SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Megrázó mondatot írt Avicii a halála előtti napon a naplójába

Megdöbbentő vallomásokat is nyilvánosságra hoztak a 28 évesen elhunyt dj naplójából, amelyben függőségeiről és kimerültségéről írt.


Már több éve nincs köztünk a 2010-es évek egyik legsikeresebb lemezlovasa, Avicii.

A Tim Bergling néven született svéd dj-t 2018. április 20-án találták meg Omán fővárosában, Maszkatban, egy hotelszobában. A helyi rendőrség az idegenkezűséget kizárta, a család pedig arra utalt a tragédia kapcsán tett közleményükben, hogy szerettük önkezével vetett véget az életének.

A fiatalon híressé vált zenész pályafutása elején sok alkoholt fogyasztott, amely súlyos hasnyálmirigy-gyulladást okozott nála. Egészségügyi okok miatt 2016-ban vissza is vonult, a zenélést azonban nem akarta végleg feladni. Korábban egy dokumentumfilmben azt mondta, hogy ha továbbra is ennyit fog dolgozni, bele fog halni, de a menedzsmentje nem vette ezt komolyan, és további koncerteket szerveztek neki. Ebből sejteni lehet, hogy a 28 évesen elhunyt zenész súlyos alkoholproblémája mellett kimerültséggel is küzdött.

Avicii utolsó fellépése a svédországi Malmö városában, 2016-ban:

Avicii 1989. szeptember 8-án született. A zenei életben 18 évesen, 2008-ban tűnt fel, a Lazy Jones nevű Commodore 64 videójáték főcímdalának remixével. 2010-ben szrződtette az EMI lemezkiadó, és a következő évben már a 6. helyen állt a DJ Mag magazin Top 100 lemezlovas listáján.

A világot sokkolta Avicii rejtélyes, tragikus halála, amely most újra beszédtéma lehet egy új könyv megjelenésével. Várhatóan jövő januárban jön ki ugyanis a Måns Mosesson által írt életrajzi könyv a dj-ről, amelyben kicsit jobban beleláthatunk Avicii túl rövid életébe. (update: 2022-ben valóban megjelent az életrajzi kötet.)

A könyv ugyanis azzal is foglalkozik, hogy hogyan került olyan mélyre a zenész a gyorsan jött hírnévnek köszönhetően, hogy végül kioltotta a saját életét. A szerző beszélgetett Tim szüleivel, családtagjaival, barátaival és kollégáival is, hogy mindent megtudjon Aviciiről, sőt még a naplójához is hozzájutott, amelyben megrázó írásokat talált.

A zenész akkor írta a most megjelentetett sorokat, amikor a függőségeivel próbált megküzdeni kórházban és rehabon.

"Nehéz volt elfogadnom, hogy nem ihatok többé, pedig az orvosaim erősen azt javasolták, hogy várjak legalább egy évet, mire megiszok egy sört. Persze nem hallgattam az orvosokra, inkább annak a párnak hittem, akik azt mondták, hogy minden oké, ha óvatos vagyok. Tudatlan és naiv voltam, miközben jártam a világot a soha véget nem érő turnémon"

- írta.

Szarkasztikusan utalt arra, hogy a világkörüli utazása gyakorlatilag folyamatos volt, ha a turnéja végére ért, szinte máris kezdődött a következő. Nem csoda hát, hogy csak akkor volt nyugta, amikor a rehabon vagy kórházban volt. Így emlékezett vissza erre:

"A kórházban töltött napok voltak a legszorongásmentesebb és legstresszmentesebb napok, amelyekre az elmúlt hat évben emlékszem. Ezek voltak számomra az igazi vakációk, bármilyen nyomasztóan is hangzik. Hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor az extrém fájdalmak semmivé váltak, és tudtam, hogy itt senki nem vár el tőlem mást, csak azt, hogy felépüljek. Ez rendkívüli megkönnyebbülés volt ahhoz az őrült menetrendhez képest, amelyet addig tartottam."

Nyilvánosságra hozták a lemezlovas utolsó üzenetét is, amit a halála előtt egy nappal írt a naplójába:

"A lélek kihullása az utolsó kapaszkodó, mielőtt újraindul!"

Forrás: LadBible

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Botrányt kavart az énekesnő Himnusz-éneklése – Osváth Zsolt is megszólalt: Erre nincs mentség, bassza meg!
A közösségi oldalakon sorra támadták a 24 éves énekesnőt, aki különleges feldolgozásban adta elő a Himnuszt. A sztár ugyanakkor igyekezett tisztázni, miért így énekelt.


Ajsa Luna augusztus 20-i fellépése nagy port kavart a közösségi médiában. Az énekesnő a Himnuszt ülve, cigarettával a kezében, saját dalának alapjára énekelte el. A koncertről készült felvétel gyorsan elterjedt, és sokan tiszteletlenséggel vádolták miatta.

Egy rövid videón látható, hogy a karibi-magyar énekesnő ülve és cigarettával a kezében énekelte Kölcsey és Erkel közös szerzeményét. Többen azt is szóvá tették, hogy hamisan énekelt, sőt úgy tűnt, a szöveget sem tudta pontosan.

A Mandiner az előadást „megbotránkoztatónak” és „sokkolónak” nevezte. Az ATV.hu így írt róla: „Hamisan, cigivel a szájában kornyikálta a himnuszt az államalapítás ünnepén Ajsa Luna”.

A Blikk megpróbálta elérni az énekesnőt, de nem járt sikerrel. Ő azonban közösségi oldalán reagált a kritikákra.

„A tegnapi koncert margójára: augusztus 20. alkalmából némi rám jellemző spontaneitással, pusztán hazaszeretetből az egyik dalom (Aludj hófehérke) első verzéje helyett volt merszem elénekelni a Himnuszt. Mindössze azért, hogy közelebb legyek a közönségemhez (akik egyébként velem énekeltek), lecsücsültem a színpad szélére. Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem. Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást” – fogalmazott.

„Aki ismer és követ, az tudja, mennyire szentimentális téma nálam a hazaszeretet, mondanom sem kell, hogy semmiféle rossz szándék nem vezérelt, sőt, a célom az volt, hogy felköszöntsem Magyarországot úgy, ahogyan ez a saját performanszomon belül autentikus”

– írta a 24 éves zenész.

A koncert végén azt mondta: „Boldog születésnapot, Magyarország!”

Az RTL műsorvezetője, Osváth Zsolt szintén reagált az előadásra. „Ő itt Ajsa Luna vagy ki. Elénekelte a Himnuszt. Ülve, cigivel a kezében, 'átdolgozva'. Egy hang nem sok, annyit nem talált el. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy hát, ő külföldi.”

„Erre nincs mentség, b*ssza meg! Mindezt az állami szervezésű Szent István-napok keretein belül, jó pénzért. Egy nagyon őszinte bocsánatkérés a minimum. Szeretném jelezni, hogy erről a koncertsorozatról mondták le a Margaret Islandet és ByeAlexet azért, mert nem összeegyeztethető a rendezvény szellemiségével. Szerintem jó döntés volt. Örülök, hogy nem álltak ezen a színpadon...”

– írta Instasztorijában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pataky Attila is reagált Ajsa Luna Himnusz-éneklésére: Szaúd-Arábiában nem merte volna megtenni, mert ott másnap lefejeznék az embert, ha ilyet csinálna
A 24 éves, karibi–magyar származású énekesnő korábban már nyilatkozott arról, hogy miért így adta elő a magyar himnuszt az ünnepnapon.


Mi is írtunk róla, hogy Ajsa Luna augusztus 20-i fellépése nagy port kavart. Az énekesnő ülve és cigizve énekelte el a Himnuszt a saját dalának alapjára. Sokan tiszteletlenséggel vádolták meg, de ő azt írta róla: „Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást”.

A produkcióra az Edda frontembere, Pataky Attila is reagált. A Blikknek úgy fogalmazott:

„Meggyőződésem, hogy a hölgy valami nagyon extrát, lazát és figyelemfelkeltőt akart összehozni, de ezzel rögtön önmagáról állított ki bizonyítványt.”

Pataky azt is mondta: „Nagyon sajnálom őt és a művészetét is, ha ez az, amivel ki tud törni, és ez az, amivel próbál megmutatkozni a világ előtt.”

majd még hozzátette:

„Valószínűleg ezt Szaúd-Arábiában nem merte volna megtenni, mert ott másnap lefejeznék az embert, ha ilyet csinálna.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ókovács Szilveszter üzent Ajsa Lunának a Himnusz-éneklésről: Ön igen fiatal, tanulni fog az esetből – az Erkel Színházba is meghívta az énekesnőt
A Magyar Állami Operaház főigazgatója részletesen elemezte az énekesnő előadásmódját, majd néhány jótanáccsal látta el, bízva abban, hogy a fiatal művész okul belőle.


Ajsa Luna Himnusz-éneklésére Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója is reagált. A közösségi oldalán üzent az énekesnőnek.

A bíráló megjegyzés helyett hosszan értékelte az előadásmódot, szakmai szempontból is megírta a véleményét az éneklésről. Majd kitért arra is, hogy más művészek is próbálták a Himnuszt újraértelmezni. A végén pedig egy gesztust is tett, meghívta a fiatal énekesnőt az Operába.

A bejegyzésében többek között arról írt: „Nézze el nekünk, de Erkel Ferenc fontos számunkra, ő a Himnusz zeneszerzője, és természetesen ugyanolyan fontos Kölcsey Ferenc is, aki pedig a verset írta. Erkel volt a magyar operaélet megteremtője, színházunk első főzeneigazgatója... Ahogy Kölcsey versét is szó szerint, tisztán illik mondani, úgy Erkel zenéje sem ér vagy érdemel kevesebbet”.

Majd tanárként is üzent: „az Ön éneklése intonációban különösen bizonytalan, felfelé és lefelé sem pontos, szó közben levegőt vesz, ahogy az 5-6. sorhoz ér, a felső regiszter erőtlenséget mutat, törik. Az előadás módja – feszessége, ünnepi hangütése, illetve ezek hiánya – értelmetlenné teszi épp ennek a versnek és dallamnak a megidézését, a Himnusz egyszerűen ledobja magáról ezt az előadást” – vélekedett Ókovács.

Emlékeztetett rá, hogy mások is variálták már a zenét:

„Természetesen a zenésznek kreatív joga a variálás. Liszt Ferenc vagy Dohnányi Ernő is megtették ezt, éppenséggel a Himnusszal is, azonban ők a mű poézisét tiszteletben tartva jártak el, szándékuk az alkotás értő továbbemelése volt, illetve népszerűsítése két különböző, de egyaránt internetmentes korban”.

Majd az előadás formájáról is szót ejtett: „Azt húszéves kora számlájára írom, hogy most tanulja meg: a közönségéhez nem úgy kerül közel, ha leül a színpad elejére Himnuszt énekelni, hanem ha kevésszámú, de nemzetünket összeabroncsozó pillanataink erejét megtartja, azt használja...

Ha hibákat ejt benne, pláne illusztris napon, nagyobb nyilvánosság előtt, az megbosszulja magát. De Ön igen fiatal, tanulni fog az esetből, és fontos, hogy mindenki lássa: nem a Himnusz a hibás, Ön pedig okul belőle.”

Végül egy meghívással zárta a bejegyzését az igazgató:

„Szelíd 'penitenciaként' szeretettel várom az Operaházban a szeptemberi nyitóelőadásra, amelyet Himnusszal indítunk, vagy a jövő márciusi Bánk bán-sorozat bármelyik estéjére, hallgassunk együtt Erkelt!”

Az igazgató a posztjához még kommentben hozzátette: „Csak annyit még hozzá: valóban Amerika, a baseball meccsek himnuszéneklésének világa indította ezt a hullámot évtizedekkel ezelőtt. Mindenki nagyot szeretne tekerni rajta, nagyon különbözni akar – hisz művész. Oké. De az alapértésnek, az áhítatnak „ nevezzük most így „ nem szabadna elillannia. A másik pedig:

ez a lány húszéves. Nekem is van ilyen korú gyermekem. Még el sem indult lényegében az életük, a hibáikra kell rámutatni és segíteni, nem pedig lehúzni őket a … süllyesztőbe. Az én szándékom ennyi volt.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„El vagyok keseredve, érted? Hogy én nem kaptam” – Kajdi Csaba is reagált Rubint Réka állami kitüntetésére
A fitnesz-edző Ezüst Érdemkeresztet kapott, az influenszer pedig a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a díjról és más hírességekről.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Rubint Réka állami kitüntetést vehetett át Sulyok Tamás köztársasági elnöktől. Az Ezüst Érdemkeresztet több mint húszéves munkásságáért kapta, amellyel tömegeket ösztönzött egészségesebb és aktívabb életre, valamint közösségépítő sportprogramjaiért.

A hírhez Kajdi Csaba is hozzászólt a közösségi oldalán.

„Azt mondta, csalódott, hogy ő nem kapott elismerést.

El vagyok keseredve, érted? Hogy én nem kaptam” – fogalmazott.

Az influenszer viccesen több nevet is felsorolt, akik szerinte szintén megérdemelnék az érdemkeresztet. Kiemelte Kiszel Tündét, aki számos naptárt készített, valamint Köllő Babettet, Győzikét, Emíliót és Tinát is.

„Ha nem lett volna Győzike Show, mit nézünk?” – jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET: