A világ egyik legkedveltebb tárlata, július 20-án nyitotta meg kapuit, ahol 2300 négyzetméteren több száz eredeti műtárgyat nézhetsz meg. Így például a híres hajóroncs technikai felszereléseit, bútorait, a szerencsétlenül járt utasok személyes tárgyait, ruhákat, ékszereket, pénztárcákat. A tárlat önálló magyar részlegén pedig - a kor helyi történelmi eseményei mellett - bemutatják az elsüllyedt Titanic magyar vonatkozású szálait.
December harmadik hétvégéjének vasárnapján 17-én egy igazán különleges karácsonyi vásár vár a belvárosi Anker’t klubban: a növényi alapanyagokra specializálódott Vegan Wonderland első alkalommal hoz új színfoltot az adventi programok kavalkádjába.
A tisztán növényi alapú ételek és kézműves termékek sokaságát felvonultató rendezvény különlegessége, hogy a kitelepülő éttermek olyan karácsonyi fogásokkal és desszertekkel, valamint a vásárosok olyan kézműves ajándékokkal és karácsonyi csomagokkal várnak, amelyeket csak a vásár idején lehet kipróbálni, megvásárolni. További infok ITT!
Újabb látványos zenés színpadi előadással jelentkezik, a 2014-2015-ben A Játékkészítőt is létrehozó TulipánTündér Produkció. Az Álomutazó című családi mesemusical az álmok útján repít a jövőbe, olyan szereplőkkel, mint Stohl András, Schell Judit, Szabó Győző, Zsédenyi Adrienn, Hajdu Steve, Falusi Mariann és sokan mások. A darabot Juronics Tamás rendezi, a dalokat – a platinalemezes A Játékkészítőhöz hasonlóan – Rakonczai Viktor és Orbán Tamás jegyzi. További részletek ITT.
Szilveszter éjszaka alaphangulatát Gájer Bálint (Akit csak a magyar Michael Bublé-nak) és az aranytorkú Éliás Jnr alapozzák meg, akik exkluzív szilveszteri fellépésükkel biztosan felpörgetik majd a buli hangulatot. Az est házigazdája DJ Tégla lesz, aki a legnagyobb Soul, pop, R&B, funky és jazz slágerekkel táncoltat át minket 2018-ba. Egy igazi nyerő párosítás a felejthetetlen bulihoz. További infok ITT!
A világ egyik legkedveltebb tárlata, július 20-án nyitotta meg kapuit, ahol 2300 négyzetméteren több száz eredeti műtárgyat nézhetsz meg. Így például a híres hajóroncs technikai felszereléseit, bútorait, a szerencsétlenül járt utasok személyes tárgyait, ruhákat, ékszereket, pénztárcákat. A tárlat önálló magyar részlegén pedig - a kor helyi történelmi eseményei mellett - bemutatják az elsüllyedt Titanic magyar vonatkozású szálait.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is kiválaszthatod a kedvencedet.
Budafok, ahogy még sosem láttad! Idén október 4-én a Pincejárat egy igazi időutazásra és kalandra hív a Bornegyed szívébe. Készülj fel, hogy felfedezd a felszín alatti világ titkait, ahol a történelem és a modern gasztronómia kéz a kézben jár!
Tudtad, hogy Budafokon egy titkos kápolna is rejtőzik, tele misztikus szimbólumokkal? Vagy hogy a hidegháború idején egy egész óvóhelyrendszer épült a pincék mélyén? Most mindkettőt felfedezheted, sőt, egy pohár borral a kezedben, a lemenő nap fényében csodálhatod meg a Memento Park szobrait is egy exkluzív, zárás utáni túrán.
Ha pedig a borok és pezsgők szerelmese vagy, a Törley és a Sauska Pincészetben a pezsgőkészítés kulisszatitkaiba is bepillanthatsz. De ez még nem minden! Készítsd el a saját pizzádat egy workshopon, vegyél részt egy különleges szerémségi borvacsorán, vagy alkoss szabadon egy absztrakt művészeti foglalkozáson a Magdolna Udvarban.
Felfedezheted a Záborszky Pince csodáit, majd megkoronázhatod a napot, élőzenével és finom falatokkal a Seybold-Garab Pincében, vagy akár a Cellar Gardenben. Ráadásul ingyenes programmal is várunk, a Promontorium Borlovagrend pincéjében. Ne maradj le erről a különleges napról, ahol minden sarkon egy újabb élmény vár! A helyek gyorsan telnek, a legtöbb programra előzetes regisztráció szükséges. Találkozzunk október 4-én Budafokon!
Vedd birtokba a Budai Hengermalmot! - (2025. október 12-ig)
Idén folytatódik a Város és Folyó Egyesület (Valyo) legújabb projektje, a Budai Hengermalom közösségi térré alakítása: október 12-ig több mint 10 hétvégén vár minket a malom különféle programokkal. A teljesség igénye nélkül lesz vintage vásár, számos különféle workshop, kertmozi, élő zene, épületbejárás és játszóház is a legkisebbeknek.
Budapesti Őszi Fesztivál - szeptember 26 - október 10. , Budapest
Harminc éve indította útjára a Főváros, 2021 őszén pedig megújult formában tér vissza a Budapesti Őszi Fesztivál. Szeptember 26. és október 10. között színpaddá alakul a főváros; több mint 100 programmal, számtalan helyszínen színesíti a budapesti őszt a Budapest Brand nZrt. kortárs és kerületeket összefogó programsorozata: egy klasszikus, kortárs, sokszínű, befogadó és mindenekelőtt szabad városi örömünnep.
Mit jelent ma kortársnak lenni? Hogyan kapcsoljuk össze a múltat és a jelent? Lehetséges egy egész városból színpadot alakítani? Kik azok az ébren álmodók és szellemóriások? Vajon tudunk ugyanúgy tekinteni egy városrészre, ha már megismertük történetét, mint annak előtte? Mi a közös az utcai művészetben és Dantéban? Hol az egyén helye egy hálózatszerű közösségben? Milyen a magyar művészeti export és import? Mit mesélnek magukról a kerületeink? Ezekre a kérdésekre keresi a választ nézőivel és művészeivel együtt a Budapesti Őszi Fesztivál.
World Press Photo kiállítás - szeptember 26 - november 9., Budapest
2025-ben ismét a Biodóm bejárati aulájában rendezik meg a World Press Photo kiállítást, ahol ismét elmélyedhetünk az elmúlt esztendő megrázó, olykor mégis megható és felemelő fotóiban. A válogatás arra ösztönzi a látogatókat, hogy lépjenek ki a hírciklusból és kritikusan gondolkodjanak világunk fontos témáiról. Három kísérő kiállítást is megnézhetünk szeptember 26. és november 9. között: a Budapest 75 Nagy-Budapest létrehozásának 75. évfordulójára emlékezik, a Vasemberek című tárlat az ukrajnai háborút a vasúti közösség szemszögéből mutatja be, míg a Víz című projekt a Duna menti alföld víztartalékainak fontosságára hívja fel a figyelmet.
Múzeumok Őszi Fesztiválja - szeptember 29 - november 9., Budapest
A 20. születésnapját ünneplő Múzeumok Éjszakája az ősz egyik legsokoldalúbb rendezvénye lesz. A 2025. szeptember 29. és november 9. között megrendezett országos programsorozat idén a divatot veszi górcső alá. Ennek jegyében a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban például a két világháború közötti piperedivatról tudhatsz meg többet, a Ráth György-villában a szépségápolás eszközeivel ismerkedhetsz majd meg, míg a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a középkori divat és védőfelszereléseket mutatják be az érdeklődő közönségnek.
Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - október 2-5., Budapest
Az idei évben a Bálnába költöző Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon október 2. és 5. között találkozhatnak a könyvek és az olvasás rajongói. Ezúttal a dán Janne Teller lesz a fesztivál díszvendége, míg az országok közül Románia kap majd kiemelt figyelmet, ahonnan számos író és költő érkezik, és természetesen a kiállítás és könyvvásár sem marad el.
SPAR Budapest Maraton - október 11-12., Budapest
A maratoni távra már késő elkezdeni a felkészülést, ugyanakkor a 40. SPAR Budapest Maraton ezúttal sem csak a 42,2 km-es távról szól majd. Amellett, hogy a maratont váltóban is lehet teljesíteni, futhatunk 5 vagy 10 km-t is, de opció a félmaraton és a 30 km is. Kisgyerekes családok választhatják az 1 km-es futást vagy a 2,3 km-es sétaútvonalat is. Aki pedig csak szurkolna, annak is érdemes kilátogatnia a Duna-partra október 11-én és 12-én, hiszen egész hétvégén jó hangulat várható.
Budapest Design Week - (2025. október 8 –19.)
A kreativitás fővárosa idén ősszel is Budapest lesz a Design Week idején. Tíz napon át városszerte izgalmas kiállítások, workshopok és előadások mutatják be a kortárs design legfrissebb trendjeit. A programok között építészet, formatervezés, divat és digitális művészet is helyet kap. Tökéletes lehetőség szakmabelieknek és érdeklődőknek egyaránt, hogy közelebbről is megismerjék a design világát. Inspiráló, színes és gondolatébresztő eseménysorozat, ami minden évben új ötleteket hoz.
Liszt Ünnep - október 9-22., Budapest
Az ősz alighanem legnagyobb szabású kulturális eseménye a Liszt Ünnep lesz, melynek programjai közül október 9-től 22-ig válogathatunk. Christian Löffler, Compagnia Finzi Pasca, Arvo Pärt 90, Isolation Budapest, Liszt elveszettnek hitt operája – a nemzetközi sztárokat is felvonultató, rendhagyó és összművészeti produkciókat, valamint felejthetetlen koncertélményeket kínáló eseménysorozat ezúttal is méltó módon idézi meg névadója szellemiségét.
Garden of Lights - október 17., Budapest
Az ELTE Füvészkertbe hamarosan visszatér a Garden of Lights fényárban úszó mesevilága, ahol ez alkalommal Pán Péter története kerül a középpontba. Az idei fényinstallációs szabadtéri kiállítás október 17-én nyílik.
2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is kiválaszthatod a kedvencedet.
Budafok, ahogy még sosem láttad! Idén október 4-én a Pincejárat egy igazi időutazásra és kalandra hív a Bornegyed szívébe. Készülj fel, hogy felfedezd a felszín alatti világ titkait, ahol a történelem és a modern gasztronómia kéz a kézben jár!
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Quimby ismét beveszi a Budapest Parkot: szeptemberben hatalmas koncerttel térnek vissza
Az este ráadásul még különlegesebb lesz, hiszen a felvidéki alternatív rockzenekar, a Jóvilágvan melegíti majd be a közönséget, mielőtt Kiss Tiborék elvisznek minket egy felejthetetlen zenei utazásra a szabad ég alatt.
Szeptember 27-én, pontosan egy évvel a tavalyi, hatalmas sikerű fellépésük után, ismét a Budapest Park színpadára lép Magyarország egyik legkülönlegesebb és legnagyobb hatású koncertzenekara, a Quimby. A zenekar neve több mint három évtizede összeforrt a hazai alternatív rockkal, és koncertjeik minden alkalommal igazi zenei utazásnak számítanak. Most újra itt a lehetőség, hogy a szabad ég alatt, egy hatalmas közönséggel együtt éljük át a Quimby-élményt.
Kevés olyan zenekar van Magyarországon, amelyik ennyire meghatározta volna a kilencvenes évek óta eltelt időszakot, mint a Quimby. A Kiss Tibor vezette formáció már a kezdetektől fogva feszegette a műfaji határokat: dalaikban keveredik a rock, a blues, a funk, a pszichedélia és a költői szövegvilág, amelynek köszönhetően a Quimby soha nem volt „csak egy” rockzenekar. Koncertjeik egyszerre felszabadító bulik és színházi erejű előadások, ahol mindenki találhat magának kapaszkodót – legyen szó táncról, közös éneklésről vagy a dalszövegek mélyebb rétegeinek megéléséről.
A Budapest Park és a Quimby kapcsolata különösen erős. A zenekar rendszeresen visszatér a szabadtéri koncerthelyszínre, és minden alkalommal újabb energiákkal tölti meg a hatalmas teret. A tavalyi koncertjük óriási siker volt: a közönség együtt énekelte a legnagyobb slágereket, mint a „Most múlik pontosan”, az „Autó egy szerpentinen” vagy a „Kicsi ország”. Idén szeptember 27-én újra lehetőség nyílik arra, hogy több ezer emberrel együtt énekeljük a refréneket.
A Quimby ereje abban rejlik, hogy egyszerre képesek megszólítani a régi rajongókat és az új generációt. A szövegek sokszor filozofikusak, máskor játékosak, de mindig őszinték – pont úgy, mint maga a zenekar. Aki már járt Quimby-koncerten, tudja, hogy ez több mint zene: közösségi élmény, amely összehozza az embereket.
A szeptember végi koncert időpontja sem véletlenül különleges. Az ősz beköszönte mindig hoz magával egyfajta nosztalgiát, és mi lehetne jobb módja a nyár búcsúztatásának, mint egy nagyszabású Quimby-buli?
Az este során garantáltan felcsendülnek majd a klasszikus dalok, de a zenekar híres arról is, hogy mindig tartogat valami meglepetést a közönségnek – legyen az egy új hangszerelés, egy ritkábban játszott dal vagy egy különleges színpadi produkció.
Ha valaki még soha nem volt Quimby-koncerten, annak ez az este lehet a tökéletes belépő a zenekar világába. A Budapest Parkban ugyanis nem csupán egy koncertet kapunk: látvány, hangulat, energiák és érzelmek kavalkádja várja a közönséget. Aki pedig régi rajongó, annak biztosan nem kell különösebben bemutatni, mit jelent egy este Kiss Tiborral és a zenekarral – tudjuk, hogy ez mindig felejthetetlen élmény.
Ne maradj le az év egyik legnagyobb bulijáról – találkozzunk szeptember 27-én a Budapest Parkban, és énekeljük együtt, hogy „Most múlik pontosan”!
Szeptember 27-én, pontosan egy évvel a tavalyi, hatalmas sikerű fellépésük után, ismét a Budapest Park színpadára lép Magyarország egyik legkülönlegesebb és legnagyobb hatású koncertzenekara, a Quimby. A zenekar neve több mint három évtizede összeforrt a hazai alternatív rockkal, és koncertjeik minden alkalommal igazi zenei utazásnak számítanak. Most újra itt a lehetőség, hogy a szabad ég alatt, egy hatalmas közönséggel együtt éljük át a Quimby-élményt.
Kevés olyan zenekar van Magyarországon, amelyik ennyire meghatározta volna a kilencvenes évek óta eltelt időszakot, mint a Quimby. A Kiss Tibor vezette formáció már a kezdetektől fogva feszegette a műfaji határokat: dalaikban keveredik a rock, a blues, a funk, a pszichedélia és a költői szövegvilág, amelynek köszönhetően a Quimby soha nem volt „csak egy” rockzenekar. Koncertjeik egyszerre felszabadító bulik és színházi erejű előadások, ahol mindenki találhat magának kapaszkodót – legyen szó táncról, közös éneklésről vagy a dalszövegek mélyebb rétegeinek megéléséről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Idén ősszel igazi adrenalinbomba várja a közönséget Budapesten: október 4-én az MVM Dome ad otthont a világ legnagyobb freestyle motocross sorozatának, a 25 éves jubileumát ünneplő NIGHT of the JUMPs®-nak.
A monumentális show ezúttal még több újdonsággal készül: a látványos freestyle motocross versenyek mellett először kap helyet a programban lélegzetelállító mountain bike (MTB) és freestyle trambulin verseny is.
A sportolók nyolc rámpán, két olimpiai trambulinon és egy tízméteres indítótornyon mutatják be a legextrémebb trükköket, miközben a rajongókat pirotechnikai show, exkluzív pályabejárások és közönségtalálkozók is várják.
A mezőnyben a sportág legendái és feltörekvő újoncai egyaránt szerepelnek, köztük a világrekordokat döntögető Luc Ackermann, aki nemcsak a NIGHT of the JUMPs® bajnoka, hanem az FMX egyik legnagyobb sztárja is. A közönség az első sorból láthatja, ahogy a világklasszis riderek értékes világranglista-pontokért és a World Tour Championship címért mérkőznek meg.
A jubileumi turné egyik fénypontja a világ első AirBag mountain bike versenysorozatának premierje, amely biztonságosabbá és még látványosabbá teszi a sportágat. A trambulinversenyek pedig a World Trampoline Association közreműködésével garantálják a soha nem látott akrobatikus mutatványokat.
A NIGHT of the JUMPs® nem pusztán show, hanem valódi, tétre menő verseny, ahol minden ugrás és trükk számít – a végeredményt pedig kizárólag a sportolók teljesítménye dönti el.
A több mint két évtizede indult sorozatot már több mint 3,5 millió rajongó látta világszerte, és most a magyar közönség is részese lehet ennek a globális sikertörténetnek. Egy este, ahol három generáció találkozik, és garantáltan felejthetetlen élményben lesz része kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Idén ősszel igazi adrenalinbomba várja a közönséget Budapesten: október 4-én az MVM Dome ad otthont a világ legnagyobb freestyle motocross sorozatának, a 25 éves jubileumát ünneplő NIGHT of the JUMPs®-nak.
A monumentális show ezúttal még több újdonsággal készül: a látványos freestyle motocross versenyek mellett először kap helyet a programban lélegzetelállító mountain bike (MTB) és freestyle trambulin verseny is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jön a 19. Lelkes Ásványbörze: a természet csodáitól az ékszerkészítésig
Október 4-5-én, Budapesten több mint 120 hazai és külföldi árus kínálja az ásványokat, drágaköveket, ősmaradványokat és ékszerkészítési alapanyagokat, valamint csodás kész ékszereket és dísztárgyakat. Közben sok-sok izgalmas program is vár.
Újra itt van az őszi Ásványbörze, jó program hétvégén a családdal.
Ha szereted a természet csodáit, az ásványokat, vagy akár kipróbálnád az ékszerkészítést, a Lelkes Ásványbörze tökéletes választás október első hétvégéjére. Gyere el a MOM Sportba, ahol a természet és a kreativitás találkozik. Szombaton és vasárnap több mint 120 hazai és külföldi árus kínálja az ásványokat, drágaköveket, ősmaradványokat és ékszerkészítési alapanyagokat, valamint csodás kész ékszereket és dísztárgyakat összesen 2000 négyzetméteren.
Élmények minden korosztálynak:
A börze nem csak vásár, hanem igazi élményparadicsom is:
• Interaktív játszóház a legkisebbeknek.
• Drágakő-határozás, UV-lámpás ásványbemutató.
• 3D barlangvetítés és egészségsziget.
• Kőcsiszolás kicsiknek és nagyoknak.
• Kígyósimogató fotózási lehetőséggel.
• Bonsai kiállítás a természet szépségei ihlette különlegességekkel.
Ez a hétvége remek alkalom, hogy a család apraja-nagyja együtt fedezze fel a természet kincseit, és egyben szórakoztató, tanulságos programokon vegyen részt.
Az év ásványa jelöltjei – szavazz Te is!
A Magyarhoni Földtani Társulat idén is kiválasztotta az „Év ásványa” jelöltjeit. Közülük választhatod ki, a Neked legjobban tetszőt.
• Pirit: aranyszínű, fémes csillogású ásvány, amit gyakran hívnak „bolondok aranyának”.
• Kősó: a hétköznapi élet sója – üde fehér, kék, vörös vagy áttetsző kristályokkal, nélkülözhetetlen az életben.
• Kabazit: különleges zeolit csoportbeli ásvány, változatos színekkel és formákkal.
Hasznos tudnivalók:
Helyszín: MOM Sport (1123 Budapest, Csörsz utca 14-16.)
Jegyek elővételben is kaphatók a Lelkes Ásványbörze oldalán.