KULT
A Rovatból

Jónás Vera: sokan még ma is úgy jönnek oda hozzám, mintha valami ufó lennék

Az Artisjus Junior-díjas énekesnő idén jóformán az egész országot bejárja zenekarával. Elárulta, hogy bírja a pörgést, és lesznek-e magyar nyelvű saját dalai is.


A Jónás Vera Experiment tavaly megjelent Tiger, Now! című lemezével robbant be igazán a köztudatba. Az album szinte csak pozitív kritikákat kapott, rengeteg új rajongót és meghívást hozott a zenekarnak, sőt még a Fonogram-díjat is elnyerték vele. Az idei évet végigkoncertezik: már túl vannak egy klubturnén, ott lesznek az összes nagyobb fesztiválon, és a Nagy-Szín-Pad tehetségkutató mezőnyébe is beválogatták őket.

Verával a Művészetek Völgye és a Kerekdomb Fesztivál apropóján ültünk le beszélgetni, ahol szintén játszanak majd, de szóba került még sok más téma: mesélt arról, milyen mélységeket élt meg fiatalabb korában, hogyan tudott kikeveredni ebből, és mit szeret leginkább a turnézós életformában.

– Milyen emlékeid vannak Kapolcsról és a Művészetek Völgyéről?

– Gimnazistaként jártam ott először, anyukámmal mentünk le egy családi barátunk hívására. Akkor még nagyon sok falu vett részt, engem pedig elsőre megfogott a teljesen nomád hangulat. Egy emlék különösen megmaradt: David Yengibarian már akkor is nagy kedvencem volt, az ő koncertjén voltam egy művházban, ahova alig lehetett beférni, mert kint eset az eső, ezért mindenki odazsúfolódott. Szuper élmény volt.

Fellépőként pedig először 2011-ben vagy ’12-ben hívtak meg. Akkor már megvolt a Jónás Vera Experiment, bár még csak trió formátumban, a Palya Udvarban játszottunk. Szerintem ez volt az első igazi fesztivál, ahol lehetőséget kaptunk. Azóta minden évben voltam, a saját zenekarom mellett a Random Trippel és a Subtones együttessel is koncerteztem már. Egyedül azt sajnálom, hogy 1-2 napnál többet sosem tudok lent tölteni, pedig nagyon szívesen maradnék tovább is. Remélem, idén legalább egyet ott tudok majd aludni, és lesz időm elvegyülni kicsit.

– Évekig Londonban éltél és jártál egy zenei képzésre. Mit adott neked ez az időszak?

– Azt hiszem, eddigi életem legnehezebb évei voltak. És ezt nem csak az iskolai követelmények okozták, hanem hogy teljesen egyedül voltam. De utólag visszanézve ez egy szükséges magányos időszak volt.

"
Szerintem mindenkinek hasznos, ha egyszer átél egy ilyet: amikor csak magára számíthat és önmagát kell felépítenie, szembenézve a korlátaival.

Én eléggé megszenvedtem, de abszolút megérte. Maga az iskola egyébként nagyon jó volt, rengeteg dolgot tanultunk: mivel az iskola filozófiája szerint egy zenésznek sok lábon kell állnia, a vonósnégyes-hangszereléstől kórusművek írásán át a filmzeneszerzésig minden szóba került.

DSC_9550

– Mindig is zenész akartál lenni, más pálya nem vonzott?

– Egyáltalán nem akartam az lenni, vagyis inkább mondjuk úgy, hogy nem mertem akarni. Mindig emberekkel foglalkoztam, sokáig táboroztattam gyerekeket, illetve tolerancia és anti-diszkrimináció témájában is több projektben részt vettem. Abszolút benne volt a pakliban, hogy ezt fogom folytatni, illetve a szüleim erősen próbáltak tolni a jogi pálya felé, de szerencsére abból nem lett semmi. Végül antropológia szakon diplomáztam, nem bánom azt a három évet, de leginkább arra volt jó, hogy rájöjjek, mit nem szeretnék csinálni.

– Elfogadták ezt a döntést a szüleid?

– Természetesen először úgy álltak hozzá, ahogy a szülők nagy része tenné, tehát hogy a zenei pálya egy lehetetlen út. Az volt a véleményük, hogy nagyon-nagyon kimagaslónak kell lennem ahhoz, hogy bármit is elérjek. Nem tudom, ez mennyire sikerült, mindenesetre végül belenyugodtak, hisz a zenémből élek. Még az Experiment előtt rögzítettem néhány demót Amszterdamban, egy nemzetközi társasággal. Miután ezt meghallgatták, akkor mondták először, hogy talán valóban jól döntöttem.

– A mostani stílusodhoz hogyan jutottál el?

– Én abszolút a hálószoba-gitározás irányából jövök, miután megvettem az első MacBookomat, azonnal felfedeztem rajta a Garageband nevű programot. Ezzel kezdtem el gitársávokat, zajokat és beatboxot felvenni, amit a mai napig szívesen csinálok. Miután Fenyvesi Marcival, a zenekarom korábbi gitárosával találkoztunk, ő is sokat segített a zeneírásban és hangszerelésben. Ahogy ez a folyamat zajlott, majd az Experiment is megalakult, egyre inkább éreztem, hogy még energikusabb, még odatevősebb zenét szeretnék csinálni. Így jutottunk el a mostani hangzáshoz, amiben egyaránt megtalálható az intim, bensőséges hangulat – például a Find Your Keys című dalban –, valamint a fejrázós rock n’ roll is.

– A tavaly megjelent lemezetek hozta meg az igazi áttörést a zenekarnak, a közönség és a kritikusok szerint is. Van rajtad emiatt nagyobb nyomás, hogy felül tudod-e múlni a következővel?

– Érdekes módon nem érzek nyomást, bár valóban teljesen normális volna.

"
Inkább azt érzem, hogy na, akkor most kell még intenzívebben tovább dolgozni, hogy fenntartsuk a ránk irányuló figyelmet.

Egyelőre úgy tűnik, sikerrel: idén gyakorlatilag megduplázódtak a koncertjeink, nyárra teljesen tele van a naptárunk. Engem ez nagyon inspirál.

– Az említett albumon a Szél hozott, szél visz el az egyetlen magyar nyelvű dal. Miért pont ezt dolgoztátok fel, illetve tervezel-e saját magyar szövegeket is?

– Ez a dal gyerekkori nagy kedvencem, hatalmas léggitározásokat nyomtam rá otthon, ahogy azt kell (nevet). Aztán pár évvel ezelőtt eszembe jutott az a dallam, ami a mi verziónk gerince lett, elkezdtem ráénekelni, és rájöttem, hogy tök jól működik együtt. El is határoztam rögtön, hogy megcsináljuk zenekarral. Jelenleg készülnek saját magyar nyelvű számok is, a szövegüket nem én írom. Nagyon izgalmas számomra az a zenei nyitás, amit egy dalszövegíróval együtt dolgozva átélek. Grecsó Krisztiánnal és most főleg Hegyi Gyurival gyúrjuk a képeket, talán egyszer belőlem is megindul a magyar dalszöveg.

– A nemzetközi karrier mennyire perspektíva számodra?

– Idén januárban játszottunk a hollandiai Eurosonic fesztiválon (itt a zeneipar szinte minden fontos szereplője képviselteti magát, felfedezésre váró zenekarokra vadászva – a szerk.), ebből töltekezve próbálunk most tovább építkezni. Ez egy nagyon sokat kilincselős, keményen utánajárós időszak, de szerintem vannak lehetőségek a színtéren számunkra. Megyünk nyáron is többször külföldre, majd meglátjuk, mi lesz belőle.

– És itthon a Nagy-Szín-Pados szerepléstől mit vársz?

– Leginkább azt szeretném elérni, hogy közelebb kerüljünk a potenciális közönségünkhöz.

"
Nagyon sokszor érzem azt még mostanában is, amikor vidéken játszunk, hogy úgy jönnek oda hozzám, mintha valami ufó lennék. Felhúzott szemöldökkel kérdezik, hogy én így mióta létezem, miért nem hallottak soha rólam, és hasonló dolgok.

Tény, hogy nem nagyon játszik bennünket rádió, ami ezek szerint még mindig fontos tényező az ismertségben. Ezen a téren mindenképp segíthet a Nagy-Szín-Pad, reméljük ki tudjuk hozni belőle a maximumot.

jonasvera2

– A közeljövőben leszel 30 éves, jelent ez bármiféle fordulópontot az életedben?

– Úristen, még soha senki nem szembesített ezzel... (nevet) Egyébként különösebben nem foglalkoztat... Az mondjuk tök jó, hogy a müpás koncertünk pont a születésnapom előestéjén lesz, szóval másnap úgy kelhetek majd fel, hogy már magam mögött tudom a húszas éveimet. Abban mondjuk biztos vagyok, hogy nem szeretnék újra 20 éves lenni. A 18 és 25 év közti időszak nekem elég kemény volt mindenféle szempontból, elég nagy kilátástalanság és elveszettség jellemzett akkoriban. Csak a 25-öt betöltve kezdtem megtalálni önmagam, ezt inkább tartom vízválasztónak az életemben. De úgy érzem, hogy azokra az új kihívásokra is készen állok, amik 30-on túl várnak majd rám.

– A dalaidat személyes élmények alapján írod?

– Persze, a többségük azokból jön. De legtöbbször szerintem olyan dolgokat élek meg, amivel mások is könnyen azonosulni tudnak. Nyilván elég sokan voltak hozzám hasonló helyzetben a húszas éveikben: csak éltek egyik napról a másikra és fogalmuk sem volt arról, mihez kezdjenek magukkal. Mindazonáltal nem szeretnék olyan előadó lenni, aki fájdalomból alkot, szerintem a művészet lényege, hogy túllendítsen dolgokon.

"
Nekem legalábbis egy dal befejezése mindig azzal az érzéssel jár együtt, hogy „hú de jó, letettem végre ezt a fájdalmat, problémát vagy bármi mást, tovább tudok lépni”.

Szeretném, ha a közönségnek is minél inkább ez jönne át. A legjobban az olyan visszajelzéseknek örülök, amikor valaki azt mondja, hogy ez vagy az a dalom segítette őt át egy nehéz élethelyzeten. Számomra ez jelenti az igazi elismerést.

jonasvera5

Fotó: Ács Zoltán

– Mit emelnél ki az idei nyárból, melyik koncerteket várod leginkább?

– Leginkább azt a lendületet várom, hogy folyamatosan úton legyünk. Érdekes, hogy sok zenész ismerősöm számára inkább fárasztó rutin a fesztiválozás, én egyáltalán nem így vagyok vele, nagyon élvezem. Nekem a rutin nem unalommal jár együtt, sokkal inkább biztonságot ad. Ha sokat játszom, egyre jobb leszek. Az egyik első fesztiválunk a Kerekdomb lesz Tállyán, ami azért is izgalmas, mert így már a legelején beszállhatunk és tanúi lehetünk tulajdonképpen a születésének. Kapolcson a Harcsa Veronika udvarban játszunk majd, ahol két éve is. Azon a koncerten elég erős volt a kettősség: a zúzós részeken túl még a nyugis, kertben ülős fíling is erősen jellemezte.

"
Emlékszem, a végén odajött egy idősebb hölgy, és csak annyit mondott, hogy a ’67-es párizsi diákforradalom jutott eszébe rólunk.

A zenekarommal még sosem léptünk fel a Szigeten, úgyhogy ez biztosan különleges élmény lesz. És megyünk még nagyon sok helyre, a Nagy-Szín-Pad is hozza magával a lehetőségeket, illetve attól függetlenül is egyre több meghívást kapunk. Sokról egyáltalán nem tudok semmit a dátumon kívül, de nem bánom. Rettentően élvezem a mostani állapotot, mindig erre vágytam. Sőt, jöhetne még több buli: a menedzsmentnek is azt szoktam mondani, hogy koncerteztessenek szét nyugodtan, én ezt bírom... (nevet)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk