PROGRAMOK
A Rovatból

Koncert: Republic 30 címmel három évtizedes pályafutását ünnepli a zenekar

A február 19-i Aréna-koncert méltó összegzése lesz egy igazán szép jubileumnak, ahol vendégként Nagy Feró és a Bagossy Brothers Company lép fel. Az estét a Kávészünet zenekar melegíti be.

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar február 19-én a Papp László Budapest Sportarénában.

Bizony, immár 30+2 éve lesz annak, hogy néhány tehetséges fiatal zenésznek hála elindult az a bizonyos „mandula”, ami aztán sikert sikerre halmozva a rendszerváltás szülte zenészgeneráció egyik legjelentősebb csapatává váljon.

A 1990-es megalakulást követő év végére meg is született a Republic Bódi László Cipő, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás és Tóth Zoltán alkotta klasszikus felállása. Ez a formáció aztán több mint 20 évig osztozott a közös munka minden örömében, sikerében, feladatában.

A tehetségük korán bebizonyosodott, hiszen a zenekar szinte rögtön sikerrel robbant a köztudatba lendületes dallamaival, tele torokból énekelhető, őszinte szövegeivel. A szakmai elismerések egy balatonlellei rockfesztivál megnyerésétől az eMeRton-, Arany Zsiráf- és Fonogram-díjakon át meg sem álltak a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitűntetésig, nem beszélve a megszámlálhatatlan arany-, platina- és gyémántlemezről.

A ’90-es évektől folyamatosan növekvő népszerűségük olyan pályatársak elismerését vívta ki, mint Bródy János, Tolcsvay László, a Beatrice, a Bikini vagy akár Koncz Zsuzsa, gyakran közös produkciók is születtek. Repül a bálna, Szeretni valakit valamiért, Engedj közelebb, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és narancssárga, Szállj el kismadár… - hogy csak néhányat említsünk a megszámlálhatatlan Republic slágerből, melyeken generációk nőnek fel, s amelyek az együttest a magyar popkultúra megkerülhetetlen ikonjává tették.

A Republic több mint két évtized után, 2013. március 11-én érkezett karrierje legnehezebb időszakához. A zenész-dalszerző-énekes Bódi László Cipő hosszú betegségét követő halála egyszerre volt a Republic és egyben a hazai zenei élet tragédiája. Hihetetlen akaraterőt és szakmai alázatot tanúsítva az együttes átvészelte a legrosszabbat, frontemberük elvesztését és a hagyományok megtartása mellett máig aktívan folytatta a munkát. Az akkor már régóta a zenekarral dolgozó Halász Gábor lett a Republic gitárosa, Boros Csaba basszusgitáros pedig előre lépett a mikrofonhoz. A zenekar azóta is mindent megtesz, hogy a lehető leghitelesebben továbbvigye az eddigi örökséget, és folytassa a banda történetét.

„Hogy miképp lehet egy ilyen formátumú egyéniség után ezeket a dalokat egyáltalán elénekelni? Nagyon nehezen. Nem fizikálisan, hanem lelkileg

– mondja frontember. Időbe tellett, hogy összeszedjük a gondolatainkat, a legújabb lemezeinken és a fellépéseken már ezeket közvetítjük, de Cipő minden koncertünk szerves része a mai napig. A koncert első és utolsó dala mindig az övé, az ő hangja csendül fel, és ez így is marad. A zenekar a 2010-es években hagyományai megtartása mellett tudott tovább fejlődni.”

Az új management minőségi szemléletváltása egy mai, professzionális produkciót állított színpadra. Friss albumaik továbbra is stabilan platina státuszt érnek el és az olyan új slágerek, mint a Kimondom a neved, a Valódi, vagy a Ha igaz lenne tökéletesen harmonizálnak az örökzöldekkel. Néha az új generáció képviselőivel is sikeres közös projekteket szülve, mint például a New Level Empire vagy a Bagossy Brothers Company.

A Republic mára a magyar könnyűzene igazi veteránja. Nagysikerű koncertjeik és dalaik üzenetét a lehető legegyszerűbb formában igyekeznek eljuttatni a közönséghez. Amit csinálnak se nem pop, se nem rock, se nem népzene, de a lényeg, hogy mindenkié – vagy ahogy ők mondják: lakossági beat!

Bővebb információk ITT

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Óriási kerti parti a Városliget fái alatt: négy napon át tart idén a Rosalia Borpiknik
Borfesztivál piknikhangulatban, street food, élőzene és esti bulik – május végén ismét megtelik élettel a Városliget. A Rosalia idén még több programmal, új kiállítókkal és sokféle gasztroélménnyel várja a látogatókat.

Nemsokára újra kezdetét veszi az óriás kerti parti a Városliget hatalmas fáinak árnyékában – és idén először négy teljes napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat. A Rosalia Borpiknik május 29. és június 1. között hív mindenkit egy korty nyárra: roséval, pezsgéssel, piknikezéssel és hajnalig tartó bulikkal.

Ismét megelevenedik Budapest egyik leglazább fesztiválja, ahol a rosék, habzók, pezsgők és gyöngyözők mellett a gasztroélményeké és az élő zenéé a főszerep.

Idén először négy napon keresztül élvezheted a kertiparti hangulatot, és ha szereted az újdonságokat, idén bőven lesz mit felfedezni!

Új borok, új kiállítók, új pohárdizájn

A Rosalián idén is a legjobb borvidékek hozzák el friss tételeiket, de most több újonc is bemutatkozik. Az etyeki Optimus Winery például tradicionális pezsgővel debütál, a Prosecco Shop különleges hazai és külföldi kínálattal készül, míg a Champagne for You a francia elegancia szerelmeseinek hozza el a nagy pezsgőházak prémium tételeit. A Villányi- és Pécsi borvidékről a KOVACSHARMAT és a Mikeházi Pincészet érkezik, Tokajból a Tibor Családi Szőlőbirtok mutatja be a Sárgamuskotály, Hárslevelű és Furmint fajták különlegességeit, míg Szekszárdról a fiatal Nyikos Pincészet borait kóstolhatjuk. Külön ínyencség a Lajos-Király Manufaktúra, amely zamatos, ribizlialapú kézműves italokkal teszi még színesebbé a borospalettát.

Az idei pohárkollekció új köntösben érkezik: visszatér a korábbi kedvenc, a kis herceg, és bemutatkozik egy jógapózban feszítő francia bulldog is.

Ha pedig nem szeretnél új borospoharat, csak bérelj – és ha mégis „véletlenül” hazaviszed, a vissza nem váltott poharak ára jótékony célra megy: az Agenor Civil Állatvédő Egyesület és az Aktív Siómenti Egyesület állatmentő munkáját támogatod vele.

Díjnyertes borok a VinAgora standnál

A boros palackokon feltűnő éremmatrica sokaknak ismerős – a Rosalián most meg is kóstolhatod, mit rejtenek ezek a rangos elismerések. A VinAgora Nemzetközi Borverseny standján a látogatók belekóstolhatnak a díjazott tételekbe, a Deluxe csomagot vásárlók pedig egy versenybort is megízlelhetnek, miközben szakértők mesélnek a borverseny kulisszatitkairól.

A 26. alkalommal megrendezett VinAgorára idén 931 hazai és nemzetközi minta érkezett – ezek közül sok kincs a Rosalia boros kiállítói között is feltűnik. Emellett a standon bemutatkozik a Fajta Fókusz program is: különleges kóstolókon ismerheted meg a Kékfrankos és a Sauvignon blanc sokszínű világát, a borászok személyes történetein és boraikon keresztül.

Street food-mennyország

Természetesen a bor mellé enni is kell – méghozzá jól.

A Rosalia gasztrokínálata évről évre egyre izgalmasabb, és 2025-ben is bőven lesz mit megkóstolni.

A Raclette by Lili standján lágyan olvadozó alpesi sajt csurog ropogós bagettre, amit prémium feltétek koronáznak meg. A Zing Burger idén is hozza szaftos, balatonfenyvesi Angus marhahúsos burgerét, míg a Nemo Fish & Chips ropogós bundában kínál vajpuha tengeri herkentyűket, tintahal karikákat és fish & chipset. A klasszikus fesztiválkonyha hívei sem maradnak éhen: az Országkonyha lepényeket, frissensülteket és lángost készít hagyományos recept szerint. Az olasz életérzésre vágyóknak a Pizza ME friss, ropogós, minőségi alapanyagokból készült pizzaszeletei ajánlottak, míg a texasi BBQ-fanatikusok a Smokey Monkies BBQ standjánál találnak legalább negyed kilós húsadagokat, karakteres szószokkal. Aki a Balkán ízeire vágyik, annak a Csevapivo délszláv klasszikusai – csevap és pljeskavica – idézik meg a nyaralások hangulatát. A magyaros vonalat a Dr. Ignácz Kolbász Manufaktúra képviseli füstölt szalonnáival és házi kolbászaival.

És akkor még nem beszéltünk az édesszájúakról. Őket a Waffle Dog várja buborék- és belga gofrival, milkshake-variációkkal, a Bolka Desszert Butik pedig nyárra hangolt jégkrémcsodákkal, bogyós gyümölcsökkel, bodzavirággal, habzó borral. Aki inkább hagyományos finomságokra vágyik, annak ott vannak a helyben sült pogácsák és a Vitéz Kürtös faszénen sült, illatozó kürtőskalácsai.

Élőzene, DJ-k és szabadtéri bulik

A Rosalia Borpiknik nemcsak borban, hanem zenében is erős. A Városliget fái alatt délutánonként élő koncertek alapozzák meg a hangulatot, estére pedig igazi szabadtéri bulivá alakul a Rosalia színpada – mindezt a borozás, beszélgetés és táncolás tökéletes háttereként.

Május 29-én, csütörtökön a Hász Eszter Trió nyitja a sort, majd SaxoDj fokozza a hangulatot. Este DJ Lleo veszi át a lemezjátszót, amit a Chill PULP Open Air programja koronáz meg.

Május 30-án, pénteken a Kodachrome zenekar hozza el a lazulós indie vibe-okat, őket követi a pörgősebb Dirty Slippers, az estét pedig DJ BakaSzabi indítja be, amit a Big Open Air Party Vol. 1. zár le hajnalig tartó bulival.

Szombaton, június 1-jén már kora délután DJ Gump indítja a zenés programokat, 15 órától pedig a gyerekeké a főszerep: jön a Kispárna Mesezenekar „Mandula világgá megy” című koncertje. A hangulatot ezután a Boheme Acoustic, majd a Retro Mánia DJ fokozza, este 9-től pedig jöhet a Big Open Air Party Vol. 2. – garantált tánc hajnalig.

A vasárnap, június 2-án már könnyedebb tempóban telik: délután Boheme Acoustic hozza a nyugodt dallamokat, 16 órakor Paár Julcsi családi mesekoncertje, a Kerekerdő varázsol el kicsiket és nagyokat, a zenei műsort pedig 17:30-kor a Balkán Popup zárja lendületes ritmusokkal.

Rosalia Lounge – ahol mindig történik valami

A Rosalia legpezsgőbb helyszíne kétségkívül a Rosalia Lounge sátor, ahol egész nap pörögnek az események. Napközben a Le Troquet standjánál francia falatok, borok és pezsgők kóstolhatók, a kialakított chill zónában pedig nagyobb baráti társaságok is kényelmesen letelepedhetnek egy kis borozós lazulásra.

A nappali programokat élőzene, pop-up borkóstolók és angol nyelvű masterclassok színesítik, estétől pedig a DJ-k veszik át az irányítást: jönnek a PULP rendezvénysorozat elektronikus bulijai, amelyek garantálják a hajnalig tartó táncot. A Rosalia Lounge területére a belépés ingyenes, ahogy a kóstolókon való részvétel is – de érdemes időben érkezni, ha nem akarsz lemaradni semmiről.

A nyári esték csúcspontját a PULP open-air partyk jelentik, ahol hazai és külföldi DJ-k – többek között Falcao, Dániel Móritz, Szilvia Szimon és Florentin Mochet – gondoskodnak a fesztivál legpörgősebb ritmusairól.

Mozgás roséval? Igen! Jön a borjóga

A Rosalia egy igazán különleges élménnyel is készül azoknak, akik nemcsak a borospoharat, hanem a jógaszőnyeget is szívesen kézbe veszik. A borjóga – vagyis a jóga és a borkóstolás kreatív fúziója – az egyik legtrendibb lazító program, ami egyszerre mozdítja meg a testet, kapcsolja ki az elmét és csal mosolyt az arcokra. A koncepció pofonegyszerű, de épp ettől zseniális: miközben könnyed mozdulatokkal egyensúlyozol a jógapózokban, egy-egy korty roséval jutalmazhatod meg magad.

Itt nem az a cél, hogy tökéletes legyen az ászana, hanem hogy jól érezd magad. A borjóga feltöltődés barátnőkkel, párokkal, kezdőknek és rutinos jógázóknak is – mindenki számára élvezhető, aki szeretne egy kicsit kikapcsolódni a zöldben, a napfényben, egy pohár bor társaságában.

A 60 perces foglalkozásokat a Soulty Yoga oktatója vezeti, szombaton és vasárnap, a fesztivál nyitása előtt fél órával kezdődnek. A részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött: szükséged lesz egy 2025-ös, online megvásárolt Deluxe pohárcsomagra. A helyszínen pedig minden adott a teljes élményhez: kölcsön borospohár, benne friss és üde rosé, egy palack ásványvíz, és ha kell, jógaszőnyeg is vár rád.

Kreatív Kuckó: ahol a gyerekek is fesztiváloznak

A gyerekekről sem feledkezik meg a Rosalia. A Kreatív Kuckó szombaton és vasárnap egész nap várja az alkotni vágyókat:

készíthetnek faékszereket, parafadugóból játékokat, zseníliadrótból állatfigurákat, szőlővesszőből képkeretet, mini hangszereket, tarisznyát vagy festhető gipszmintákat is.

A szélcsengők és fenntartható kézműves tárgyak garantáltan hazakerülnek a gyerekszobába. Arcfestés, csillámtetkó és sok nevetés is biztosan lesz.

Szombaton a Kispárna Mesezenekar ad koncertet, vasárnap pedig Paár Julcsi hozza el a Kerekerdő mesekoncertjét a legkisebbek örömére.

Kutyásoknak is lesz program – tréning, show és örökbefogadás

A Rosalia a négylábú vendégekre is gondolt. Szombaton és vasárnap a Jókutya Kutyaiskola izgalmas bemutatókkal, foglalkozásokkal és Dog Dancing produkcióval várja az érdeklődőket. A gazdik kipróbálhatják kutyájukkal a Hoopers pályát, részt vehetnek a helyben maradási versenyen, sőt új vezényszavakat és trükköket is elleshetnek a trénerektől.

A gyerekek közben megsétáltathatják vagy megszeretgethetik a kutyaiskola barátságos tanoncait – és akár egy örökbefogadással is hazavihetik életük első (vagy újabb) kutyusát.

Vasárnapi Rosalia Brunch

A Rosalia zárónapján, június 1-jén kerül sor a fesztivál egyik legnyugodtabb, mégis különleges programjára: a Rosalia Brunch-ra, amely 11 és 14 óra között várja azokat, akik szeretnék stílusosan megkoronázni a hétvégét.

A brunch nem más, mint egy kényelmesen elnyújtott piknik a liget fái alatt – egy pléden heverészve, jó társaságban, egy pohár habzó, gyöngyöző vagy rozéborral a kézben.

A „Rosalia Brunch” feliratú zászlóval megjelölt standoknál külön ehhez az alkalomhoz készült gourmet falatokat kínálnak, amelyek tökéletesen passzolnak a könnyed fehérekhez, rosékhoz és pezsgőkhöz.

Ha vágysz egy kis szabadtéri kényeztetésre, érdemes korán érkezni: keress egy árnyékos fa alatti helyet, engedd, hogy a lombok közt átszűrődő napfény megcsillanjon a poharadban, és add át magad a „slow living” életérzésnek. Innen már csak egy finom falat, egy baráti beszélgetés és egy kis háttérzene hiányzik ahhoz, hogy azt mondd: ez a nap így tökéletes.

Egy korty nyár, amit nem érdemes kihagyni

A Rosalia nemcsak egy borfesztivál – sokkal inkább a nyár első igazi ünnepe. Egy hely, ahol a piknikkosár mellé jó társaság, különleges ízek, zene és élmények is járnak. Akár egy pohár roséval a kézben lazítanál a fűben, akár hajnalig táncolnál a Lounge-ban, akár a gyerekeket, a kutyát – vagy mindkettőt – is hoznád, a Rosalia idén is gondoskodik róla, hogy mindenki megtalálja a saját nyárindító pillanatait.

Rosalia Borpiknik

Helyszín: Városliget

Május 29. (csütörtök): 15:00 – 24:00

Május 30. (péntek): 15:00 – 24:00

Május 31. (szombat): 11:00 – 24:00

Június 1. (vasárnap): 11:00 – 20:00

A belépés ingyenes!

Kóstoláshoz pohárvásárlás vagy -bérlés szükséges.

A rendezvény fizetőeszköze a Festipay kártya, de a legtöbb bankkártyát is elfogadják.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
A legjobb programok, fesztiválok országszerte, itt a 2025-ös programajánló
Cikkünkben sorra vesszük a hazai nagyrendezvényeket. Számtalan fesztivál, program szerepel a palettán idén is.

A legjobb programokat keresed? Pezseg az ország a jobbnál jobb fesztiváloktól, hétvégi falunapoktól és szabadtéri rendezvényektől 2025 nyarán és őszén is – a zenétől a gasztronómiáig.

Cikkünkben végigvesszük a legfontosabb eseményeket, top fesztiválokat, és megmutatjuk, milyen élmények várnak rád Budapesttől a Balatonig, a Dunakanyartól a Pannonhalmi dombokig.

Alább tehát a folyamatosan bővülő programajánlónk, amelyben a magyar fesztiválokra, elsősorban a zenei és kulturális rendezvényekre és programokra fektetjük a hangsúlyt.

Budapesti Tavaszi Fesztivál - április 29. – május 12., Budapest

A Budapesti Tavaszi Fesztivál hosszú évek óta az egyik legnívósabb kulturális esemény, amely a főváros ikonikus helyszínein zajlik. A fesztivál programjában klasszikus zenei koncertek, operaelőadások, kortárs táncelőadások és kiállítások is helyet kapnak. Olyan világhírű művészek és együttesek lépnek fel, akik garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak a látogatóknak. Ha szereted a művészetet és a kultúrát, ez az esemény kötelező program tavasszal!

A Budapesti Tavaszi Fesztivál Magyarország egyik legnagyobb kulturális fesztiválja

Dunakanyar Fesztivál - május 10., Dunakanyar

Fedezd fel és ismerd meg a csodálatos, egyedülálló Dunakanyart egy sor programon keresztül! Május 10-én ugyanis kezdődik ország egyik legnépszerűbb családi rendezvénye, a Dunakanyar Fesztivál. A Nagymaros-bázisú esemény célja, hogy minél több vendéget csábítson erre a vadregényes, tündérmesébe illő vidékre. Idén is szuper hétvégi programokon vehettek rész, lesz egy óriási Be Massive-buli és egy Gryllus Vilmos-koncert is.

A Dunakanyar Fesztivál célja a helyi települések szépségeinek bemutatása az itt élő közösségek bevonásával.

Artmozik Éjszakája - május 17., Budapest

Artmozik Éjszakája május 17-én — Reggelig tartó vetítéssorozattal vár a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán mozi Budapesten

A rendezvények, fesztiválok között az egyik legizgalmasabb az egyéjszakás mozikaland május 17-én a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán mozik részvételével.

Minden filmrajongónak májusban érdemes hosszú éjszakára készülni, hiszen a budapesti art mozik legjava reggelig tartó vetítés sorozattal várnak. Ahogyan az elmúlt években is, most is elég egyetlen karszalagot vásárolnod, amivel bármelyik film május 17-én megnézhető.

A karszalag a mozik pénztárában és weboldalukon 6200 forintért (mindössze két mozijegy áráért) vásárolható meg.

A karszalag mellé 200 perc MOL Bubizásra váltható kupon is jár, amelyet az Artmozik éjszakája alatt 18:00-tól és másnap reggel 6:00-ig lehet beváltani.

Budapest100 – A város nyitott házai - május 22-24., Budapest

Az egyik legizgalmasabb fővárosi esemény, a Budapest100 építészeti-kulturális fesztivál idén különösen szívünkhöz közel álló témát boncolgat: május 22–25. között a városi zöldfelületekre fókuszál. Nemcsak a közparkok kerülnek reflektorfénybe, hanem az is, hogyan járulhatnak hozzá a lakók és lakóközösségek saját környezetük zöldítéséhez. A fesztivál hagyományosan a nyitott házak programjáról ismert, és ezúttal olyan titkos kertek és belső udvarok tárulnak fel a látogatók előtt, amelyek igazi zöld szigetekként törik meg a városi betondzsungelt.

A Budapest100 építészeti-kulturális hétvége, ami közelebb hozza egymáshoz a városlakókat. 2025. május 22-25. között a városi zöldfelületeket, belső udvarokat, kerteket, zöld gangokat, és az azokat gondozó közösségeket ünnepeljük.

Gourmet Fesztivál - május 23-25., Budapest

Fűszerezd meg az idei tavaszt ízekkel, illatokkal, különleges zamatokkal a gasztrofesztiválok legfontosab eseményén! A megszokott időben és helyszínen, május utolsó hétvégéjén a Millenárison lesz az ország legfinomabb rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Idén közkívánatra három helyett újra négy napon át, május 22-25. között látja vendégül a gasztronómia szerelmeseit.A rendezvény vezérmotívuma idén a “kedvencek” lesz, így az ország legjobb séfjei és szakemberei ezúttal kedvenc alapanyagaikat, termelőiket, ételeiket és ezzel együtt saját személyes történeteiket hozzák majd magukkal.

A helyszínen több mint hetven étterem, cukrászda és más kulináris vállalkozás kínál számodra egyedülálló fesztiválmenüt, amelyben te is megtalálhatod a saját kedvenceidet, legyen az hazai klasszikus, trendi nemzetközi fogás vagy újhullámos desszert.

Marad a tavaly debütált pénztárcabarát kategória, ezért a legtöbb kiállító 2.500 Ft alatt is kínál kóstolni valókat. A Gourmet itallapjáról idén sem hiányoznak majd a legjobb hazai és külföldi pezsgők, borok, koktélok, sörök és pálinkák, egyúttal tovább nő az alkoholmentes italok kínálata is.

Ahol minden falat egy történet: találkozz az ország legjobb séfjeivel és kóstold meg kedvenceiket – csak a Gourmet Fesztiválon, május 22–25. között a Millenárison!

Budapest Beer Week - május 26 - június 1., Budapest

A tavasz egyik kiemelkedő gasztroeseménye a nemzetközileg is elismert Budapest Beer Week, amely idén is a Dürer Kertben várja a sörkedvelőket. A hazai top főzdék mellett a világ minden tájáról érkező sörfőzdék legizgalmasabb tételeit is megkóstolhatjuk. Május 26. és június 1. között a sörkultúra ünnepe több helyszínen is zajlik, míg a Dürer Kertben a kóstolónapokat koncertek és bulik teszik még emlékezetesebbé.

A BPBW Budapest Beer Week egy teljes héten át tartó nemzetközi kraft sörfesztivál csapfoglalásokkal, koncertekkel és szakmai programokkal

Múzeumok Éjszakája - június 21., Budapest

Június 21-én ismét életre kelnek a múzeumok, könyvtárak és kiállítóhelyek országszerte, hiszen ekkor érkezik az év leghosszabb éjszakája, a Múzeumok Éjszakája. Ezen az estén minden a felfedezésről szól: késő estig nyitva tartó kiállítások, rendhagyó tárlatvezetések, interaktív programok és izgalmas kulturális kalandok várnak rád. A látogatók betekinthetnek a múzeumok kulisszatitkaiba, megismerhetik a kiállítások rejtett történeteit, kipróbálhatják magukat különféle szabadulószobákban vagy akár egy kódfejtő vetélkedő résztvevőiként tehetik próbára tudásukat.

Az este hangulatát élő koncertek, fényfestések és különleges művészeti performanszok teszik még varázslatosabbá, miközben a gasztronómiai élmények sem maradnak el, hiszen több helyszínen bor-, csokoládé- és különféle ételkóstolók várják az ínyenceket. Akár egy történelmi felfedezőtúrán vennél részt, akár egy titkos alkimistalaborba kukkantanál be, ezen az éjszakán minden lehetséges. A részletes program június elején érkezik, addig is érdemes elmenteni a dátumot, mert ez az éjszaka minden érzékszervedet rabul ejti, és kihagyhatatlan élményeket tartogat.

A hétvégi falunapok, fesztiválok, 2025-ös programok közül kiemelkedik a Múzeumok Éjszakája június 21-én

Rosalia – május 29. - június1., Budapest

A Rosalia Fesztivál 2025-ben is elhozza a nyár ízeit és hangulatát Budapest szívébe! Május 29. és június 1. között a Városliget festői környezetében vár minden borkedvelőt a hangulatos borpiknik, ahol kiváló rosék, habzó- és gyöngyözőborok, pezsgők, valamint könnyed fehér- és karakteres vörösborok is kóstolhatók. Az élményt ínycsiklandó gasztronómiai fogások teszik teljessé, miközben a színpadon népszerű hazai előadók gondoskodnak a fesztiválhangulatról.

A Rosalia nemcsak a borrajongóknak szól – a családokat kreatív kézműves foglalkozások és vidám gyerekprogramok várják, így a legkisebbek is élvezhetik a nyárköszöntő ünnepet. Akár egy pohár rosé mellett lazítanál a barátokkal, akár egy pezsgőt kortyolgatnál romantikus hangulatban, vagy egy családi pikniket tervezel a szabadban, itt mindent megtalálsz. A Rosalia Fesztivál igazi kis oázis a város szívében, ahol a borok, a zene és a közös élmények összefonódnak egy felejthetetlen hétvégére.

Május 29. és június 1. között a Városliget festői környezetében vár minden borkedvelőt a hangulatos Rosalia borfesztivál és borpiknik

ART Piknik - június 14-15., Pannonhalma

Az ART Piknik a gasztronómia és a művészet találkozása, ahol az ország legkiválóbb éttermei és több mint hatvan termelő kínálja portékáit. A Pannonhalmi Főapátság festői környezetében megrendezett esemény célja, hogy összekapcsolja a kulináris élvezeteket a művészeti élményekkel. A látogatók megkóstolhatják a legfinomabb ételeket és borokat, miközben zenei és színházi előadásokat élvezhetnek. A programban szerepelnek továbbá kézműves foglalkozások, kiállítások és vezetett túrák is, amelyek során a résztvevők megismerhetik a helyi kultúrát és hagyományokat. Az ART Piknik ideális választás azoknak, akik szeretnék egy hétvégén átélni a művészet és a gasztronómia harmóniáját egy különleges helyszínen.​

A hétvégi falunapok, rendezvények és szabadtéri programok között különleges a pannonhalmi art piknik fesztivál

Everness Fesztivál - június 24–30., Siófok-Sóstó

Kapcsolj ki, hogy végre igazán befelé kapcsolódhass – az Evernessen önmagaddal találkozhatsz!

Az Everness Fesztivált a testi-lelki feltöltődés jegyében rendezik meg minden évben a Balaton partján. A fókuszban a tudatosság, az önismeret és a környezetvédelem áll. A programok között szerepelnek jógaórák, meditációs foglalkozások, előadások és workshopok, amelyek segítenek a belső egyensúly megtalálásában. Emellett zenei koncertek, tánc- és mozgásprogramok is várnak. A fesztivál különlegessége, hogy egy olyan közösségi teret hoz létre, ahol megoszthatjátok a tapasztalataitokat és tanulhattok egymástól. Az Everness Fesztivál ideális választás azoknak, akik szeretnék elmélyíteni önismeretüket és kapcsolatukat a természettel.​

Az Everness nem csak egy fesztivál, hanem egy életérzés – tölts el hat napot egy olyan közegben, ahol a harmónia nem álom, hanem valóság.

Fishing on Orfű - június 25-28., Orfű

A Fishing on Orfű egy könnyűzenei fesztivál, amely a Pécsi-tó melletti Panoráma Kempingben kerül megrendezésre. A rendezvény a természet szerelmeseinek is ideális, hiszen a festői környezetben a zenei programok mellett lehetőség nyílik túrázásra, biciklizésre és strandolásra is. A fesztiválon elsősorban magyar zenekarok lépnek fel, de évről évre egyre több nemzetközi előadó is színesíti a programot. A családias hangulatú rendezvény különlegessége, hogy a látogatók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a fellépőkkel, és egyedi élményekkel gazdagodhatnak. A Fishing on Orfű azoknak ajánlott, akik szeretnék ötvözni a zenei élményeket a természeti kikapcsolódással.​

A Fishing on Orfű a legbarátságosabb magyarországi nyári fesztivál

Örvényesvölgy Fesztivál - június 27–29., Zalacsány

Az Örvényesvölgy Fesztivál a zalai dombok között megbúvó különleges esemény, amely egyedülálló hangulatával és nemzetközi fellépőivel várja a látogatókat. A fesztivál célja, hogy a természet közelségében kínáljon kulturális és zenei élményeket, miközben a résztvevők felfedezhetik a helyi hagyományokat és gasztronómiát. A programok között szerepelnek koncertek, színházi előadások, filmvetítések és kézműves foglalkozások is.Az Örvényesvölgy Fesztivál ideális választás azoknak, akik szeretnék elkerülni a nagy tömeget, és egy bensőségesebb, természetközeli fesztiválélményre vágynak.

Örvényesvölgy Fesztivál június 27-29-én tökéletes program azoknak, akik szeretnék elkerülni a nagy tömeget

Kolorádó Fesztivál - július 2-5., Budapest

A Kolorádó Fesztivált a budai hegyekben, Nagykovácsi közelében rendezik, és a szabadság, természetközeliség jegyében szervezik a programokat. A fesztivál célja, hogy a városi életből kiszakadva erdei környezetben nyújtsanak nektek kulturális és zenei élményeket. Különböző zenei stílusokkal találkozhattok, hiszen a fellépők között szerepelnek alternatív, elektronikus zenei és világzenei előadók is. Emellett művészeti installációk, workshopok és közösségi programok is színesítik a kínálatot. A Kolorádó Fesztivál különlegessége, hogy a természet közelségét ötvözi a kulturális sokszínűséggel, így egyedi élményt nyújt a résztvevőknek.

Kolorádó Fesztivál 2025-ben július 2 és 5 között, Nagykovácsi közelében

VéNégy Fesztivál - július 2-5., Nagymaros

A VéNégy Fesztivál 2025-ben július 2–5. között várja a látogatókat Nagymaroson, a Duna-parton. A fesztivál a visegrádi országok kulturális kapcsolatainak erősítésére fókuszál, miközben színes programkínálatot nyújt.

A zenei színpadon olyan fellépők gondoskodnak a hangulatról, mint Analog Balaton, Bëlga, Blahalouisiana, Elefánt, Quimby, Co Lee, Dzsúdló és a 4S Street. A fesztivál részeként színházi előadások, utcaszínházi produkciók és nemzetközi művészek bemutatkozása is helyet kap. Emellett sportolási lehetőségek, kreatív workshopok és helyi gasztronómiai finomságok várják az érdeklődőket.

A Dunakanyar festői környezetében zajló VéNégy Fesztivál egyszerre kínál zenei, színházi és kulturális élményeket egy természetközeli, családbarát közegben. Jegyek elővételben kaphatók a fesztivál hivatalos oldalán.

A VéNégy Fesztivál 2025-ben július 2–5. között várja a látogatókat Nagymaroson, a Duna-parton.

Bánkitó Fesztivál - július 9–12., Bánk

A Bánkitó Fesztivál az ország legnagyobb emberközeli kisfesztiválja, amely 2025-ben tizenhatodik alkalommal várja a kiszakadni vágyókat Bánkon. A fesztivál évről évre erős közlésekkel irányítja közönségének figyelmét valamilyen fontos témára; idén az "OUT OF OFFICE" az iroda elhagyására szólít fel – jelentsen ez valódi vagy absztrakt tereket. ​

A Bánki-tó partján júliusban többek között a 30Y, az Elefánt, a Platon Karataev és Kolibri is kicsekkol a rendszerből. A fesztivál különlegessége, hogy nemcsak egy zenei esemény, hanem egy közösség is, ahol sok független alkotó számára ez az egyetlen olyan kulturális rendezvény, ahol a munkáját több ezer fiatal elé tudja tárni.

Hétvégi fesztiválok, legjobb programok érdekelnek 2025 nyarán? Irány a Bánkitó Fesztivál júliusban!

EFOTT - július 9–13., Velence

Az EFOTT Magyarország legnagyobb felsőoktatási fesztiválja, amely évről évre több tízezer egyetemistát és főiskolást vonz. A fesztivál célja, hogy a fiatalok számára tartalmas kikapcsolódást és szórakozást nyújtson, miközben lehetőséget biztosít a különböző egyetemek és főiskolák hallgatóinak a találkozásra és a közös élmények megélésére. A 2025-ös EFOTT programja rendkívül sokszínű lesz, hiszen a zenei fellépők mellett számos sport- és kulturális program is várja a látogatókat. A Velencei-tó partján megrendezett fesztivál különlegessége, hogy a strandolás és a fesztiválozás élményét ötvözi, így a résztvevők nappal a tóban hűsölhetnek, este pedig a koncerteken bulizhatnak. Az EFOTT ideális választás azoknak, akik szeretnék egyesíteni a nyári pihenést a pezsgő fesztiválhangulattal.​

Az EFOTT, a főiskolások és egyetemisták fesztiválja 2025-ben Velencén lesz

Művészetek Völgye - július 18–27., Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd

A Művészetek Völgye Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja, amely a Balaton-felvidék három festői falujában kerül megrendezésre. A fesztivál célja, hogy a művészetek széles spektrumát mutassa be, így a látogatók találkozhatnak színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, képzőművészeti kiállításokkal és zenei koncertekkel egyaránt. A 2025-ös évben a fesztivál programja különösen gazdag lesz, hiszen számos hazai és nemzetközi művész mutatkozik be. A fesztivál különlegessége, hogy a programok nagy része szabadtéren, a természet közelségében zajlik, ami különleges atmoszférát teremt. Emellett a helyi gasztronómia is kiemelt szerepet kap, így a látogatók megkóstolhatják a környék jellegzetes ételeit és borait. A Művészetek Völgye ideális azoknak, akik szeretnék ötvözni a kulturális élményeket a pihenéssel és a természeti szépségek felfedezésével.

Rendezvények, fesztiválok: a Művészetek Völgye Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja a Balaton-felvidéken

Sziget Fesztivál - augusztus 6–11., Budapest

A Sziget Fesztivál Európa egyik legnagyobb zenei és kulturális rendezvénye, amely évente több százezer látogatót vonz a világ minden tájáról. A fesztivál különlegessége, hogy egy egész hétre egy önálló "szabadság szigetévé" alakul, ahol a zene mellett számos művészeti és kulturális program várja a résztvevőket. A 2025-ös évben olyan világhírű előadók lépnek fel, mint Chappel Roan, Charli XCX és Nelly Furtado. A fesztivál területén több színpad és helyszín található, amelyek különböző zenei stílusokat és műfajokat képviselnek, így mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebb programot. Emellett különleges installációk, művészeti kiállítások és interaktív programok teszik még színesebbé az élményt. A Sziget Fesztivál nemcsak a zene, hanem a közösségi élmények és a kulturális sokszínűség ünnepe is, ahol a világ minden tájáról érkező emberek találkozhatnak és oszthatják meg élményeiket.

Legjobb programok, rendezvények, fesztiválok közt keresgélsz? Csekkolj be a Sziget Fesztiválra augusztusban!

Csabai Kolbászfesztivál - október 23-26., Békéscsaba

A Csabai Kolbászfesztivál Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb gasztronómiai rendezvénye, amit a híres hungarikum és Európai Unió által is védett csabai kolbászra alapozva rendeznek meg Békéscsabán. A fesztivál az összetartozásról, az értékek, tradíciók megőrzéséről és ápolásáról szól. A látogatók a kulináris élvezeteken, a kézműves termékek, a különleges házi és kisüzemi készítésű füstölt kolbászok, a pálinka, a bor és a rétes kóstolásán túl, többek közt disznóvágás bemutatókat, kolbászgyúró versenyeket is megtekinthetnek. Több helyszínen, mind a négy nap a magyar művészeti és zenei élet kiválóságai gondoskodnak a színvonalas szórakoztatásról, de a gyerekeket is gazdag programok is várják.

A Csabai Kolbászfesztivál Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb gasztronómiai rendezvénye, amit a híres hungarikum és Európai Unió által is védett csabai kolbászra alapozva rendeznek meg Békéscsabán

Akár egy pohár rozét kortyolsz árnyas fái alatt, akár a legütősebb koncertélményeket keresed, 2025 Magyarországon a fesztiválok éve lesz. Mentsd el ezt a cikket, küldd el a barátaidnak is, és tervezzétek meg a nyarat – garantáltan találtok kihagyhatatlan programokat!

Neked melyik a kedvenced a 2025-ös magyar fesztiválok közül? Melyiket várod?

Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Gyereknap 2025: programok Budapesten és vidéken
A gyereknapi programok 2025-ben is könnyed kikapcsolódást nyújtanak az egész családnak. Országszerte válogattunk a gyermeknapi program kínálatból, ezek közül több is ingyenes vagy kedvezményesen látogatható.

Mikor van gyereknap 2025-ben?

Idén mikor van gyereknap? Május 25-én, vasárnap ünnepeljük a gyereknapot, amit minden évben a gyerekeknek szentelünk.

2025-ben is számtalan gyereknapi program vár benneteket. Néhány rendezvény azonban több napos lesz, vagy más időpontban szerveznek mini fesztiválokat, családi programokat a gyermeknaphoz kapcsolódóan, ezért érdemes átböngészni listánkat.

Gyereknap Budapest 2025 – Fővárosi programok

Gyereknap Margitsziget 2025. május 24. szombat

Budapest gyerekprogramjai közt közt minden évben sikert aratnak a margitszigeti gyereknapi műsorok. A Margitszigeti Szabadtéri Színház május 24-én új kalandra hívja a gyerekeket! Meselényekkel találkozhatnak az ogre mocsárban, bekukucskálhatnak a nyúl üregébe, és rakétát lőhetnek ki a földönkívüliekkel!

A gyereknapi program részeként a kicsik meghallgathatják Pepe Manó meséit, a nagyobbak részt vehetnek az ELTE csillagászainak előadásán. Este pedig a család megnézheti a Margitszigeti Színházban az E.T. – A földönkívüli című darabot.

Részletek: ITT.

Gyereknap 2024-ban Budapesten is sok izgalmas programmal készül többek közt a Margitszigeten, a Marczibányi téren, a Bókay Kertben és a Városligetben
MÜPA - Pályi Zsófia

Gyereknapi program a Vasúttörténeti Parkban - május 24 - 25.

A budapesti Vasúttörténeti Parkban is lesznek gyerekprogramok két napon át, május 24-25. szombaton és vasárnap 10:00 – 18:00 között. Mire számíthasz? Lesznek koncertek, bűvészmutatványok, ügyességi játékok, játszósátor, vizes tetoválás, társasjáték sarok, közös tánc, a felnőteknek sminkelés, körömfestés hajformázás; és még sok más meglepetés!

Fellép többek között az Farkasházi Réka és a Tintanyúl, az Iszkiri zenekar, Kovácsovics Fruzsina és a Bóbita zenekar, de tartanak például meseolvasást is.

Részletek és árak: ITT

Városligeti Gyereknap 2025 - május 25 - 26.

Budapest gyermekprogramjai közül az egyik legérdekesebb a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyereknapi hétvégéje. Ingyenes gyerekműsorokkal, ugrálóvárakkal, arcfestéssel, többek közt Oláh Gergő, Tóth Abigél és Orbán Rudi koncerttel, valamint még sok-sok meglepetéssel rendezik meg a Városligeti Gyermeknapot.

Lesz internetsátor, interaktív játékok, Sportsziget, lovasterápiás bemutató, de kitelepül a Gyermekmentő mobil fogászati rendelője és a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet szűrőkamionja is. A rendőrség játékokkal és kutyás bemutatóval készül. Vasárnap a Nemzetek Utcájában nagykövetségek, kulturális intézetek mutatják be országuk hagyományait, gasztronómiai sajátosságait. Részletes programok ITT.

A Városligeti gyereknap programja 2025 május utolsó vasárnapján

2025-ös Gyereknap a Bókay-Kertben - május 25.

Hatalmas buli lesz a budapesti Bókay Kertben a családi és gyereknap alkalmából: koncertek, gólyalábasok, óriásbábok, ugrálóvár, arcfestés, kézműves foglalkozás, kézműves árusok sora és még sok meglepetés vár benneteket a gyermeknapon.

Hatalmas buli lesz a budapesti Bókay Kertben gyermeknapon, fellép a Neoton

A rendezvényen több fellépő is ad koncertet, többek közt: Halász Judit, Füredi Nikolett és Pál Tamás, a Gesarol, a Zanzibár, majd fergeteges bulihangulatot biztosít a Neoton.

A belépés ingyenes. Bővebben: ITT.

Íme, a program előzetese:

A gyerekeké a főszerep Budán, a Marczibányi téren

A Marczi Gyereknapon május 25-én délután 4 órakor indul a móka! A Marczibányi Téri Művelődési Központban a Rutkai Bori Banda mesevárat varázsol a színpadra: a koncert során a gyerekek egy képzeletbeli utazáson eljutnak Kukutyinba, kalózkodhatnak a Zsebtengeren, és ellátogathatnak a Citrom Cirkuszba is. A felnőtteknek is szóló, igényes dalszövegek mosolyt csalnak mindenki arcára.

Gyereknap Bikás Park 2025 - május 25.

Igazi tavaszi zsongásra számíthattok május utolsó vasárnapján a Bikás Parkban, hiszen aznap ünnepeljük Újbuda “születésnapját”. Egész napos rendezvénnyel készül a kerület, no és az ilyenkor szokásos szülinapi tortával.

A színpadon délelőtt a Kaláka, délután Náray Erika és a Budapest Jazz Orchestra lép fel, este pedig a Duckshell és a Quimby ad koncertet. A gyerekeket mesefoglalkozásokra viheted, de szórakoztatják őket zsonglőrök, bábelőadás, kutyás könyvbemutató, bűvészshow is. A sportosabbak jógázhatnak, zumbázhatnak, de hulahoppozással vagy aikidóval is próbálkozhatnak. Lesz arcfestés, kulcstartó készítés, társasjáték klub, kézműves-foglalkozások, dizájnvásár, mini vidámpark.

A programot ITT találod.

Gyermeknapi programok Budapesten a Bikás parkban

Gyereknapi vidámság Óbudán - május 25.

A Csobánka téren gyereknapi programokkal várják a kicsiket és a felnőtteket május utolsó vasárnapján. Budapest gyerekprogram kínálatából azért is érdekes, mert aznap solymászok is tartanak bemutatót. Az óbudai gyermeknapon fellép többek közt a Huzella Péter, a Cappucino zenekar, és de lesz bohócelőadás és óriásbuborék-fújás is.

A részleteket ITT találod.

Nagyszerű gyerek program Budapesten a gyereknapi vigasság Óbudán

Gyereknap 2025, vidéki programok

Balatonboglár Gyermeknap 2025

A Gyereknap Balatonboglár 2024. május 23-án pénteken lesz a Platán téren, ahol gyereknapi bemutatókkal, zenés családi műsorral és még sok-sok meglepetéssel várják a kicsiket és nagyokat. Program: ITT

Balatonboglári gyereknap 2025

Gyereknapi programok Budakalászon - május 24.

A budakalászi Kós Károly Művelődési Házban ingyenes gyerek programokkal készülnek. A színpadon a Majorka Színház meséje, a Kékfestőinas indítja a sort, majd egymást váltják a bemutatók: fellép a Lenvirág Táncegyüttes, a Wing Tsun Kung Fu Iskola és a Welldance S.E. Az estét a Belvárosi Betyárok zárják – zenéjük egyszerre tanító és szórakoztató, minden korosztály számára élvezetes.Részletes információk: ITT.

Budakalász gyereknap 2025

Budaörsi Repülőtéri Gyereknap 2024 - május 26.

Különleges programokkal várnak Budaörsön, ha imádjátok a repülést! Mobil kalandpályával, utazó planetáriummal, katonai járművekkel készülnek, a legkisebbeknek pedig a babajátszóban lesz helyük. Ha elég bátor vagy, sétarepülésen is részt vehetsz gyereknapon. Katonai kiállítás és óriásbuborék show is lesz; a gyerekprogramokon kívül a gasztroudvar is izgalmas lesz, finom ételekkel és italokkal. A belépés a budaörsi gyermeknapra ingyenes, részletek: ITT.

Dunaújvárosi Gyereknap 2024 Parázs Varázs - május 24-24.

A dunaújvárosi Alsó Dunapart gyönyörű környezetében, a Szalki-szigeten hatalmas vidámpark, koncertek, gyerekprogramok, gasztrosétány és kirakodóvásár vár. Fellépnek többek közt táncegyüttesek, lesz interaktív mese, gyermekmegőrző, szelfi automata, koncertet ad többek közt a BSW és Rúzsa Magdi. A részvétel ingyenes. Bővebben: ITT.

Városi Gyermeknapi Forgatag Szombathelyen 2025 - május 25.

Változatos programokra számíthat az, aki május 25-én vasárnap a szombathelyi AGORA Művelődési és Sportház gyereknapi délutánjára látogat el. Kipróbálhattok többféle játszóházat, részt vehettek csoportos játékokban, kézműves programokon. A Mesebolt bábszínház Lázár Ervin egyik klasszikus meséjét, a Szegény Dzsoni és Árnikát adja elő.  című klasszikusa a Mesebolt bábszínház előadásában.

Városi Gyermeknapi Forgatag Szombathelyen 2025 - május 25.

Gyereknapi program Gyulán - május 25.

A gyulai Göndöcs-kertben gyerekprogramok, gyerekkoncertek, ugrálóvár és légvár, vicces bicajok kipróbálása, játszóház, rajzverseny, motoros fotózás, óriástorta és még sok-sok meglepetés lesz. A rendezvény ingyenesen látogatható.

A programok közt szerepel többek közt a Kökény Matyi bábjáték, a Magyar Szablyavívó Iskola Békéscsabai tagiskolájának bemutatója és Apacuka koncert is szerepel. Részletesen: ITT.

A városi gyermeknapon Gyulán akár az óriástortát is meg lehet kóstolni
Fotó: VisitGyula

Hajdúszoboszlói Gyereknap 2025 - május 25.

Május utolsó vasárnapján a Szent István Park egy felejthetetlen élménytérré változik, ahol a családoké a főszerep! Ezen a napon a gyerekeké a pálya, és minden programunk azon van, hogy szívük szerint szórakozzanak! Találkozhatnak Bing nyuszival, Disney-mesehősökkel, a gólyalábasokkal, többek közt tanulhatnak zsonglőrködést, kérhetnek arcfestést és csillámtetoválást, és izgulhatnak Időmanó kalandjain.

Bővebb információ: ITT.

Hajdúszoboszlói gyermeknapi programok

Pilisvörösvár, Ligeti Lovarda, május 25.

Budaörsön a Ligeti Lovardában egész napos rendezvénnyel készülnek: lesz cukorágyú (háromszor is elsütik!), szörfszimulátor, kerékcsere Forma-1 módra, óriás sakk és memóriajáték is. A színpadon a napot Ringatóval indítják, majd koncertet ad Farkasházi Réka és a Tintanyúl, fellépnek táncegyesületek, érkezik a Kereplő Színház Ludas Matyival, és még egy bűvész is bemutatót tart. A kísérő programok között szerepel póni lovaglás, kézműves foglalkozás, arcfestés, zsíros kenyér és gofri is – becsületkasszás alapon.

Különleges Gyereknapi program Szarvason - május 24.

A Szarvas Gyereknap 2025-ös rendezvényén népszerű fellépők garantálják a hangulatot, mint például az Éberkóma, Mihályfi Luca, Jauri, a Kicsi Gesztenye Klub, a Ramazuri és Oszi Cica. A gyermekeket olyan programok várják, mint a vidámpark, a lovasbemutató, a táncos bemutatók, az arcfestés és a csillámtetoválás.  várja a kicsiket és szüleiket. Részletek: ITT.

Mezőtúri Gyereknap - május 25.

A mezőtúri Szabadság téren ingyenes, színes programokkal várják a gyermekeket és a felnőtteket gyereknap alkalmából. Bővebben: ITT.

Gyermeknap Mezőtúron 2025. május 25-én

Lajosmizsei Grillázs és Mézeskalács Majális és gyereknap - május 31.

A többi időponttól eltérően, május 31-én tartják a lajosmizsei Művelődési Házban az grillázs versenyt és vásárt. Ingyenes gyerekprogramok, rengeteg finomság és garantált jó hangulat várja a gyerekeket és a szüleiket ezen napon. Részletes információk: ITT.

2024 Gyereknap Szegeden - május 25.

A szegedi partfürdő ad otthont a gyermeknapi mulatságnak ebben az évben. Láthatjátok többek közt a Kövér Béla Bábszínház és a Léghajó Meseszínház előadását, lesznek koncertek, óriásbuborék-fújás, sárkányhajózás. Bővebben: ITT.

Gyereknapi programok Szentendrén - május 25.

A szentendrei Czóbel parkban többek között a Tusi bácsi sakkszakköre, rendőrségi bemutató, katonai fegyverbemutató, akadálypálya, arcfestés, zoknicsata és Rubik kocka bemutató és kertmozi is lesz. A programok ingyenesek.

Az eseményen fellép többek között a Diótörő Balettiskola, a Szentendrei Mozgásszínház, a No Comment Tánciskola, a Szentendre Táncegyüttes és a Makám együttes is. Részletek: ITT.

Gyereknapi programok Szentendrén is: várnak szeretettel Lurkóciába, Szentendre gyerekbirodalmába!
Fotó: Szentendrei Gyermeknap

Székesfehérvári Gyereknap - május 24 - 25.

Székesfehérvár Belvárosában Hetedhét Játékfesztivál, zenés-mesés színpadi programok, gólyalábasok, gyerekkoncertek és még sok meglepetés várja a családokat.

Többek között Gryllus Vilmos, Artúr Cirkusza, Kovácsovics Fruzsina szórakoztatja majd a közönséget a Városház téren. Lesz persze Hétpróba is: a kék pöttyös kisbögre új otthonát kell megtalálniuk a gyerekeknek. Az utcai játékelemek között pedig régi ismerősökkel és újdonságokkal is találkozhatnak a fesztivál látogatói. Bővebben: ITT.

Gyereknapi programok Tokajon - május 25.

A tokaji Fesztiválkatlanban ingyenes ugrálóvárakkal, légvárakkal, arcfestéssel, csillámtetoválással, kézműves foglalkozással, bohóccal, lufihajtogatással, vásári finomságokkal, városnéző sétavonattal és még sok-sok meglepetéssel várják a gyerekeket. Ott lesz Pancsi bohóc, és a gyerekek részt vehetnek dino show-n és mesediszkón is. Bővebben: ITT.

Bár úgy tűnhet, a gyereknap csak a vattacukorról és a vidám arcocskákról szól, az ünnep ennél mélyebb tartalmú.

Először 1920-ban, Törökországban tartottak ünnepséget a gyermekek tiszteletére. 1925-ben a genfi Gyermekjóléti Konferencián döntöttek, hogy a gyereknap legyen nemzetközi – hiszen minden gyerek megérdemli a szeretetet és a figyelmet.

Az ENSZ 1954-ben tette hivatalossá, és arra kérte a világ országait, hogy válasszanak ki egy napot, amikor a gyerekek jogaira és jólétére fókuszálnak. Magyarországon május utolsó vasárnapja a gyereknap.

Nálunk eredetileg gyermekhét néven rendezték meg 1931-től, és csak 1950-ben lett egynapos esemény.