NÉGYKERÉK
A Rovatból

Volkswagen ID. 7 Tourer – Egy új nemzedék csúcsmodellje

A Volkswagen ID. család története valójában egy új fejezet volt a márka életében. A VW 2016 őszén, a párizsi autószalonon mutatta be először a nagyközönségnek az ID. tanulmányt, egy teljesen új, kifejezetten elektromos korszakra szánt modellcsalád első lépéseként.


A koncepcióból valóság lett és sorozatosan érkeztek az újabbnál, újabb modellek. A következő évek az építkezésről szóltak. 2017-ben megérkezett az I.D. BUZZ koncepció, ami egyszerre volt nosztalgia (Bulli-hangulat) és technológiai elköteleződés: a Volkswagen jelezte, hogy nemcsak „racionális” villanyautókat akar, hanem érzelmi ikonokat is, amelyek képesek arcot adni az új korszaknak. Ebben az időszakban kristályosodott ki az ID. család logikája: közös elektromos platformra, különböző karakterű autók épülnek fel – kompakt, SUV, később nagy túraautó és praktikus családi kivitel is.

A valódi fordulópont 2019 szeptemberében jött el, amikor az ID.3 világpremierjén a koncepcióból sorozatgyártás-közeli valóság lett: az első igazán nagy volumenre szánt ID-modell, a „népautós” belépő az elektromos világba, már a dedikált elektromos architektúrára építve. Ezt követően gyorsult fel a történet: 2020. őszén bemutatkozott az ID.4, az a kompakt SUV, amely a világ legnagyobb darabszámú szegmensében hozta el az ID-élményt, és lényegében a elektromos család globális alap modelljévé vált. Majd 2021 novemberében jött az ID.5, az ID.4 kupésabb, „dizájnosabb” testvére – ugyanaz az alapgondolat, más karakter, több stílus.

2022-ben a Volkswagen rátett egy lapáttal az érzelmi vonalra: a sorozatgyártású ID. Buzz bemutatója azt üzente, hogy az ID. család nem csak egy  praktikus termékstratégia, hanem márkaépítés is – modern technikai köntösben, személy- és árúszállító -változatokkal is. Közben futott a „másik szál” is: hogyan lesz az elektromos VW tényleg tömegeknek szóló. Ennek egyik látványos mérföldköve a 2023 márciusi ID. 2all koncepció volt, amely azt célozta, hogy legyen 10 millió forint alatti autó is a palettán, és azzal az ígérettel, hogy az elektromos belépőszint újra Volkswagenesen megfizethető lesz. Ennek szellemében pár hónapja csökkentették az összes ID modell belépő árát. Íme az új árak:

A Volkswagen csúcsra pozicionált modelljének 2023. áprilisában volt a bemutatója, ekkor leplezték le a hosszú utakra tervezett zászlóshajót, az ID.7-et, a modell kombi változata, a Tourer 2024. elején érkezett. Hozzánk pedig most jutott el tesztre.

A nagy SUV áradatban, felüdülés egy klasszikus kombi formát látni. Már az autó külső méretei egyértelműsítik, hogy az ID. 7Tourer egy óriási, családi elektromos autó. De mégis, másképp, sokszor könnyebben vezethető, mint egy SUV, ami az autó előnyére válik. A Volkswagen ID.7 Tourer egy kívül-belül óriási kombi, amely aerodinamikailag tökéletesre formázott külsővel rendelkezik. A leglátványosabb eleme az első és a hátsó lámpatestek, amelyek az autó teljes szélességében végig érnek.

Én úgy szoktam lemérni egy autó hosszát, hogy az milyen könnyedén fér be az udvarra a garázs és a kapubeálló közé.

Az Id. 7 Tourer csak cipőkanállal fért be erre a helyre a közel 5 méteres hosszával. Szélessége tükrökkel 2,1 méter, tengelytávja majd 3 méteres, amely kifejezetten nyújtott utasteret ad.

Belül is ezt érezni: az utastér szélessége elől 1,6, hátul 1,5 méter, a hasznos fejtér (panorámatetővel) elöl és hátul is 1 méter körüli.

A számokból kiderül, hogy óriási a kombi beltere, ahogy a csomagtartó is: alapesetben, a hátsó ülések dőlésszögétől függően legfeljebb 605 liter, ledöntött támlákkal pedig 1714 literig bővíthető; a raktér hossza ülésekkel 1074 mm, lehajtva 1948 mm.

A sofőr előtt egy egy kisebb, minimalista kijelző van, a központi elem a 38 cm-es (15 colos) infotainment kijelző, ami kvázi a teljes autó „vezérlőpultja”: a menürendszert a gyár úgy alakította ki, hogy a Home képernyő és a két állandóan látható érintősáv gyors elérést adjon a legfontosabb funkciókhoz. Ugyanitt kap helyet a klíma kezelése is, vagyis nem egy külön „klímapanel” a koncepció, hanem a kijelzőn belül, logikusan felépítve.

A szűkre húzott műszerfalat egy kiterjesztett valóságú (AR) head-up display egészíti ki, amelyen számos fontos információ megjelenik. Az AR-HUD a koncepció központi része, mert a navigációs és vezetéstámogató információkat a valós térre „rávetítve” mutatja. Használhatóságban fontos apróság, hogy a korábbi ID-modelleknél sokat kritizált érintős megoldásoknál javítottak: a központi kijelző alatti hőmérséklet- és hangerő-érintősávok megvilágítást kaptak, tehát sötétben is „megtalálhatók anélkül, hogy vadászni kellene a kapcsolókat.

A Volkswagen ID.7 Tourer esetében a Pro és a Pro S hajtásváltozatok érhetőek el. Mindkettő egy villanymotorral szerelt, hátsókerék-hajtású (RWD), 286 lóerő teljesítményű. A különbség az akksi kapacitásban van: a Pro nettó 77 kWh-s akkumulátorral, míg a Pro S nettó 86 kWh-t akkumulátorral szerelt, ezért ez előbbi 607 kilométeres, míg az utóbbi 689 kilométeres hatótávval bír, és erősebb DC gyorstöltést is enged (max. 200 kW a Pro S-nél, szemben a Pro 175 kW-jával), így 10–80% között általában kicsit gyorsabban is tölthető.

De a valóságban, télen ennél sokkal kevesebb az autó hatótávolsága: Nekem átlagosan 20 kw órát fogyasztott a kocsi 100 kilométerenként, de előfordult olyan időszak is, amikor 30 kwh/100 km volt az autó étvágya békés tempónál is. Tél volt, hó esett, 25 fokon ment a fűtés, és használtam az ülés- és a kormányfűtést is. Az autó zabálta az áramot. Nálunk a prime felszereltségű modell járt, amely egy előre összecsomagolt extra felszereltséget ad kedvező felárral. A VW ID.7 Pro szériafelszereltségén felül benne van a metálfényezés, egy Asszisztens csomag (térlátásos tolatókamera/Area View, Travel Assist, Emergency Assist, Park Assist + memória), egy Komfort csomag (3 zónás Air Care Climatronic, fűthető kormány és első ülések, fűthető szélvédő, Discover Pro Max navigáció, indukciós telefontöltő), egy Design csomag (LED Matrix fényszórók, sötétített üvegezés, Easy Open & Close), valamint egy Interior Style csomag (ArtVelours kárpit, elektromos ergoActive első ülések masszázs- és memóriafunkcióval, 30 színű hangulatvilágítás) – és ezt a VW 500 000 Ft felárhoz köti. A kínálat tetején az ID.7 Tourer GTX áll, amely már két villanymotoros, összkerékhajtású (4MOTION) felépítést használ, 340 lóerős rendszer-teljesítménnyel.

Jelenleg az ID.7 Tourer Pro az új árazás szerint akár 17,99 millió Ft-tól indul a legolcsóbb prime változattal. A GTX verzió kb 23,49 millió Ft környékén érhető el. De az árak függnek az extráktól és az éppen futó kampányoktól/finanszírozási bónuszoktól, de például az állami támogatástól is.

Volkswagen  ID.7 Tourer Pro Prime – technikai adattábla

TételAdat
Hajtás / hajtásmódElektromos, hátsókerék-hajtás (RWD).
Teljesítmény210 kW / 286 LE.
Nyomaték545 Nm.
Gyorsulás0–62 mph: 6,6 s (gyári adat).
Végsebesség180 km/h.
Max. AC töltés(VW HU táblázat szerint) AC töltési idő 0–100%: 8:00.
Max. DC töltés175 kW, 10–80% ~28 perc.
Fogyasztás (WLTP, kombinált)16,7–14,4 kWh/100 km.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


NÉGYKERÉK
A Rovatból
Újabb hidegzuhany az autósoknak: drágul a gépjárműadó és a műszaki vizsga is 2026-ban
Az inflációkövető szabályozás miatt 4,3 százalékkal nő a gépjárműadó, miközben a környezetvédelmi hozzájárulás díja 34 százalékkal emelkedik. A változások több tízezer forintos plusz terhet rónak az autótulajdonosokra.


Újabb rossz hír az autósoknak: 2026-ban is mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk, ugyanis az infláció miatt emelkedik a gépjárműadó, de a műszaki vizsga egyes díjtételei is drágulnak.

Az érintett közterheket inflációkövetővé tették, ami azt jelenti, hogy az adó mértéke automatikusan az előző évi inflációhoz igazodik. Mivel 2025-ben a hivatalos infláció 4,3 százalék volt, a gépjárműadó 2026-ban pontosan ennyivel emelkedik

– írta az Agroinform. A rendszer nemcsak a gépjárműadót érinti, hanem több más adónemet is, például egyes jövedéki adókat.

A gépjárműadó mértékét továbbra is két fő tényező határozza meg: a jármű kilowattban megadott teljesítménye és a kora. Az adót kilowattonként kell megfizetni egy sávos rendszerben, ahol a fiatalabb autókra magasabb összeg vonatkozik.

A jelenleg hatályos törvény szerint a gyártási évben és az azt követő három évben 375 forintot, 4–7 éves kor között 325 forintot, 8–11 éves korban 250 forintot, 12–15 évesen 205 forintot, míg a 16. évtől 150 forintot kell fizetni kilowattonként. 2026-ban ezek az összegek emelkednek 4,3 százalékkal.

A pontos fizetendő összeget mindenki könnyen kiszámolhatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kalkulátorával, ahova csak a jármű teljesítményét és gyártási évét kell beírni.

A befizetési határidő 2026-ban is április 15., a késedelmes teljesítés pedig pótlékot vonhat maga után.

Nemcsak az adó emelkedik: a műszaki vizsgához kapcsolódó díjak is nőnek. Bár 2025-ben már volt egy jelentős, átlagosan 35 százalékos áremelés, idén további drágulás jön.

Január 1-től a környezetvédelmi hozzájárulás díja 236 forintról 316 forintra nőtt, ami 34 százalékos emelést jelent. Ez a díj a károsanyag-kibocsátás ellenőrzéséhez kapcsolódik, és minden vizsgán kötelező.

Emellett továbbra is fizetni kell a környezetvédelmi hatósági eljárások díjának 20 százalékát, ami a 3,5 tonna alatti járművek esetében 1920 forintot, a 3,5 tonna feletti járműveknél pedig 3420 forintot jelent. Ezekből az összegekből finanszírozzák a levegőtisztaság- és zajvédelmi intézkedéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
NÉGYKERÉK
A Rovatból
Potom pénzért lehet licitálni egy Teslára a NAV árverésén
Március 5-én indul a licit egy fekete Tesla Model 3-ra a NAV online árverési felületén. Az ajánlattevőknek mindössze három napjuk van, hogy lecsapjanak a piaci ár alatt kínált autóra.


Féláron, mindössze 5 millió forintos kikiáltási áron indul egy Tesla Model 3 a NAV online árverésén, holott a jármű becsült értéke 10 millió forint. A rendkívül kedvezményes ajánlatra a BAON hívta fel a figyelmet. A fekete színű elektromos autóra március 5-én reggel 8 órától lehet licitálni, az árverés pedig március 8-án 21 órakor zárul.

Az autó jelenleg rendszám és törzskönyv nélkül van, de a műszaki vizsgája június 1-ig érvényes. A hiányzó okmányok pótlásáról a leendő tulajdonosnak kell gondoskodnia. Fontos feltétel, hogy az árverésen csak Ügyfélkapus regisztrációval lehet részt venni.

Az 5 millió forintos indulóár azért is kiemelkedő, mert egy új Tesla Model 3-ért legalább 15 millió forintot kell fizetni, de az extrákkal felszerelt változatok ára a 20 milliót is meghaladhatja.

A használtpiacon is jóval drágábbak a hasonló modellek: a Használtautó.hu tavalyi statisztikái szerint egy használt Model 3 átlagára 9,7 millió forint volt, a hirdetésekben pedig jellemzően 7–9 millió forintot kérnek egy-egy példányért.

A Tesla Model 3 nem véletlenül az egyik legkeresettebb villanyautó a világon. Fenntartása olcsóbb a hagyományos autóknál, mivel nincs olajcsere és kevesebb a kopó alkatrész. A tapasztalatok szerint a hatótávja 400–600 kilométer között alakul. A modell a biztonsági teszteken is jól szerepelt, karosszériája erős, és nincs helyi károsanyag-kibocsátása. Az erős kereslet miatt az értéktartása is kiemelkedő.

A lap megjegyzi: jó választás lehet azoknak, akik sokat ingáznak vagy városban használják az autót, kedvelik a modern technológiát, és szeretnék csökkenteni az üzemanyag- és szervizköltségeiket egy kompromisszummentes elektromos modellre váltva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

NÉGYKERÉK
A Rovatból
Skoda Octavia Combi Sportline – Ezt kérnék a cégnél a sportos apukák
Ár-érték arányban szinte verhetetlen a Skoda Octavia Combi, nem véletlenül olyan népszerű ez a modell a céges és a magán rendeléseknél egyaránt. A Sportline változat járt nálunk, amely a sportos kinézezetet kedvelő sofőrök elvárásait is kielégíti. Csak egy rossz hír van: ebben a konfigurációban kevés cég engedné a rendelést.


Amikor az ember szétnéz egy vállalat parkolójában, valószínűsíthető, hogy az egyik legnagyobb számban Skoda Octaviák állnak a garázsban. Talán túlzás nélkül állíthatom, hogy az Octavia első négy generációja az egyik legnépszerűbb céges autó a világon, a modern generációkból összesen nagyjából 7 millió példányt értékesítettek.

Az Octavia története valójában két korszakból áll: van egy „ős-Octavia” a hatvanas évekből, és van a modern Octavia 1996-tól, ami mára a márka egyik legfontosabb típusa lett. Az ős Octaviát 1959 januárjában mutatták be, és azért kapta a nevét, mert a Škoda államosítása utáni „nyolcadik” (latinul octava) típusa volt.

A modern Octavia tehát 1996 végén indult, és rögtön „konszern-szinten” modern alapokra épült: a PQ34 platformot használta, amit például a négyes Volkswagen Golf  és az Audi A3 is.  A kombi modell pár évvel később lett igazán nagy közönségkedvenc; ennek a példánynak köszönhetően vált a modellcsalád legendásan praktikussá. 2004-ben jött a második generáció: nagyobb és kiforrottabb lett, valamint tovább erősítette azt az Octavia-receptet, ami miatt céges és családi autóként is a legnépszerűbb tudott lenni. A harmadik modern generációt 2012-ben mutatták be; a Combi világpremierje a következő évben is nagy hangsúlyt kapott. Dizájn oldalról a márka akkori fő formatervezője, Jozef Kabaň neve is erősen összeforrt ezzel a korszakkal. Technikai értelemben ez már az MQB-érában született modell: a VW-csoport moduláris padlólemez-stratégiájának egyik fontos típusa lett. A negyedik generációt 2019 novemberében indították. Itt jöttek be látványosan a villamosított hajtások is: mild-hybrid (e-TEC), illetve plug-in hibrid (iV) verziók is.

Az utolsó sorozat frissítése 2024-ben érkezett, ebből egy Sportline változat járt nálunk. Ez a felszereltségi szintek közül a harmadik szint, amely sportosabb külsőt és belsőt kölcsönöz az autónak, és a látványos sötétkék mellett  Mamba green színben is kapható. Egyébként ezek  a színek azért is különlegesek, mert szerintem a legtöbb eladott Octavia, szürke, ezüst, fehér, fekete, így eléggé kiemelkedik mind közül. A feltűnőség mellett érzésre annyira izgalmas ez a szín, hogy feltűnően egyedi formát biztosít a kasztninak, főleg a Sportline felszereltségnél.

íme a Sportline felszereltség külső eltérései egy hagyományos modellhez képest:

A Sportline-nál a karosszéria alapja ugyanaz, mint a sima Octaviáé, a különbség a sportos csomagban van: kívül jellemzően „fekete csomag” jellegű elemeket kap a vásárló (fekete rács/keretek/tükrök, sötétített üvegek, sportosabb lökhárító-betétek, nagyobb felnik), műszakilag pedig kb.15 mm-rel alacsonyabb sport futóművel, és progresszív kormányzással, amely direktebb érzetű. Az alacsonyabb hasmagasság miatt városban, rossz utakon keményebb és egyáltalán nem szereti a kátyúkat, ezért  jobban kell figyelni. Belül sportülések, sportkormány, fekete tetőkárpit és sportos dekorok adják a hangulatot. A Sportline esetében, sportosabb a „körítés”, amely általában erősebb oldaltartású sportülésekkel jár, kezet simogató bőr sportkormányt, fekete tetőkárpitot jelent. Íme a Sportline felszereltség belső eltérései egy hagyományos modellhez képest:

Sötétebb/bőrhatású vagy alcantara-jellegű kárpit- és dekorbetéteket, valamint sportos részleteket (pl. díszvarrás, pedálkialakítás)kapunk  aSportine csomagban – míg az „alap” (Essence/Selection) inkább világosabb, neutrálisabb anyagokkal és kevésbé sportos ülésformával jön, a sportos hangulat ott extracsomagokkal építhető fel. Az első benyomás egy nagyon masszív autó érzetét nyújtja. A kormány jó fogású, a gáz és a fék jól adagolható.

Az Octavia Combi külső méreteit nézve 4,6 méter hosszú, 1,8  méter széles és kb. 1,5 méter magas, a tengelytávja pedig 2,686 milliméteres, ami elég sokat elárul arról, miért érződik „nagyautósnak” belül is. A csomagtartó alaphelyzetben 640 liter, a hátsó ülések ledöntésével 1700 literig bővíthető, ráadásul a rakodóél 632 mm magasan van, tehát nem kell magasra emelgetni a holmikat. Térérzetben az utastér szélessége és a hosszú tengelytáv adja a laza, szellős érzetet; a számok szerint elöl 1038 mm, hátul 985 mm a fejhely, és a kabin szélessége is erős (elöl 1463 mm, hátul 1444 mm), ezért hátul sem „büntetés” felnőttként sem.

Az Octavia Combi SportLine felszereltséghez a 150 lóerős 1.5 TSI ACT (6 fokozatú kéziváltóval), és  a 150 lóerős, mild-hibrid rendszerű, 1.5 TSI (7 fokozatú DSG-vel), valamint  a  150 lóerős,2.0 TDI (7 fokozatú DSG-vel), illetve a csúcs benzinesként a 204 lóerős,  4×4-es 2.0 TSI (7 fokozatú DSG-vel) motorok rendelhetők. Az összkerékhajtás ennél a kínálatnál kizárólag a 2.0 literes TSI motorhoz társul, amely  egy elektronikusan vezérelt többtárcsás kuplungos (Haldex-elvű) rendszer: normál tapadáson sokszor úgy viselkedik, mint egy elsőkerék-hajtású autó (hatékonyság), de ha csúszós az út vagy nagyobb a terhelés/nyomatékigény, a rendszer szükség szerint gyorsan bevonja a hátsó tengelyt is, így stabilabb az elindulás és kiszámíthatóbb a tapadás. Az egy hetes tesztidőszak alatt a 2 literes TDI motorral 7-8 liter körül alakult a fogyasztása az autónak, alapvetően városi használatban. Az aktuális árlisták alapján a Joy felszereltségű Octavia limuzin 150 lóerős 1.5 TSI motorral 9 799 000 Ft-tól indul, míg a Joy Combi ugyanezzel a motorral 10 198 999 Ft-tól hozható el; A Combinál a SportLine 1.5 TSI 15 424 170 Ft, az Octavia Combi SportLine 2.0 TDI DSG 150 LE listaára 17 048 500 Ft. (Ezek listaárak: a választott extrák/fényezés, illetve kereskedői akciók és flotta-kedvezmények módosíthatják a végösszeget.)

Technikai adattábla – Octavia Combi 2.0 TDI(110 kW) DSG

TételAdat
Motor4 hengeres, turbódízel, common-rail, keresztben elöl, DOHC
Hengerűrtartalom1968 cm³
Teljesítmény110 kW (150 LE) / 3000–4200 1/min
Nyomaték360 Nm / 1600–2750 1/min
Emissziós normaEU 6 EA
HajtásElsőkerék-hajtás
Váltó7 fokozatú DSG (automata), Tiptronic
0–100 km/h8,6 s
Végsebesség225 km/h
Fogyasztás (WLTP, komb.)4,5–4,9 l/100 km
CO₂ (WLTP, komb.)119–129 g/km
alapár10 198 999
Sportline változat alapára15 424 170
tesztelt modell ára17 048 500

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

NÉGYKERÉK
970 kilométer egyhuzamban – ennyit megy el a Leapmotor C10 REEV
A hatótávnövelt, hibrid motorral szerelt C10 kimegy a világból. Megnéztük, mennyire reális az 1000 kilométer körüli hatótáv.
Borsi Dávid - szmo.hu
2026. február 08.



Minden márka küzd a kilométerekért, mivel a legtöbb márkának az a legnagyobb  kihívása, hogy a meglévő technológiából kinyerje a legtöbb megtehető távolságot,és ez lehetőleg részben elektromosan történjen. Örültem, hogy másodszor is volt lehetőségem tesztelni a Leapmotor C10-et, mert az első alkalommal még teljesen ismeretlen volt nekem a kínai modell rendszere. Az első találkozásunkról a tesztet itt olvashatjátok!

A második találkozásunk már sokkal békésebb volt, jobban kiismertem magam mindenhol. Ráadásul ezúttal a REEV, a hatótávnövelt hibrid verzió járt nálam. A Leapmotor a hatótáv feladatot elég jól teljesíti:

A C10 elnevezésű, középkategóriás SUV-nak a teljes hatótávolsága 970 km, elektromosan 145 kilométer körüli a hatótáv, amely hétköznapi elektromos ingázáshoz tökéletese elég,

ráadásul úgy, hogy alapból a C10 REEV modellt mindig a28,4 kW-os elektromotor hajtja, de a hatótáv növeléséhez egy 1.5 literes, négyhengeres benzinmotort használ, amely generátorként áramot termel az akkumulátor számára. Az autót mindig a 215 lóerős és 320 Nm nyomatékú elektromos motor hajtja a hátsó keréken, biztosítva a  csendes és teljesen elektromos vezetési élményt.

A hátsókerék-hajtás miatt a kocsi durvább gázadásra szívesen dobálja havas úton a fenekét, de száraz körülmények között, normális tempóban észre sem vesszük ezt. Amikor az akkumulátor töltöttségi szintje alacsony lesz, az elöl lévő belsőégésű motor automatikusan bekapcsol, de csak áramtermelés céljából, soha nem a kerekek meghajtására.

Ez az intelligens felépítés megszünteti a hatótávolsággal kapcsolatos aggodalmakat, miközben megőrzi a tisztán elektromos hajtás érzetét, de összésségében elmondható, hogy reális a 970 kilométeres hatótáv ezzel a modellel.

Az intelligens energiagazdálkodási rendszerével a C10 hibrid zökkenőmentesen alkalmazkodik a különböző vezetési helyzetekhez, hatékonyságot, teljesítményt és nyugalmat biztosítva minden utazás során. Mivel a motor állandó fordulatszámon üzemel, relatíve alacsony, 7-8 liter közötti az üzemanyag-fogyasztása. 50 kW névleges teljesítményével zökkenőmentesen működik együtt az elektromos motorral, hogy szükség esetén meghosszabbítsa a jármű hatótávolságát. 50 literes üzemanyagtartálya biztosítja, hogy a hosszú utak is könnyedén megtehetők legyenek, ötvözve a gyors tankolás kényelmét az elektromos meghajtás előnyeivel. A C10 hibrid négy adaptív vezetési móddal rendelkezik, amelyek különböző igényekhez igazodnak.

Ezek közül az EV és a Fuel módokat használtuk a legyakrabban: az EV mód a mindennapi ingázáshoz a tisztán elektromos vezetést részesíti előnyben, míg a Fuel mód a maximális hatótávolságot és a nyugodt utazást biztosítja a hosszú utakon. Ezenkívül az EV+ megnöveli a teljes mértékben elektromos üzemmódban megtehető kilométereket, a Power+ pedig szükség esetén garantálja a nagyobb teljesítményt. Ezek a módok együttesen rugalmasságot biztosítanak a vezetőknek, hogy minden helyzetben kompromisszumok nélkül élvezhessék az elektromos hajtást. Hosszúsága 4,8, szélessége  - visszapillantók nélkül -  1,9 méter és magassága 1,7 méter, ami a kompakt-középkategóriás SUV-ok tipikus méretei közé sorolja. A tengelytáv, 2,9 méter, amely  hozzájárul a tágas belső térérzethez és stabil úttartáshoz. A térérzet óriási az autó belsejében, amia sík padlónak is köszönhető. A viszonylag hosszú tengelytáv és az SUV-forma lehetővé teszi a kényelmes utas- és csomagtér-kihasználást, hátul akár, – beállítástól  függően – 581 literes csomagtér is rendelkezésre áll, az ülések lehajtása esetén pedig 1410 literesre bővíthető.

Visszatérve a külsőre, az hagyján, hogy méretes az autó, de elég látványosra sikerült a C10 sziluettje is. A kiegyensúlyozott első kialakítás az automata LED fényszórókkal magabiztos, modern megjelenést biztosít, míg a 20 colos könnyűfém felnik sportossá és vagánnyá teszik az autót.

Az oldalán végigfutó három vizuális designvonal hangsúlyozza a mozgást és a harmóniát, letisztult, céltudatos megjelenést kölcsönözve az oldalprofilnak. A karosszériába belesimuló, rejtett ajtókilincsek a modern dizájnt és az aerodinamikai hatékonyságot hangsúlyozzák, bár használatuk olykor nehezebb, mint a rendes kilincseké: például sötétben tapugatnunk kell az autó oldalát, hogy megtaláljuk azt a pontot, ahol kiemelkedik a kasztniból. Hátul a légcsatorna-stílusú hátsó spoiler javítja az aerodinamikát és erősíti a sportos, mégis elegáns esztétikát.

Designjában a természetesség találkozik a kalandvággyal – látványos megjelenést, és fejlett vezetési élményt nyújtva.

Az elrejtett hátsó ablaktörlő megőrzi a tiszta alkatot, javítja az aerodinamikát, és biztosítja a kilátást minden időjárási körülmény között.

A Leapmotor C10-be úgy jutunk be, hogy egy kártyát hozzáérintünk a baloldali visszapillantó tükörhöz, de egy alkalmazást is le lehet tölteni, amivel szintén nyitható/zárható az autó.

Sőt! Működtethetjük a csomagtartót az ablakokat; az alapvető információk is megjelennek az appban, mint például a belső hőmérséklet vagy a futott kilométer, és az autó tartózkodási helye is leolvasható az appból. Miután sikerült kinyitni az ajtót, bent egy letisztult belső tér tárul elénk. Konfigurációtól függő színű, modern, minimalista dizájn fogad minket.

A vezető előtt egy letisztult, 10,25" digitális műszerfal kapott helyet, a középkonzolon egy 14,6" lebegő-kijelzős érintőképernyő mögé bújik az irányítás.

Elektromosan állíthatók az első ülések, prémium bőr a kormánykerék, és a panoráma üvegtető látványosan nagyítja a térérzetet.

A sík padló kialakítása maximalizálja a hátsó lábtér méretét, garantálva a teljes kényelmet minden utas számára. Az eredmény: nyitott, hívogató és modern belső tér, ahol minden utazás  kellemes. A hangulatot tovább fokozhatjuk a többféle hangulatfénnyel, különleges élményeket kínálva az egyénre szabható módokon keresztül. Van telefontöltő a mobilunknak, de oda kell lerakni az indítókártyánkat is, anélkül nem startolhatunk a C10-zel, és a rakodóhelyekben sem szerénykedik az autó. Egyébként startgomb nincs, csak sebességbe tesszük a kocsit és máris indulhatunk. Előre- és hátramenet választható, valamint négy féle vezetési mód, ahogy ezt már említettem.

Az autó másik különlegessége, hogy Az Over-the-Air (OTA) frissítésekkel a C10 mindig naprakész marad. Automatikusan frissül, így nem kell szervizbe látogatni az autóval. Ráadásul lehetőségünk van a frissítések manuális elvégzésére is, amikor csak akarjuk, így a C10 mindig naprakész és teljesen optimalizált marad.

A Leapmotor C10 REEV alapára Magyarországon 15.990.000 Ft, magánügyfeleknek az indulóár ~14.990.000 Ft. De a sima elektromos változatra most van élő céges pályázat, így azon az úton még kedvezőbb áron hozható el az elektromos változat a középkategóriás SUV-ből.

Leapmotor C10 REEV – technikai adattábla (szokásos)

TételAdat
Elektromotor nyomaték320 Nm
Akkumulátor kapacitás28,4 kWh
Benzinmotor – hengerűrtartalom1499 cm³
Benzinmotor – teljesítmény50 kW
Üzemanyagtank50 l
Gyorsulás 0–100 km/h8,5 s
Végsebesség170 km/h

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk