PROGRAMOK
A Rovatból

Ezt nézd meg idén a Művészetek Völgyében

Tíz napra ismét színes forgataggá változik Kapolcs és környéke. Most is rengeteg a program, íme a mi ajánlatunk!


A 25. alkalommal megrendezett fesztivál szervezői minden eddiginél több újdonsággal készültek a kerek évfordulóra. Ezúttal hatványozottan igaz a műfaji sokszínűség: minden korosztály találhat kedvére való programot, a népzenétől a színház- és táncelőadásokon át a hazai könnyűzene legnagyobb neveiig. Összeállítottunk egy szubjektív ajánlót, persze a teljesség igénye nélkül, de minél tágabb körből merítve.

A Kaláka Versudvar már hagyományos kapolcsi helyszín: idén rendezik meg ötödjére, a névadó zenekar mellett Lackfi János közreműködésével. Ezúttal is minden délután lesz zenés versimpró, melynek során Lackfi mindig más költőkkel és zenészekkel beszélget, valamint dolgoz át ismert költeményeket. A vendégel között lesz Laár András, Babiczky Tibor, Lovasi András, Varró Dániel, Kiss Tibi, vagy éppen Tóth Krisztina. A koncertfelhozatal is változatos: játszik például a Takáts Eszter Beat Band, Ferenczi György és a Rackajam, a Tárkány Művek, Malek Andrea, valamint a Hungarian FolkEmbassy.

volgyaj_kalaka

volgyaj_kalaka2

Még ennél is régebbi törzs-résztvevőnek számít a Völgyben Földes László Hobo, aki évek óta a fesztivál összes napján fellép, napról napra eltérő repertoárral. Idén annyi változás történt, hogy egyrészt a Kapolcsi Hobo Klub új helyszínre költözik az eddigi Malompart Étteremből, másrészt a kísérő zenészek köre is bővült. A Hobo és Bandája nevű formáció mellett a Póka Egon Experience is többször játszik, például Cream, Led Zeppelin és Jimi Hendrix-dalokat előadva. De persze lesz most is Kopaszkutya és Vadászat, valamint külön ünnepi koncert a Művészetek Völgye negyedszázados évfordulója, illetve Hobo 70. születésnapja alkalmából. Délutánonként pedig a szintén szokásos interaktív beszélgetések, a Magyar Hobológiai Társaság szervezésében.

Első alkalommal lesz idén udvara a Momentán Társulatnak, akik az elmúlt 12 évben tökélyre fejlesztették az improvizációs színjátszást Magyarországon. Természetesen szinte teljes repertoárjukat előadják, a klasszikus RögvEst mellett lesz például Spuri, Mozaik, Junior előadás és impro workshopok is. A Főhős című produkció vendégeként pedig Palya Bea, Harcsa Veronika, Mautner Zsófia és Hajós András is felbukkan. De persze nemcsak a Momentánról szól az udvar programja: slam poetryvel és koncertekkel is készültek, itt lép fel mások mellett Sub Bass Monster, a Melodisztik, a Jónás Vera Duo, valamint lesz Rájátszás is.

momentan3

Harcsa Veronika másodjára költözik le Kapolcsra, és ahogy nemrég a nekünk adott interjúban fogalmazott, ezúttal ha lehet, még a tavalyinál is színesebb programokkal készülnek. A két legnagyobb szám talán Snétberger Ferenc fellépése, aki a kvartettjével érkezik, illetve a Yengibarian Trio Tony Lakatossal és Lukács Miklóssal. A sok jazz mellett lesz improvizatív popzene is, jön Jónás Vera, a Manoya, lesz Random Trip. Valamint Veronika is mindegyik projektjével játszik: duó, Bin-Jip és Lámpafény koncert is szerepel a programban, utóbbi Kulka János vendégszereplésével, a Bin-Jip pedig Szabó Simonnal.

A népzene kedvelőit két helyszínen is igazi kánaán várja. A Muharay udvarban tíz nap alatt az összes magyarlakta tájegység zenéit és táncait megelevenítik, Burgenlandtól egészen Erdélyig és Kárpátaljáig. Számos hagyományőrző együttes fellép, és a házigazdát, Sebestyén Mártát is több formációban láthatja a közönség. Lesz énekiskola, vagyis daltanulás, a kisebbeket pedig népi játszóház várja. A másik népzenei helyszín a Folk Udvar, ahol szintén fellép Sebestyén Márta, játszik a Fonó zenekar, lesz táncház, sőt még szabadegyetem is.

volgyaj_muharay

volgyaj_hajos

Új helyszín idén a Modern Art Orchestra, vagyis a MAO udvara, akik Hajós Andrással közösen töltik be a házigazda szerepét. Fellépnek itt például a Kőbányai Zenei Stúdió növendékei, lesz közös műsor a fentebb említett Momentán Társulattal, illetve olyan előadókkal is kooperál még a MAO, mint Harcsa Veronika, Bacsó Kristóf, Kálloy Molnár Péter, vagy éppen Szirtes Edina Mókus.

A budapesti Gólya presszó évek óta rendszeresen kitelepül Kapolcsra, ezúttal sincs ez másképp. Aki nem emlékezne: ők voltak azok, akik pár hónapja az egész magyar netet felrobbantották egy Fb-eseménnyel, amiben ingyenes Manu Chao koncertet ígértek. Bár ez csak áprilisi tréfa volt, és utána tett ígéretük ellenére a Völgybe sem sikerült leszervezniük a világhírű zenészt, azért így is elég sok jó programmal készülnek. Koncertezik például a Balaton, a Csaknekedkislány, a Bujdosó trió, a Bélaműhely és a Korai Öröm Acoustic Instrumental, napközben pedig beszélgetések, filmklub és svédasztalos reggeli lesz terítéken.

A Blue sPot Major összehozásával egyértelműen szintet lépett a Völgy: ez az a helyszín, ahová a mai fesztiválmezőny legnagyobb neveit hívták meg, a Kiscsillagtól a hiperkarmán és a Vad Fruttikon át a Quimbyig. A színpad az eddigi Blue sPot Café helyett egy sokkal nagyobb területen kap helyet, így remélhetőleg a fokozott érdeklődés sem okoz majd problémát. Kurrens fellépők terén a Design Terminál is erős: ők szerezték meg az idei nyár legnagyobb sztárjának számító Wellhellót, illetve lesz még náluk például Sena, Margaret Island és Fran Palermo is.

A szomszédos Taliándörögdön a legnagyobb attrakció a Klastrom visszatérése lesz. A legendás koncerthelyszínről alighanem mindenkinek van emléke, aki a hőskorban járt a fesztiválon. A középkori templomrom aztán a költségvetés visszavágásával kikerült a programhelyszínek közül, legfeljebb hajnali spontán gitározások történtek ott. Idén viszont a jubileum tiszteletére újra megtelik élettel, ráadásul nem is akárhogy. A tíz nap első felében a világzene dominál, itt ad nagykoncertet Palya Bea, az Amsterdam Klezmer Band, a Parno Graszt és a Kerekes Band is. Majd éles váltással az underground, elektronikus stílusok viszik át a stafétát: lesz sok DJ és live act, valamint a Balaton Method is leköltözik. Az idei év legjobb zenés filmjét több alkalommal levetítik, a szereplő zenekarok közül pedig koncertet ad az Elefánt és a Middlemist Red, de játszik Sena, az Amoeba, valamint iamyank is.

volgyaj_klastrom

volgyaj_elevenekrt1

volgyaj_elevenkert2

A dörögdi Elevenkertet már harmadjára rendezi meg egy nagyon lelkes és összetartó szentendrei társaság. Idén ha lehet, még több izgalmas produkcióval álltak elő: látható lesz náluk például a Kistehenes Kollár Klemencz Laci Legesleges című műsora, amit korábban a Müpában is előadtak. Hasonlóan izgalmasnak tűnik a Nemulass és a Jóvilágvan zenekarok koncertje, de fellép a Kampec Dolores, a Funkkorporation, a Pluto, a Presszó Tangó Libidó, az efZámbó Happy Dead Band, valamint a Cabaret Medrano is. Vasárnaptól péntekig állandó napközbeni program a Song-óra workshopot, a Nem Privát Színház jóvoltából pedig több előadást is megnézhettek. Na és természetesen a gyerekekre is gondoltak, elvégre maga a helyszín az óvoda kertjében található.

A látványos fainstallációiról ismert Hello Wood évek óta a Kapolcs melletti Csórompusztán tartja nemzetközi alkotótáborát, a fesztivál előttre időzítve. Tavaly a Völgy hivatalos helyszíne is voltak, bárki megnézhette a lenyűgöző szobrokat. Idén még komolyabban készültek: Vígántpetenden rendezik be a Hello Wood Falut, ahol a hatalmas szabadtéri kiállítás mellett koncertek (Muriel, Rokokó Rosé, Henri Gonzalez akusztik, stb.), DJ-k, valamint beszélgetések és workshopok is lesznek.

hw_talaber_geza2

Fotó: Talabér Géza

hw_bujnovszky_tamas

Fotó: Bujnovszky Tamás

Ez csak ízelítő volt a rengeteg programból, ha tovább szeretnétek böngészni a felhozatalt, IDE KATTINTVA megtehetitek.

Ha várod a Művészetek Völgyét, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
Május 1-i programok 2025-ben: országos és budapesti majáliskörkép
A május 1-i programok 2025-ben is szórakoztató élményeket kínálnak az egész családnak. Budapest és az ország legjobb majálisaiból válogattunk, kikapcsolódást keresve a munka ünnepére.
Címkép: Jakob Strauß képe a Pixabay -en. - szmo.hu
2025. április 28.



Hagyományosan május 1. napján rendezik a majálisokat azaz egy tavaszi ünnepet, amit Magyarországon már régóta ünnepelnek, bár jelentése azóta sokat változott.

A majálisokat általában kültéren rendezik meg, és különböző színes programokkal tarkítják: koncertekkel, néptánccal, kulturális előadásokkal, kézműves vásárokkal, a hagyományos májusfa állítással, gasztronómiai eseményekkel.

Budapest majális 2025: Színes programok az idei május 1-jén

Első körben lássuk a budapesti majálisok programkínálatát!

Egy fergeteges majális a fővárosban: Retro rockpiknik a Gellért-hegy lábánál május 1-jén

Gyere, gyere ki a hegyoldalba - idén is! Erre biztatnak a május 1-jei tabáni rockfesztivál szervezői. Kiket láthatsz-hallhatsz az idei fesztiválon? A Stardust, a Mini, a Dinamit és Charlie ad koncertet.

A részletekért kattints IDE.

Városligeti majális 2025

Idén sem maradhat el a Budapest Feszt és a majális a Városligetben!

Gyerek- és felnőtt programokkal - vidámparkkal, ugrálóvárral, finom falatokkal és mindenekelőtt fergeteges hangulattal várnak benneteket. A kicsiket többek közt bohócok, mesefigurák és zenészek szórakoztatják, a felnőttek pedig részt vehetnek többek közt a Children of Distance, Mohamed Fatima és Oláh Gergő koncertjén, de DJ-k szettjeire is csapathatjátok.

A városligeti móka ingyenes, a programokat ITT találjátok.

Budapest majális 2025: Színes programok az idei május 1-jén

Az egyik legizgalmasabb gasztrofesztivál: Kőbányai Halmajális

Vajon ki főzi a legjobb halászlét Kőbányán? Már 15. alkalommal lesz erre válasz május elsején! Ha ennél egy zamatos, illatos halászlét, közben szórakoztató programokat is keresel itt a helyed!

Délelőtt 10 órától a Fabula Bábszínház szórakoztatja a gyerekeket a Mazsola című zenés bábelőadással, 11 órától a TánciFáncsi és barátai gyermekműsora látható, 12 órakor pedig a TÉBLÁB AMI néptánccsoportjainak bemutatóját láthatjátok.

14 órakor a halászléfőző verseny eredményhirdetése lesz, 15:30-kor a DogMarket Buda koncertjét, 17:20-tól Kőbányai Zenei Stúdió diákjainak koncertjét élvezhetitek, 20 órától pedig a The Biebers lép fel.

A részleteket ITT találjátok.

Majális a Bókay kertben:

A hagyományokhoz híven 2025-ben is közös ünneplésre hív benneteket a XVIII. kerületi önkormányzat. Május elsején egész nap gyermekprogramok, fellépők és koncertek töltik majd meg a Bókay-kertet, a nap házigazdája Abaházi Csaba lesz.

A belépés a programokra ingyenes.

Majális a Bókay kertben 2025 május elsején

Kertvárosi majális:

Május elsején irány az Erzsébet-liget! Májusfa-állítás, vidámpark, gasztrosétány vár, de színpadi programokkal, gyerekprogramokkal és koncertekkel is kedveskednek nektek a munka ünnepe alkalmából. Este pedig a Republic lép fel.

A részleteket ITT találjátok.

Csupa móka a május 1-e a kertvárosi majálison Budapesten, az Erzsébet ligetben

Rákosmenti majális

Töltsd május 1-jét izgalmas programokkal! Színpadi előadásokkal, koncertekkel, festékbomba darts-szal, graffiti élményfestéssel, kézműveskedéssel és széles étel-ital kínálattal várnak sok szeretettel május első napján a Népkertben a Rákosmenti majálison. A belépés díjtalan!

rákosmenti majális a népkertben 2025 május 1-jén

Május 1. országszerte és majálisok 2024-ben: Íme néhány programtipp az ünnepre

Természetesen az országos rendezvények sem hiányozhatnak egy május 1-i programajánlóból. Következzen most jó néhány színes majális programkínálat - a teljesség igénye nélkül.

Dunaföldvári majális

Garantált a szórakozás május első napján a Duna-parti városban! Bringatúrát, klaszikus majálist szerveznek, egész nap lesz flipper, csocsó és szkanderbajnokság. Vásárolhattok hagyományos május elsejei menüre - kolbász, mustár, kenyér, innivaló - jegyet, láthatod tánccsoportok és majorettek műsorát, de koncertre is elmehetsz.

A programokról bővebben ITT olvashatsz.

Május elsején vár Dunaföldvár

Esztergomi majális 2025 a hosszú hétvégén

Több mint hetven év után, három évvel ezelőtt nyilvánították ismét megyei jogú várossá Esztergomot. Ebből az alkalomból idén négynapos rendezvénysorozattal készülnek a május elsejei hosszú hétvégén Esztergom főterén családi és gyermekprogramokkal (légvár, arcfestés, csillámtetoválás), fergeteges koncertekkel, kézműves vásárral, valamint széles gasztronómiai kínálattal.

Április 30-án, szerdán tartják az évtizedes múltra visszatekintő Lampionos Hajós Felvonulást Esztergomban. De nem csak a feldíszített és kivilágított hajók hajóznak végig a Kis-Dunán, hanem 22 órától koncerttel kedveskednek a szervezők.

A bátrabbak pedig részt vehettek május 1 és 3 közt a Rubik Ernő repülőtéren a Családi Sétarepülő Hétvége és Honvédelmi Sportágbemutatón.

Csongrádi majális és főzőverseny

Már április 30-án szerdán koncertekkel kezdődik a kétnapos majális a Tisza-parton, a Körös-torok közelében fekvő hangulatos kisvárosban.

Másnap, május 1-én a főzőversenyen kívül még sok érdekes programmal készülnek a szervezők. Lesz íjászat, kutyás bemutató, mesejáték, operett. Este Szabó Balázs Bandája koncertezik, majd DJ Szigeti retró zenéire rophatjátok.

A részletekért kattintsatok IDE.

Már április 30-án szerdán koncertekkel kezdődik a kétnapos majális Csongrádon

Május 1. – programok Miskolcon

A Miskolci majális 2025 kiváló alkalom, ha a családoddal vagy baráti társasággal szeretnél eltölteni egy vidám, szórakoztató napot a szabadban. A gazdag programkínálat garantálja, hogy május elsején megtaláld a számodra legmegfelelőbb kikapcsolódási lehetőséget.

Mese, gyerekdarab, mazsorettbemutató, táncos előadás vár többek között, de lesz óriásbuborék-show, íjászat, ugrálóvár, lézerharc, lufihajtogatás és koncertek is.

A programot ITT találod!

Kalocsai majális az Érsekkertben

Egész napos családi mókát kínálnak az alföldi városban gyermekkoncerttel, folklór műsorral, utcazenével, partizenekarral és nagykoncerttel és persze gasztro-udvarral, kirakodóvásárral.

A részleteket ITT olvashatod.

Kalocsai majális az Érsekkertben

Május 1. Debrecenben

A Nagyerdő szívében, az állatkert és vidámpark területén rendezik meg a a debreceni városi majálist 2025. május 1–4. Hagyományőrző, mégis újszerű rendezvénnyel készülnek a Vidámpark 65. születésnapja alkalmából​.

A május elseji programokat a híres magyar népmesék ihlették: Lúdas Matyi és más mesebeli hősök bukkanhatnak fel, hogy még színesebbé változtassák a napot. Bekapcsolódhatsz jótékonysági futóversenybe, népi játékokba, válogathatsz a portékák közül a kézműves vásárban, bohóc-show-ra viheted a gyerekeket, koncertek és táncműsorok szórakoztatnak a színpadon. De lesz állatsimogató és vidámparki játékok sora.

Csekkold a részletes PROGRAMOT.

Május 1. Balatonszárszón

Zenés ébresztővel indul a majális a Balaton-parti településen. Ezután májusfát állítanak. Napközben gyerekprogramokkal, főzőversennyel, vattacukorral, kürtőskaláccsal várnak, délután pedig Gájer Bálint ad koncertet. Ha estig maradtok, fergeteges retro bulira rophatjátok.

További információt ITT találtok.

Íme, a 2025-ös balatonszárszói majális programja

Május 1. Pécsen - városi majális és Egyetemi Napok

Május 1-jén városi majális lesz a Maléter Pál út melletti zöldterületen egész napon át: gyerekműsorok, táncos programok várnak, délután fellép Baby Gabi, este Delhusa Gjon, és a napot utcabál zárja. Persze elmaradhatatlan az ilyenkor szokásos kirakodóvásár, a kézműves foglalkozás és arcfestés.

Május 1–3. között a Pécsi Egyetemi Napok (PEN) Fesztiválon is bulizhatsz a Zsolnay Negyedben. A város legnagyobb zenei eseményén a koncerteké és a kulturális programoké a főszerep! Részletek az esemény honlapján.

Zöldellő majális a Szentendrei Skanzenben

Tudtad, hogy egykor májust gyakran zöld hónapnak is nevezték a népi hagyományban? Könnyű kitalálni, hogy a természet megújulása, a szárba szökkenő tavasz miatt. Régen szerelmi és párválasztó szokások is kötődtek ehhez a hónaphoz.

Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban ennek örömére májusfa-díszítéssel, gombócfőző szerelmi varázslással és fenntartható kerti praktikákkal várnak benneteket május 1-jén. Meseelőadások és a Kerekes Band koncertje színesíti a programokat.

A részleteket az esemény Facebook-oldalán találjátok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Budapesti programok 2025
Összegyűjtöttük nektek Budapest legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2024-ben is!


2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is biztos találsz izgalmas koncertet, kiállítást, fesztivált és kalandokat.

Űrbuli és lassulós hangulat a Városligetben – indul a Zenekert tavaszi szezonja!

Ha már nagyon eleged van a belvárosi betonforróságból, és valami igazán különleges kültéri élményre vágysz, akkor irány a Városliget szíve, ahol májusban újra megnyitja kapuit a Zenekert – a Magyar Zene Háza hangulatos, teraszos vendéglátóhelye. A csónakázótó tükröződő vize, a fák árnyéka és a nyüzsgő városból kiszabaduló emberek nyugalma mind adott egy tökéletes tavaszi este receptjéhez. Idén is elhozza nekünk a szabadtéri életérzést, jéghideg italokat, mennyei smash burgert és persze a zenét – most rögtön két különleges eseménnyel indítanak.

Zenekert nyitóparty – május 1.

Indítsd az évadot egy igazán nem földi bulival! Május 1-jén a Zenekertben landol a Moonbase Patel Disco legénysége: Ast/Ron és Kozmo D egyenesen az űrből hozzák el nekünk a funky, a pszichedelikus groove-ok és a diszkó legjobb rezgéseit. Itt tényleg úgy fogod érezni, mintha egy másik galaxisban táncolnál – csak épp a Városliget csillagai alatt. A jó zene mellé pedig jéghideg sör és szaftos smash burger dukál. Ez nem csak egy szezonnyitó – ez egy űrbéli élmény, amit kár lenne kihagyni.

További infokat az eseményről ide kattintva találsz!

Infragandhi a Zenekertben – május 3.

Két nappal később jön a nyugalmasabb, mégis mélyen megérintő folytatás: május 3-án a hazai elektronikus zenei szcéna ikonikus alakja, Infragandhi veszi át a pultot. A klubok füstös sarkaiból most a Városliget zöldjébe költözik a selymes downtempo, a szubtrópusi chill és a meditatív vibe. Ez a szett nem csak zenél, hanem mesél – egy történetet, amit a csillagos ég alatt érdemes hallgatni. Ha elmerülnél egy másfajta ritmusban, és szeretnél feltöltődni a természet és a zene erejével, akkor ezt az estét neked találták ki.

További infokat az eseményről ide kattintva találsz!

Kövesd a Magyar Zene Háza Instagram-oldalát is, hogy elsőként értesülj a legfrissebb programokról és hangulatképekről.

Budapesti Tavaszi Fesztivál (április 29. – május 12.)

A Budapesti Tavaszi Fesztivál hosszú évek óta az egyik legnívósabb kulturális esemény, amely a főváros ikonikus helyszínein zajlik. A fesztivál programjában klasszikus zenei koncertek, operaelőadások, kortárs táncelőadások és kiállítások is helyet kapnak. Olyan világhírű művészek és együttesek lépnek fel, akik garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak a látogatóknak. Ha szereted a művészetet és a kultúrát, ez az esemény kötelező program tavasszal!

Budapest100 – A város nyitott házai (május 22-25.)

A Budapest100 egy egyedülálló esemény, amely során régi épületek nyílnak meg a nagyközönség előtt. Az idén százéves házak mellett olyan ikonikus budapesti épületek is csatlakoznak a programhoz, amelyeket máskor nem lehet belülről megnézni. Tárlatvezetések, történelmi előadások és közösségi események várják azokat, akiket érdekel a város múltja és építészeti öröksége.

Gourmet Fesztivál (május 22-25.)

A gasztronómia szerelmeseinek kihagyhatatlan eseménye a Millenárison megrendezett Gourmet Fesztivál, ahol Magyarország legjobb éttermei, cukrászdái és borászatai vonulnak fel. Az idei fesztivál témája a fenntartható gasztronómia, így az ízélmények mellett a tudatos táplálkozás és az innováció is középpontba kerül. Ha szereted a fine diningot és az új ízeket, itt a helyed!

Múzeumok Éjszakája (június 21.)

Egy éjszaka, amikor Budapest összes múzeuma megnyitja kapuit a látogatók előtt – különleges tárlatvezetések, interaktív programok és koncertek kíséretében. Akár a Szépművészeti Múzeum, akár a Magyar Nemzeti Múzeum érdekli, itt garantáltan találsz valami izgalmasat!

Rosalia – Budapest Borfesztivál (május 29. - június 1.)

Tavasz és rozé – ennél jobb párosítás talán nem is létezik! A Rosalia Fesztivál a Városligetben várja a borbarátokat, ahol Magyarország legjobb borászatai mutatják be könnyed, gyümölcsös tételeiket. Élő zene, street food és naplementés borozás – tökéletes hétvégi program!

Sziget Fesztivál – (augusztus 6-12.)

Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválja idén is hatalmas nevekkel, felejthetetlen bulikkal és igazi fesztiválhangulattal várja a látogatókat a Hajógyári-szigeten. Idén is világsztárok és változatos programok garantálják a felejthetetlen élményt. A nagyszínpadon olyan előadók lépnek fel, mint Post Malone, az amerikai rapper, aki a "Rockstar" és a "Circles" című slágereivel vált világhírűvé, vagy A$AP Rocky, a New York-i hiphop sztár. A popzene kedvelőinek Charli XCX és Shawn Mendes hozza el a legnagyobb slágereit, míg az elektronikus zene szerelmesei Armin van Buuren trance szettjére bulizhatnak. A rock és alternatív zene sem marad ki: Papa Roach érkezik energikus koncertjével, és a legendás Nelly Furtado is színpadra lép, aki olyan örökzöld slágerekkel robbant be a köztudatba, mint az "I'm Like a Bird" vagy a "Maneater".


PROGRAMOK
A Rovatból
Monumentális koncertek, őrült bulik, világsztárok – indul a Budapest Park 14. évada!
Új dizájn, látványos színpadkép, friss italok és izgalmas összművészeti programok várják azokat, akik idén sem szeretnének kimaradni Budapest legnagyobb szabadtéri klubélményéből. A tavaszi start után egészen őszig pörögnek majd az esték a város legmenőbb helyszínén.
Fotó: sinco - szmo.hu
2025. április 24.



Ha eddig azt hitted, hogy már mindent láttál a Budapest Parkban, itt az ideje újragondolni. 2025-ben is erősen nyit az ország legnagyobb szabadtéri koncerthelyszíne, és nem túlzás azt mondani: ez lesz minden idők egyik leggrandiózusabb évada.

A Budapest Park már tizennegyedik szezonját kezdi, de úgy tűnik, náluk tényleg nem létezik az a szó, hogy „elég”.

Új színpadkép, lenyűgöző fényvilág, világszínvonalú nemzetközi line-up és friss, izgalmas koncepciók várják a látogatókat.

A cél? Minden este élmény legyen, amiről még hónapokig beszélünk.

Színpad, ami felér egy stadionshow-val

A Budapest Park mindig is híres volt arról, hogy lépést tart – sőt, lépéselőnyben van – a nemzetközi trendekkel. Idén azonban még ezt is sikerült megfejelniük:

új LED-es fényrendszerek, monumentális kivetítők és teljesen újragondolt térélmény jellemzi a színpadot, ami Pálffy András, a Park alapítója szerint bátran kiállná a próbát bármelyik világméretű fesztiválon.

A háttér sem maradt érintetlen: a backstage teljes átalakuláson esett át, hogy még a legnagyobb produkciókat is kényelmesen és profin tudják fogadni. Nem véletlen, hogy a Parkban idén is világsztárok lépnek majd fel – a helyszín már szinte hazai pálya lett a globális zeneipar nagyágyúi számára.

Fények, amiknek saját történetük van

A látványvilágért felelős kreatív csapat nemcsak új elemeket hozott be, de a közönségkedvenc installációkat is új fénybe helyezte – szó szerint. Visszatér például a legendás Talking Heads és a Medúza, amely ezúttal világítást is kap de újdonság, hogy a Domb fényei most olyanok, mintha ezer szentjánosbogár táncolna a lombok között. A tánctér atmoszféráját pedig egy valódi fa inspirálta, ami a kezdetek óta a Park része – egy asztrális kisugárzással bíró élőlényként határozza meg a tér hangulatát. Rimóczi Imre, az üzemeltetés és művészet vezetője szerint ez a koncepció "a szívből jövő élmények alfája".

Különleges italok és figyelem minden vendégre

A Park mindig is figyelt arra, hogy az élmény ne csak a zenéről szóljon. A 2025-ös évadban debütál a Park Spicc – egy saját, signature ital, ami három különleges shotból áll, és minden hónapban új koktélkülönlegességgel is találkozhatunk. Az alkoholmentes italok kínálata is bővült, és természetesen idén is elérhetők a Braille-írásos, akadálymentesített itallapok.

Zene, ami minden ízlést kiszolgál – de tényleg

A szezon április 24-én indul az AWS-sel, és már rögtön utána jön a Hiperkarma 25. születésnapi koncertje, egy telt házas Krúbi-buli és a legendás Necc Party is. A sor pedig csak folytatódik: jön a Vágtázó Halottkémek jubileuma, a Blahalouisiana új érája, Geszti Péter első Park-koncertje (a gigantikus show-ra már minden jegy elkelt) és a Csinibaba Táncdalfesztivál is, a ’70-es évek zenei nosztalgiájával.

És ha mindez nem lenne elég, a nemzetközi felhozatal egyenesen lélegzetelállító.

Will Smith, Billy Idol, Alanis Morissette, Queens of the Stone Age, Biffy Clyro, AURORA, Marc Rebillet, Avenged Sevenfold, Skillet, James Hype, Steve Aoki, Sofi Tukker, Monolink, Die Antwoord

– csak néhány név a sorból, de már ettől is lázban égünk.

Éjszakai élet és Park FM – ha nem akarsz hazamenni

A koncertprogram után is van élet a Parkban: az éjszakai bulikon világszínvonalú DJ-k pörgetik a lemezeket, mint goddard., Matthew Dekay vagy Deborah De Luca egy négy órás (!) exkluzív szettel. Eközben a Park saját rádiója, a Park FM is megújult: új műsorvezetők, tematikus beszélgetések és sok-sok olyan zenei gyöngyszem, amit máshol nem hallanál.

Adni is jó – jótékonyság és tehetséggondozás

A Budapest Park nemcsak szórakoztatni szeretne, de felelősséget is vállal. Májusban elindul az SOS Gyermekfalvakkal közös kampány, amely a szülők nélkül élő fiatalok mentális egészségét támogatja. Emellett folytatódik a tehetséggondozás is: a Sávlekötő Camp döntősei idén már élőben is bemutatkozhatnak, míg a Budapest Park KEMP – a Banana Records és a Mastercard támogatásával – kifejezetten a feltörekvő zenészek alkotói táborává válik.

Aki a koncerteken túl más művészeti élményre is vágyik, annak ott a Levendula Piknik – egy különleges összművészeti fesztivál, ahol a divat, zene, vizuális és mozgásművészet találkozik, és egyedi hangulatot teremt. Ez csak egy a számos innovatív program közül, amivel a Park a tehetséggondozást és a kulturális sokszínűséget támogatja.

Szóval… jössz?

A Budapest Park 2025-ben tényleg nem spórolt semmin. Ez az évad nemcsak a koncertek miatt lesz felejthetetlen, hanem azért is, mert itt minden este egy új világ vár. Akár régi Park-rajongó vagy, akár most jössz először, egy biztos: ez az év a Parkban más lesz, mint a többi.

Kövessétek a legfrissebb infókat és jegyinfókat a budapestpark.hu oldalon – és találkozzunk a tánctéren!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
10 különleges program, ha élményekkel tennéd emlékezetessé a tavaszi szünetet
Idén is számos izgalmas program vár ránk a tavaszi szünet és a húsvéti ünnepek alatt. Ha szeretnéd, hogy ez az időszak igazán emlékezetes legyen a családoddal vagy barátaiddal, mutatunk néhány szuper tippet a kikapcsolódáshoz!


Idén is egybeesik az iskolai tavaszi szünet a húsvéti ünnepekkel, így a pihenőidő remek alkalmat ad arra, hogy végre együtt töltsön a család egy kis minőségi időt. Ha nem szeretnétek otthon üldögélni, hanem inkább izgalmas élményekkel töltenétek meg ezt a néhány napot, akkor jó hírünk van: összegyűjtöttünk nektek néhány szuper programot, amelyeket kár lenne kihagyni.

Legyen szó különleges csokoládé kóstolásról a chocoMe-nél, egy hangulatos családi piknikről a Fruska picnic & bistro-ban, egy igazi kalózkalandról a Pirate Empire izgalmas éttermében vagy interaktív tudományos felfedezésekről a Csodák Palotájában, ebben a válogatásban biztosan találtok olyat, amivel feldobhatjátok a napokat.

Emellett számos húsvéti rendezvény is vár, tojásfestéssel, állatsimogatókkal és tavaszi vásárokkal. Akár egy klasszikus húsvéti vásárt keresel, akár különleges programokra vágysz, biztosan találsz olyat, ami az egész családnak emlékezetes marad. Nézd meg a legjobb ajánlatainkat, és szervezz egy igazán színes és élménydús tavaszi szünetet!

chocoMe – a csokoládékészítés művészete a tavasz ízeivel

Ha húsvéti ajándékot keresel, vagy egyszerűen csak megédesítenéd a tavaszi szünetet, akkor érdemes ellátogatnod a chocoMe XIII. kerületi csokoládéműhelyébe – vagy akár online felfedezni prémium kínálatukat. Miért ragaszkodnánk a hagyományos bolti csokinyuszikhoz, ha helyettük valódi, kézzel készült csokoládékat is adhatunk ajándékba? Kézműves csokoládéik és különleges tavaszi újdonságuk garantáltan emelik majd a húsvéti ünnepek fényét – akár magadat lepnéd meg velük, akár ajándékba keresel valami igazán különlegeset.

A chocoMe hazánk egyik legismertebb csokoládémárkája, amely az exkluzív alapanyagok és a kézműves csokoládékészítés iránti szenvedélyének köszönhetően vált nemzetközileg elismertté. A márka Atelier kollekciója a bean to bar (babtól a tábláig) filozófiáját követi, amely azt jelenti, hogy a csokoládé készítésének minden lépése – a kakaóbabok begyűjtésétől kezdve a kész csokoládétábla előállításáig – a készítők gondos munkáját tükrözi.

A chocoMe Atelier most tavaszra egy igazán friss, különleges csokoládéval jelentkezik, amely a Venezuela szívéből, a Choroniból származó kakaóbabokból készült.

Ehhez az ínycsiklandó alaphoz hozzáadódik a szicíliai Tarocco vérnarancs, amely friss és üdítően édes-savanykás ízével remekül kiegészíti a csokoládé gazdag karakterét. A liofilizált vérnarancsszeletek roppanós frissessége pedig minden falatban újabb ízrobbanást ígér.

Ha igazi csokoládérajongó vagy, ezt a kreációt egyszerűen nem hagyhatod ki – mert ez nem csak csoki, hanem egy ízutazás is!

Fruska picnic & bistro – Kiadós ételek és piknik a szabadban

Ha a tavasz nálad is a napfényes reggelekről, hosszú beszélgetésekről és a közös étkezésekről szól, akkor a Fruska picnic & bistro-t egyszerűen imádni fogod!

A Kopaszi-gát egyik legismertebb és legkedveltebb helye, ahol a bohém kockás terítők mellé fine bisztrókat megszégyenítő fogások érkeznek.

A barátságos, közvetlen hangulat és a folyamatosan megújuló kínálat miatt rengeteg törzsvendégük van – és ha egyszer betérsz, könnyen lehet, hogy te is közéjük tartozol majd.

Ha még nem jártál náluk, akkor itt az idő, hogy felfedezd a tavaszi újdonságokat. A Kopaszi-gáti egység idén vadonatúj étlappal indul, amely tele van friss, szezonális fogásokkal. A könnyed, mediterrán hangulatú ételek mellett laktató klasszikusokat is találsz. Egy málnás rozéfröccs mellé például remek választás lehet egy fetasajtos-aszalt paradicsomos gnocchi, de egy kiadós hús platterrel is indíthatjátok az étkezést. Ha pedig marad hely a desszertnek, az ikonikus túrógombócot kár lenne kihagyni.

Ha a szabadtéri étkezést részesítitek előnyben, náluk előre megrendelhetitek a piknikkosarat, amelynek tartalmát ti magatok állíthatjátok össze az étlap kínálatából.

Csak vigyetek magatokkal egy plédet és egy pakli kártyát, és élvezzétek a lazulást a vízparton!

+ Tipp: Ha a belvárosban maradnátok, a Fruska tavaly megnyílt Nádor utcai egysége is remek választás egy kiadós reggelire, egy tartalmas ebédre vagy egy hangulatos vacsorára. Itt egész évben várnak titeket olyan fogásokkal, mint a Fruska Reggeli tükörtojással, avokádóval, sült gombával és édesburgonyával, vagy a tartalmasabb Fruska burger és vörösboros marhapörkölt juhtúrós gnocchival.

Bárhova is térsz be, a Fruskában egyszerre találod meg a minőséget, a kreativitást és az otthonosságot – szóval ezt a helyet érdemes felírni a tavaszi bakancslistádra!

Csodák Palotája - Tudományos kaland minden korosztálynak

A tavaszi szünet tökéletes alkalom arra, hogy izgalmas és tanulságos programokat keressetek a gyerekekkel, és a Csodák Palotája idén is különösen varázslatos élményeket kínál. Ez a tudományos élményközpont nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is emlékezetes kaland: itt tényleg mindenki élvezettel merülhet el a fizika, kémia, biológia és az univerzum titkaiban.

A Csopa négy emeletnyi interaktív játékkal vár rátok, ahol minden kipróbálható, megtapogatható, elcsavarható vagy épp megmászható. Létrehozhatjátok saját örvényeteket, elveszhettek a tükörlabirintusban, kísérletezhettek laboratóriumban, kipróbálhatjátok a mágnesesség és a gravitáció erejét, sőt, az elektromosságot is a saját kezetekben tarthatjátok!

2025. április 17–27. között egy igazán különleges programmal készülnek.

A „Rejtett fények tavaszi kalandkertje” elnevezésű esemény során a természet ébredését ünnepelhetitek izgalmas küldetésekkel és játékos feladatokkal.

A tavaszi kertben a szorgos hangyák, zümmögő méhek és vidám katicák világában kalandozhattok, miközben egy sor interaktív állomás vár benneteket:

  • Bubi buli – minden óra 45 perckor buborékvarázs árasztja el a helyszínt

  • Tavaszi tipegő – ügyességi játék a legkisebbeknek

  • Repülj haza! – célba dobós játék méhecskékkel

  • Húsvéti keresgélő – vidám memóriajáték az ünnep jegyében

  • Ki lakik a dobozban? – tapintásos kihívás a legbátrabbaknak

  • Tojásfutár – segíts a húsvéti nyuszinak a tojásokkal!

  • Répa Robi – tavaszi mókás ügyességi feladat

  • Kerti Képező – Tavaszi fotófal – örökítsd meg az élményt egy vidám tavaszi háttér előtt!

  • Virágúsztatás a laborban és tojásos kísérletek az Öveges teremben

Fedezd fel a Csodák Palotáját egész évben!

A tudományos show-k a négy szintes épület legalján, az Öveges Színpadon kapnak helyet, ahol naponta négyszer élő kísérletekkel ejtik ámulatba a látogatókat. A Richter Gedeon laborban pedig valódi fehér köpenyes kutatóként próbálhatjátok ki a legizgalmasabb kísérleteket.

Ha még több kihívásra vágytok, próbáljátok ki a szabadulószobákat is! A helyszínen négy különböző szoba vár rátok, ahol logikai feladványokat kell megoldanotok, hogy kiszabaduljatok.

A Csipet Csopa útvonal pedig az óvodás korosztálynak kínál kifejezetten nekik szóló élményeket, ahol minden játék az ő felfedezőkedvüket és fejlődésüket szolgálja.

Ha egy igazán kreatív és szórakoztató programot kerestek, a Csodák Palotája tavaszi kalandjait nem érdemes kihagyni!

Pirate Empire - egy világ, ahol életre kelnek a kalózlegendák

Ha a  tavaszi szünetben szeretnétek egy igazán látványos és ízletes élményt, a Pirate Empire tökéletes választás! Ez a páratlan tematikus étterem 2022-ben nyitotta meg kapuit, és már a belépés pillanatában egy másik világba repít – egyenesen a kalózok birodalmába. A helyet a The MAGIC Budapest tulajdonosai álmodták meg, akik a Karib-tenger kalózai filmek hangulatát elevenítették meg, így garantáltan minden korosztály számára izgalmas lesz.

A lenyűgöző belső tér két szinten kínál kalózkalandokat. A földszint egy kikötőre emlékeztet, lőporraktárakkal, rumossufnikkal, csordogáló vízzel és még a falból csordogáló örök élet elixírjével is. A gigantikus krakenszobor és a fedélzeti kialakítás minden gyereket lenyűgöz, míg a kalózkapitány dolgozóasztala a felfedező szülők számára is érdekes részlet lesz.

Az autentikus hangulatot a kalózoknak öltözött felszolgálók, a csatadalok és tengeri énekek, valamint a tematikus ételek teszik teljessé.

Ha ott jártok, mindenképp próbáljátok ki a különleges fantázianevekkel ellátott ételeket! Nemrég ráadásul új étlappal jelentkeztek, amire magyar klasszikusok is kerültek. Erről itt írtunk bővebben! A régi közönségkedvenc a Fekete Gyöngy hamburger fekete buciban tálalt marhahúspogácsával, lilahagyma lekvárral, dupla sajttal és baconnel igazi ínyenceknek való. A kalózok tésztái között pedig a Szirének éneke nevű fekete spagettivel készült, tejszínes szószos tenger gyümölcsei tészta is kihagyhatatlan. A desszertek kedvelői számára a Barbossa végzete brownie garantáltan emlékezetes zárása lesz a kalandnak.

A Pirate Empire nem csupán egy étterem, hanem egy egész világ, amelyben a család minden tagja egy különleges utazás részese lehet. Töltsétek el itt a tavaszi szünet egy napját, és éljétek át együtt a kalózok izgalmas világát!

További tavaszi és húsvéti élmények Budapesten

Húsvéti programok a Budakeszi Arborétumban - (április 18. - április 21.)

A családi programok már nagypénteken megkezdődnek a húsvéti tojásdíszek készítésével. A gyermekek számára 30 hektár biztonságos, mégis vadregényes terület áll rendelkezésre a természet megismerésére, bújócskára, hétfőn pedig a húsvéti nyúlfészek keresésére. Minden gyermek számára rejt egy „nyúlfészket” az erdő!

Az állatsimogatóban bárányok és nyuszik simogatására is lehetőség lesz. Idén is mindenki elhelyezheti a tojás díszét az arborétumi tojásfára.

Húsvét hétfői programok a Budakeszi Arborétumban

Húsvéti Forgatag a Tündérkertben - (április 19.)

Az eseményen fajátékok, tojásvadászat, tojáságyú, animátor nyúl, gólyalábasok, kézműves foglalkozások, homokkép készítés, nyuszi simogató, arcfestéssel várnak.

A program:

- 9:00 kapunyitás

- 9:00 -10:00 tojásvadászat (próbáld ki a szerencsédet)

- 10:00 -11:00 RépaRetekMogyoró Duó interaktív gyerekkoncert

- 11:00 -11:30 A Tűzfészek Társulat gólyalábas műsora

- 11:30 -12:30 óriás buborékshow

- 12:30 -14:30 zsonglőr játszóház a Tűzfészek Társulattal

- 15:00 - 16:00 MintaPinty Zenekar koncertje

Részletek ide kattintva!

Húsvéti programok 2025-ben vidéken és országszerte:

Hollókői Húsvéti Fesztivál - (április 18. - április 21.)

Ha Húsvét, akkor Hollókő! A négynapos Hollókői Húsvéti Fesztivál április 7-10. között kerül megrendezésre Hollókő Ófalu részében, ahol folklórprogramok, palóc gasztronómia, locsolkodás, koncertek illetve családi és gyermekprogramok várják a látogatókat Húsvét alkalmából.

A Húsvéti Fesztivál a hagyományok és az életöröm ünnepe, ahol az Ófalu és környéke visszarepítenek minket az időben, hogy átéljük a hagyományos magyar Húsvét hangulatát. Részletek ITT!

Húsvét Hollókőn kihagyhatatlan élmény

Matyó Húsvét 2025. Különleges húsvét hétfői programokkal - (április 20-21.)

Ez a hagyományőrző esemény gazdag programokkal várja a látogatókat, ahol megismerkedhetnek az UNESCO világörökségi státuszt viselő matyó néphagyományokkal és népviselettel. A fesztivál néptáncbemutatókat, kézműves kirakodóvásárt, hímes tojás készítő műhelyt és mesterségbemutatókat kínál.

A húsvéti programok része a híres vödrös locsolkodás, amely különleges élmény, valamint a húsvéti állatudvar és a kovácsbemutató is vonzza a látogatókat.

A belépés és a parkolás ingyenes, kivéve a múzeumi programok és kézműves foglalkozások az alkotóházak udvarán.

Programok:

Április 20.

Hadas városrész színpad:

10:30-11:30 MiaManó Színház előadása: Tapsifüles, a varázslatos húsvéti nyúl mesejáték

11:40-15:00 Néptánc és hagyományőrző csoportok műsorai

16:00-16:30 Peter Srámek műsora

Április 21.

10:00 Karulás – a csoportok közös bevonulása a Mátyás király úton (Szent László templom – Eötvös út közti szakasz), közben locsolkodás

Hadas városrész színpad:

11:00-15:00 Néptánc és hagyományőrző csoportok műsorai

16:00-16:50 Buborék Együttes gyermekkoncert

A hétfői nap folyamán több alkalommal vödrös locsolkodás a Hadas kapunál.

Mindkét nap 10:00-17:00:

Hadas városrészben:

Farm témájú játékpark, babasarok, óriásbuborék fújás

Hímes tojás műhely

Felnőtt megőrző

Kézműves kirakodóvásár

Mesterség bemutatók az alkotóházakban

Interaktív kiállítás a Hadas Látogatóközpontban

Foltvarró kiállítás és foglalkozás a Kisjankó Bori Ház udvarán

Gépmúzeumban: húsvéti állatudvar (ingyenes), kovácsbemutató (múzeumi belépővel, csak április 21-én)

Matyó Múzeumban: 2025. április 21-én bemutatóval egybekötött fazekas nap Fazekas Ferenc nádudvari fazekas, a Népművészet Mesterével (múzeumi belépővel)

Takács István Gyűjteményben gyermekfoglalkozások (múzeumi belépővel, április 20-21.):

Húsvéti hímes tojások mintakincsének rajzolatai,

Matyó népművészeti motívumok és keresztény jelképformák feldolgozásai

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

A Matyó Húsvét 2024-ben is különleges élmény lesz

Húsvéti programok a szentendrei Skanzenben - (április 20-21.)

A Skanzen ezen a tavaszon is megtelik élettel. Tájegységeinkben újra felelevenítjük a húsvét hagyományait, az ünnepkör hangulatát, illatát és közösségformáló erejét.

A színpadi programok mellett játékos ismeretátadási helyszínekkel, kézműves foglalkozásokkal és meghívott közösségek bemutatkozásával várják a látogatókat. Részletek ezen a linken hamarosan!

Húsvéti programsorozat a Szentendrei Skanzenben is vár

Húsvét a tatai Esterházy-kastélyban - (április 18-21.)

Március 29-április 1. között sokszínű családi-és gyermekprogramokkal várnak minden érdeklődőt a tatai Esterházy-kastélyban!

A hétvége folyamán tematikus vezetések indulnak a kastélykertben és a felújítás előtt álló kiskastélyban minden nap 14 órai kezdettel. Ezenkívül a családok egy különleges kincskeresés során fejthetik meg a kastély rejtett titkait. A gyermekek az ünnephez kapcsolódó kézműves programokon vehetnek részt, vasárnap és hétfőn pedig tojáskeresésen! Öltözz barokk ruhába, próbáld ki, milyen lenne grófnak vagy grófnőnek lenni! Fotót készítenek rólad, amelyet haza is vihetsz majd! Regisztráció ezen a linken!

Húsvét a Szennai Skanzenben - (április 18-21.)

Húsvéti programok várnak Kaposvárhoz közel a Szennai Skanzen Szabadtéri Néprajzi Múzeumban is. Részletek hamarosan az oldalukon!

Izgalmas húsvéti családi programok 2024-ben is lesznek

Link másolása
KÖVESS MINKET: