PROGRAMOK

Balaton Sound 2024: itt a fesztivál teljes zenei programja

A fesztiválbeach július 3-án, szerdán startol és tart vasárnap hajnalig, Zamárdiban.


 

Féltucat zenei helyszín, köztük két nagyszínpad, délutántól pirkadatig tartó partidömping, összesen közel 200 fellépővel – összeállt a Heineken Balaton Sound teljes zenei programja az elektronikus zenei színtér változatos műfajainak széles skáláját felvonultatva, melyből mindenki bőven válogathat a saját ízlése szerint. A fesztiválbeach július 3-án, szerdán startol és tart vasárnap hajnalig, Zamárdiban.

„Az idei Heineken Balaton Sound zenei felhozatalát igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az elektronikus zenei univerzum széles kínálatát sűrítsük a fesztivál négy napjába. A Sound immár egy olyan, stílusokon átívelő partyünnep, ahol az elektronikus zene szerelmesei tetszés szerint válogathatnak a kínálatból, felfedezve új kedvenceket, zenei irányzatokat a fesztiválbeach minden pontján ” – kezdte a teljes line-up bejelentését Filutás Anna, a Heineken Balaton Sound projektvezetője. A fesztivál főszervezője elmondta, hogy az idei év egyik nagy dobása, hogy a Heineken Nagyszínpad műsorideje bővül, „a második naptól már hajnal 3-ig tartanak itt a programok, vasárnap hajnalra átfordulva pedig egy hatalmas Endshow-val búcsúzik ez a helyszín a fesztiválozóktól, a világhírű holland Q-Dance csapatának jóvoltából .”

Átalakul a Sound helyszíne is, a főbejárat új helyre kerül és a nagy előzetes érdeklődés miatt átalakítják a fesztivál vendégterét is.

Filutás Anna kiemelte, hogy megújult VIP élményekkel és tematikákkal várják az idén érkezőket, a My Stage programját már kora délutántól a legkedveltebb hazai party brand-ek töltik meg, a B Stage nagyszínpad hajnal 6-ig tart nyitva, az 1 km hosszú partszakasz pedig vízparti helyszínekkel, beach partikkal, valamint kényelmes lazulással, vízi játékokkal várja a látogatókat a fesztivál ideje alatt, éjjel-nappal.

A Heineken Balaton Sound Nagyszínpadnak idén is egy hatalmas ledfal adja a díszletét, a fellépők sorában pedig az első napon érkezik - délutántól az éjszakába haladva - Andrea Lane, Hugel, Meduza, Purple Disco Machine és James Hype. Másnap ugyanitt kezd Metha, majd Mau P, Vintage Culture, Paul Kalkbrenner következik, éjféltől hajnal 3-ig pedig a Mathame formációt követi a Mind Against. Pénteken Yamina melegíti be a közönséget ezen a helyszínen, majd a színpadra lép John Newman, a Lost Frequencies, Marshmello , Alison Wonderland, Borgore, Zomboy és Dublic & B'Andre. A zárónapon pedig a Heineken Nagyszínpadon ott lesz Ben Nicky, Nervo, Will Sparks és Timmy Trumpet. Este 11-től pedig beindul egy monstre, négyórás Endshow, egy látványos végjátékkal, az elektronikus tánczene keményebb stílusaiban kiemelkedő holland szervezőcsapat, a Q-Dance bemutatásában. A fellépők közt pedig The Qreator, Sound Rush, Ran-D, Warface és Sefa, az est házigazdája pedig a „Hardstyle Hangja”, azaz DV8 lesz.

A Sound másik nagyszínpada, a B Stage, a B my Lake prezentálásában. Zenei kínálata alkonyattól pirkadatig tart, az első nap este 9-kor indulnak a programok, majd a csütörtöktől már 8-kor színpadra áll az első előadó és minden nap hajnal 6-ig tart a buli.

Szerdán itt lesz sorban Denes Toth, Marwan Dua, Miss Monique, Kölsch, Adam Beyer és Maceo Plex. Csütörtökön jön dtnb., Sonic Rain, Kitti Kay, Trym, Nico Moreno, 999999999 valamint Sara Landry. Pénteken Raul Young & Shabaam kezd, majd SanFranciscoBeat, Hot X, Estella Boersma, Fjaak, Amelie Lens, és élő produkcióval Reinier Zonneveld áll színpadra. A Heineken Balaton Sound zárónapján pedig fellép majd SouveQ & Lerm, Secret Factory, Alfa Romero és már vasárnapba nyúlva érkezik Brina Knauss, élő produkcióval Stephan Bodzin , majd Cassian és végül Sama’ Abdulhadi.

My Stage helyszínét kora délutántól minden nap más-más hazai party brand veszi birtokba. Július 3-án jön a Post For Rent presents: Bom Dia, másnap a műfaji korlátokat nem ismerő, minden stílusból a közönség igénye szerint merítő Be Massive csapata, és azt követő napon a Cinema Hall vs. Budapest Calling elektronikus zenei utazásán vehetünk részt. Július 6-án pedig a varázslatos helyszíneken naplementés bulikat szervező, a house és tech-house szettekkel operáló House Piknik búcsúztatja ezen a helyszínen a Soundot.

A hazai kedvencek után pedig naponta érkeznek a nemzetközi nevek. Az első nap David Löhlein, Baugruppe90 és Malugi. Másnap Andy Catana & Pola, HoneyLuv, Afriqua és Airrica. Pénteken a Mulya, Poli, Henri Bergmann, Marino Canal valamint Olympe. Szombat estétől hajnal 4-ig pedig Polar, Mateo & Spirit, Juliet Fox, Space 92 x POPOF, Nusha lép majd itt fel.

Tavaly új helyszínként jelentkezett és aratott sikert a Rádió1 Heineken Beach Club, napozó stéggel és kényelmes lounge bútorokkal biztosítva a beach hangulatot. A program itt kora délutántól indul, amikor a Rádió1 DJ-i a nagyszínpad indulásáig tolják a set-eket, majd folytatják a nagyszínpad szüneteiben és a zárás után hajnalig nemzetközi sztárokkal – így például Sam Feldt, Laidback Luke vagy a Switch Disco - kiegészülve.

A The Lookout a Sound „cápalese”, körülötte pedig négy napon át zajlik majd a beach party, nemzetközi fellépőkkel, mint például a belga Manuals vagy Nina Black, vagy a környező országok, Szlovákia és Ausztria kedvenc DJ-ivel. És fix pont a Soundon a Party Bistro, amit a Snowattack csapata tölt fel programmal a hajnalba nyúlva.

Idén is kifut majd naponta a Sound Partyhajója, rajta a Dj kapitányok, mások mellett Loving Arms, Joer Junior, Edo Denova, Nova/Xandra, Cordeiro, Friday syndrome, Antique/B&E, Nick Behrmann, Chriss Ronson, Metha.

Aki pedig már korábban hangolódna a Heineken Balaton Soundra, azt a Kopaszi-gáton várja június 7-én egy warm-up party, számos fellépővel, délutántól ‘Sunset Sound’-dal és éjszakai afterrel, és olyan főhősökkel, mint a Tamer Malki és Rami Abousabe, azaz a Bedouin formáció.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
Budapesti programok 2025
Összegyűjtöttük nektek Budapest legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2025-ben is!


2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is kiválaszthatod a kedvencedet.

Ingyenes kvízestek városszerte

Egész novemberben

Novemberben a főváros számos pontján rendeznek kvízesteket: többek között a Comics Bar, a Spíler Biergarten, a Dürer Kert és az Art+ Cinema várja az érdeklődőket. A játékos kedvűek a legkülönbözőbb tematikák közül válogathatnak: a klasszikus műveltségi kérdéssorokon túl filmek, sorozatok, popkultúra és történelem témákban mérhetik össze tudásukat. A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár

November közepétől – december 31-ig

A belváros szívében, a Vörösmarty téren rendezett vásár Budapest egyik legnépszerűbb ünnepi eseménye. A kézműves portékák mellett forralt bor, sült gesztenye, kürtőskalács és hangulatos zene teszi felejthetetlenné. Innen egy rövid sétával elérhető a Duna-part is, így a vásár után érdemes lesétálni a rakpartra megnézni a kivilágított várost.

Advent a Bazilikánál

November 14. – 2026. január 1.

A Szent István-bazilika előtti tér idén is mesebeli látványt nyújt: csillogó fények, illatos forralt bor, kézműves bódék és a híres fényfestés vár mindenkit. Az adventi vásár különlegessége, hogy a Bazilika előtt korcsolyapálya is épül, a háttérben pedig ünnepi zene szól – tökéletes hely egy romantikus esti sétához.

Budapest International Choir Festival

November 28–29. – több budapesti helyszínen

Kórusok a világ minden tájáról érkeznek, hogy közösen énekeljenek és fellépjenek a főváros legszebb koncerttermeiben. A hangulat egyszerre felemelő és bensőséges – igazi különlegesség a zene szerelmeseinek.

Karácsonyi koncertek a Bazilikában és a Mátyás-templomban

December 11. és december 26.

A Szent István-bazilika és a Mátyás-templom gyönyörű akusztikája különleges hangulatot ad a karácsonyi koncerteknek. Klasszikus zeneművek, orgonajáték és kórusművek csendülnek fel, a háttérben pedig az ünnep fényei ragyognak.

Szilveszter Budapest belvárosában

December 31. – több helyszínen (pl. Gozsdu, Madách tér, Akvárium Klub)

Budapest utcái Szilveszter éjjel mindig megtelnek élettel: szabadtéri bulik, koncertek, DJ-szettek és táncoló tömegek várják azokat, akik inkább városi forgatagban ünnepelnének. A hangulat felszabadult és közösségi – itt biztosan nem maradsz magadra, ha táncolni támad kedved.

Garden of Lights: Pán Péter – Sohaország világa a Füvészkertben

Helyszín: ELTE Füvészkert

Időpont: 2025. október 17. - 2026. február 15.

A Füvészkert már önmagában is varázslatos hely, de amikor beköszönt az este, és felgyúlnak a fények, a kert ezernyi színben ragyog, a fák között fénylő mesefigurák bújnak meg, és a zene halk varázsa tölti be a levegőt. Az idei tematika „Pán Péter – A csodák világa”, így Sohaország fénylő dzsungelei, kalózhajói és tündérfényei között sétálhatunk. A több ezer, kézzel készített lampiont kínai mesterek alkották, minden apró részlet tökéletesen kidolgozott. A fények, a növények és a zene együtt egy álomszerű élményt teremtenek. Korábban a Hupikék Törpikék tematikájú kiállítás is hatalmas sikert aratott, ami jól mutatja, mennyire változatos és fantáziadús a Garden of Lights világa.

Világ állatai lampionfesztivál az Állatkertben

Helyszín: Fővárosi Állat- és Növénykert

Időpont: 2025. október 17. - 2026. február 22. 

A Fővárosi Állatkert este új életre kel: a kapuk mögött fényből formált állatok népesítik be a sétányokat. A Világ állatai lampionfesztiválon a fények segítségével bejárhatod a Földet: a szavannák elefántjaitól a tenger mélyének csodáiig, a dzsungelek tigriseitől a sarkvidék jegesmedvéiig. A Zigong városából érkező mesterek óriási, színes textillel borított LED-lampionokkal keltik életre Európa, Ázsia, a Közel-Kelet, Afrika, Dél-Amerika, Észak-Amerika és Óceánia veszélyeztetett állatait, melyeket az adott régióra jellemző, szimbolikus motívumok díszítenek. A látvány lenyűgöző, a séta pedig nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is – a természet tiszteletére és sokszínűségére hívja fel a figyelmet. Az Állatkertben kialakított installáció október 17-től február 22-ig látogatható, péntektől vasárnapig, záróra után.

