HÍREK
A Rovatból

A jövő 50 egészséges élelmiszere, amivel megmenthető lenne a Föld

Az emberek tápanyagbevitelének 75 százaléka alig 12 mezőgazdasági terményből és öt állatfajtából áll össze, noha több mint 20 ezer féle, emberi fogyasztásra alkalmas növényfajtát ismerünk. 2050-ben várhatóan már 10 milliárd embert kell majd élelmeznünk.


A kaktuszoktól az algákon, és a vitaminban gazdag virágokon át a szárazságtűrő gyökérzöldségekig – a Knorr és a WWF öszeállította annak az 50 tápláló élelmiszernek a listáját, amelyek fogyasztása az emberi szervezet, termesztése pedig a bolygónk számára volna kedvezőbb a jelenleg szinte egyeduralkodó alapanyagokhoz képest.

Mennyire táplálkozunk változatosan? Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (Food and Agriculture Organization, FAO) felmérése alapján nem eléggé, ráadásul az egyoldalú táplálkozás sokkal komolyabb hatásokkal járhat annál, mint hogy egyszerűen csak unjuk a főétkezéseinket.

Az emberiség meglepően kevés összetevőből készíti el a rendszeresen fogyasztott ételeit.

A FAO szakértői szerint fajunk tápanyagbevitelének 75 százaléka csupán 12 mezőgazdasági terményből és öt állatfajtából áll össze, noha több mint 20 000-féle, emberi fogyasztásra alkalmas növényfajtát ismerünk.

Hogy ez miért fontos? Először is, mert nem egészséges, hiszen a nem eléggé változatos táplálkozás mellett nehezebb mindazokat a vitaminokat és nyomelemeket bevinnünk, amelyekre szükségünk van.

Másfelől ez bolygónk egészségét sem támogatja. Ha újra és újra ugyanazokat a növényeket vetjük, termesztjük és fogyasztjuk, azzal veszélyeztetjük az élelmiszerellátás biztonságát, mert az ilyen típusú növénytermesztés kevésbé áll ellen a kártevőknek vagy a klímaváltozás hatásainak.

Ez a fajta növénytermesztés a biodiverzitás csökkenésével is összefügg, és súlyos hatással lehet törékeny természetese ökoszisztémáinkra. A WWF 2018 októberében közzétett Élő Bolygó Jelentése (a magyar nyelvű, PDF-formátumú összefoglaló itt érhető el) szerint az elmúlt nem egészen 50 év során több, mint 60 százalékkal csökkent a vadon élő populációk egyedszáma. Márpedig minden összetevő közül az élelmezési rendszerünk hatására csökken a leginkább biodiverzitás, vagyis több környezeti kárt okoz, mint a szállítmányozás vagy az energiatermelés.

Tovább növeli a környezeti nyomást, hogy

2050-ben várhatóan már 10 milliárd embert kell majd élelmeznünk, így saját érdekünk olyan ételeket választani, kisebb és kedvezőbb ökológiai lábnyommal rendelkeznek.

Éppen ezt a célt szolgálja az Unilever vállalat Knorr márkájának közelmúltban közzétett jelentése.

A Knorr a WWF brit szervezetével, valamint elismert tudósokkal, dietetikusokkal és mezőgazdasági szakértőkel együttműködve összeállította „A jövő 50 élelmiszere” című jelentést. A kiadványban 50 tápláló növényi alapú, a tápértéke és a relatív környezeti hatása alapján kiválasztott élelmiszer szerepel, a kaktusztól a fodros kelig, a petrezselyemgyökértől a tökvirágig. Vannak köztük mindennapos összetevők, és kevésbé közismertek is.

Több alternatíva a hasonló növényeknél magasabb terményhozammal kecsegtet, így a kistermelők számára vonzóbb választást jelent, több növényfaj pedig a zord időjárási és környezeti körülményeket tűri jól: ezek felbecsülhetetlen értéket képviselnek a klímaváltozás miatt egyre bizonytalanabbá váló körülmények között.

A Knorr úgy tervezi, termékeivel, promóciós kampányaival és programjaival a világ minden táján elérhetővé teszi ezeket az élelmiszereket. A márka vezető kiskereskedelmi partnereivel azon dolgozik, hogy a vásárlók a növényi alapú élelmiszerek egyre szélesebb választékát találják meg az üzletek polcain.

A Knorr fejlesztőséfjei kilenc hónapig kísérleteztek az 50 összetevővel, hogy olyan recepteket dolgozzanak ki, amelyeket nem csak az interneten, de világszerte a boltok polcain is elérhetővé tesznek. Céljuk, hogy ezen élelmiszerek használatát egyszerűvé és izgalmassá tegyék, végeredményben pedig ízletes ételek készülhessenek belőlük.

„Ha nem változtatunk az ételeken, amelyeket fogyasztunk, ill. az alapanyagok termesztésének módján, komoly kihívást jelent majd, hogy mindannyiunk számára elegendő élelmiszert állítsunk elő”

– mondta April Redmond, az Unilever Knorr márkáért felelős globális alelnöke.

„Arra törekszünk, hogy mindenki számára egyszerűbbé tegyük a változatosabb táplálkozást, valamint az olyan élelmiszerek fogyasztását, amelyek egyaránt kedvezőek a szervezetünk és bolygónk számára, és persze finomak is.”

Lapozz a fontos élelmiszerekért:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk