PROGRAMOK
A Rovatból

Lila virágszőnyeg borítja Zalaegerszeget, de egy rossz lépés tízezer forintba kerülhet

Megkezdődött a kora tavaszi krókuszvirágzás a népszerű zalaegerszegi kirándulóhelyen. A védett növény letaposása komoly bírságot vonhat maga után a védett faj magas eszmei értéke miatt.

A tavasz egyik leglátványosabb, bár múlékony természeti jelensége borította be Zalaegerszeg kapuját: a városi Parkerdő aljnövényzetét összefüggő, lila virágszőnyeg fedi, amelynek látványáról a Hello Nyugat-Balaton közösségi oldala közölt először egy lenyűgöző képgalériát.

A képek futótűzként terjedtek, jelezve, hogy a természet ismét egy olyan különleges élményt kínál, amelyért érdemes útra kelni. A jelenség középpontjában a tömegesen virágzó kárpáti sáfrány, tudományos nevén a Crocus heuffelianus áll, amelynek ezrei festik lilára az avart, helyenként szinte szőnyegszerű, összefüggő felületet alkotva.

A Zalaegerszegi Parkerdő a város valódi zöld tüdeje. A mintegy 65 hektáros terület a Zala folyó árterében fekszik, határait északon a folyó, keleten a Felső-Válicka, délen a 76-os főút, nyugaton pedig a vasúti töltés jelöli ki.

A park nem csupán a helyiek kedvelt kirándulóhelye, hanem a Natura 2000 hálózat részeként európai szintű természetvédelmi oltalom alatt áll.

Több mint nyolcvan fafaj és számos védett állat- és növényfaj otthona, amelynek ökológiai értékét a most virágzó lila krókusz is alátámasztja, egy igen komoly árcédulával.

A kárpáti sáfrány ugyanis Magyarországon védett növény. Természetvédelmi, vagyis eszmei értéke egyedenként tízezer forint.

Ez a pénzben kifejezett érték nem eladási árat jelent, hanem azt a kárt, amelyet egyetlen tő letaposása vagy leszedése okoz. A virágmezőben sétálva tehát szó szerint több tízmillió forintos természeti kincsen lépkedhet, aki letér a kijelölt ösvényről. A látvány megőrzése közös felelősség, ezért az írott és íratlan szabályok szerint a kijelölt ösvényeket elhagyni tilos, a virágokat letaposni, leszedni vagy hazavinni pedig természetvédelmi jogsértésnek minősül.

A fotózás során is kulcsfontosságú, hogy a tökéletes képért ne tegyünk kárt a törékeny növényekben.

Ez a törékeny szépség évről évre visszatérő élményt nyújt a helyieknek és a messzebbről érkezőknek, akik számára a virágzás egyfajta tavaszi zarándoklattá vált. „Amikor időm engedi a természetet járom és megörökítem a szépségét. Lassan itt a tavasz, és keresem is az ébredő természet szépségeit, a kibújó kis virágokat vagy a szirombontogató fákat” – mondta a Sokszínű Vidékben egy helyi természetjáró és amatőr fotós, aki évről évre dokumentálja a jelenséget és hozzátette: „Minden évszaknak megvan a szépsége, de számomra talán a tavasz a legszebb… Felüdülés szemnek és léleknek.”

A zalaegerszegi krókuszvirágzás egy rövid, mindössze néhány hetes időablakban tapasztalható.

Most jelentek meg az első hírek a friss fotókkal, ami azt jelzi, hogy a virágtenger most, a hónap első felében éri el csúcspontját.

A jelenség nem egyedi a régióban; a tavasz beköszöntével az Őrség híres „tőzikés erdeje” is látogathatóvá vált, míg a közeli Csáfordon korábbi korlátozások után már ismét rendezett ösvényeken lehet gyönyörködni a hófehér virágmezőben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Rosalia Borpiknik 2026: ezért érdemes idén is kilátogatni Budapest 4 napos nyárindító kerti partijára
Kreatív gyerekfoglalkozások, kutyás programok, koncertek, borjóga és több száz különböző bor várja azokat, akik egy kicsit kiszakadnának a városi pörgésből.

Van valami egészen különleges abban a pillanatban, amikor Budapest végre tényleg megérkezik a nyárba. Amikor a hosszú esték újra megtelnek nevetéssel, a parkokban pokrócokon üldögélő társaságok bukkannak fel, és egy hideg rosé mellett hirtelen minden sokkal könnyedebbnek tűnik. Pontosan ezt az érzést próbálja évről évre megteremteni a Rosalia Borpiknik is, amely június 4. és 7. között ismét beköltözik a Városligetbe, hogy négy napon át egy hatalmas, szabadtéri nyárindító bulivá változtassa a főváros egyik legzöldebb részét.

A Rosalia különlegessége mindig is az volt, hogy nem akar klasszikus értelemben vett fesztivál lenni. Sokkal inkább egy olyan esemény, ahol minden a ráérős nyári hangulatról szól. Arról, amikor az ember letelepszik a szeretteivel a fűbe egy pohár hideg borral, közben szól a zene, és körülötte mindenki beszélget és nevetgél. Nincsenek kötelező körök vagy rohanás egyik programról a másikra, inkább egy egész napos, könnyed sodródás az egész.

Több száz rosé, pezsgő és buborékos tétel költözik a Ligetbe

Persze a fesztivál középpontjában továbbra is a rosék, a pezsgők és a könnyed fehérborok állnak. A kínálat idén is elképesztően széles lesz: friss, gyümölcsös rosék, elegáns champagne-ok, proseccók, habzóborok és gyöngyöző tételek sorakoznak majd a standoknál.

A szervezők külön hangsúlyt helyeznek arra, hogy a látogatók ne csak a jól ismert kedvencekkel találkozzanak, hanem új borászatokat és izgalmas tételeket is felfedezhessenek. A Rosalia egyik legjobb része ugyanis pont ez a fajta laza felfedezés: amikor az ember teljesen véletlenül talál rá arra a borra, ami aztán egész nyáron a kedvence marad.

Idén ráadásul egy új irány is erősebben megjelenik a fesztiválon: először kap komolyabb hangsúlyt a prémium alkoholmentes kínálat.

Az elmúlt években egyre többen keresik a minőségi mentes alternatívákat, a Rosalia pedig erre is reagál. A látogatók alkoholmentesített borokat, zéró limoncellót, mentes gineket, valamint rum- és tequila ihlette párlatokat is kóstolhatnak majd, így azok is könnyedén részesei lehetnek a fesztiválélménynek, akik éppen nem szeretnének alkoholt fogyasztani.

A Rosalia ikonikus poharai idén is visszatérnek

A Rosalia egyik legismertebb és legjobban várt eleme minden évben a pohárkollekció. A fesztivál ikonikus grafikás poharai mára már szinte gyűjtői darabokká váltak, sokan direkt várják, milyen új dizájnnal készülnek a szervezők. Idén három különleges verzió közül lehet választani: visszatér a tavaly nagy sikert arató jógázó bulldog, érkezik egy Baby Yoda ihlette pohár, valamint egy könnyed, nyárias hőlégballonos grafika is. Ezek a poharak nemcsak a fesztiválon működnek tökéletes kellékként, hanem később otthon is mindig visszahozzák majd a Rosalia hangulatát.

Azok számára pedig, akik nem szeretnének újabb poharat hazavinni, idén is lesz pohárbérlési lehetőség a helyszínen, a Liget Pontnál. A pohárbérlés ráadásul jótékony célt is szolgál: a vissza nem váltott poharak kauciójából idén a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet számára gyűjtenek egy új interaktív tábla beszerzésére.

Street foodból sem lesz hiány

A gasztronómiai kínálat idén is jóval túlmutat a klasszikus fesztiválételeken. A Városligetben felállított street food standoknál szinte egy egész gasztrotúrát lehet majd tenni. A Farm Ételműhely például magyaros ízeket gondol újra különleges burgerekkel és tartalmas fogásokkal, a Los Monos autentikus mexikói tacókkal, burritókkal és quesadillákkal készül, míg a Csevapivo a balkáni ízeket hozza el a fesztiválra. Természetesen a klasszikus közönségkedvencek sem maradnak ki: érkezik a Pizza Me, a Raclette by Lili olvadó sajtjai, a Vitéz Kürtős kürtőskalácsai és a Waffle Dog látványos gofrikülönlegességei is.

Koncertek, DJ-k és hangulatos esti bulik

A Rosalia egyik legnagyobb erőssége, hogy nem kizárólag a borrajongóknak szól. A fesztivál teljes programkínálata arra épül, hogy mindenki megtalálja a saját tkedvencét és hangulatát. A Szerencsejáték színpadnál négy napon át váltják egymást a koncertek, DJ-szettek és különféle zenei programok.

Fellép többek között Hangácsi Márton, Bréda Bia, a Dynamite Dudes, a The Riverside Soul, a Kontraszt, a RitMusa és DJ BakaSzabi is, miközben napközben interaktív gasztró- és boros beszélgetések várják az érdeklődőket.

Ezek a programok ráadásul nem klasszikus szakmai előadások lesznek, hanem kötetlen, könnyen befogadható beszélgetések, ahol a látogatók közben még kóstolhatnak is.

Kreatív kuckó gyerekeknek, kutyás programok és borjóga a fűben

A családosokra is gondoltak a szervezők. A hétvégén a gyerekek felé is nyit a fesztivál: a Kazuka Gyerekdalok és a Cirkusz-KA Fecskebeszéd c. családi koncertjére perdülhetnek táncra a legkisebb fesztiválozók.

Emellett a Kreatív kuckóban a gyerekeket egész hétvégén kézműves foglalkozások, arcfestés, gyöngyfűzés, makramézás és különféle játékok várják, miközben a szülők nyugodtan élvezhetik a fesztiválhangulatot egy pohár bor mellett. A Rosalia egyik legnagyobb előnye talán pont az, hogy nem akar kizárólag egy bizonyos korosztálynak vagy közegnek szólni: itt ugyanúgy jól érezheti magát egy baráti társaság, egy fiatal pár vagy akár egy kisgyerekes család is.

A kutyások számára különösen jó program lehet az idei Rosalia, hiszen a fesztivál egyik legizgalmasabb része a kutyás élményzóna lesz.

A hétvége során dog dancing bemutatók, engedelmességi programok, trükkös foglalkozások és még Lukács Ildikó kinológus segítségével kutyamasszázs mini szeminárium is várja a gazdikat és négylábú társaikat. A Városliget eleve az egyik legnépszerűbb kutyás találkozópont Budapesten, a Rosalia idején pedig még inkább közösségi élménnyé válik az egész környék.

És persze idén is visszatér a fesztivál egyik legkülönlegesebb programja, a borjóga. Június 6-án és 7-én reggel a Városliget füvén lehet majd jógázni egy pohár rosé társaságában, Sós Ágnes vezetésével. A program egyszerre vicces, önironikus és meglepően hangulatos. A szervezők ráadásul idén egy „pink challenge”-re is biztatják a résztvevőket: minél több rosé színű ruhadarab, matrac vagy kiegészítő jelenik meg, annál látványosabb lesz az egész közös élmény. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz és Deluxe pohárcsomag vásárlásához kötött, a helyek száma pedig korlátozott.

A fesztivál utolsó napján, vasárnap délelőtt teljesen más hangulat költözik majd a Városligetbe. A Rosalia Brunch azoknak szól, akik szeretnék egy kicsit lassabban, ráérősebben megélni a fesztivál utolsó napját. A Sunday Brunch zászlóval jelölt standok nyitástól délután kettőig külön brunchkínálattal várják majd a látogatókat: könnyed gourmet falatokkal, friss nyári ízekkel és brunchhoz illő borokkal készülnek a kiállítók.

Ilyenkor a Rosalia teljesen más arcát mutatja: a korábbi esti bulihangulat helyett ráérős beszélgetések, pokrócokon üldögélő társaságok és lustán induló nyári délelőttök töltik meg a Ligetet. Az egész inkább emlékeztet egy mediterrán piknikre, mint egy klasszikus fesztiválra, és sokak számára éppen ez az egyik legkedvesebb része a hétvégének.

Liget Bora, nyereményjáték és egy kis digitális detox a Ligetben

A Rosalia hangulatához egyébként tökéletesen passzol az is, hogy a fesztivál több olyan programmal és kezdeményezéssel is készül, amelyek még inkább lelassítják az embert a folyamatos pörgésben.

Idén is visszatér például a Liget Bora választás, amelynek különlegessége, hogy a döntést teljes egészében a közönség hozza meg. A fesztiválozók a Rosalián kóstolható rosék közül választhatják ki a kedvenceiket, majd három borra szavazhatnak a helyszínen vagy online. A teljes nevezett mezőny elérhető lesz a fesztivál honlapján és a helyszíni katalógusban is, az eredményhirdetést pedig június 7-én tartják majd.

A fesztivál egyik legnyugodtabb pontja idén az MVM Terasz lesz, amelyet kifejezetten feltöltődésre és lassításra találtak ki. A fesztivál pezsgése mellett itt árnyékos pihenőhelyek, kényelmes bútorok és telefontöltő boxok várják majd a látogatókat, miközben egy külön „No Phone Zone” is helyet kap a területen. A koncepció lényege egyszerű, de nagyon aktuális: néha jó egy kicsit félretenni a telefont, kiszakadni a folyamatos online jelenlétből, és inkább azokra a pillanatokra figyelni, amelyek tényleg ott történnek körülöttünk.

A ráérős piknikhangulatot erősíti a Rosalia idei nyereményjátéka is, amelynek keretében összesen 20 darab Liget kosár talál majd gazdára. Ezek a gondosan összeállított piknikcsomagok nemcsak borokat rejtenek, hanem különféle gasztronómiai meglepetéseket, Rosalia-poharakat, praktikus piknikkiegészítőket és a Városligethez kapcsolódó kulturális ajándékokat is. A nyereményjáték már a fesztivál előtt elindul a Rosalia honlapján, de a helyszínen is lesz esély kosarat nyerni.

A Rosalia Borpiknik június 4. és 7. között várja a látogatókat a Városligetben.

A belépés ingyenes, a kóstoláshoz pedig Rosalia-pohár vagy Deluxe pohárcsomag szükséges, de pohárbérlésre is lesz lehetőség.

A Deluxe pohárcsomagot vásárlók egy külön VinAgora & Borkult kóstolókupont is kapnak, amelyet a VinAgora standnál lehet majd beváltani. Itt olyan borokat lehet megkóstolni, amelyek az idei VinAgora Nemzetközi Borversenyen értek el kiemelkedő eredményt. A stand ráadásul nemcsak kóstolóhelyként működik majd, hanem egyfajta mini tudásközpontként is, ahol szakemberek mesélnek közérthetően a borversenyek világáról, a díjazott tételekről és a borkészítés kulisszatitkairól.

A Rosalia Borpiknik nyitva tartása:

Június 4 -5. csütörtök-péntek: 15:00 – 24:00

Június 6. szombat: 11:00 – 24:00

Június 7. vasárnap: 11:00 – 20:00 (Rosalia Brunch 11:00-14:00)

Ha pedig létezik esemény, ami tényleg képes elhitetni az emberrel, hogy végre megérkezett a nyár Budapestre, akkor a Rosalia egészen biztosan ilyen: négy nap roséval, zenével, piknikhangulattal és olyan ráérős pillanatokkal, amelyekből a nyár legjobb emlékei születnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Ingyenes éjszakai sportfesztivállá változik Budapest – országszerte és határon túl is csatlakozhatsz a Mozgás Éjszakájához
Hajnalig tartó programokkal, különleges sportélményekkel és fesztiválhangulattal várják az érdeklődőket országszerte.

A nyárnak vannak programjai, amelyek évről évre biztos pontnak számítanak Budapesten és ilyen lett mára a Mozgás Éjszakája is.

Az az este, amikor a város nem elcsendesedik, hanem még inkább felpörög: futók lepik el az Andrássy utat, görkorisok suhannak végig a belvároson, a Hősök tere pedig szabadtéri sportfesztivállá alakul át.

Június 12-én ismét visszatér az ország egyik legnagyobb ingyenes szabadidősport-eseménye, amely nemcsak Budapesten, hanem országszerte és még a határokon túl is több tízezer embert mozgat meg.

Egyetlen éjszakára hatalmas sportarénává változik a Hősök tere

A fővárosi központ idén is a Hősök tere lesz, ahol este 19 órától indulnak a programok. A hangulat inkább emlékeztet majd egy nyári fesztiválra, mint klasszikus sporteseményre: a díszkivilágított tér közepén zumba, fitneszórák és latin tánc várja a résztvevőket, miközben a Városliget különböző pontjain egymást követik az aktív programok.

Aki szeretné kipróbálni magát valami szokatlanabb mozgásformában, SUP-ozhat vagy sárkányhajózhat a Városligeti-tavon, de lesz tollaslabda, akadálypálya és óriási boulder fal is.

Azok sem maradnak program nélkül, akik inkább lassabb tempóra vágynak: a szervezők jógaórákkal és könnyed ligeti túrákkal is készülnek.

A Mozgás Éjszakája egyik legjobb része ugyanakkor talán éppen az, hogy nem egyetlen helyszínre koncentrálódik. Az esemény teljesen új arcát mutatja meg Budapestnek: a résztvevők végigfuthatnak a forgalommentes Andrássy úton, bringázhatnak Budára és vissza a Margitszigeten keresztül, vagy akár görkorcsolyával szelhetik át az éjszakai belvárost.

Közben olyan különleges élmények is várják az érdeklődőket, mint az esti panoráma a Néprajzi Múzeum tetejéről vagy a Városliget éjszakai hangulata egy könnyed túra közben.

Már nemcsak Budapesté ez az élmény

A Mozgás Éjszakája évek óta messze túlnőtt a fővároson.

Idén közel 100 település kapcsolódik be az országos programsorozatba, így szinte bárki találhat magához közeli helyszínt.

Sőt, a rendezvény már a határon túl is jelen van: Erdély több településén is megrendezik az eseményt, így a külhoni magyar közösségek is részesei lehetnek az éjszakai sportfesztiválnak.

A vidéki eseményeket a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége koordinálja. Bár az elérhető sportágak településenként eltérhetnek, mindenhol ugyanaz a cél: közösségi élménnyé tenni a mozgást és megmutatni, hogy a sport egyszerre lehet szórakoztató, látványos és felszabadító. Tájékozódj az esemény hivatalos oldalán a települések listájáról, a pontos programokról, és látogass ki valamelyik helyszínre!

Akkor is részt vehetsz, ha otthon maradsz

A szervezők azokra is gondoltak, akik nem tudnak eljutni egyik helyszínre sem. Június 12-én este 19 óra és június 13-án hajnali 3 óra között bárki csatlakozhat a Mozgás Éjszakájához a GeoGo applikáció segítségével.

A rendszerben elindított szabadedzéssel otthonról vagy bármelyik településről teljesíthetők a kihívások: lehet futni legalább 3 kilométert, túrázni 5 kilométert, görkorcsolyázni 8 kilométert vagy kerékpározni 15 kilométert.

A Mozgás Éjszakája ráadásul az Ötpróba pontgyűjtő állomása is. Aki Ötpróbázóként teljesíti a kihívásokat, pontokat is szerezhet – ráadásul ezen az estén a szokásos havi limitet is feloldják, így akár 16 pontot is össze lehet gyűjteni.

Az eseményhez kapcsolódó GeoGo applikáció és az Ötpróba-regisztráció egyaránt ingyenes.

A részvétel idén is teljesen ingyenes

A Mozgás Éjszakája valamennyi helyszínén ingyenesen lehet részt venni az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság támogatásának köszönhetően.

A szervezők ugyanakkor kérik, hogy aki tud, előzetesen regisztráljon arra a településre, amelynek programjaira ellátogatna, mert ezzel nagyban segíti a szervezést.

A részletes programok, a csatlakozó települések listája és minden további információ a Mozgás Éjszakája hivatalos oldalán található.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Ingyenes BL-fesztivál a Hősök terén: itt a teljes program és a legfontosabb szabályok
A Bajnokok Ligája-döntő kísérőrendezvényeként május 28. és 31. között ingyenesen látogatható Champions Festivalt rendeznek Budapesten, a Hősök terén. A négynapos eseményen Sigala-koncert, trófeafotózás és magyar sportlegendák mérkőzése is szerepel a programban, szigorú biztonsági és készpénzmentes fizetési szabályok mellett.

Négy napra a Hősök tere lesz a Bajnokok Ligája-döntő szíve: csütörtöktől vasárnapig ingyenes Champions Festivalt rendeznek a téren, ahol a programok között szerepel trófeafotózás, legendák fellépése, pénteken pedig Sigala-koncert is lesz, mielőtt szombaton 18:00-kor a Puskás Arénában megmérkőzik egymással a PSG és az Arsenal. Az UEFA hivatalos oldala is megerősíti, hogy a rendezvény bárki által látogatható.

„A Champions Festival ingyenes és mindenki számára nyitott.”

A négynapos futballünnep csütörtöktől szombatig reggel 10:00-től este 22:00-ig, míg a zárónapon, vasárnap 10:00-től 18:00-ig tart nyitva – írja az UEFA hivatalos oldala. A Hősök terén a látogatókat futballos ügyességi játékok, UEFA-nagykövetek és legendák megjelenései, élő zene, DJ-szettek, étel- és italstandok, valamint családbarát aktivitások várják.

A programok között kiemelt helyet kap a péntek esti nagyszínpados fellépő, a brit producer Sigala, csütörtökön 17:15-kor pedig „Legendák egy pályán” címmel magyar sportikonok, többek között Juhász Roland, Torghelle Sándor, Nagy László, Lékai Máté és Görbicz Anita lépnek pályára.

A fesztiválhoz kapcsolódik az Ultimate Champions Legends Tournament is, amelyet pénteken 15:30-as kezdéssel a Papp László Budapest Sportarénában rendeznek, de erre a programra a hivatalos jegyértékesítő oldal szerint már minden belépő elfogyott. A BL-döntőhöz kapcsolódó eseményeken korábban is részt vett már magyar csapat, amikor a debreceni akadémia növendékei utazhattak a müncheni fináléra.

A fesztivál teljesen készpénzmentes, fizetni bankkártyával vagy a helyszínen feltölthető prepaid kártyával lehet.

A helyszínre csak A4-es méretnél nem nagyobb táskát lehet bevinni, a beléptetésnél biztonsági ellenőrzés lesz, de ingyenes csomagmegőrző is elérhető lesz. A tiltott tárgyak listáján szerepelnek többek között az éles tárgyak, étel-ital, alkohol, drónok, valamint a 2 méternél nagyobb zászlók és molinók. A 14 év alatti látogatók csak felnőtt kísérővel léphetnek be a területre.

A Hősök tere gyalog, kerékpárral vagy az M1-es metróval érhető el a legegyszerűbben. A szervezők a nagy tömeg és a várható lezárások miatt a közösségi közlekedés használatát javasolják.

Aki a PSG–Arsenal BL-döntőt szeretné nézni, annak a hivatalos televíziós vagy online közvetítési lehetőségeket érdemes választania, mivel a fesztivál programjában jelenleg nem szerepel óriáskivetítős meccsnézés.

Via MLSZ