Lumina Park – Varázsvilág a Margitszigeten

Helyszín: Margitsziget, Palatinus fürdő

Időpont: 2025. október 22-től 2026 tavaszáig

Október 22-től újra színes fényárban úszik esténként a Palatinus Strand: immár negyedik alkalommal tért vissza az őszi-téli időszak egyik leglátványosabb programja, a Lumina Park. Az idei tematika a Varázsvilág nevet kapta, és valóban egy mesebeli utazásra hív – hatalmas fényfigurák, csillogó kapuk, varázslatos fényalagút és interaktív fényjátékok várják a látogatókat.

A séta során különböző fantáziavilágokat fedezhetünk fel, miközben a fények a Duna közelségében, a fák lombjai között tükröződnek. A látvány lenyűgöző, a hangulat pedig meghitten ünnepi – nem véletlen, hogy a Lumina Park mára a tél egyik legnépszerűbb esti programjává vált Budapesten. A fénykiállítás minden nap sötétedéstől 21 óráig látogatható, egészen március 1-jéig, így bőven van idő belemerülni ebbe a ragyogó kalandba.

Hangdóm – Magyar Zene Háza

Helyszín: 1146 Budapest, Olof Palme sétány 3.

Időpont: egész évben

Ha látványos programokról van szó, a Magyar Zene Háza különleges moziterméről sem feledkezhetünk meg. A Hangdóm egyedülálló élményt kínál, amely minden eddigi moziélményt új dimenzióba emel. A kupolavászon és a 360 fokos panorámavetítés egyesíti a vizuális és akusztikus élményeket, így teljesen körülölel bennünket a filmek világában.

A Hangdóm-ban lélegzetelállító filmélmények várnak, miközben a látogatók kényelmes babzsákfotelekben ejtőzve élvezhetik a vetítéseket. A műsorprogramban olyan klasszikusok szerepelnek, mint a Lengemesék, a Pink Floyd koncertfilmjei, valamint Renoir és Csontváry művészetét bemutató filmek. Ezen kívül olyan egyedi programok is várnak, mint a Platon Karataev koncertfilmjei, ahol a zene és a filmek harmonikus kapcsolata egy újfajta élményt ad.

A Hangdóm egy új módot kínál arra, hogy átéljünk egy filmet: a látvány, a hang és az atmoszféra tökéletes összhangban varázsolják el a látogatót, így egy igazi immerzív moziélmény vár mindenkit.

IKONO Budapest – Fény és művészet új dimenzióban

Helyszín: 1052 Budapest, Váci utca 27.

Időpont: folyamatosan látogatható

Engedjétek szabadjára a képzeleteteket, és vegyetek részt egy lebilincselő utazáson, amely a művészet, a játék és a meglepetés erejével vezet végig titeket egy eklektikus világokon! Az IKONO egyedülálló élménygalériájában, UV-fényben úszva, fényfestések és 10 káprázatos fantáziavilág segítségével fedezhetitek fel a művészet legszürreálisabb formáit.

Az IKONO koncepciója már több európai nagyvárost meghódított, és Budapest szívében is elérhető. Az interaktív fényfestések és színes installációk egyedülálló módon hozzák össze a művészetet, a szórakozást és az élményszerű felfedezést. A látogatók különböző világokon haladnak keresztül, mindegyik más színvilággal, hangulattal és formavilággal. A fények és a művészetek szürreális tánca igazán felejthetetlen élményt kínál.

Az IKONO tökéletes hely azoknak, akik szeretnének egy kis szórakozással fűszerezett művészeti kalandra indulni. A látványvilág minden egyes részlete az izgalmas koncepcióra épít, ami egyszerre vonzó és meglepő – ideális választás, ha egy igazán különleges élményre vágysz.

Form in Flux – Cinema Mystica

Helyszín: 1052 Budapest, Ferenciek tere 10.

Időpont: 2025 őszétől

A Cinema Mystica Budapest kortárs fény- és vizuális művészetének egyik legizgalmasabb tere, ahol a fények és az érzékelés határait feszegető alkotások találkoznak. Az aktuális tárlat, Form in Flux – Patterns of Consciousness, a tudat és a kozmosz viszonyát kutatja: lüktető formák, geometrikus fénystruktúrák és hipnotikus vetítések töltik meg a teret.

