PROGRAMOK
A Rovatból

Februárban újra találkozhatnak a természet szerelmesei – érkezik a FeHoVa 2025-ben is

A vadászat, horgászat és fegyverek szerelmesei ismét összegyűlhetnek a HUNGEXPO-n, ahol lenyűgöző kiállítások, szakmai bemutatók és különleges programok várják őket.


Február 6–9. között ismét benépesül a HUNGEXPO, hiszen érkezik a régió legnagyobb vadászati és horgászati eseménye, a FeHoVa.

Aki járt már itt, tudja, hogy ez a kiállítás nemcsak a szakma találkozóhelye, hanem egy valódi közösségi élmény is, ahol a természet szerelmesei, a vadászok és a horgászok együtt hódolhatnak szenvedélyüknek.

A kiállítók számos országból érkeznek, hogy bemutassák termékeiket, szolgáltatásaikat hivatásos és hobbivadászoknak, horgászoknak, erdészeknek, fegyverrajongóknak és azoknak, akik egyszerűen csak szeretik a természetet és szeretnének többet megtudni róla. Idén sem maradnak el a már jól ismert és közönségkedvenc programok, de számos izgalmas újdonság is várja a látogatókat.

Az idei kiállítás egyik különlegessége Dr. Nagy Endre kalandos életének bemutatása, amely betekintést enged abba, hogyan született meg a Balatonedericsen található Afrika Múzeum, és milyen szenvedélyes utazások vezettek a létrejöttéhez. A természet csodáit állítja a középpontba

az idei központi kiállítás, amely a fekete-fehér dioráma nevet viseli, és azt mutatja meg, hogy a látszólag egyszerű fekete és fehér színek milyen elképesztő változatosságban vannak jelen az állatvilágban.

Nemcsak preparátumokat, hanem lenyűgöző grafikákat is láthatnak az érdeklődők. A vadászat történelmét idézi meg a „Keszthelyi Jenő emlékkiállítás – 100 év, 100 vadász” tárlat, amely egy igazi művész és vadász munkássága előtt tiszteleg. Keszthelyi Jenő intarziaportréin száz elhunyt vadász alakja kel életre, melyeket életrajzaik kísérnek. Aki a vadászat esztétikai és történeti oldalát is szívesen felfedezné, annak a „Főúri halali – vadászfegyverek a barokk korból” kiállítás kihagyhatatlan lesz. A főurak által használt díszes vadászfegyverek a fegyverkészítés történetének legszebb darabjai közé tartoznak, és most a Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvergyűjteményének válogatott darabjaiból nyílik különleges tárlat.

A horgászat szerelmeseinek a MOHOSZ Agóra kínál rengeteg izgalmat, ahol nemcsak a horgászvizsgát lehet teljesíteni, hanem nyereményjátékok, termékversenyek és garantált ajándékok is várják az érdeklődőket. A világ- és Európa-bajnok horgászokkal is lehet találkozni, akik biztosan megosztanak egy-két trükköt arról, hogyan lehet igazán nagy fogásokat elérni. A könyvek és grafikák szerelmeseinek a „Madarak” című kötet bemutatója hoz különleges élményt. A könyvet Dr. Sós Endre írta, illusztrációit pedig Szunyoghy András grafikusművész készítette, akivel a kiállítás ideje alatt személyesen is lehet beszélgetni.

A FeHoVa persze nem lenne teljes a hagyományos programok nélkül. Idén is lesz szarvasbőgő verseny, ahol a legjobb bőgők mérik össze tudásukat, valamint folytatódik a népszerű Horgász suli, amely a kezdők és tapasztalt pecások számára is tartogat érdekességeket.

A kiállítás egyidejű rendezvényei között szerepel a XII. FeHoVa Winterdogshow, ahol a kutyabarátok gyönyörködhetnek a legszebb fajtákban, valamint a Teremíjász Országos Bajnokság, amely látványos versenyeket ígér.

A FeHoVa minden évben egy felejthetetlen esemény, ahol a természet iránti szeretet, a vadászat és horgászat iránti szenvedély, valamint a történelmi és kulturális érdekességek egy helyen találkoznak. Ha szeretnél részese lenni ennek a különleges élménynek, ne habozz! A kedvezményes napijegyek elérhetők a HUNGEXPO applikációban és a kiállítás hivatalos honlapján.

A vadásztársaságok, erdészetek, horgászegyesületek, rendvédelmi szervek és lövész egyesületek tagjai kedvezményes csoportos belépőjegyet válthatnak a kiállításra. A kedvezményre jogosító kuponok megtalálhatók a kiállítás honlapján!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
Télen sem áll meg az élet – 10+1 izgalmas beltéri programötlet, amiért megéri útra kelni
Ha valami igazán izgalmas programra vágysz Budapesten, ne is keresgélj tovább, itt a tökéletes lista!


Télen sem kell a négy fal között unatkoznod, mert Budapest tele van szuper beltéri programokkal, amik garantáltan feldobják a hideg napokat! Legyen szó egy izgalmas szabadulószobáról, interaktív kiállításról vagy különleges sportélményről, bőven van miből válogatni. Hoztunk pár remek tippet, hogy a téli hónapok is emlékezetesek maradjanak!

MystIQueRoom

Ha egy igazán különleges beltéri programra vágysz, a MystIQueRoom tökéletes választás, hiszen mindenképpen esőbiztos szórakozást kínál.

18 szabadulószoba, kvízjáték és a legújabb interaktív szórakoztató játék, a LED-padlós JumpRace közül is válogathatsz Budapest legnagyobb szabadulószoba-komplexumában, ahol lélegzetelállító, filmszerű díszletek között élheted át a kihívásokat.

A tematikák változatosak: van itt minden a családbarát kalandoktól (kalózoktól és Csodaországtól kezdve), a hátborzongató, erős idegzetűeknek szóló horror pályákig, mint például a Rettegés háza vagy a Boszorkány. A legjobb, hogy nem számít, mekkora csapat vagytok, akár 150 főt is szórakoztatnak egyszerre – legyen szó páros játékról, családi mókáról vagy céges csapatépítésről.

A JumpRace játékuk egy olyan élmény, amit még biztosan nem próbáltál! A különlegessége a speciális LED-padlóban rejlik, amely valós időben érzékeli a mozgásodat, és látványos fényhatásokkal, színekkel irányítja a játékot. A résztvevőknek a padlón megjelenő mintákat kell követniük, bizonyos területeket elkerülniük vagy éppen megfelelő színekre lépniük. A JumpRace 2-8 fő számára nyújt felejthetetlen élményt, nehézségi szintje pedig szabadon választható, így mind a gyerekek, mind a felnőttek számára tökéletes választás lehet.

Tipp: A MystIQueRoom minden nap nyitva tart! Foglalj már most, hogy találj magatoknak szabad időpontokat!

The Magic Budapest

Budapest számos varázslatos helyet rejt, de kevés olyan van, ahol tényleg életre kel a mágia, és ahol úgy érezheted magad, mintha egyenesen Harry Potter világába csöppentél volna. Az egyik ilyen különleges hely a The Magic birodalom, amely már több varázslatos étteremmel is büszkélkedhet.

A Hajós utca 25. alatt található The Magic Budapest első étterme, amely már többször elkápráztatott minket. Néhány éve nyitotta meg kapuit, és pillanatok alatt a budapesti varázslók törzshelyévé vált.

Nem véletlenül, hiszen itt különleges hamburgerek, színes gofrik és füstölgő bájitalok várnak, miközben a Roxfort kastélyát idéző belső térben barangolhatsz. A falak között mindenhol varázslények, életre kelt festmények és misztikus ereklyék bukkannak fel, miközben a konyhában fantázianevekkel ellátott mágikus fogások készülnek – természetesen varázslatos tálalásban.

Az étlapot régi szakácskönyvek legendás receptjeiből alkották meg, modern gasztrotrendekkel ötvözve és néhány titkos összetevővel megfűszerezve. Kóstold meg például a Varázs Parázs ételt, a gigantikus Hamgrid Óriás Burgert vagy a Házi Manók finomságát! Ezek mellé pedig kötelező egy füstölgő varázsital – és ha igazán autentikus élményre vágysz, a híres vajsört sem szabad kihagyni.

A hely atmoszférája minden korosztályt elvarázsol, a barátságos személyzet és a kreatív fogások pedig még különlegesebbé teszik az élményt. Ráadásként a legelszántabb varázslók számára egy titkos üzenetet is elrejtettek az étterem legfelső szintjén – ha elég figyelmes vagy, a mennyezetről függő gyertyák segítségével megfejtheted!

Pirate Empire

2022-ben nyitotta meg kapuit a Pirate Empire, amelyet a közönségkedvenc The MAGIC Budapest tulajdonosai álmodtak meg. Az éttermet a kalózlegendák, különösen A Karib-tenger kalózai filmek inspirálták, és garantáltan minden korosztály számára felejthetetlen élményt nyújt.

A belső tér lenyűgöző: a földszinten egy kikötő hangulata elevenedik meg lőporraktárakkal, rumospincékkel, csordogáló vízzel, a falból csorgó örök élet elixírjével és egy gigantikus krakenszoborral.

Az emeleten pedig a hajó fedélzetére csöppentek, ahol még a kalózkapitány dolgozóasztala is helyet kapott. A hangulatot tovább fokozzák a jelmezes felszolgálók, a csatadalok, a tengeri énekek és természetesen a tematikus fogások.

Tipp: Ha itt jártok, mindenképp kóstoljátok meg A Fekete Gyöngy hamburgert, amely fekete buciban érkezik, és lilahagyma-lekvár, dupla sajt, valamint bacon teszi ellenállhatatlanná a szaftos marhahúspogácsát. A Tortugai kalózok hírhedt tésztái közül a Szirének éneke nevű, fekete spagettivel és tejszínes szószban tálalt tengeri gyümölcsös fogás is kihagyhatatlan, és ha valami édesre vágytok, a Barbossa végzete brownie garantáltan megkoronázza az élményt!

Magyar Zene Háza

Ha a hidegben valami igazán különleges beltéri programra vágysz, a Magyar Zene Háza tökéletes választás! Nemcsak az épület lenyűgöző kívülről, de belül is elképesztő élmények várnak, különösen a nemrég teljesen megújult Hangdómban.

Ez az immerzív moziterem mostantól még intenzívebb, 360 fokos vizuális élményt kínál, ahol a félgömb alakú vászonra készített alkotások szó szerint körülölelnek.

A fejlesztéseknek köszönhetően a vetítések még élettel telibbek lettek, így garantáltan magával ragadnak – legyen szó látványos természetfilmekről, lebilincselő animációkról, kísérleti moziról vagy izgalmas újdonságokról. Ráadásul a közönségtalálkozók és tematikus vetítések tovább színesítik a programot. A további programokról ezen a linken találtok további információt.

Néprajzi Múzeum

Ha a hideg hónapokban egy tartalmas és különleges kulturális élményre vágysz, érdemes ellátogatni a Néprajzi Múzeumba, ahol

2025-ben hat új időszakos kiállítással készülnek.

Ezek célja, hogy a globalizálódó világban megmutassák azokat az egyedi hagyományokat, tárgyakat és történeteket, amelyek különlegessé tesznek minket.

Az év első időszakos kiállítása január 22-én nyílik, és a citera sokszínű világát mutatja be. A múzeum lenyűgöző hangszerkollekciójában több mint 3000 népi hangszer található a világ minden tájáról, ezek közül pedig a kiállítás június 29-ig lesz megtekinthető.

A második tárlat egy különleges fényképsorozatot tár a látogatók elé: a londoni 1862-es világkiállításon bemutatott magyar népviseleteket csodálhatjuk meg március 5. és szeptember 15. között.

A Súlyos anyag. Nők – Viseletek – Élettörténetek című kiállítás a sváb nők hagyományos viseleteit és történeteit dolgozza fel. Ez a tárlat 2025. június 6-tól 2026. január 6-ig lesz látogatható.

Ősszel és télen is különleges kiállításokkal készülnek:

  • Mítoszok hegye – egyedülálló bepillantás a spanyol hódítás előtti Mexikó világába, szeptembertől márciusig.
  • A Magyar Foltvarró Céh bemutatkozása Dolányi Anna tájépítész és textilművész munkásságán keresztül, november 13. és 2026. február 1. között.
  • A keménycserépgyártás csaknem két évszázados történetét feldolgozó tárlat három múzeum összefogásával jön létre, és 2025. december 3. és 2026. július 26. között látogatható.

Ha igazán különleges múzeumi élményre vágysz, próbáld ki az Éjszakázz a múzeumban! programot is, ahol az erre kialakított térben iskolás csoportok és családok is eltölthetnek egy éjszakát a múzeumban. A részletes programokról itt találsz további információt!

Makers Market

Ha egyedi, kézzel készített ajándékokat keresel, vagy csak szívesen felfedeznéd a hazai designerek legújabb alkotásait, akkor ne hagyd ki a Makers' Market Budapest téli vásárát! Ez a havi rendszerességű designpiac a kortárs kézművesség szerelmeseinek tökéletes találkozóhelye, ahol nemcsak különleges tervezői termékekkel, hanem magukkal az alkotókkal is megismerkedhetsz.

A téli szezonban a vásár egy hangulatos, könnyen megközelíthető helyszínre költözik: a Villányi úti Konferenciaközpontban várják az érdeklődőket, mindössze 5 perc sétára a Móricz Zsigmond körtértől. A következő eseményre 2025. február 16-án, 10:00 és 17:00 között kerül sor.

Több mint hetven alkotó mutatja be portékáit, a kínálatban pedig garantáltan találsz valami különlegeset: egyedi ékszereket és kerámiákat, különleges ruhákat és kiegészítőket, grafikákat és lakberendezési tárgyakat, csomagolt finomságokat és egyedi ajándékokat.

A vásár nemcsak a shoppingolásról szól – izgalmas workshopokkal, kellemes zenével és persze finom kávéval is készülnek, hogy a látogatók igazán hangulatos élményben részesüljenek. Ha nem akarsz lemaradni a legfrissebb eseményekről, kövesd a Makers' Market Budapest Instagram oldalát.

Fővárosi Nagycirkusz

Ha egy igazán különleges téli programra vágysz, akkor a Fővárosi Nagycirkusz új előadása, a Cirkuszherceg – Egy bohóc kalandjai a jövővel garantáltan elvarázsol! 2025. február 8. és március 16. között a cirkuszművészet és a modern technológia találkozásának lehetsz szemtanúja egy látványos, érzelmekkel teli előadásban.

A történet egy furcsa cirkusziskolában játszódik, ahol a tanárnő (Demjén Natália) egy fontos kérdést feszeget: Mit jelent ma a cirkusz, amikor a világunk egyre inkább a számítógépek és a mesterséges intelligencia irányítása alá kerül? Vajon még mindig érezzük a cirkusz varázsát, vagy már az interneten keresnénk rá a válaszra? A megoldást egy bohóc hozza el, aki szívből jövő őszinteségével próbálja felnyitni a tanárnő szemét.

A Cirkuszherceg nem csupán egy cirkuszi show, hanem egy gondolatébresztő, látványos és szívmelengető előadás arról, hogy hogyan fér meg egymás mellett a klasszikus cirkuszművészet és a modern technológia.

A műsort a Hortobágyi Károly-díjas Kristóf Krisztián rendezte, így garantált, hogy egy felejthetetlen élményben lesz részed. Az előadásról bővebb információkat ide kattintva találtok!

Cyberjump Buda Trambulin Park

Ha a hideg téli napokon sem szeretnél lemondani az aktív kikapcsolódásról, akkor a budai Cyberjump Trambulin Park tökéletes választás!

Európa egyik legnagyobb trambulinparkja, ahol háromezer négyzetméteren, 12 különféle játékkal várják azokat, akik szeretnék egy kicsit átmozgatni magukat és felszabadult, önfeledt élményeket gyűjteni.

Itt kipróbálhatod a dodge ballt, a klasszikus kidobós játék trambulinokra fejlesztett verzióját, egyensúlyozhatsz a szivacsmedence felett kifeszített slackline-kötélen, vagy megmérettetheted magad a ninja warrior akadálypályán. 4 éves kortól bárki kipróbálhatja ezt a szuper programot szülői felügyelettel – de ne feledd, előzetes regisztráció szükséges! Ha egy igazán energikus téli programra vágysz, akkor irány a Cyberjump, és ugorj fejest a kalandba!

Pénzmúzeum

Ha egy különleges, beltéri programra vágysz a hideg hónapokban, érdemes ellátogatnod a Magyar Nemzeti Bank Felügyeleti Központjába és Pénzmúzeumába, amely a nemrégiben felújított Postapalotában, a Széll Kálmán tér fölött kapott helyet. A múzeum 2023 óta ingyenesen látogatható, és garantáltan izgalmas élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A kiállítás modern és interaktív módon mutatja be a pénz történetét, így játékos formában ismerheted meg, hogyan alakult a gazdaság az évszázadok során.

A különleges vizuális megoldások és interaktív eszközök miatt ez nem egy hagyományos múzeumi séta, hanem egy igazán élményszerű időutazás!

A látogatás ingyenes, de előzetes online időpontfoglalás szükséges, és érdemes legalább két órát szánni a tárlatra, hogy minden izgalmas részletet felfedezhess. Ha egy okos, szórakoztató és kényelmes beltéri programot keresel télre, akkor a Pénzmúzeum remek választás!

GamekaLand

Ha a hideg miatt inkább beltéri programra vágysz, de nem mondanál le az adrenalinról és a kihívásokról, akkor

irány a GamekaLand, Európa első páros vetélkedője, ahol a televíziós show-k izgalmai életre kelnek!

Itt nem kell sztárnak lenned, és még egy villába sem kell beköltöznöd ahhoz, hogy átélhesd egy valódi vetélkedő pörgését. Vajon te vagy a gyorsabb és ügyesebb, vagy a párod, barátod, kollégád? Az Érzékek Kamrájában vaksötétben kell kitapogatnotok tárgyakat, míg a Galaxis Rejtélyei kihívás során a csillagok között kutathattok megfejtések után.

A májusban nyílt élménypark 390 négyzetméteren, a VI. kerület szívében vár, és 4, 6 vagy akár 8 fős csomagokkal kínál 2-3 órás izgalmas programot. 10 éves kortól ajánlott, így családoknak, baráti társaságoknak és céges csapatoknak is tökéletes kikapcsolódás lehet egy hideg téli napon. Készen állsz a kihívásra?

Indoor Budapest

A minigolf nemcsak nyári szórakozás – Budapest belvárosában egy olyan hely vár, ahol télen is garantált az élmény!

A Király utcában található Indoor Minigolf egyedülálló pályái látványos foszforeszkáló falfestményekkel és kreatív akadályokkal teszik még izgalmasabbá a játékot.

Itt három tematikus teremben (horror, varázslatos erdő, galaxis) összesen 18 pályán tehetitek próbára az ügyességeteket – méghozzá sötétben! A világító dekorációk és a különleges effektek garantáltan egy másik dimenzióba repítenek.

Ha pedig a játék után egy kis pihenésre vágynátok, a helyszínen található bárban a csillagok alatt lazíthattok egy forró ital vagy egy frissítő koktél mellett. Családdal, barátokkal vagy egy különleges randi helyszíneként is tökéletes választás!

Ne hagyd, hogy a hideg elvegye a kedved a szórakozástól – Budapest beltéri programjai minden korosztálynak tartogatnak izgalmas kalandokat. Csak válaszd ki, hogy melyikbe vágsz bele először!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Férfiak, figyelem! 10 brutál jó program, ha igazi pasis élményre vágytok
Legyen szó bulizásról, sörözésről, adrenalindús kihívásokról vagy egy laza gaming estéről, itt mindent megtalálsz, ami egy tökéletes pasis naphoz kell!


Srácok, eljött a ti időtök! Ha unjátok a sablonos estéket és valami igazán izgalmas programra vágytok a haverokkal, akkor ezt a listát nektek raktuk össze. Pörgős bulik, sörözések, adrenalinbomba élmények és egy kis "kockulás" is belefér – csak győzzétek végigcsinálni!

1. Symbol Budapest – Pörögjetek rá a legjobb bulikra!

Ha férfi program, akkor a bulizás kötelező elem – és a Symbol Budapestnél sokkal többet is kaptok! Óbuda szívében, egy több mint 220 éves épület falai között kel életre a modern klubélet, exkluzív eseményekkel, kiváló italokkal és felejthetetlen hangulattal várnak.

Rendszeresen szerveznek élő koncerteket, tematikus esteket és DJ-s bulikat, ahol a legjobb hazai és nemzetközi előadók gondoskodnak a fergeteges hangulatról.

Akár a funky, akár a house vagy a retro házibulik világát szeretitek, a következő hetekben érdemes beírni a naptárba néhány estét, igazi partyőrület vár rátok:

február 15-én funky és R&B slágerekre táncolhattok egy világító táncparketten, február 22-én pedig Zoltán Erika születésnapi show-ja után mehet a "Casanova" üzemmód. Ha a house a világod, március 1-én Bárány Attilával és Hamvai P.G.-vel nyomhatod, de ha egy elegánsabb estére vágysz, akkor március 7-én Rakonczai Imre zongoraestjén garantált a jó hangulat. Aki pedig igazán bírja a mulatóst, annak március 22-én Nótár Mary és a Haccacáré Mulató hozza el a fergeteges lagzi-hangulatot.

Ha egy pörgős bulira vágynátok, a Symbol Budapest a legjobb választás egy pasis estéhez. Kérdés, hogy bírni fogjátok-e a tempót?

2. Horizont Sör – Sörrajongóknak kötelező!

Ha igazi sörrajongók vagytok, akkor a Horizont Taproom kötelező állomás! A Horizont Brewing egy 2014-ben alapított prémium kisüzemi sörfőzde, amely a magyar kraft sörforradalom egyik vezető szereplője. A sörfőzde a legmodernebb technológiával, kiváló minőségű alapanyagokból dolgozik, hogy a legjobb sörélményt nyújtsa nektek. És ami még jobb: a Taproom közvetlenül a főzde mellett működik, így nemcsak inni tudtok, hanem a sörkészítés kulisszatitkait is megismerhetitek.

A Taproom különleges hangulatát az adja, hogy ez az egyetlen hely, ahol a Horizont Brewing összes elérhető söre megkóstolható, ráadásul vezetett sörkóstolókon is részt vehettek, ahol a sörfőző mesterek személyesen mesélnek a kedvenc italaitokról.

A sörök mellett extra programokat is szerveznek, legyen szó legénybúcsúról, csapatépítőről vagy egy laza baráti összejövetelről. Ha szerencsétek van, a pult mögött pont az a sörfőző áll, aki az italotokat készítette!

Itt a lehetőség: kérjetek vezetett sörkóstolót, nézzetek be a kulisszák mögé, hogyan készülnek a legjobb kraft sörök, és válasszátok ki a kedvenceiteket a 10 sörcsap kínálatából! Árajánlatért írjatok erre a címre: [email protected]

A Taproom fix nyitva tartással nem rendelkezik, de folyamatosan szerveznek tematikus estéket, így érdemes figyelni a hivatalos Facebook oldalukat is. Egy biztos: ha sör, akkor Horizont!

3. Baltadobálás – Férfias feszültség levezetés

Ha igazi pasis programot kerestek, ahol tesztelhetitek az erőtöket és a célzóképességeteket, akkor irány Budapest első (és egyetlen) baltadobálós helye, a Dohány utcai BAZ Beer Bar alatti pince! Itt 23 pályán dobálhatjátok a baltát és a dobócsillagot, miközben kiderül, ki a csapatban a legveszélyesebb harcos.

A koncepció egyszerű: célozz a vastag falapokra, szedd össze a legtöbb pontot, és persze közben hajíts egyet a stresszből is! A szabályokat ti alkotjátok, a biztonságot viszont a hely garantálja – a pályákat drótháló választja el, így senki sem kap váratlan baltatalálatot.

Ha egy kis extra adrenalinra vágytok, próbáljátok ki a UV-fényes dobálást, ahol sötétben, világító hatásokkal fűszerezve megy a harc.

4. Élményvezetés – Száguldjatok, mint egy profi!

Ha a benzingőz, a gumifüst és a brutális lóerők megdobogtatják a szíveteket, akkor itt az idő, hogy ne csak nézzétek, hanem vezessetek is egy-egy igazi szörnyeteget!

Az élményvezetés csapatával lehetőségetek van kipróbálni szupersportautókat, versenyautókat, amerikai izomautókat és legendás rallygépeket – mindezt biztonságos körülmények között, zárt pályán, ahol nem kell visszafognotok a gázpedált.

Legyetek akár Ferrari vagy Lamborghini rajongók, akár a klasszikus Mustangok vagy Camaro-k dobogtatják meg a szíveteket, náluk megtalálhatjátok az álomautóitokat. Ráadásul nem kell mélyen a zsebetekbe nyúlni, mert élményvezetéseik pénztárcabarát áron elérhetők.

Foglaljatok időpontot, pattanjatok be a volán mögé, és éljétek át, milyen érzés, amikor a motor bömböl, a gumik füstölnek, és a sebesség felszabadítja az adrenalint!

5. Unicum Ház – Nézzetek be a legendás hordók közé!

Az Unicum Ház, ahol nemcsak kóstolhattok, hanem bepillantást nyerhettek egy ikonikus magyar ital készítésének titkaiba is.

A Soroksári úton található látogatóközpont egy időutazás, amely végigvezet a Zwack család történetén és az Unicum legendáján, miközben pincéjük mélyén kóstolhatjátok végig ezt a gyógynövényes különlegességet.

A standard túrákon az Unicum és az Unicum Szilva készítésének rejtelmeibe merülhettek el, és természetesen kóstoló is jár hozzá. Ha pedig egy még prémiumabb élményre vágytok, akkor a prémium túrán a ritka Unicum Barista és Unicum Riserva is terítékre kerül, sőt, beléphettek a legendás Unicum Trezor XO ágba is. Itt egy igazi kincs, egy tíz évig tölgyfa-, majd hónapokig francia borpárlatos hordóban érlelt ital vár rátok, amelyből összesen 3200 palack készült – az első 200-at a helyszínen ki is állították.

De az Unicum Ház nem csak a kóstolásról szól: egy 270°-os immerzív filmvetítés révén testközelből élhetitek át a Zwack család történetének legfontosabb pillanatait és a márka ikonikus reklámjait. Az interaktív múzeumban pedig kirakhatjátok az Unicum titkos receptjének egy részletét, vagy belehallgathattok a történelembe a különleges hangrendszerek segítségével.

Ha egy igazán karakteres pasis programra vágytok, ahol az ízek, a történelem és a prémium minőség találkozik, akkor az Unicum Ház kötelező állomás – és persze a végén egy jó Unicum korttyal is koccinthattok az élményre!

6. Paintball – Háborúzzatok egy jót!

Ha egy igazán izgalmas, taktikai játékra vágytok, akkor a paintball a tökéletes választás. Itt nemcsak lövöldözhettek egymásra, hanem komoly csapatmunkára is szükségetek lesz a győzelemhez.

A pályák változatosak és biztonságosak, a felszerelés profi, és a játék végére garantáltan mindenki tele lesz festékfoltokkal

– és élményekkel! Próbáljátok ki az élményt például itt!

7. Gokart – Versenyezzetek a haverokkal!

Ha a sebesség, a versenyzés és az adrenalin a ti világotok, akkor irány Kőbánya és a SilverKart Gokart és Rendezvényközpont, ahol egy fedett, fűtött gokartcsarnok és egy komplett rendezvényközpont vár rátok! Itt minden a versenyzésről szól: a csúcskategóriás, benzines gokartok garantálják a valódi autóversenyes fílinget, és ha éppen nem ti vagytok a pályán, akkor is van mit csinálni – a monitorokon élőben követhetitek a többiek köridejét, és taktikázhattok a következő futamra.

A biztonság itt elsődleges, de a versenyélmény ettől még maximális: precízen kivitelezett pálya, profi személyzet és egy olyan hangulat, amitől azonnal visszavágytok.

És ha már felpörögtetek, ne rohanjatok haza!

A gokartozás után bowling, biliárd, csocsó, darts és egy fullos étterem vár titeket – ha bírjátok szuflával, akár egy egész napot is eltölthettek itt.

Tökéletes hely egy pasis délutánra, egy szülinapi őrületre vagy csak arra, hogy levezessétek a hétköznapi feszültséget egy kis benzingőzös száguldással!

8. Sörfürdő – Egy fürdő, ahol még inni is lehet!

Ha egyszerre pihennétek, regenerálódnátok és söröznétek, akkor a budapesti Sörfürdő lesz a következő pasis programotok!

A Széchenyi Fürdő és a Szent Lukács Gyógyfürdőben is belevethetitek magatokat a komlós-árpás wellnessbe, ahol egy ezerliteres dézsában merülhettek el, miközben korlátlan mennyiségben csapolhatjátok a cseh sört.

A fürdő nem csak poénból sörös – a keverék termálvízből, komlóból, árpából, malátából és sörélesztőből áll, amik tényleg jótékony hatással vannak a testre. Regenerálja a bőrt, javítja a vérkeringést, nyugtatja az idegeket, és még a másnaposság ellen is bevethető – tehát ha előző este elszaladt a ló, itt helyrehozhatjátok magatokat. A komló koncentrációja olyan magas, hogy abból simán kifőzhetnének száz liter sört, szóval az élmény garantáltan autentikus.

A Lukács Fürdő aulájában található sörös wellnessrészleg 9 dézsával vár, előzetes foglalással. 45 percig tart a fürdőzés, közben pedig annyi sört csapoltok, amennyit csak bír a karotok (és a gyomrotok). A félhomály, a gyógynövényes illat és az óriási fakádak pedig csak rátesznek egy lapáttal a hangulatra. Ha kell egy kis lazítás, de nem akartok messze menni a sörcsap mellől, akkor itt a tökéletes program! További részleteket ide kattintva találtok!

9. Szélcsatorna – Repüljetek, mint egy igazi szuperhős!

Mindig is kíváncsiak voltatok, milyen érzés a szabadesés? A Skyward Tunnel-ben biztonságosan kipróbálhatjátok, milyen egy ejtőernyős ugrás zuhanó érzése, csak épp repülő nélkül. A lebegés a szélcsatornában olyan módokon hat az érzékekre, amit még elképzelni is nehéz.

Elönt az adrenalin, miközben a levegő 200 km/h-s sebességgel a magasba repít és mindeközben 3-10 méter magasban szárnyaltok!

A szélcsatornában lebegve úgy érezhetitek magatokat, mintha egy akciófilm sztárjai lennétek. Egyedülálló élmény, amit minden adrenalinfüggőnek ki kell próbálnia!

10. Infinity Esport Bar – Kockulás, de stílusosan

Van az úgy, hogy egyikőtök nappalija sem alkalmas éppen a konzolos házi FIFA-kupa vagy a Mortal Kombat-versenyre, ilyenkor kell segítségül hívni a gamer pubokat. Amellett, hogy a legnagyobb kényelemben játszhattok, még a jéghideg csapolt sörök és a változatos röviditalok is csatlakozhatnak az élményhez.

A Német utcai Infinity Esport Bar-ban több fronton kibontakoztathatjátok a játékosabb oldalatokat: PC-, konzol-, sőt VR-opciók közül is lehet választani.

Szerencsére az összes legendás, mérvadó és éppen menő játék megtalálható náluk, olyan érzet, mintha egy játékbolond havernál gyűlnétek össze.  Lehet, hogy elkezdtek egy gyors meccset, aztán azon kapjátok magatokat, hogy órák óta pörög a gaming-maraton!

Szóval, srácok, nincs több kifogás! Válasszatok egy programot (vagy akár többet is), és csináljatok egy felejthetetlen pasis napot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Budapesti programok 2025
Összegyűjtöttük nektek Budapest legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2024-ben is!


2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is biztos találsz izgalmas koncertet, kiállítást, fesztivált és kalandokat.

Fürjesi Csaba - „A felejtés határai” című kiállítása

Fürjesi Csaba „A felejtés határai” című kiállítása 2025. január 15. és február 14. között várja a látogatókat a The Space Contemporary Art Gallery-ben. A nemzetközileg elismert művész az idő és a létezés kérdéseit vizsgálja egyedi anyaghasználatával, vintage lisztes zsákokkal, térképekkel és különféle felületek kombinálásával. Művei a felejtés és az emlékezés közötti finom egyensúlyt ragadják meg, miközben a nézőt is önreflexióra ösztönzik. Ha szereted a konceptuális művészetet és az elgondolkodtató alkotásokat, ezt a tárlatot ne hagyd ki!

Budapesti Tavaszi Fesztivál (április 29. – május 12.)

A Budapesti Tavaszi Fesztivál hosszú évek óta az egyik legnívósabb kulturális esemény, amely a főváros ikonikus helyszínein zajlik. A fesztivál programjában klasszikus zenei koncertek, operaelőadások, kortárs táncelőadások és kiállítások is helyet kapnak. Olyan világhírű művészek és együttesek lépnek fel, akik garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak a látogatóknak. Ha szereted a művészetet és a kultúrát, ez az esemény kötelező program tavasszal!

Sakura ünnep az ELTE Füvészkertben (március-április)

Tavasszal Budapest egyik legszebb látványossága az ELTE Füvészkertben található japán cseresznyefák virágzása. A Sakura Ünnep során a látogatók piknikezhetnek a rózsaszín virágtenger alatt, tradicionális japán programokon vehetnek részt, és teaceremóniát is kipróbálhatnak. Ha egy kis tavaszi harmóniára vágysz, vagy szívesen készítenél lenyűgöző fotókat a virágzó fák között, ez a tökéletes helyszín!

Budapest100 – A város nyitott házai (május 22-25.)

A Budapest100 egy egyedülálló esemény, amely során régi épületek nyílnak meg a nagyközönség előtt. Az idén százéves házak mellett olyan ikonikus budapesti épületek is csatlakoznak a programhoz, amelyeket máskor nem lehet belülről megnézni. Tárlatvezetések, történelmi előadások és közösségi események várják azokat, akiket érdekel a város múltja és építészeti öröksége.

Gourmet Fesztivál (május 22-25.)

A gasztronómia szerelmeseinek kihagyhatatlan eseménye a Millenárison megrendezett Gourmet Fesztivál, ahol Magyarország legjobb éttermei, cukrászdái és borászatai vonulnak fel. Az idei fesztivál témája a fenntartható gasztronómia, így az ízélmények mellett a tudatos táplálkozás és az innováció is középpontba kerül. Ha szereted a fine diningot és az új ízeket, itt a helyed!

Múzeumok Éjszakája (június 21.)

Egy éjszaka, amikor Budapest összes múzeuma megnyitja kapuit a látogatók előtt – különleges tárlatvezetések, interaktív programok és koncertek kíséretében. Akár a Szépművészeti Múzeum, akár a Magyar Nemzeti Múzeum érdekli, itt garantáltan találsz valami izgalmasat!

Rosalia – Budapest Borfesztivál (május 29. - június1.)

Tavasz és rozé – ennél jobb párosítás talán nem is létezik! A Rosalia Fesztivál a Városligetben várja a borbarátokat, ahol Magyarország legjobb borászatai mutatják be könnyed, gyümölcsös tételeiket. Élő zene, street food és naplementés borozás – tökéletes hétvégi program!

Sziget Fesztivál – Augusztus 6-12.

Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválja idén is hatalmas nevekkel, felejthetetlen bulikkal és igazi fesztiválhangulattal várja a látogatókat a Hajógyári-szigeten. Idén is világsztárok és változatos programok garantálják a felejthetetlen élményt. A nagyszínpadon olyan előadók lépnek fel, mint Post Malone, az amerikai rapper, aki a "Rockstar" és a "Circles" című slágereivel vált világhírűvé, vagy A$AP Rocky, a New York-i hiphop sztár. A popzene kedvelőinek Charli XCX és Shawn Mendes hozza el a legnagyobb slágereit, míg az elektronikus zene szerelmesei Armin van Buuren trance szettjére bulizhatnak. A rock és alternatív zene sem marad ki: Papa Roach érkezik energikus koncertjével, és a legendás Nelly Furtado is színpadra lép, aki olyan örökzöld slágerekkel robbant be a köztudatba, mint az "I'm Like a Bird" vagy a "Maneater".