Koncert: Republic 30 címmel három évtizedes pályafutását ünnepli a zenekar
Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar február 19-én a Papp László Budapest Sportarénában.
A 1990-es megalakulást követő év végére meg is született a Republic Bódi László Cipő, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás és Tóth Zoltán alkotta klasszikus felállása. Ez a formáció aztán több mint 20 évig osztozott a közös munka minden örömében, sikerében, feladatában.
A tehetségük korán bebizonyosodott, hiszen a zenekar szinte rögtön sikerrel robbant a köztudatba lendületes dallamaival, tele torokból énekelhető, őszinte szövegeivel. A szakmai elismerések egy balatonlellei rockfesztivál megnyerésétől az eMeRton-, Arany Zsiráf- és Fonogram-díjakon át meg sem álltak a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitűntetésig, nem beszélve a megszámlálhatatlan arany-, platina- és gyémántlemezről.
A ’90-es évektől folyamatosan növekvő népszerűségük olyan pályatársak elismerését vívta ki, mint Bródy János, Tolcsvay László, a Beatrice, a Bikini vagy akár Koncz Zsuzsa, gyakran közös produkciók is születtek. Repül a bálna, Szeretni valakit valamiért, Engedj közelebb, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és narancssárga, Szállj el kismadár… - hogy csak néhányat említsünk a megszámlálhatatlan Republic slágerből, melyeken generációk nőnek fel, s amelyek az együttest a magyar popkultúra megkerülhetetlen ikonjává tették.
A Republic több mint két évtized után, 2013. március 11-én érkezett karrierje legnehezebb időszakához. A zenész-dalszerző-énekes Bódi László Cipő hosszú betegségét követő halála egyszerre volt a Republic és egyben a hazai zenei élet tragédiája. Hihetetlen akaraterőt és szakmai alázatot tanúsítva az együttes átvészelte a legrosszabbat, frontemberük elvesztését és a hagyományok megtartása mellett máig aktívan folytatta a munkát. Az akkor már régóta a zenekarral dolgozó Halász Gábor lett a Republic gitárosa, Boros Csaba basszusgitáros pedig előre lépett a mikrofonhoz. A zenekar azóta is mindent megtesz, hogy a lehető leghitelesebben továbbvigye az eddigi örökséget, és folytassa a banda történetét.
– mondja frontember. Időbe tellett, hogy összeszedjük a gondolatainkat, a legújabb lemezeinken és a fellépéseken már ezeket közvetítjük, de Cipő minden koncertünk szerves része a mai napig. A koncert első és utolsó dala mindig az övé, az ő hangja csendül fel, és ez így is marad. A zenekar a 2010-es években hagyományai megtartása mellett tudott tovább fejlődni.”
Az új management minőségi szemléletváltása egy mai, professzionális produkciót állított színpadra. Friss albumaik továbbra is stabilan platina státuszt érnek el és az olyan új slágerek, mint a Kimondom a neved, a Valódi, vagy a Ha igaz lenne tökéletesen harmonizálnak az örökzöldekkel. Néha az új generáció képviselőivel is sikeres közös projekteket szülve, mint például a New Level Empire vagy a Bagossy Brothers Company.
A Republic mára a magyar könnyűzene igazi veteránja. Nagysikerű koncertjeik és dalaik üzenetét a lehető legegyszerűbb formában igyekeznek eljuttatni a közönséghez. Amit csinálnak se nem pop, se nem rock, se nem népzene, de a lényeg, hogy mindenkié – vagy ahogy ők mondják: lakossági beat!
Bővebb információk ITT