A kiállítás minden egyes installációja új nézőpontot ad, és szó szerint beemeli a látogatót a fények világába. A látogatók egy olyan szürreális, elgondolkodtató utazásra indulnak, ahol az érzékelés határait feszegethetik. A geometrikus struktúrák és a fények minden egyes részlete arra ösztönzi a kíváncsi szemeket, hogy új perspektívából tekintsenek a valóságra.

A Form in Flux tárlat nemcsak vizuálisan lenyűgöző, hanem mélyebb gondolatokat is ébreszt a tudat működéséről és az univerzum titkairól. A látogatók egy olyan élményt kapnak, amely túlmutat a hagyományos művészeti kiállításokon – itt minden a fény és a forma csodálatos, hipnotikus kapcsolatáról szól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
A varázsvilág megérkezik Szentendrére: Harry Potter™: A Kiállítás először Magyarországon
Roxfort, Teszlek Süveg, Tiltott Rengeteg és vajsör – hamarosan mindez valóság lesz a Duna partján. 2026 februárjában Szentendre ad otthont a világ egyik leglátványosabb Harry Potter-kiállításának, ahol a rajongók testközelből élhetik át a varázslat minden pillanatát.


Ha valaha is álmodtál arról, hogy a Roxfort folyosóin sétálsz, megnézed, hogyan bugyborékol egy bájital, vagy a Teszlek Süveg a fejed fölött dönti el, hogy melyik házba tartozol – most eljött a pillanat.

A Harry Potter™: A Kiállítás 2026. február 6-án Szentendrén, a Green Event Hallban nyitja meg kapuit, és már most az év egyik legjobban várt eseményének ígérkezik.

A világszerte több mint 4 millió látogatót elvarázsoló tárlat most először érkezik Magyarországra.

A látogatók végigjárhatják a varázsvilág legikonikusabb helyszíneit: Roxfort kastélyát, Hagrid kunyhóját és a Tiltott Rengeteget, miközben eredeti jelmezeket, kellékeket és interaktív díszleteket csodálhatnak meg. Minden galéria újabb és újabb felfedeznivalót kínál – a legendás Tekergők Térképétől egészen a jóslástan teremig, ahol a jövőbe is bepillantást nyerhetünk (vagy legalábbis megpróbálhatjuk).

A kiállítás különlegessége, hogy személyre szabott élményt kínál: a vendégek már az online regisztráció során kiválaszthatják, melyik roxforti házhoz tartoznak, és a kiállítás során ehhez illő részletek és interaktív tartalmak várják őket.

Az élmény minden érzékre hat – az immerzív multimédiás technológia életre kelti a varázslatos pillanatokat, miközben a látogatók szinte belesétálnak J.K. Rowling univerzumába.

A From Page to Screen galériában például az első, eredeti Harry Potter és a bölcsek köve kötet látható egy Gringotts-trezorban, a Hogwarts Classrooms részben pedig bájitalt főzhetünk, mandragórát ültethetünk vagy Patronust varázsolhatunk.

Természetesen nem maradhat el a varázsbolt sem: itt a rajongók vajsört kortyolhatnak, csokibékákat vihetnek haza, és exkluzív Harry Potter-termékek közül válogathatnak – olyan relikviák is kaphatók majd, amelyek sehol máshol nem elérhetők.

A jegyek november 14-én kerülnek értékesítésre, de a leglelkesebbek már november 12-én, a várólistára feliratkozók között elsőként juthatnak hozzá a belépőkhöz.

Itt lehet jelentkezni a várólistára: harrypotter-kiallitas-szentendre-hpb

Ahogy Tom Zaller, az Imagine elnök-vezérigazgatója fogalmazott: „A kiállítás úgy kelti életre a varázsvilág varázsát, kalandjait és csodáit, mint még soha korábban.”

Úgyhogy készítsd a pálcádat, porold le a roxforti talárt, és irány Szentendre – mert 2026-ban a varázslat tényleg a közelünkbe költözik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
Megnyílt a mesés kiállítás a 75 éves Budapestről – így rajzolták újra a várost a legjobb hazai illusztrátorok
„Budapest – Kalandváros” című kiállítás új nézőpontból mutatja be a 75 éves fővárost: egyszerre mesekönyvként, játszótérként és felfedezni való városi kalandként.


Ha azt hiszed, már minden arcát ismered Budapestnek, most itt a remek alkalom, hogy újra rácsodálkozz. A Deák17 Galériában megnyílt „Budapest – Kalandváros” című kiállítás olyan nézőpontból mutatja meg a fővárost, amiről talán nem is gondoltad, hogy létezik: a gyerekkönyvek színes, játékos és néha egészen abszurd világán keresztül. A város most egyszerre válik mesekönyvvé, fantáziatérképpé és nosztalgikus felfedezőúttá – kicsiknek, nagyoknak, és mindenkinek, aki szeret belefeledkezni Budapest különös bájába.

Budapest, ahogy még nem láttuk: egyszerre térkép, mese és játszótér

1950-ben alakult ki Budapest mai arculata: ekkor csatolták Budapesthez Budafokot, Csepelt, Kispestet, Pestszenterzsébetet, Pestszentlőrincet, Rákospalotát, Újpestet és tizenhat nagyközséget (például Albertfalvát, Békásmegyert, Cinkotát, Nagytétényt, Soroksárt). Ez a várostörténeti mérföldkő teljesen átformálta a főváros térképét – és az itt élők emlékeit is. A kiállítás éppen ezt a sokszínűséget ragadja meg: a történelmi belváros hangulatától a külvárosok lakótelepeiig, a csúcsforgalommal teli utcáktól a titkos játszóterekig minden felvillan a képeken.

A gyermekkönyv-illusztrációk világa különösen izgalmas terep ehhez. Egyszerre konkrét és mesebeli, felismerhető és mégis szabadon álmodott. A tárlat így azt mutatja meg, milyen Budapest a gyerekek szemében – és milyen bennünk, felnőttekben, akik még mindig szeretünk rácsodálkozni egy-egy régi házra vagy kedves sarki boltunkra.

A galériába belépve így könnyen találjuk magunkat a Lánchídon álmodozó gyerek mellett, egy belvárosi kávézó előtt elsuhanó rókán, vagy éppen panelházak erkélyei között repkedő színes fantáziavilágban.

A legjobb hazai illusztrátorok egy helyen

A kiállításon Magyarország legelismertebb kortárs illusztrátorai szerepelnek:

BARANYAY (b) András, Dusik Móni, Egervölgyi Lilla, Marcus Goldson, Herbszt László, Kasza Juli, Kárpáti Tibor, Kőszeghy Csilla, Labrosse Dániel, Molnár Jacqueline, Nagy Norbert, Nemes Anita, Pásztohy Panka, Radványi Maja, Remsey Dávid, Rofusz Kinga, Schmal Róza, Sipos Fanni, Szinvai Dániel, Takács Mari és Vidák Zsolt.

Ők azok, akik olyan könyveket tettek szerethetővé és emlékezetessé, mint a Hazánk szíve Budapest, a Mesélő Budapest, a Vakkancs szétnéz Budapesten, a Budapesti böngésző vagy a Fess Budapest. Ha ezek közül bármelyik ott lapul a polcodon, akkor garantáltan lesz olyan kép, ami ismerősként üdvözöl.

A tárlat egyik legkedvesebb része, hogy a képzőművészek alkotásait az azonos témában meghirdetett gyerekrajzpályázat legjobb művei egészítik ki. A tárlat azt mutatja be, mit jelent a főváros a gyerekek számára, ők azok, akik teljesen ösztönösen mutatják meg, milyen városban élnek, hiszen a város nem a térképekről épül fel, hanem a személyes útvonalakból: az otthon és az ovi közötti útszakaszokból, a jól ismert „romos házból”, a „bicikliboltból” vagy a „kutyás parkból”.

Hol és meddig látható a kiállítás?

„Budapest – Kalandváros”

Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria

(1052 Budapest, Deák Ferenc utca 17., 1. emelet)

Nyitva: 2025. november 18. – 2026. január 17.

Kurátor: Révész Emese művészettörténész


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Rick Astley visszatér Paloznakra: megérkeztek a 2026-os Jazzpiknik első fellépői
Világsztárok, Grammy-díjas legendák és stíluskeverő zenei kalandorok – a Paloznaki Jazzpiknik már most magasra tette a lécet a 2026-os fesztiválszezonra.


Világsztárok, Grammy-díjas legendák és stíluskeverő zenei kalandorok – a Paloznaki Jazzpiknik 2026-ban is a nyár egyik legizgalmasabb fesztiváljának ígérkezik. A visszatérő Rick Astley mellett fellép Dee Dee Bridgewater, a francia Electro Deluxe és az osztrák Deladap is, így augusztus 6–8. között ismét a jazz, a funk és a szabadság ritmusa tölti meg a Balaton-felvidék legszebb dombjait.

A 14. alkalommal megrendezett Jazzpiknik a tőle megszokott igényességgel és változatossággal készül:

a szervezők nemcsak világsztárokat hoznak el Paloznakra, hanem a 25 év alattiaknak kedvezményes belépőt is biztosítanak,

hogy minél többen átélhessék a fesztivál különleges hangulatát.

Rick Astley újra elvarázsolja a Jazzpiknik közönségét

A brit popikon Rick Astley 2023-ban teltházas koncerttel hódította meg a Paloznaki Jazzpiknik közönségét, most pedig közkívánatra visszatér a nagyszínpadra. A „Never Gonna Give You Up” című világsláger előadója azóta is töretlenül sikeres – legutóbbi Reflection turnéja az Egyesült Királyságban és Írországban zajos sikert aratott.

Astley karrierje 1987-ben indult rakétasebességgel, és azóta is a nemzetközi popszíntér meghatározó alakja. A Together Forever és Whenever You Need Somebody című dalokkal milliókat táncoltatott meg, és a jelek szerint 2026-ban is hasonló hangulat várható Paloznakon, augusztus 6-án, amikor újra színpadra lép a Jazzpikniken.

fotokredit: Rick Astley

Dee Dee Bridgewater és Electro Deluxe: a jazz igazi ereje

A fesztivál zárónapján, augusztus 8-án, a négyszeres Grammy-díjas Dee Dee Bridgewater lép színpadra. A jazzvilág ikonikus énekesnője Broadway-szerepeivel és klasszikussá vált albumaival – mint a Dear Ella és az Eleanora Fagan – írta be magát a zenetörténetbe. A karizmatikus előadó minden koncertjét különleges élménnyé varázsolja, így a Paloznaki fellépés is igazi zenei csemegének ígérkezik.

Ugyanezen az estén a francia Electro Deluxe gondoskodik arról, hogy senki se maradjon mozdulatlan. A soul, funk, hip-hop és jazz elemeit merészen vegyítő zenekar élén James Copley frontember áll, aki elképesztő energiát visz minden fellépésbe. Az együttes olyan rangos fesztiválokon bizonyított már, mint a Jazz à Vienne vagy a Montreal Jazz Festival – most pedig Paloznak közönségét készülnek meghódítani.

fotokredit: DDB Productions

Deladap: az osztrák elektro-swing

A középső napon, augusztus 7-én, az osztrák Deladap varázsol igazi táncos fesztiválhangulatot. A bécsi banda a 2024-es, időjárás miatt elmaradt koncertjét pótolja, így most mindent beleadnak. Az electro, a swing és a balkáni ritmusok egyedülálló keverékével már két évtizede hódítják Európa színpadait – most pedig a Jazzpiknik egyik legzúzósabb buliját ígérik.

fotokredit: Deladap

A 2026-os Paloznaki Jazzpiknik tehát már most elképesztő fellépőket vonultat fel: Rick Astley, Dee Dee Bridgewater, Electro Deluxe és Deladap – négy különböző világ, egy közös élmény. A háromnapos fesztivál augusztus 6–8. között várja a zenerajongókat a Balaton-felvidék egyik legszebb helyszínén.

A napijegyek és bérletek már kaphatók a jazzpiknik.hu oldalon – érdemes időben lecsapni rájuk, hiszen a Jazzpiknik élményét egyszerűen nem lehet kihagyni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk