A Rovatból

Amikor arcon üt a valóság - megnyílt az idei World Press Photo kiállítás

Drámai erejű riportfotók a legdurvább háborús övezetekből, portré az öngyilkos merényletre küldött 14 éves lányról, nemváltó műtét és környezetvédelem - íme a kor, amiben élünk, fotókon dokumentálva.
Fotók: Mervai Márk - szmo.hu
2018. szeptember 20.


Link másolása

Szeptember 21-től látogatható az idei World Press Photo kiállítás, ami az elmúlt év eseményeiről készült legnagyobb hatású, szinte kivétel nélkül drámai erejű riportfotókat mutatja be - ezúttal új helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A nagy múltú időszaki kiállítást ugyanis több mint húsz évig a Néprajzi Múzeumban rendezték, ezúttal a múzeum költözése miatt került át az egykori kúria épületéből a Múzeum körútra.

A kiállítás létrejötte előtt kiírt pályázatra 125 országból 4548 fotós több mint 73 ezer munkája érkezett be - el lehet képzelni, hogy a 21 tagú nemzetközi zsűrinek mennyire nem volt könnyű dolga, amikor leválogatták Amszterdamban azt a 134 képet, amit végül a nagyközönség is láthat.

A megnyitón készített élő-videónk:

Szeretlek Magyarország

ÉLŐ: World Press Photo kiállítás Budapesten

Az idei pályázat győztes fotója Ronaldo Schemidt képe lett, amely Venezuelában készült, a szabadságjogokat egyre súlyosabban korlátozó Maduro elnök elleni egyik caracasi demonstráción. A fotós azt a pillanatot kapta el, amikor az egyik tüntető teste lángba borult és gázmaszkban rohan. (Ugyanerről az eseménysorról egy másik fotós is készített felvételeket, amelyek a kiállításon a győztes fotó mellett szerepelnek, megdöbbentő pontossággal rekonstruálva a valószínűleg percek alatt lezajló történéseket. A képek főszereplője egyébként túlélte, első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett.)

Hasonlóan erős fotókat bőven találni a kiállításon, olyanokat, amelyek hosszú percekre magukhoz szegezik a nézőt, bizonyítva, hogy sokszor egy-egy tekintetnek is lehet brutális ereje. Remek példa erre Toby Melville fotója, amely egy földön fekvő, súlyosan sérült nőt ábrázol, amint a kamerába néz, miközben egy, a segítségére siető járókelő karját szorítja. Önmagában már a jelenet is sokkoló: a kép akkor készült, amikor Londonban, a Westminster hídon egy Khalid Masood nevű férfi kocsijával a gyalogosok közé hajtott, öt embert megölve és többeket megsebesítve. A képen látható nő amerikai turista volt, túlélte a támadást, a férje azonban nem.

Aishának, a 14 éves lánynak az arca nagy része nem is látszik (így a tekintete sem), hiszen csadort visel, a róla készült portrét kontextusba helyezve, a hozzá tartozó magyarázó szöveget olvasva azonban nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Az információk szerint Aishát, aki Nigériában állt modellt Adam Ferguson ausztrál fotósnak, elrabolta a Boko Haram és öngyilkos küldetést bíztak rá, de szerencsére sikerült elmenekülnie és segítséget kérnie ahelyett, hogy bombát robbantott volna.

A háborús övezetek rengeteg vért, könnyeket, szenvedést és ártatlan életet követelnek, és ez alól sajnos a legkisebbek sem kivételek. Az ember gyomra összeszorul az olyan képektől, amin az látszik, hogy egy négy-ötévesnél nem idősebb kisfiú teljesen meztelenül, teljesen sokkos állapotban, félig lehunyt szemmel fekszik egy férfi karjaiban, Moszulban, és csak reménykedni tudunk, hogy a túlélők táborát gyarapítja. Ugyanennyire sokkolóak a rohingyai menekültek csonttá fogyott, letakart holttestei, és tulajdonképpen minden felvétel, amely élet és halál pillanatnyi találkozását örökíti meg, jellemzően a háború és/vagy katasztrófa sújtotta helyszínekről.

Ugyanakkor legalább ennyire jellegzetes alkotása a kiállításnak a vörös kendővel letakart szemű, megjelölt orrszarvú, akit elkábítottak és fogságba ejtettek (a szarva ugyanis vagyonokat ér, főleg Kínában és Vietnámban) és vakon várja szabadulását. Kortárs jelenségként mutatja be a kiállítás többek között az orosz szexmunkásokról készült aktfotókat, a thai kórházban végrehajtott sikeres vaginaműtétet ellenőrző orvost és páciensét, egy nigériai szeméttelepet, ahol tonnákban állnak a PET-palackok, vagy az osztrák öko-faluban élő testvérpárt.

A tárlat, amelyet a világ 45 országában több négymillióan látogatnak évente, most új kategóriával egészült ki, ez elsősorban a természeti környezetet fenyegető veszélyeket mutatja be. A holland kurátor, Erik Jager a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: az a cél, hogy a független újságírásra leselkedő veszélyek időszakában felhívja a figyelmet a világ különbözőségeire és sokszínűségére.

A World Press Photo idei magyarországi kísérőtárlata Az év természetfotósa pályázat elmúlt 25 évének összes díjazott munkáját foglalja egységbe. Ezeket a fotókat először állítják ki egy helyen.

Újdonság a magyar látogatók számára, hogy az országban most először mutatkoznak be a World Press Photo Digital Storytelling verseny győztesei. A bemutatott filmek folyamatos moziélményt nyújtanak majd, az érintőképernyővel irányítható multimédia pedig a látogatói aktivitást segíti az október 23-ig látogatható kiállításban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: