pirítós például szimplán egy karéj vastag kenyérszelet, irdatlanul megpakolva belsőséggel. Ha eddig nem mertél ilyet kóstolni, itt ugorj először fejest az élvezetbe!

És ha az előétel után még fér bármi az emberbe, akkor szerencséje van, mert a folytatás is figyelemreméltó.

Ezen a ponton meg kell említenem, hogy tényleg derék adagok vannak, és az árakra se lehet panasz. A "baconbe göngyölt szerelem" például 2800 forintba fáj, és egy olyan burgert takar, ami szinte lemászik a tányérról. A sajttal töltött és baconbe tekert hús mellett a zöldségeket sem spórolták ki belőle, és az uncsi jégsaláta helyett például fodros kel emeli a tétet.

De az egyszerű rizses hús vagy a kijevi is izgalmas tálalást kap, miközben az ízek hozzák azt az egyszerű nagyszerűséget, amire ilyen ételeknél vágyunk.

És van sok mentes finomság, így a vegán sem marad éhen. Jah, és a csokitorta! Na azt szintén nem szabad kihagyni!

A Szomszéd kertje sok fővárosi éttermet kenterbe ver, és a környezete is jobb hatással van a lelkünkre, mint a nyüzsgő belvárosé. Ha tehetitek, válasszátok a Balatont ezekben a nyugalmasabb hónapokban. Minden szempontból üdítő változatosságban lesz részetek!
Csopak
Kossuth Lajos utca 97
(30) 769 0528
Nyitvatartás:
Hétfő: 12-22
Kedd- Szerda: zárva
Csütörtöktől Vasárnapig: 12-23

Link másolása
KÖVESS MINKET:


RÓKALAND
Töltött, nutellás, tejbegrízes – a legfinomabb kürtőskalácsokat kóstoltuk az idei fesztiválon
Már a látványuktól is összefut a nyál a szánkban. Te melyiket kóstolnád meg?

Link másolása

Ott voltunk az idei Kürtőskalács Fesztiválon, ahol a legérdekesebb és legfinomabb verzióit kóstoltuk meg ennek a közkedvelt édességnek.

Volt például olyan, amit tejbegrízzel töltöttek meg, de az egyik kedvencünk a Kürtős Csapágy lett, ami egy igazán extra és nyálcsorgató finomság.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

RÓKALAND
"Van barnamedvénk és farkasunk is" – egy őszi délután a Budakeszi Vadasparkban
Használjátok ki ezeket a szép őszi napokat, és irány a Vadaspark. Rókákkal, medvékkel, de még dinoszauruszokkal is találkozhattok!

Link másolása

Kétség sem fér hozzá, hogy az állatkerteket inkább a gyerekes családoknak találták ki... de két infantilis felnőtt is jól szórakozhat ott.

Nem hiszitek? Nézzétek meg a mi kirándulásunkról készült videót, és ha tehetitek, húzzatok ti is túrabakancsot, és irány a természet!

 

Budakeszi Vadaspark

http://www.vadaspark-budakeszi.hu

Nyitva tartás:

Hétköznap: 9:00 - 15:30 (A vadaspark területét 16:30-ig kell elhagyni.)

Hétvégén és ünnepnapokon:  9:00 - 16:00 (A vadaspark területét 17:00-ig kell elhagyni.)

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk