PROGRAMOK
A Rovatból

Jön a Kortárs Ékszerhét Budapest – 2 hét, amikor a hordható művészeté a főszerep

A szeptember 22-én induló esemény célja, hogy az ékszerművészeket beemelje a globális vérkeringésbe, miközben izgalmas programokkal hozza közelebb a területet a laikus közönség számára is.

Link másolása

Idén ősszel 9. alkalommal pezsdíti fel a fővárost a Kortárs Ékszerhét Budapest (Budapest Jewelry Week). A szeptember 22-én induló esemény célja, hogy az ékszerművészeket beemelje a globális vérkeringésbe, miközben izgalmas programokkal hozza közelebb a területet a laikus közönség számára is.

Ha régóta vonzanak a kortárs ékszerek, de sosem kerültél közelebbi kapcsolatba velük, akkor itt az alkalom, hogy a legkiválóbbak segítségével merülj el ebben a komplex és sokszínű világban. A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület háttértámogatásával megvalósuló eseményt kétéves tematikában rendezik meg. Páros években a BJW egy sokhelyszínes kiállítás-sorozatban manifesztálódik, míg a páratlan években – így idén is – egy nemzetközi pályázati anyagból rendezett kiállítás kerül bemutatásra.

A Kortárs Ékszerhét Budapest idei nemzetközi pályázatának hívószava, a Re:Action óriási érdeklődést váltott ki az ékszerkészítőkből – végül a kiírásra több, mint 150 alkotás érkezett be.

Ezekből választotta ki a világszerte elismert tagokból álló, háromfős, független szakmai zsűri azt a 47 művet, amit az ékszerdobozzá avanzsált Hybridart Space galériában tekinthet meg a nagyérdemű. A 2023-as kiállítás exkluzívnak ígérkezik, mivel a jelentkezők kreációi mellett az ítészek kiemelkedő alkotásait is szemrevételezhetik a látogatók.

Az Ékszerhét szeptember 22-én veszi kezdetét, a kiállítás két hétig lesz elérhető. A nagyszabású, díjátadóval egybekötött nyitóeseménynek a Hybridart Space ad otthont, ahol a zsűriből Fábián Veronika és a belga David Huycke teszi tiszteletét. Utóbbi szakmai előadást is tart a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Auditóriumában szeptember 23-án, ami kétségkívül kihagyhatatlannak ígérkezik a hozzáértők számára.

Szintén nekik kedvez Lőrincz Réka workshopja, egy háromnapos önismereti tréning a Kredenc műteremben. Réka alkotó tevékenysége mellett kiemelkedő munkát végez művészek mentálhigiénés problémáinak feltérképezésében és kezelésében –segítséget nyújtva ezzel a személyes elakadásaikban.

Az Ékszerhét rendezői két olyan eseményt emeltek ki, ami a kevésbé jártas műkedvelőknek ugyanúgy izgalmas élményt nyújthat. Az egyik Hamvai Kinga, az MNB Arts and Culture művészeti divízió vezetőjének kettős tárlatvezetése az MNB Ingatlanholding Kft. műgyűjteménye és a Kortárs Ékszerhét Budapest Re:Action pályázatának anyaga között.

Másodikként az idei évben debütáló múzeumpedagógiai foglalkozást ajánlják, ahol a résztvevők Bence Bettina (Ludwig Múzeum) interaktív tárlatvezetésével és egy beszélgetéssel kerülhetnek közelebb az ékszerművészethez. Ha nyitott vagy a témára, de úgy érzed, hogy szükséged van pár támpontra a látnivalókat illetően, akkor ezt a programot neked találták ki!

Bővebb információk ITT

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
Újra lehet jelentkezni a Magyarország 365 fotópályázatra
Idén már öt kategóriában várják a pályaműveket, amiket már héttagú szakmai zsűri bírál majd el.

Link másolása

Ötödik alkalommal is meghirdették a Magyarország 365 fotópályázatot idén a korábbi három helyett már öt kategóriában.

Az eredetileg 2019-ben indított kezdeményezés célja, hogy profi és amatőr fotográfusok alkotásain keresztül mutassuk be hazánk szépségeit, és mindazt, amire büszkék lehetünk.

A szakmai zsűri értékes díjakkal ismeri el a legjobb alkotásokat. A szervezők és a lebonyolításban közreműködők ezenfelül arra is törekednek, hogy a kiválasztott képeket minél szélesebb körben bemutassák, így például kiadványokban, kiállításokon és online galériában.

Öt kategóriában várják a pályázatokat:

• Természet: növény-, és állatvilágunk egyedi és sorozatfelvételei, drón-, és makrófotók, vízalatti felvételek.

• Táj: hegyeinket, völgyeinket, folyóinkat és tavainkat ábrázoló egyedi és sorozatfelvételek, drónfotók.

• Építészet: építészeti emlékeinket, műemlékeinket, korunk modern épületeit, épületegyütteseit, városrészeinket, köztéri szobrainkat, épületek belső tereit és azokat díszítő alkotásokat megörökítő egyedi és sorozatfelvételek, drónfotók.

• Portré és közösségi események: emberábrázolás, sport-, kulturális- és közösségi eseményeken készült egyedi és sorozatfelvételek.

• Streetfotó: utcai történetek, kültéri mozgalmas jelenetek lendületes, kreatív képi dokumentációja egyedi és sorozatfelvételeken keresztül.

A pályaműveket 7 tagú szakmai zsűri bírálja el. A zsűri tagjai:

• Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke

• Keleti Éva, Kossuth-díjas fotográfus

• Haris László fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja

• Szalontai Ábel, Balogh Rudolf díjas fotográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa

• Potyó Imre környezetkutató, természetfotós, a 2020-as pályázat díjazottja

• Rizsavi Tamás fotográfus, a 2021-es pályázat közönségdíjasa

• Kurucz Árpád fotográfus

Az eredményhirdetésre és díjátadóra várhatóan 2023 decemberében kerül sor.

Díjazás kategóriánként:

• 1. helyezett: 2 millió forint

• 2. helyezett: 1 millió forint

• 3. helyezett: 500 000 forint

• A Zsűri különdíjat is átad, amelynek összege 2 millió forint.

Pályázati feltételek:

• A pályázaton 16. életévüket betöltött magyar állampolgárok és az Európai Gazdasági Térség tagállamainak állampolgárai, amatőr és hivatásos fotográfusok vehetnek részt.

• Az alkotásoknak eredeti tartalmaknak kell lenniük.

• Csak saját, a pályázó által készített alkotás nevezhető.

• Csak Magyarországon készült alkotásokkal lehet pályázni.

• A pályázót terheli annak felelőssége, hogy a fotón szereplő személyek hozzájárulásukat adták a felvétel elkészítéséhez és felhasználásához.

• Korábbi, és más pályázatokon díjat nyert képek nem adhatók be. Egy pályázó maximum 25 pályaművet küldhet be, kategóriától függetlenül, amelyek lehetnek egyedi fotók vagy legfeljebb 10 képből álló sorozatok.

• Egy kép nem szerepelhet több kategóriában, illetve nem szerepelhet egyedi képként és sorozat részeként is.

• A sorozatok elbírálásakor a zsűri kihagyhat képeket, kiemelhet képet egyedi értékelésre, illetve átemelheti azokat más kategóriába.

• Manipulált képek nem indulhatnak a pályázaton, de nem számít manipulációnak a szokásos fotográfiai korrekció (színek, tónusok, fényerő beállítása).

• A képek 5-20 MB méretűek lehetnek, JPG formátumban. Rövidebbik oldaluk minimum 2100 pixel, a hosszabbik pedig nem haladhatja meg a 6000 pixelt. A képtömörítési minőség 100%-os legyen.

A sikeres pályázat benyújtása érdekében olvasd el a pályázat általános szerződési feltételeit és annak függelékeit ITT.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
„És ötödik elemként ott a szeretet” - visszatér az Everness legmeghittebb eseménye
Idén is lesz indián nyár. Pontosabban Indián Nyár, az Everness szerelemgyereke. Erről, és sok nagyon más dologról is beszélgettünk Klein Csabával, a fesztivál alapítójával.

Link másolása

Az Everness Fesztiválról az is hallott már, aki még sosem terített le jógamatracot vagy volt világzenei koncerten. A Balaton-parti rendezvény tíz éve indult, akkoriban még világzenei fesztiválként, de ezalatt a tíz év alatt meghatározó része lett a hazai nyári fesztiválszezonnak. Mára, ha a programjaira vagyunk kíváncsiak, egy százoldalas könyvet kell átforgatni, és garantáltan elveszik benne az ember. Nem annyira szó szerint (bár az se lehetetlen), sokkal inkább képletesen - beszippantja a fesztivál különleges hangulata, elvarázsolja a látogatót, és amikor végül kilép onnan, már egy másik utat jár. Ha szerencséje van.

Ez a másik út keresése majd megtalálása a fesztivál ötletgazdájának és főszervezőjének is saját élménye volt, Klein Csaba nem is titkolja, hogy ő nagyon messziről érkezett meg az Everness világába:

- Az informatika irányából jöttem.

Nekem a spiritualitás nem a lila ködös megfoghatatlan szellemvilágot jelenti, hanem egy ok és okozati összefüggéseken alapuló rendszert, amiben megvan mindennek a miértje.

Abszolút szkeptikus vagyok, mindent megkérdőjelezek, és addig, amíg nem tapasztalok valamit a saját bőrömön, addig számomra az nem létezik.

- De az Everness nagyon is létezik, idén 10 éves. Miért épp a Balaton partját választottátok ki annak idején helyszínként?

- Tíz éve alatt ez a harmadik helyszínünk, az első azért került Akarattyára, mert ott volt egy ismerősünknek olyan területe, ahol meg lehetett rendezni egy fesztivált. A Balaton tehát adottság volt, és nem koncepció. Egy fesztiválokkal foglalkozó barátom azt mondta, hogy egy rendezvényt nem lehet presztízsveszteség nélkül elhozni a Balaton partjáról, és igaza volt. Így tehát ott maradtunk. És ennek van egy nagyon jó oldala, hogy sokaknak egyben családi nyaralássá is vált az Everness Fesztivál, hiszen ez gyerekbarát rendezvény, nálunk nem csak gyerekmegőrző, de rengeteg gyerekeknek szóló program is van. Mi szeretjük a kutyákat, az embereket, nagyon-nagyon befogadó közeg vagyunk. Amit egyedül nem szeretünk, az a kirekesztés.

- Egy alkalommal azt mondtad, hogy vágysz vissza a déli partra a naplemente miatt… és most Siófokon vagytok újra.

- A naplementének van egy varázsa, amit nagyon jó együtt, közösen megélni, egy kellemes zene mellett. Szóval nagyon bejött a déli part, szeretünk ott lenni.

- Nagyon sokféle zene, tanító, mozgásforma fér meg egymás mellett ezen a fesztiválon. Közülük melyik az, ami a legközelebb áll hozzád?

- A buddhizmus. Húsz éve foglalkozom önismerettel, az elején igyekeztem minél többféle módszert megismerni, minél többféle tudást befogadni. A második tíz évben már célirányosabban fókuszáltam egy-egy területre, és ebben az időszakban mélyültem el a buddhizmusban. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolát is elvégeztem. De, ha nagyon konkrétan akarok válaszolni a kérdésre, akkor ami most a leginkább az enyém, az a Bodywork. Ennek a módszernek már csoportvezetője is vagyok. Saját csoportjaim vannak…

- Bocsánat, mi az a Bodywork?

- Egy testtudati módszer, ahol részben azokat a korai élményeket célozzuk meg, amiket nem lehet kognitív terápiákkal elérni, amelyek magzatkorban, csecsemőként vagy kisgyerekkorban érték az embert. Ezzel a mozgás- és érintésalapú módszerrel szavak nélkül tudunk dolgozni ezeken a tapasztalásainkon, amelyek zsigeri szinten tudnak átíródni egy-egy folyamat során.

- Néhány éve azt nyilatkoztad, hogy 13 éve élsz a komfortzónádon kívül. Ennyi időn keresztül a komfortzónán kívül élni szinte olyan, mintha az embernek már az lenne az új komfortzónája.

- Az, hogy a komfortzónámon kívül élek, nekem azt jelenti, hogy folyamatosan azt nézem, hogy mi van még, mi van más. Ha minden napom ugyanúgy telik, akkor nem beszélhetünk fejlődésről, pedig engem az motivál, hogy folyamatosan újat tapasztaljak. És én ezt imádom. Imádom, hogy mindig történik valami körülöttem.

- És hogy látod, hogy vannak ezzel mások? Hogy viszonyulnak az emberek a spiritualitáshoz? Kifelé megyünk belőle, vagy épp ellenkezőleg?

- Egyre többen fordulnak felé, egyre nyitottabbak rá az emberek. Főleg a Covidnál történt egy nagy előrelépés ebbe az irányba. Azok, akik teljesen a materiális világból jönnek, ők is kíváncsiak lettek a lelki dolgokra. Lassan mindenkinek rá kell jönnie, hogy kívülről nem tud semmi biztonságot adni. Ugyanakkor mi mégis képesek vagyunk segíteni azzal, hogy megmutatjuk, milyen utak vannak, milyen lehetőségekkel lehet élni. Hogy mindenki rátalálhasson a saját útjára. Aztán a végén úgyis rájön, hogy nem kívülről fog érkezni a megoldás a problémáira.

- Sokan várják másoktól a megoldást?

- Persze, először mindenki kívül keresi.

- Ha valaki nem hallott még a fesztiválról, hogyan mutatnád be neki?

- Az egész lényege, hogy alternatívákat adunk arra, hogyan lehet, hogyan érdemes élni. A kultúrától kezdve a táplálkozáson át a mozgásformákig, gyakorlatilag minden területét érintjük az életnek. Megmutatjuk, hogyan lehetne mindezt egy tudatosabb szinten megélni.

Valójában egy étlapot teszünk a látogatók elé, amiről ki tudják választani, hogy mi az, ami hozzájuk a leginkább passzol, leginkább beleillik az életükbe.

Nem ritka, hogy az ott kötött ismeretségek aztán megmaradnak, sokan el szoktak köteleződni akár egy jógaoktató mellett, egy irányzat, egy iskola mellett, ahová utána akár évekig is járnak, és egy következő állomás lehet az önismeretei útjukon.

- Mennyi idő van erre a fesztiválon?

- Egy hét. Van tizenegynéhány helyszínünk, különböző színpadok különböző programokkal. Vannak világzenei helyszíneink, máshol meditációra, elcsendesedésre van lehetőség. Vagy arra, hogy a résztvevők a gyakorlatban is ki tudjanak próbálni mindent, ami megtetszik nekik: jógasátrakban a különböző technikákat, vagy a szabadabb, önfeledtebb táncos parkban a népek táncait, és vannak előadások is. Több mint 600 előadónk van, a programfüzetünk százoldalas. Egy könyv.

- Ősszel viszont egy másik típusú rendezvényre készültök szeptember 14-17 között, az Indián Nyár miben más, mint a nagy, egyhetes Everness Fesztivál?

- Ez egy sokkal családiasabb, elmélyültebb és természetesen ebből fakadóan kisebb rendezvény, ez a nagy szerelem. Kevés vendég van, már ha az 500 fő kevés. Kevesebb helyszín, kevesebb előadó, és egy-egy téma végig ível a négy napon, az előadások egymásra épülnek.

Különlegessége még, hogy az őselemek mentén állnak össze a programok. A víz, föld, tűz, levegő, és ötödik elemként ott a szeretet.

Mindegyik elemnek van saját helyszíne, ahol az elem saját jógája, meditációja, előadásai, workshopjai megismerhetők.

- Én honnan tudjam, hogy ha jógázni szeretnék, akkor a tűz elemhez, vagy a föld elemhez kell majd mennem?

- A legegyszerűbb, amit javasolni tudok, hogy ússz az árral és meg fog szólítani az, amire szükséged van. Nagyon sokan érkeznek úgy, hogy beírják a programfüzetbe, min akarnak részt venni, aztán beszippantja őket egy beszélgetés, egy sátor, ami rég nem az, amit elterveztek, mégis épp az mozdítja tovább őket az önismereti útjukon. Vannak hívószavak, amire az ember bemegy, és ott történik vele valami. Ehhez kell a jelenben létezni, és elengedni a külvilágot, és megtörténhet az, ami a legjobb, amire éppen szüksége van. De csak annak érdemes elindulni, aki érzi a hívást. Mint ahogy egy terápiára sem lehet valakit elrángatni, belső indíttatás kell ahhoz, hogy működjön.

- Rengeteg munka van egy fesztivál szervezésében és lebonyolításában is, akár egyhetes, akár mint az Indián Nyár, négynapos. Szokott közben kudarc érni?

- Nehezen viselem a negatív visszajelzéseket. Igen, talán az a kudarc, amikor valaki nem érti meg, hogy mit csinálunk ezzel az egésszel. Arra azért rá szoktam menni lelkileg.

Rossz arra rájönni, hogy nem lehet mindenkit megmenteni, nem lehet mindenkinek megadni mindent.

Rá kellett jönnöm, hogy nem való mindenkinek az Everness Fesztivál. Mert nyitottságot igényel, és azt, hogy elengedje valaki az elvárásait, mert csak akkor lehet befogadni.

- És mikor érzed úgy, hogy sikeres amit csinálsz?

- Amikor körbemegyek és azt látom, hogy az emberek boldogok. Körülbelül egy évig szervezzük, az elején egy egyszerű Excel táblával indul az egész, és hónapok munkájával ez jut el addig, hogy láthatom a boldog emberek arcát. Meghívunk egy nagyszínpados fellépőt, elkezdődik a koncert, az emberek élvezik, boldogok, közben mi általában csendben állunk a hátsó sorban a szervezőkkel, és akkor van olyan, hogy elsírjuk magunkat.

Hegedűs Noémi írása, fotó: Vanik Zoltán/Everness

Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Újra nagyvásznon nézhető meg az ABBA mozifilm
A felújított film szeptember 17-én és 19-én kerül országosan a kiválasztott mozikba.

Link másolása

Szeptember közepén ismét megnézhető lesz az ABBA-film felújított változata.

A svéd csapat 1977-ben a csúcsok csúcsán járt, amikor a világ másik felére utaztak két hétre: Ausztráliában négy koncertet tartottak, méghozzá Sydneyben (az ikonikus Operaházban), Perth-ben, Melbourne-ben és Adelaide-ben. Lasse Hallström rendező több klipjüket is dirigálta, ezúttal azonban nem csak az ausztrál turné dokumentálását kapta, hanem egy játékfilmes kerettörténet megalkotását is.

Így jött létre ez az egyszerű koncertdokunál több, különleges végeredmény. Az alkotás természetesen tartalmazza a két hét alatt előadott legnagyobb slágerek legjobb verzióit,

mint a „Dancing Queen”, az „SOS”, a „Name of the Game”, a „Waterloo”, és a „Money, Money, Money”, de nem maradhatott ki az örökzöld „Mamma Mia” sem, illetve a direkt az alkalomra készült „Get on the Carousel”. Hallström természetesen az átlagos dokumentumfilmek kötelező elemeit is beépítette a történetbe, legyen az pár részlet az eseményeket felvezető sajtótájékoztatóról, vagy közvetlen a színpadra lépés előtti kulisszákból. Ám van egy kerettörténet is, amely szintén keveri a műfajokat már önmagában.

Robert Hughes alakítja Ashley Wallace-t, egy éjszakai countryszámokat játszó rádióműsor házigazdáját, aki főképp az akkor fuvarozó kamionosoknak szolgáltatja a hallgatnivalót. Ugyan a popzene tőle nagyon távol áll és a stúdión kívüli interjúzás se tartozik munkájhoz, főnöke mégis az Abbával való találkozást várja el tőle, mert tudja, átlagfeletti beszélgetés sülhet ki belőle, ami bemutatná a tagokat, mint embereket és nem, mint szupersztárokat – ezzel behozva a dokfilmek hasonszőrű részeit.

Ashley próbálkozásai azonban rendre meghiúsulnak, hol a késései, hol az együttes testőre által, így jobb híján a rajongókat is megszólítja. Mármint szerepben maradva az igaziakat, a film korához képest szinte úttörőként használva az áldokumentum műfajt. Ne felejtsük, a zsáner talán legemblematikusabb képviselője, a Borat 29 évvel ezután(!) került mozikba.

A fentiek tükrében tehát valóban érdekes megközelítéssel készült Hallstörm rendezése, amely lényegében 4 filmstílust gyúrt össze eggyé, ráadásul végig megtartotta koherensnek ezt a néha slapstick vígjátékba hajló keretet. Talán az egyetlen hiba, hogy a Svédországban pótforgatott jelenetek látványosan elütnek az auszi környezettől.

A film felújított változatán kívül a rajongók pár kiegészítő extrát is láthatnak a feliratos vetítés során, amely a ritka 1977-es werkfelvételeken kívül betekintést ad a stockholmi Abba múzeumba és a jelenleg futó Voyage koncertsorozat rejtelmeibe. Nagyot nosztalgiázni szeptember 17-én és 19-én országosan a kiválasztott mozikban lehet majd, jegyek már kaphatók!

SZINOPSZIS

Az Abba 1977-ben a csúcsok csúcsán járt, amikor két hétre Ausztráliába utazott turnézni. Ez a különleges műfajmix természetesen tartalmazza a 4 koncerten előadott legnagyobb slágereket és az átlagos dokfilmek kötelező elemeit, legyen az pár részlet a sajtótájékoztatóról, vagy közvetlen a színpadra lépés előtti kulisszákból. Ám van egy játékfilmes kerettörténet is: Ashley Wallace (Robert Hughes) egy éjszakai rádiós, akitől a popzene távol áll és a stúdión kívüli interjúzás se műfaja, főnöke mégis az Abbával való találkozást várja el, mert tudja, átlagfeletti beszélgetés sülhet ki belőle, ami bemutatná a tagokat, mint embereket és nem, mint szupersztárokat – újabb dokfilmes kelléket beemelve. Próbálkozásai rendre elbuknak, hol késései, hol az együttes testőre által, így jobb híján a rajongókat is megszólítja. Mármint szerepben maradva az igaziakat, a mozi korához képest szinte úttörőként használva az áldokumentum műfajt. Lasse Hallstörm rendezése lényegében 4 stílust gyúr össze, végig koherensen tartva ezt a néha slapstick vígjátékba hajló keretet. A film felújított változatán kívül lesz pár kiegészítő extra is a feliratos vetítésen, amelyek a ritka ’77-es werkeken kívül betekintést adnak az Abba múzeumba és az épp futó Voyage koncertsorozatba.

VIDEÓ: Előzetes a filmből


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Szeptember harmadik hétvégéjén kezdődik a 17. Ars Sacra Fesztivál
A szakrális művészet ünnepén több mint négyszáz programmal várják az érdeklődőket, a fesztivál kilenc napja során a hazai zenei élet számos kiválósága lép fel. Emellett kiállítással, sétával, irodalmi esttel, színházi előadással, filmvetítéssel és egyéb, ingyenes programmal várnak.

Link másolása

2008-ban hozták létre az Ars Sacra Alapítványt, amelynek célja a különböző művészeti ágakon belül felszínre hozni és népszerűsíteni a szakralitást. Így 2007 óta minden év szeptember harmadik hetén, a Kulturális Örökség napjaival egy időben tartják az Ars Sacra Fesztivált kísérőrendezvényével a Nyitott Templomok Napjával. A Budapestről indult kezdeményezés országossá lett, majd határokon átívelve próbálják egyre nagyobb körben hirdetni és erősíteni a valódi értékek: a szép, jó és igaz iránti igényt.

Idén szeptember 16-24. között 9 napon át vár az Ars Sacra Fesztivál, a szakrális művészet ünnepe! A patinás őszi fesztivál immár tizenhetedik alkalommal nyújt újabb ízelítőt kultúránk szakrális kincseiből. Klasszikus és jazz koncertek, kiállítások, színházi és irodalmi estek, séták, filmvetítések, gyerekprogramok, nyitott templomok színesítik a fesztivál kilenc napját 88 településen, határon innen és túl. Választott mottójuk most szinte minden ember szíve vágyát idézi: „Keresd a békét!” (Jer 34,15). A fesztivál több, mint négyszáz programja ingyenesen várja látogatóit.

Ízelítő a programokból

Az Ars Sacra több tucat programja kapcsolódik a mottó békeüzenetéhez. A 12. kerületi Galéria 12-ben például Béke-Pax címmel nyílik kiállítás, az esztergomi görögkatolikus templomban tartják Kathy-Horváth Lajos Ima a békéért című művének ősbemutatóját, a bakonybéli monostorban pedig Békét teremtő magány címmel rendeznek kiállítást.

A fesztivál kiemelt partnere Miskolc városa, akik negyvenhat programmal csatlakoztak a fesztiválhoz. Az Éltető Lélek Alapítvány szervezésében, tíz napon át rengeteg színvonalas eseménnyel várják a vendégeket! A fesztiválba 17 civil szervezet, 10 városi intézmény, valamennyi helyi keresztény felekezet és több iskola is bekapcsolódik. A Művészetek Háza ad otthont a helyi nyitógálának, a Feledy-házban lesznek láthatók a "Keresd a békét!" képzőművészeti pályázat pályaművei, lesz békezarándoklat, a záró gálaestet pedig a Miskolci Nemzeti Színházban rendezik meg.

Csatlakozott még Bakonybél, akik Szent Gellért bakonybéli remeteségbe érkezésének ezredik évfordulóját ünneplik, valamint Nagyszeben, akik először szerepelnek a fesztiválon, három nyelven megszólítva az ott élő többnyelvű lakosságot.  A dél-erdélyi városban öt kiállítás, két szakrális séta, kórus- és orgonakoncertek és egyéb programok várják a közönséget. A programjaikat ide kattintva találod. További külhoni programjaikról ezen a linken olvashatsz!

További kiemelendő helyszín még Esztergom, Vác, Pécs, Győr, Veszprém, ahol sok értékes programmal készülnek.

A 420 programból 180 program Budapesten lesz, (legnagyobb számban az I. kerületben, V. kerületben, VII. kerületben, VIII. kerületben, IX. kerületben, XI. kerületben, XII. kerületben, XIII. kerületben és a XIV. kerületben.) A sok helyszín mellett pedig 150 templomban lesznek fesztivál programok, ahol elsősorban a zenéé lesz a főszerep!

Kiemelt eseményeik között már harmadik éve szerepel a Keresztkoncertek sorozat, melynek apropója a Budapest szívében felfedezett virtuális kereszt, amely négy felekezet egy-egy jelentős templomát köti össze. Itt fiatal zenészek lépnek fel négy egymást követő estén, hogy bemutassák a ma élő szakralitást.

Az alapításának 975. évfordulóját ünneplő Belvárosi Nagyboldogasszony-templom a Tutti Cantabile Énekegyüttes -az Eötvös Gimnáziumban alakult vegyeskar - különböző egyházak énekeivel fogadja a közönséget, míg a záró Keresztkoncerten a Rózsák terei görögkatolikus templomban a debreceni Lautitia, a neves ifjúsági kórus ugyancsak egyházak dalaiból énekel.

A Kálvin Téren a református templomban a fiatal, de már híressé vált Korossy-vonósnégyes tagjai csodálatos előadásukkal viszik templomukba a kamarazene két gyöngyszemét, Bartóktól és Beethoventől, a Deák Téri Evangélikus templomban pedig egy – ez alkalomra összeállított - régizene együttes a legnagyobb klasszikusok egyházzenéjét idézi. Ez a régizene eddig érdemtelenül ritkán került a fesztivál műsorába, ezért most a megnyitón is adnak egy kis ízelítőt belőle.

A programok között kiemelten szerepel Bogányi Gergely, aki az első vasárnap, 17-én este 22.00 órakor ad koncertet a budai Szent Imre-templomban, és vele meglepetésként az ifjú zongoraművész, Boros Misi is fellép. A koncerten Schubert és Liszt négykezes és szóló darabok hangzanak el Mester és Tanítvány előadásában.

Az Ars Sacra Fesztivál nyitókoncertjén a Gemma énekegyüttes lép fel a Mátyás templomban, ahol az angol vokálpolifónia korszakainak énekeit szólaltatja meg. A több mint 500 évet átívelő műsor betekintést nyújt a szigetország különleges hangzásvilágába, irányt adva ezzel a hallgatóknak a „békekeresés” útján.

A többszörös nemzetközi és magyar versenygyőztes Jazzation acapella együttes a Lóvasút Kulturális Központban énekel 22-én este, ugyanott 18-án Véssey Miklós és Lackfi János irodalmi estjét élvezhetjük.

Szeptember 24-én a fesztivál záróeseményén a Szent Efrém Férfikar koncertjét élvezhetjük, amely egy ifjú zeneszerző, Kecskés D. Balázs új művének ősbemutatójával kezdődik, és ebben a Budapesti Vonósok is csatlakozni fog a fantasztikus férfikarhoz.

Szeptember 23-án a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok-plébániatemplomban lépnek fel az Era Nova Kamarazenekar ifjú tagjai, csodálatos szólistájukkal, Marley Erickson hegedűművésszel együtt, akivel J.S.Bach hegedűversenyét adják elő. 2021-ben Zeneakadémisták által alapított komolyzenei együttes. Kemény Péter, a zenekar karmestere és Kiss Csongor az együttes alapító-csellistája alig három éve fektették le a zenekar alapköveit, mégis már aktív részesei a magyar komolyzenei életnek.

Szeptember 19-én előzetes regisztráció után lehet résztvenni az idei Szakrális Építészeti Konferencián, ami a Ferences Rend nyolcszáz évének építészetéről szól.

De ha már építészet, Benczúr László Ybl- és Prima Primissima Díjas építész életművét bemutató kiállítást Budakeszin, az evangélikus templomban tekinthetik meg az érdeklődők. Lesz kiállítás a Magdolna toronyban, a Hegyvidéki Kulturális Szalonban, az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban, vagy a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpont, sok más helyszín mellett.

Az Ars Sacra Fesztivál egyházi fővédnöke, mint minden évben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, nagy megtiszteltetés, hogy idén Novák Katalin köztársasági elnök másodszor is vállalta a világi fővédnökséget.

További programokról a fesztivál hivatalos oldalán olvashattok!

Link másolása
KÖVESS MINKET: